Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


20 március
2komment

Árnyjáték

Új sorozat indult itt, a HL-en nemrég… A holding menedzsmentje maratoni, gyilkos hangulatú, kőkemény határozatok meghozatalával végződő ülésén úgy döntött, hogy ezentúl minden szerdán egy kis retróval dobjuk fel a hangulatot, a rovat címe továbbra is: Retrográd. Azt tapasztaltam ugyanis meglepve, hogy az elmúlt huszonnégy évben írtam ezt-azt – s bár szokás mondani, az újságírás alapvetően a pillanat műfaja, azért úgy gondoltam, van néhány olyan jellegű csasztuskám, amit még ma is át lehet futni egy kis önfegyelemmel és elszántsággal. Érdekes: határozottan azt érzem, nem szorulnak komoly korrekcióra ezek a régi írások, magyaráznom se kell őket, és magyarázkodnivalóm sincs miattuk. Egy kicsit tehát belenézünk a múlt feneketlen kútjába, hétről hétre – szívből remélem, nektek is legalább annyira szórakoztató lesz a találkozás egy ifjabb (?) Bodával, mint nekem a válogatás… Ami a hajtás után jön, az kevéssel több mint húszéves iromány: tárcának neveztük az ilyesmit a békeidőkben, ahogy ízlelgetem most, egy kis lírai felhangot érzek benne a nyelvtőnél, jófajta misztériumos savakat, telt, tavaszi ízeket, és persze mintha néhány csepp fojtott melankólia is keveredne az ízébe… De minek is magyarázok – inkább kortyoljatok bele, milyen is volt, amikor akadt baj: vagy legalábbis úgy éreztem, tudom, milyen, amikor baj van… Mert hát valahol talán ott a lényeg, hogy el tudunk-e hitetni valamit, jobb esetben bármit a kedves olvasóval… Egy ilyen kísérlet következik – 1992 elejéről…

Hirdetés
(Forrás: www.hdwallpapers.efreez.com)

(Forrás: www.hdwallpapers.efreez.com)

A kutyák, ott a nyílt mezőn még csak sejtették a szagát, csak orrontották az irányt, mégis biztosan haladtak a nyomában. Nem menekült. Nem is lett volna már hova. Mintha a világ peremén állt volna, a legvégén-legszélén, s csak nézte fentről, a fák közül a közeledő szelindekeket, már a combján érezte az összezáruló állkapcsok megfellebbezhetetlen ítéletét, már látta az egyik véreres szemet, amint látóterébe fogta, és kitörölhetetlenül agyába véste – ölj! -, aztán egyetlen kaffantásra összeszokottan mozdult a vérebek eszkortja, gazda-jelre sem várva, ezeknél már felesleges az uszítás: egy perc múlva már csak csendesen feküdt, A dögöket visszahívták aztán. Kár volt értem, erre gondolt akkor. Pedig szó sem volt még a végről.

Előredőlt, boldog volt. Hosszan, mélyre szívta be a szappan szagát, a gőzölgő víz páráját, aztán élvezettel nyújtózott ki a forróságban, ami olyan lágyan fonta körbe, szétterült egészén a kádban, jó volt neki. Percekig behunyt szemmel nézett a kongó ürességbe, mert nem, nem, nem szabad gondolni, legfeljebb forró vízre, szappanra, meg a ropogósán száraz, érdes törülközőre, a drága frottírra, a ropogós, fehér lepedőre meg a pihe-puha párnára: aludni, aludni, sokat, amennyit bír, és még, nyálat csordítani a rózsás huzatra, édes csecsemőhalálban megváltani most, amit lehet, amit még lehet. Előredőlt, feszülten figyelt: nincs baj, csak a gázóra ketyegése hallik. Még engedett a forróból: elhomályosult a tükör egészen.

Mert az idő megszűnt: számolta olykor a perceket, hogy még lassabban menjenek, ha már kínlódni kell, hát kelljen nagyon, félmunkát nem végzünk, ötvennyolc, ötvenkilenc, hatvan, hát most megint elpattant egy percbuborék nyomtalanul, nem színes karika és nem szappanlé-folt a szőnyegen: seszínű-seszagú buborékok pattogtak körötte, nem örült, nem ám. Ez volt akkor. Most tehát: nincs idő, mert mindenre van már, bárcsak kéne már valamire, mert most több is van, mint kéne, s ez végre szabad idő itt, az övé mind, ha akarja, lám, megszünteti, megöli, ha kell, majd újra előveszi idő, idő, idő, idő. Ketyegett az óra. Megölte szépen: éljen az idő.

És hát megbocsátás: kutyát lát, megremeg, igaz, de nem bántja. Nem bántja az sem, mire fel kezdené ő, az ember. Okos és fegyelmezett, jól idomított: nem ez volt az. Az most pihen valahol, bevetésre készül, hisz minden pillanatban szólíthatja a parancs, és – jó katona – indulnia kell tüstént. Az nem ez a kis virsli: nincs miért büntetni. S ha szűnik a remegés, még simogatni is tud a kéz, ekkora kutya nem veszi észre a félelmet, és ha mégis, veszélytelen, ez aztán nem döntené le úgy még őt sem, nem bizony, gyönge kis jószág, talán nem is eszik rendesen; vagy talán a fajta tulajdonsága a beteges gebeség. Miért érdekelné. Továbbmegy, és tényleg csak egyetlenegyszer fordul meg, ellenőrzésképp csak. Mert azért soha nem lehet tudni, mi a veszélytelen. Csak ellenőriz.

Barát minden. Ha nincs barát, minden barátod lehet: a felhők eljátszanak veled, árnyékszínház, fejek-alakok, régi ismerősök, anya keze, bohócok. A fák elbújtatnak, igaz, már nincs kitől menekülni se, a fű meg elaltat, vagy megcsiklandoz, ha hagyod magad, a köveket bátran eldobhatod, soha nem lesznek sírósak vagy sértődősek, s egy kavicsos sétány kimeríthetetlen forrása a barátoknak. Barát minden: ha nincs barátod, menj ki, és keress. Barátkozz magaddal is: ismerkedjetek meg. Mert egy szikrázó napon, felhők nélkül, egy kopár vidéken ballagva, kövek nélkül még rászorulhatsz magadra, s kellemetlen, ha nincs közös témád. Beszélj a fejeddel szépen, ne feledd, barát minden. Légy türelmes, idő kell hozzád jócskán. Magad vagy.

És ne menj még egyszer oda. Menj ki, tűnj el, hallgass, de ne menj. Persze, tudom, más az, ha visznek, de állj a sarkadra szépen. Nyugodj meg, ne szólj közbe, beszélgess magaddal, s ha már nagy a baj, hát gondolj a kutyákra.

Ahogy jönnek feléd.

Ahogy megfeszül a tekintetük.

Ahogy kitágul az orrlyuk, csapódik a fül.

Ahogy a farok hátramered.

Ahogy az utolsó ugrásuk közben behunyod a szemed.

Ahogy megérzed a leheletük.

kutyaÉs most bocsáss meg nekik is. Állatok: idomítva ők is. Ne kutasd többet a nyomukat, ne bosszulj: megint te jársz rosszul. Keresd az árnyukat a felhőkben égre forduló fejjel, s örülj, ha felbomlanak és eloszlanak a kékben. Fordulj a fű felé, és hagyd magad. Csikland. Szó sincs végről. Ne felejts felkelni: hideg a hajnal.

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (21 lövet, átlagosan: 6.71 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

2 komment

  1. Linda szerint:

    Ez nagyon tetszett, telitalálat itt valahol középen… Kár hogy csak egyszer lehet lőni, mert az én értékelésem legalább 7×7 lövés. Köszi az élményt !

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


× 5 = tíz

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz