Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


15 április
3komment

Ismerd meg megyédet – őrültek, újra szökésben

Így hambizik egy magyar úr - Körte a büfében...

Így hambizik egy magyar úr – Körte a büfében…

Tulajdonképpen semmi különös, csak egyik reggelre a semmiből megjött a tavasz. Kedden először, még a csukott ablakon át is tisztán hallottam azt a jól felismerhető, egymásra felelgető, kellemesen összevissza madárcsicsergést, ami végre azt mutatta, pár hónapra talán eltehetem a hólapátot, levehetem maxról a fűtést a Kék Villámban, és mehet pólóra a dzseki. És persze ilyenkor az ember nadrágzsebében hirtelen cseresznyepirosan felizzik a motorkulcs. Szerencsés helyzetben vagyok, mert azért az idén mentem már pár száz kilométert – de azért tizenfokban, húsz közelében ereszkedni egészen más, mint négyben… Vártam hát az alkalmat, és nem kellett csalódnom: összefutottam a Körtével, aki elújságolta, csütörtökön délben Pécsre motorozik a Rékához, unokát dédelgetni, ha gondolom… ötig visszaérünk, merthogy ugye busztanfolyam, KRESZ… arról nem hiányozhatunk, másfél hét múlva vizsga. És a Kész Laci? – kérdezheti teljes joggal a csapatunkat már jól ismerő kedves olvasó, nos, természetesen a Kész Laci sem óhajtott kimaradni a dologból: egyedül én bizonytalankodtam, mint rendesen, miszerint kissé labilis a tankolási képességemet alapvetően meghatározó helyzetem, de valami azt súgta, még minden jóra fordulhat. Szerdán irtózatos tempót vettem, és lefordítottam, ami a könyvből hátravolt, ezzel pedig éjjel fél kettőkor lezárult egy hét hónapos munkám (bővebben majd a HL szombati számában, ha minden jól megy), ordítottam egy falrengetőt, és pezsgőt ugyan nem bontottam, de elhatároztam, másnap ünnepelek, és becsatlakozom két legjobb motoros barátomhoz, és elmegyek Pécsre, kerül, amibe kerül, megérdemlem, és kész, nincs vita. Mosolyogva ébredtem másnap, reggel hétkor, izgatottan, kilencig nagy nehezen elhúztam az időt – és akkor hívott a Körte, hogy nem megyünk Pécsre. Ha azt gondolod, hogy itthon maradtam, ne lapozz…

Hirdetés
A Kék Tehénnél, vagyis Körtééknél, a hagyományos indulási pontunkon, dél után négy perccel ez a látvány fogad

A Kék Tehénnél, vagyis Körtééknél, a hagyományos indulási pontunkon, dél után négy perccel ez a látvány fogad

Merthogy amikor megtudtam a hírt, azt is rögtön tudtam, hogy bekövetkezett a számunkra ideális állapot, azaz hogy semmi dolgunk sehol, vagy más szavakkal, elhárult az utolsó akadály is – motorozhatunk csak úgy, tökéletesen értelmetlenül, cél nélkül, bele a vakvilágba, aminél eszményibb dolog motoros számára (szerintünk) elképzelhetetlen. Az új útvonal már tervezés/gps-be ültetés alatt, minden megy a maga útján – nekem nem volt más dolgom, mint egy kicsit leöblíteni a motorról az út porát, és subdubidubi… Egy gyors, egyáltalán nem alapos mosás a Papírgyári úti kéziben, aztán megtankolok a szokott helyemen, jöhet egy kis hősködés a város utcáin… Van még egy bő óra, mi is legyen – vigyorogva, két kézzel turkálok a lehetőségek kincses ládájában… na, legjobb ilyenkor (is) motorok között, irány tehát Gyusza és a Műhely, ott mindig lehet egy félórát beszélgetni.

Azt ne gondoljátok, hogy nincs egy komoly őrző-védő a Körtéék házánál... hatalmas kedvencünk, Benny (Beni - leírva még nem láttam), aki mindig jókedvet csinál

Azt ne gondoljátok, hogy nincs egy komoly őrző-védő a Körtéék házánál… hatalmas kedvencünk, Benny (Beni – leírva még nem láttam), aki mindig jókedvet csinál

Vagy egyet, ha nagyon szorít valami irgalmatlan munka határideje… Irány a falu, befordulok: kitaláljátok-e, kinek a motorja áll a kis udvaron széthajigált hátsó fertállyal? Hát persze hogy a Kész Lacié. Körbejárom a Pant, és egyből besárgulok: elöl-hátul új gumi… platty… ez bizony súlyos sokkot okoz a magamfajta kopott vitézkéknek, na sebaj – egy megkímélt hátsó még engem is vár a Gyusza jóvoltából (az ő levetett, de szerintem még jó gumija lesz az enyémen a következő), elöl meg elmegy még egy darabig a háromezerért netezett Michelin-em. A Kész motorjában hátsó csapágyakat cseréltek, meg fékbetétet is,

Hát igen, akinek új a gumija, annak új - Kész Lacinak most fog elöl-hátul, mint a piros festék...

Hát igen, akinek új a gumija, annak új – Kész Lacinak most fog elöl-hátul, mint a piros festék…

Lacus már összefelé rakosgatja, nagyon bírom a műhelyhangulatot, bár a szereléshez annyi közöm van, hogy ha mondjuk meg kell tartani ledöntve a motort valamiért, akkor rendszeresen engem szoktak megkérni, hogy álljak alá – de semmittevésben nincs konkurenciám itt se, na tessék… most is vagy három ismerős téved be, s miközben a Kész Laci rakosgatja össze a Honda farát, eldumálunk, elvigyorgunk… én pláne vigyorgok, mert tudom, hogy egy óra múlva már úton leszünk… hogy merre, azt persze nem tudom, direkt nem is kérdezem senkitől, legyen csak meglepetés.

Délben találkozunk, az ősi hagyományoknak megfelelően a Körtééknél, azaz a Vak Bottyán utcában, a Kék Tehénnél – megjegyzem, nem sokáig lesz már így, mert Körtéék hamarosan a tőszomszédságomba költöznek, akkor már csak a Lacinak kell kinézni valami jó lakást itt az utcában, aztán meg is vagyunk…

Mint egy festmény, tényleg olyan az egész táj...

Mint egy festmény, tényleg olyan az egész táj…

Még most se kérdezem meg, merre tartunk – aztán jobbra fordulunk a hatoson, de ez még mindig sokesélyes játszma: nem is érdekel. Csak nézem a két ismerős motort magam előtt, rajtuk a barátaimat, meg az utat magam előtt, és iszom az ég valószínűtlen, filctollas kékjét, a habfehér gomolyfelhőket, a harapnivalóan zöld mezőket – szépen lassan kiürül az agyamból minden, csak az út marad, csak a motor, a szél,az illatok, a megunhatatlan játék az erőkkel, a semmivel nem pótolható élmény, amikor a tiéd a kanyar, és csak rajtad múlik, sikerül-e tökéletesre rajzolni – ezt is, meg a következőt, az az utánit, az összeset, amit csak leírsz. Ezért csodálatos például az Alpok – mert ott egy nap ezret is felcsavarunk a láthatatlan spulnira, amit mind magunkkal hordunk, s tele van megtett útjaink varázsfonalával…

Íme, a bizonyíték, hogy minden pillanatot kihasználok a tanulásra... öt percet álltunk, és már a könyvet bújtam...

Íme, a bizonyíték, hogy minden pillanatot kihasználok a tanulásra… öt percet álltunk, és már a könyvet bújtam…

Alig több mint két hónap, és ott leszünk – ez például pont akkor jut élesen eszembe, amikor Adonynál lefordulunk a 6-osról, és megyünk tovább, Pusztaszabolcs felé, az M6-os felhajtó után át a két kedvenc kanyaromon, amelyek közül az élesebbikben egyszer, bő három éve, jövetben Gulyás Jani elcsúszott, és, milyen fura, ennek a végül is szerencsés végű esésnek köszönhetem Varga Zsolti barátomat úgy egyáltalában… no de ne kalandozzunk…

Pusztaszabolcs, gőzmozdonnyal - kézből...

Pusztaszabolcs, gőzmozdonnyal – kézből…

Aztán Pusztaszabolcson bemegyünk valami kis utcába, a közepén megállunk, már azt hiszem, a Körtét megint átverte a gps, de kiderül, csak valami ismerőst néztünk meg, aki nincs otthon. Velencénél jobbra tartunk, majd balra, és nemsokára jön Nadap, ahol jól megállunk a vasút melletti kis büfében, helyesbítek, a Liget eszpresszónál.

Szépen be kell parkolni, mert igényes motorosok vagyunk, a Körte megfordul a kis betonplaccon, hogy orral kifelé álljon a motor, én mögé megyek, alákapom, aztán tolatás, lábbal, tükör, sehol semmi, na még egy kicsit, na még, durr, ez mi a tök volt??? Gratulálok, a vaskorlát, fasza.

A gonosz korlát a Liget presszó előtt, aminek nekitolattam (mármint nem a presszónak)...

A gonosz korlát a Liget presszó előtt, aminek nekitolattam (mármint nem a presszónak)…

Megvan a szezon első karca, oké, nem látszik nagyon, de úgy fáj, mintha a szívembe ment volna annak a rohadt korlátnak a vége. Mindegy, egy okkal több, hogy tél elején elvigyem a motort Érdre időszakos pörsenésjavításra, a kedvenc festőmhöz, Zsoltihoz, aki négy éve sima fotók alapján dukkózta tökéletes/gyárira az egész GW-t, vagyis nálam örökös világbajnok. Mindenesetre iszom egy megnyugtató kólát, Körtéék kávéznak, aztán már tűzünk is tovább, de előbb elmegy még egy kék Dutra meg egy köhögős MTZ, azaz traktorok, ja igen, nem is mondtam még, milyen jó a tavaszi motorozásban, hogy minden tele van traktorral, a földeken is, végig, meg az utakon, győzöm előkapkodni a fényképezőgépet. És valahol még egy Zukot is látok, meg  a Miku… de ott még nem tartunk.

--- és a szezon első karcolása :-( Zsolti majd kijavítja...

— és a szezon első karcolása :-( Zsolti majd kijavítja…

Szóval elindulunk, és jobbra fordulunk, egy szuper szakasz következik, előbb nagyon szép vonalú úton tekerünk, aztán letérünk, és egyre kisebb ösvényeken haladunk, meglepően jó a minőség, kedves, zöldellő dombocskák között kanyargunk, balra birkanyáj, tiszta bukolikum, aztán tekergünk még egy keveset, majd templomtorony messzebb, lakott területhez közeledünk, beérünk… ej, de ismerős kis falu… ja, hogy újra Nadap – Micimackó és Malacka, amikor meglátják a saját nyomukat… Megállunk és elemzést végzünk, aztán tovább, még egyszer elmegyünk a Liget mellett, megrovó pillantást vetek a szemét vaskorlátra, aztán a kereszteződésben ezúttal balra fordulunk…

A Mikulás bácsi Nadapon, kistraktoron...

A Mikulás bácsi Nadapon, kistraktoron…

De csak miután elsőbbséget adtunk a Mikulás bácsinak, aki egy kistraktor nyergében halad át jobbról – gyorsan, csípőből lefotózom, barátságosan int, na még egyet váll fölött – Over My Shoulder, ahogyan épp a Mike and the Mechanics muzsikálja csodásan a hangszóróimból… Irány Csákvár, elhaladunk a szanatórium mellett, és belecsapunk egy kis erdős szakaszba – már megint az Alpok kopogtat az agyamban, istenem, milyen őrületesen jó lesz már megint, hamarosan, ugyanezzel a két súlyos beteggel itt előttem…

Gps-em, gps-em, mondd meg nékem, merre kell menni, hogy harmadszor ne jöjjünk be Nadapra???

Gps-em, gps-em, mondd meg nékem, merre kell menni, hogy harmadszor ne jöjjünk be Nadapra???

És még egy kicsi döcögés (nem mintha panaszkodnék, de említettem már, hogy az ország úthálózatának nagyjából nyolcvan százaléka a motorosok számára konkrétan életveszélyes méretű és mélységű kátyúkkal van tele???), és máris Oroszlányban járunk, átvágunk a városon, aztán Pusztavám és Mór, ahonnan nem sokkal később, nem csekély várakozást követően kifordulunk a 81-esre – és már vissza is tértünk a Paradicsomból a kíméletlen civilizációba, csütörtök délután lévén zsúfolásig tele oda-vissza minden kamionnal, pótkocsis teherautóval és busszal, plusz a pár ezer autó desszertnek. Ja, meg mi: de még nekünk se olyan egyszerű előzgetni – természetesen a sebességhatárok maximális betartásával – a sort.

Földközelből, pihenő közben

Földközelből, pihenő közben

Fehérvár előtt, a Pótkerék csárdánál ismét megállunk, etetés. Extra kedves kiszolgálás (nem kell előre fizetnünk, a végén kihozzák a Kész Laci kávéját, pedig nem szokás) keretében kérünk két ragyogó és friss rántott húsos szendvicset, a Körte pedig egy hamburgernek nevezett tárgyat (“Itt fogyasztják?” – kérdi a hölgy, mire a Kész Laci ezredmásodperc gondolkodás nélkül: “Nem, ott.” – és a tőle telhető legangyalibb arccal és halálos komolysággal kimutat a terasz kis asztalkájára…), mert ő bírja a gyurma állagú “húst”, amiből a nagyáruházakban negyven forint egy tonna, ha nincs akció, így is ezer százalékos az árrésük, és hidd el, hogy soha nem akarod megtudni, miből van – a minőségéről csak annyit, hogy az egyetlen étel, amitől rosszul voltam életemben.

Mindig a szabályos kereteken belül - itt is épp csak hatvannal

Mindig a szabályos kereteken belül – itt is épp csak hatvannal

Komolyan, előbb enném meg a rákot vagy a tintahalat, mint ezt az előre megfontolt szándékkal készült irgalmatlan trutymót, de a Körte valamiért kifejezetten kéjes örömmel habzsolja, amerre csak járunk. Amúgy meg fülig ér a pofánk: mint minden egyes alkalommal, amikor ilyen szépet mehetünk, végigbeszéljük az élményeket, röhögünk, fújjuk egymásra a morzsákat, és úgy általában, annyira, de annyira jól vagyunk, amennyire csak négy óra felhőtlen motorozás után lehet az ember.

És nincs is más hátra, mint hogy egy rutineljárás keretében Fehérváron, majd a 62-esen komótosan hazalötyögjünk – a Körtének meg nekem ugyanis hamarosan, egy bő félóra múlva kezdődik a busztanfolyam aktuális adása, de előtte még mindketten haza egy röpkére.

Zárókép - mosolyogni, emberek: kinek hogy sikerül...

Zárókép – mosolyogni, emberek: kinek hogy sikerül…

A Kék Tehénnél váltunk még pár szót, aztán elköszönünk, a Kész Laci pislogó jobb indexét nézem, ahogy elfordul az utca végén, én balra megyek, egy rövid duda itt, aztán ott is, intünk egyet-egyet, és szépen, szélesen vigyorogva megindulok hazafelé: egy újabb tökéletes nap örökre beégett történetével a barázdáimban…

 

(Fejér megyei túránk összes képe itt található.)

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (37 lövet, átlagosan: 6.70 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

3 komment

  1. másikBoda szerint:

    Hát, igen, a tavasz már csak ilyen.

  2. dirtydog77 szerint:

    Irigyellek titeket sok mindent adnék 4 ilyen óráért ha tehetném,nem vagyok nagy szakértő de szeretem ahogy leírod nekem jó mert egy pillanat erejéig,olyan mintha ott lennék harmadiknak,kösz ez jól esett!

  3. Körte szerint:

    Csak vidékiesen : Beni

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


6 + öt =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz