Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


23 április
18komment

Bojgás az világba – amikor a Gold Wing is megakad… (I.)

Elgondolkodtató, mi mindent hozott ki belőlem néhány óra intenzív egyedüllét... vándorképeim nagy része majd a második részben várható

Elgondolkodtató, mi mindent hozott ki belőlem néhány óra intenzív egyedüllét… vándorképeim nagy része majd a második részben várható

Megelőzöm a felháborodott hangvételű kommenteket – a címmel, mely betűhív idézet, csupán Gárdonyi Géza munkássága előtt szeretnék tisztelegni, a magam részéről az életmű legszórakoztatóbb részének tartom, egyúttal mindenkinek javaslom a Göre Gábor bíró úr utazásait és egyéb kalandjait megörökítő sorozatot, melyhez Gárdonyi annak idején természetesen nem adta a nevét, de még természetesebben úgyis kiderült… De bocsánat, nem akartam ennyire eltérni a tárgytól: rendszeres olvasóim már nyilván fújják, mi következik – a Boda elindult, kivette a garázsból a motort, aztán találkozott a Körtével meg a Késszel, elmentek motorozni, sokat röhögtek, valamit ettek, a Boda a végén (meg a közepén meg az elején) elmondja, milyen pompás dolog a motorozás, hogy nemesíti, üdíti a lelket, mint űzi el a gondokat, barátság, testvériség, éljen a világbéke és le a patagóniai esőerdők kifosztóival… A még rutinosabbak a képeket is jó eséllyel megsaccolják – hárman vigyorgunk a kamerába, én készítem a fotót, kitartott kézzel, aztán ők ketten mennek elöl, sokszor, aztán valamelyik motor, vagy mind, egy pihenőnél, mondjuk alsóbb plánból, aztán tájak, aztán kaja… na… tudom én, mi van – de ez itt akkor is az én játszóterem, ha valakinek nem tetszik, nem kell visszaadnom a belépti díját, mert… mert nem kell, egyébként meg igenis minden út más és más, a magam részéről ezt is szeretném megmutatni azoknak, akiket érdekel. Itt van példának okáért ez a mostani história – úgy indult, mint bármelyik másik, teszem azt, a múltkori, amikor megyénket, avagy, ha szabad felidéznem egy politikusunk évekkel ez előtti örökbecsűjét, szűkebb pátriárkánkat barangoltuk be: vasárnap reggel találkoztunk a Kék Tehénnél, azaz a Körtééknél, és indultunk a szokásos éves osztrák szezonnyitóra, az 56-os út ünnepélyes végigkanyargására. Minden úgy ment, ahogyan szokott – egészen Pápáig. Ott ugyanis, épp egy benzinkúti megállás/tankolás előtt olyat éreztem, amit soha nem szoktam – egy kicsit mintha dadogott volna alattam a Gold Wing motorja. Hm… mi az ördög!? Ha jobban odahúztam, mintha elmúlna, de aztán újra… Ha kíváncsiak vagytok, mi volt a bibi, és mi lett velünk-velem, lapozzatok a szokott módon.

Hirdetés
A Kész Laci az első kávézás után - kicsit gyanakvó az arca, abban megegyezhetünk...

A Kész Laci az első kávézás után – kicsit gyanakvó az arca, abban megegyezhetünk…

Hát… először is az lett, hogy megtankoltam, és utána, a kávézás közben kifejtettem, hogy a motor alighanem felkaphatott valamit a tank aljából, mire a Kész Laci bölcsen megjegyezte, hogy nyilván rossz helyen tankolok, amit kikértem magamnak, a Körte meg a szokásosat mondta, amit most nem idézek betűhíven, mert csúnya szó van benne, és anyukám megharagudna, ha leírnám, de kicsit tömörebben úgy szól, hogy az is lehet, hogy a férfiaknak az egyik szerve tudja… Ebben maradtunk, mindenesetre reménykedtem, hogy a teli tank meggyógyít minden bajt, és mentünk is tovább. De a finom kis rángatás nem múlt el. Aztán nem sokkal később elértünk a bucsui határtól tíz kilométerre, a Rechnitz nevű kisvárosnál kezdődő húsz kilométeres erdei szerpentinhez, és egy bő félórára elfelejtettem mindent, csak a kanyarok voltak, a  motor meg én – ahogy kell.

Nem, még nem Ausztria, de kétségkívül közeledünk a nyugati határhoz

Nem, még nem Ausztria, de kétségkívül közeledünk a nyugati határhoz

Utána a városka szélén megálltunk, pihegtünk kéjesen, majd egy negyedóra múlva elindultunk Őriszentpéter irányába, a tradíció ugyanis az, hogy ott, a Bognár étteremben kell megbirkóznunk egy igencsak kellemes ebéddel. Ez lebegett a szemünk előtt, miközben az út legnagyobb részét Ausztriában tettük meg, csak mert feledni szerettük volna a Bakony csodálatos, de – ismét csak – borzalmas minőségű “útjait”: a kátyúk miatt még hatvannál is folyamatosan rángatni kell ide-oda a motort, a kanyarokon belüli huppanók pedig, például rajtam, olykor métereket dobtak, és azért ez nem mindig mód nélküli mulatság.

A teknős, amit Szekszárdnál mentettünk meg három éve a hatos út közepéről

A teknős, amit Szekszárdnál mentettünk meg három éve a hatos út közepéről

Mentünk, mendegéltünk – azt éreztem, a helyzet egyre romlik: állandósult a rángatás, aztán egyszerre csak egy másodpercre magától, egy íves szóló közben hallgatott el Keith Emerson, vagyis kikapcsolt a magnó, aztán vissza… később elkezdett össze-vissza pislákolni a központi kijelzőm, majd a visszajelző-figyelmeztető lámpasor kezdett villódzni, tisztára, mint a Harmadik típusú találkozásokban – csak itt sehol nem láttam ufót. Pirossal villogni kezdett viszont az agyamban, mikor is éltem át utoljára ilyen jelenséget – nos hát, most lestem meg a Picasában, nehogy valami füllentés tapadjon a nevemhez, 2010. május 2-án, amikor is Boda jr-ral épp a Baranya megyei Bodán megrendezett Boda-találkozóról tartottunk hazafelé. Szekszárdnál, a nagy kanyar előtt megálltunk a hatos kellős közepén, hogy egy áthaladó, középtájt evickélő mocsári teknőst átsegítsünk a főúton (vagy, az ő szempontjából szerencsétlenebb esetben visszavigyük az egy héttel korábbi kiindulási pontjára), aztán Paks előtt beütött a krach.

Várakozunk Pakson, három éve - Boda jr. a fényképezőgéppel szórakoztatta magát

Várakozunk Pakson, három éve – Boda jr. a fényképezőgéppel szórakoztatta magát

Először a tempomat ment el, aztán a zene, aztán le is állt a motor, félrehúzódtunk, én igyekeztem okosan nézni, de sehogy se ment, aztán, egy félóra múlva az akkumulátorban lévő áram utolsó cseppecskéivel még beverekedtük magunkat Paksra, és ott vártunk, amíg a felmentő sereg, jelesül Fary barátom megérkezett. A helyszínen nem lehetett orvosolni a gondokat, de szerencsére kétszáz méterre volt a Fary egyik paksi haverjának a műhelye, oda betoltuk hű Rocinantémat, majd másnap hazajöttünk vele, mégpedig úgy, hogy egy autóakkumulátort ültettünk a hátsó ülésre, amit egy bikakábellel ügyesen a saját akkuhoz csatlakoztattunk. A külső áramforrással, pár szikrázást leszámítva minden további nélkül haza is jöttünk.

Ilyen szépen ültettük fel az autóakkumulátort a hátsó ülésre...

Ilyen szépen ültettük fel az autóakkumulátort a hátsó ülésre…

A vizsgálat során Gyusza kiderítette, a generátorral van gond, ezért nem volt töltés, miután megszűnt, addig mehettünk, amíg volt elég áram a gyújtásnak, aztán paff. A generátort újratekercselték, nem mesélem el, az sem volt gondmentes mondjuk, de már épp elfelejtettem. Egészen vasárnap délutánig eszembe se jutott ez a kellemetlen epizód – akkor viszont nagyon.

Ha rajta van a gyújtás, megy minden lámpa, kikapcsolhatatlanul

Ha rajta van a gyújtás, megy minden lámpa, kikapcsolhatatlanul

És sajnos már a következő lépést is tudtam: nevezetesen hogy hamarosan le fog állni minden, és se kép, se hang, egy méter nincs tovább, négy mázsát tolni meg hosszú távon nem az én sportom – Fekete Lacit szinte látom, ahogy mellre kapja, és feldobja mondjuk egy IFA platójára, de én nem ebben a műfajban utazom. Hab a tortán, hogy egyfelől nincs töltésvisszajelzőm (de majd most már lesz), plusz ilyen esetben spórolni se tudok a villannyal – amerikai kivitel, gyújtáskor az összes lámpa automatikusan és kikapcsolhatatlanul fel (na jó, legalább a fényszórók csatlakozóit le lehet húzgálni valahogyan), úgy ötszáz watt fogyasztás alapon… csoda, hogy egyáltalán eddig elment. Csákánydoroszlónál fordulunk le Őriszentpéter felé, huszonvalahány kilométer – izgalmas út, de végül kihúzzuk: szerencsére a város (mert ŐSZP már az) innenső szélén van a Bognár, ahogy jobbra befordulok, már áll is az egész technika, ja, Körtéék – szintén a hagyomány része – túlmennek, megingathatatlanul, most is, öt perc múlva jönnek, akkor mondom nekik, hogy alighanem mégse dugulásról van szó.

Jó darabig úgy tűnt, minden rendben van - aztán Pápa előtt kezdődtek a gondok, bár ott még nem tudtam, mekkorák...

Jó darabig úgy tűnt, minden rendben van – aztán Pápa előtt kezdődtek a gondok, bár ott még nem tudtam, mekkorák…

Betolom a motort a parkolóig, két mozdulattal lekapom az oldalborításokat, és vizsgálódunk. Áram nincs, ez kétségtelen tény, és a generátoros teória mellett szól. Azért nagy nehezen lekapjuk a biztosítéktábla fedelét, és a Körte végignézi a biztiket, de természetesen mindegyik rendben. Nem marad más hátra, mint bemenni a Bognárba és megebédelni, abból nem lehet baj. Közben pedig szépen kitaláljuk a megfelelő stratégiát. Mindenesetre gyorsan megkérdezem kedves pincérünket (akit a magam részéről már elég hosszú ideje ismerek, hiszen Boda jr-ral éveken át minden nyáron egy-egy – számomra felejthetetlen – hetet az Őrségben kalandoztunk), lenne-e mód rá, hogy valami viszonylag biztonságos helyre suvasszuk el a motort, ha úgy döntünk (és úgy döntünk), hogy később térünk vissza a tett színhelyére.

A Vakond speciel egyáltalán nem nyugtalankodott - levelet kapott, azt nézegette egész úton, és szokása szerint átaludta a stresszes részeket

A Vakond speciel egyáltalán nem nyugtalankodott – levelet kapott, azt nézegette egész úton, és szokása szerint átaludta a stresszes részeket

Öt perc múlva megjelenik, magával hív, érezhetően megvan a megoldás. A Bognár söntésében egy fiatal, igen kedves pár álldogál – mit hoz a sors, a kisasszony szülei az étterem tőszomszédságában laknak, és a hírek szerint szívesen szorítanának némi helyet a kicsikémnek a garázsukban.

“A kulcsot is kérem hozzá!” – mondja szélesen mosolyogva a kertből érkező kedves és fiatal néni, amikor öt perc múlva már a kavicsos úton tolom a motort. Tényleg nagyon barátságosak, elmondják azt is, valószínűleg még a parkolóban is ott lehetne hagyni – de megegyezünk, azért jobb a békesség. Kitaláljuk, kedden jövünk menteni (hétfőn nem akarunk kapkodni, mert buszos elméleti vizsga délután – fontos frissítés: hibapont nélkül sikerült nekem is, a Körtének is, sőt, a Lecsónak is, 30-án már vezetünk!!!), s felhívom még a Gyuszát, ezúttal mint márkatársat, az övébe ugyanis épp tavaly épített be egy nagyobb teljesítményű generátort, vagyis elvileg van neki egy gyári… és meg is van, így aztán semmi akadálya, hogy azt kedden magunkkal hozzuk, és helyettesítsük vele a rosszat… Amit aztán majd… de ezt meglátjuk…

Nem pont ma kezdtünk az Őrségbe járni Bencével - 2007-ben például két motorral turnéztunk végig egy hetet

Nem pont ma kezdtünk az Őrségbe járni Bencével – 2007-ben például két motorral turnéztunk végig egy hetet

Egyelőre befejezzük a kicsit kései, de annál finomabb ebédet, és megszervezzük még az én hazajutásomat, amiben főszerepet szánok a már emlegetett Boda jr-nak: szerencsére ráér, és szerencsére van olyan kedves, hogy megmenti az apját a szorult helyzetből. A többiek tehát felcihelődnek és elindulnak, én pedig felkészülök legalább bő három óra várakozásra – szerencsére jó társaság szoktam lenni magamnak, úgyhogy kétségem sincs felőle, hogy jól szórakozom majd…

A barátaim búcsút intenek, és én egyedül maradok a Bognárnál...

A barátaim búcsút intenek, és én egyedül maradok a Bognárnál…

Hogy mennyire és mivel? Elmesélem legközelebb, mondjuk csütörtökön, amikor sok minden mellett beszámolok maratoni, közel öt kilométeres sétámról Őriszentpéter és Nagyrákos között, amikor is megrázóan művészi erejű képeket is készítettem merengve, azokat is megmutatom – és talán a keddi mentő szeánszon (természetesen Körte és a Kész társaságában) is fotózok párat…

 

A végén pedig egy kis videó, ami elég jól megmutatja, miért is szoktak erőteljesebb generátort beépíteni a Gold Wing-be – ahogy mondani szokás, ízlések és pofonok…

 

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (30 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

18 komment

  1. rizsapista szerint:

    Valahogy mindig elandalodok az ilyest útleírásoktól, és egyúttal mehetnék görcsöt is kapok. Gondolom nem vok egyedül! Most azonban, mintegy bónuszként, hasznosítható infót is sikerült kiszűrnöm. Harmincadikától kijárási tilalom! :)

  2. másikBoda szerint:

    Ilyet is tud a GW? Meglepődtem.

  3. Hatlövet szerint:

    Nem lenne szerencsésebb, ha követnéd Gyusza kétségkívül előremutató műszaki megoldását és te is egy combosabb generátort építenél a technikába? Azért az nem állapot, hogy három évente megadja magát.
    No de te tudod, a te döntésed!

    • Boda Kapitány szerint:

      Nekem minden gyári a motoron, lényegében semmi utólagos nincs beépítve, ezért elég a gyári generátor is… hamarosan meglátjuk, most mi a probléma, és döntök… plusz a pénztárcám… :-D

      • Hatlövet szerint:

        Az rendben is van András, hogy ragaszkodsz a gyári cuccokhoz, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez akkor is célszerű ha egy mérnök másnaposan alul tervez egy alkatrészt és az típushibává válik.
        Az is tökéletes megoldás, ha az eredeti generátort masszívabbra tekercselteted.

        • Boda Kapitány szerint:

          Hm… szerintem nincs szó típushibáról – az enyémben elszakadt a szál, újra tekercselték, és egyelőre még azt se tudjuk, mi van vele: utána leszünk sokkal okosabbak… de a ma délelőtti tárgyalásaim a Gyuszával azt mutatják, hogy meg fogjuk találni a jó megoldást… :-D

          • Hatlövet szerint:

            Végül is Te tudod, de azért egy töltésvisszajelző nem biztos hogy nagyon megárt a technikának.
            Merthogy gyárilag úgy veszem ki az se nincs rajta.

  4. Boda Kapitány szerint:

    Töltésvisszajelző az lesz, az tuti! Annyira rettenetesen bíztak a Hitachi generátorban (alapvetően joggal), hogy nem tettek rá (pedig nem lett volna túl nagy meló), de bizonyosan lesz, elhatároztuk… Mert azért ha csak egy piros lámpád van, ami kigyullad, már az is nagyon nagy segítség…

  5. Hatlövet szerint:

    A töltésvisszajelző az egy nagyon hasznos dolog.
    Bőven elég egy Led jelzőizzó, ami ha van töltés elalszik, ha nincs kigyullad. Bár nekem a Ladában analóg műszer volt ami még arról is tájékoztatott, hogy hány volt feszültséggel tölt a generátor. Ez már azért felesleges szerintem, de a töltésjelző lámpa alap kell legyen.
    Meg a vízhőfok helyett szerintem hasznosabb lenne az olajhőfok és olajnyomás visszajelzés a mai modern autókban. Sok motorhalált lehetne megelőzni vele.

  6. dirtydog77 szerint:

    Hát ti tudtok ÉLNI,lassan de biztosan megszeretem a motorozást nézegetem már a motorokat lehet be ruházok egybe.Szerintem nembaj ha történik néha ilyesmi az emberrel, tudod miért,mert ebből lesznek a hétlövetű kalandok!!

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


+ 2 = tizenegy

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz