Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


09 február
18komment

Konyhakerti kulákok: (majdnem) ütött a végórátok!

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenkét éves rovatunk mai, e helyütt már ötvennegyedik kiadásában először arról a tudományos felfedezésről szólok, ami, bevallom, kecsegtet némi halvány reménnyel – amerikai kutatók arra jutottak, hogy boldog gyerekből egészséges felnőtt lesz, no már most… kop-kop-kop… bal kézzel, felfelé, egyelőre minden jel szerint elég jól működik az az egyszerű életrecept, ami alapján nagyjából harminc éve próbálom kormányozgatni életem kis dereglyéjét a hatalmas óceánon: eddig nem tudtam a dolog tudományos gyökereiről, az viszont tény, hogy elképesztő és boldog gyerekkorom volt. Ám elnézve jó néhány utánam felnőtt generáció gyerekkori boldogságfaktorát, nem sok mindenen kell csodálkoznom a mai világban. Attól például már a szemem se rebben, hogy konkrétan százmilliárdok esnek ki a költségvetés bevételeiből, mert az immár több mint félmillió kitántorgott értelemszerűen nem itt adózik, nem itt fogyaszt, továbbá nem itt mutatja meg a gyerekeinek, hogyan kéne/lehetne egy normális országban normálisan élni – de ugyan kit érdekel ez mondjuk rajtam, esetleg rajtunk kívül, ott, ahol netán még tenni is lehetne valamit. Mondjuk legalább a nagy számok törvénye értelmében néha, egyszer valami késleltetett hátulütő, alsó gondolat, mellékcumi nélküli, sima jót. Mert köszi a rezsicsökkentést – úgyis duplán behajtják rajtunk fél év után, láttunk már párszor… A kivándorlás ideje alatt egyébként zavartalanul folyik a még itt lévők cinikus, totális kivéreztetése – mint emlékezetes, kilátásba helyezték a konyhakertek “regisztrációját”, aztán, vélelmezem, az azonnali dühödt reakciókat érzékelve (már nem mintha azt gondolnám, bármi is visszatartaná ezeket a típusú politikusokat akármitől is) visszatáncoltak: ám akkor is itt az ideje, hogy megnézzük, mi is a helyzet Büttösön, mintegy 38 négyzetméteres észak-borsodi szőlőbirtokommal… Bele is kezdünk: nincs sok vesztegetnivaló időnk…

Hirdetés

* Boldog gyerekből egészséges felnőtt lesz – állapították meg amerikai kutatók.

Elsőre azt hittem, már megint valami megfoghatatlan, brittudósos humbugról van szó – hiszen, gondoltam, hogyan is lehetne meghatározni, ki számít boldog gyereknek, avagy hány ezer vagy millió féle formája létezik a boldogságnak már gyerekkorban is: erre kiderült, a racionálisan gondolkodó kutatók a másik irányból repültek rá a témára, vagyis azt feltételezték, akit például szorongás és aggódás gyötört, az aligha lehetett boldog gyerek. Ez pedig egészen vállalható megközelítés, én azt gondolom. Az meg talán még izgalmasabb, hogy ez a kutatás voltaképpen most zárult, legalábbis most hozott némi részeredményt, hiszen a több mint háromszáz, most középkorú alanyt már hétéves koruktól vizsgálták a kutatók. Nos, az eredményekből mindenesetre egyértelműen arra jutottak, hogy azok a felnőttek (kiváltképp a nők), akik a fenti szempontok alapján boldogtalan gyereknek minősültek, azaz szorongtak és aggódtak, minden más okozati tényező figyelembevételével is 31 százalékkal hajlamosabbak voltak szív- és érrendszeri betegségekre, mint a “boldog” gyerekkort megélők. Utóbbiaknak felnőttkorukban jobb állapotban volt a szív- és érrendszere, bár az esetleges összefüggés nem tűnik olyan markánsnak, mint a kockázatok esetében. A kutatás vezetője ugyanakkor azt is elismerte, hogy az összefüggést igazoló biológiai mechanizmust nem ismerik még. A biológiai mechanizmust én sem ismerem: de erősen remélem, hogy a feltételezés igaz – akkor ugyanis az én szív- és érrendszeremmel az égvilágon semmi baj nem eshet. A gyerekkorommal ugyanis – bárhogy forgatom, akárhonnan nézem – semmi baj nem volt. Szorongani legfeljebb akkor szorongtunk, amikor mondjuk a Szloboda Zoliék bezártak néhányunkat a pincébe, mert nem árultuk el a jelszót – de ott is csak addig aggódtunk, amíg ránk nem csapódott a fenti ajtó is, mert attól kezdve már azon kellett dolgoznunk és törni a fejünket, hogyan szabadítsuk ki magunkat a fogságból… Azok a nyarak, ott a jó kis – megbocsátjátok, ugye, ha szigorúan tudományos és oktatási szempontból kimondom/leírom az utcánk régi nevét – Mező Imre utcában, a Préri, a köpőcsövezés, a folyamatos harcok a szomszédos utcai srácokkal és a mi nagyobbjainkkal, a Bofakocsu cirkusz, a pinceklubunk, és minden, minden, minden… Tyű, de milyen kínosan idős vagyok, hogy így földre tud vinni egy kis nosztalgia – de sebaj, legalább a szívem meg az érrendszerem rendben: hiszen megmondták a tudós bácsik…

* Immár ténykérdés: több mint félmillióan dolgoznak-élnek külföldön.

A legtöbben, ezt még a három szólamban felharsanó hazaárulózás elé bocsátanám, nem igazán jókedvükben: hanem azért, mert megfeszített politikusi közakarattal lassan sikerül tényleg emberi tartózkodásra tökéletesen alkalmatlanná tenni ezt az országot – pedig húszpár éve még kicsit másképp festett a dolog. Azt is elmondom gyorsan, nem a kabrió Ferrarimat kérném számon lassan negyedszázad lassan összes úgynevezett politikusán, azaz puhatestű, lelketlen és lelkiismeretlen, cinikus kóklerén, gátlástalan, hazug, uszító szemfényvesztőjén, köpönyegforgató, gerincmentes, semmirevaló alkalmatlanján, elvtelen, lapuló, gyáva seggnyalóján: csupán egy emberhez méltó életet várnék el. Amit most, legyünk pontosak, ezen a héten épp 2020 környékére ígérnek. Ha jól emlékszem. Ígérnek: a századik játékszabály-módosítás után. Én – és kétlem, hogy egyedül lennék ezzel a nem ma született óhajommal – csak normálisan szeretnék élni: ha lehetne, ha egy árva, picurka kis mód lenne rá, itt és most. Itt, mert minden ellentétes híreszteléssel szemben bizony nekem is ez a hazám; és most, mert nem igazán bízom mondjuk a lélekvándorlásban, ráadásul sokkal jobban szeretném motorozással és más hasznos cselekvésekkel tölteni az időmet, mint ötszáz évre reinkarnálódni vécéülőkeként, amilyen az én formám. És legalább ugyanennyire nem bízom a három, nyolc, tizenkét év múlva most már tényleg isten bizony beváló jóslatokban. Mellesleg, megjegyezném, soha nem is bíztam bennük – csak a nyolcvanas években, bár hülye nem, de fiatal voltam, most viszont egyre inkább azt érzem, rútul és viharsebesen fogy az időm. De minimum az a része, amiben még igazán örömömet lelhetem. Éppen ezért baromira nem érdekel már, ki és hol cseszte/cseszi el ezt az egészet, legszívesebben azt mondanám, ha rajtam állna, legyen egy hét teljes parlamenti amnesztia, fusson innen mindenki, az összes (oldaltól, színtől, elhivatottságtól, nemtől függetlenül – az egy százalék mérsékelten becstelen így járt, őszintén sajnálom, tetszettél volna valami szakmát tanulni), büntetlenül, hótisztán, csak induljon már végre az egész társaság, húzzanak a tökéletesen törvényesen körbebástyázott, lassan huszonöt éven át egyetlen ellenszavazat nélkül önmaguknak megszavazott lakhatási-utazási-étkezési támogatásukból, bizottsági főteremburai tiszteletdíjukból, a nemzetképviselői jövedelmükből, kormánytanácsnoki járandóságukból, alsófelügyelőbizottság-helyettesi javadalmazásukból, az általános örökös jussaikból Barbadosra, Kolumbiába, Szaúd-Arábiába, Ausztráliába vagy Örményországba, nekem tényleg fukszmindegy, csak itt ne lássam már őket, ne halljam a hangjukat, ne olvassam a csak magukra szabott, de kizárólag minket telibe szopató törvényeiket… Sajnálom, elnézést a csúnya beszédért… most érzem csak, milyen kurvára belefáradtam ebbe az egész ragacsos, gusztustalan, kisstílű, avítt, savanyú szagú pofátlanságba, amiben mostanra tényleg kicsúcsosodni látszik az elmúlt huszonsok elfecsérelt évünk, meg mindennek a legszara. Elkapott a gépszíj, bocs: eredetileg csak arról akartam írni, hány száz milliárdot veszítünk mindannyian e félmillió kitántorgott máshol befizetett adója, nem itt elköltött pénze, nem a mi javunkra fordított munkaereje, tudása, magyarsága miatt… és persze a pénzen túl… vajon érdekel-e valakit is, nagyuraink, mit veszítünk azzal, hogy lassan a gyerekeink egyetlen lehetősége, vágya, ambíciója, útja is a sima menekülés lesz, lényegében bárhová… És vajon van-e, aki szerető szülőként ma ép ésszel azt mondja: Maradj csak, fiam… mert itt… izé… tudod… élned… meg halnod… – amikor utóbbira túlságosan korán túlságosan nagy, az előbbire meg szinte semmi sansz…

* Pillanatnyilag, legalábbis azt hiszem, nem kell hatezret fizetnem büttösi szőlőbirtokom után.

Azok kedvéért, akik bármi oknál fogva lemaradtak volna róla, gyorsan elmondom: még 2011 júliusában, engedve a lelkemen oly rég burjánzó bírvágynak, az adóhivatal árverésén szálegyedüli licitálóként jutottam hozzá innen alig több mint háromszáz kilométerre, egy észak-borsodi kis faluban, Büttösön elterülő szőlőbirtokhoz. Gyümölcsösöm területi mutatói alapján aligha vádolhat bárki is beteges megalomániával: hogy hivatalos és pontos legyek, egy összesen 536 négyzetméteres földdarab 20/280-ad részének, vagyis nagyjából 38 négyzetméternek lettem büszke tulajdonosa – a tétem akkor négyezer forint volt, ennyit kellett bepengetnem az államkincstárba. Azóta már személyesen is jártam a helyszínen: egyszerűen képtelen voltam elhinni az árverési leírásban megfogalmazottakat, miszerint “Az ingatlan járművel nem megközelíthető. Út sem vezet az ingatlanhoz.” Nos, mint mondom, jártam lent, és bizonyos távolságból, a büttösi temető sarkából egy segítőkész helyi ember meg is mutatta, nagyjából hol a szőlő (ami valaha tényleg az volt, mondták) – az eddigi legjobb ajánlatom, hogy egy büttösi vadász megígérte, ha megjavítják végre a terepjáróját, megpróbál kivinni, talán a nyáron szaván fogom, ha lejutok. Azóta, ha jól emlékszem, kétszer fizettem: az egyik elég vicces volt, azt hiszem, 165 forint ingatlanadó – de a másik, talán az átírási illeték, eléggé lefagyasztotta a mosolyt a szám széléről, mert ötezer-valahányszáz forintot kellett befizetnem… Egy darabig gondolkodtam is, hogy meghirdetem a szőlőt, vagy legalábbis megpendítem 279 tulajdonostársamnak, érdekel-e valakit – de végül nem vitt rá a lélek, mert igazából, most már elárulom, befektetésnek vettem: egy kis telekspekuláció van a háttérben, megmondom őszintén, mert ha egyszer majd arra megy a sztráda vagy a magyar TGV tervezett pályája ott vezet, akkor aznap, miután utolsóként én is ratifikáltam a kontraktust, azt hiszem, nyugodtan meghívhatom Büttös teljes lakosságát egy-egy nagyfröccsre. Feltéve persze, hogy akkortájt él még ember a Földön. A héten mindenesetre kissé berittyentettem, mert bejelentették, még a muskátlicserepeket is regisztrálni kell hatezerért, elvégre is megérthető, igazán nem arra van a nemzeti földhivatal, hogy onnan szükség esetén valaki adatokat kérjen le/ki – ráadásul hatezerszer baromi sok, az legalább annyi, amiből akár két-három fontos embert is ki lehet stafírungozni, vagy tíz kisebbet kussoltatni. Vagy mondjuk szépen legyeptéglázni egy stadiont. A konyhakert-regisztrációt most visszavonták – de valamiért egy kicsit mégis ugyanúgy szorít a gyomortájékom, mint amikor tél elején vagy mikor tíz forinttal irtózatosat zuhant a nemzeti MOL-üzemanyag ára. Nálunk ugyanis, igazi hungarikumként, az ilyesmi nem örömhír: csak valami közelgő, jelentős áremelés előszele…                   

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (34 lövet, átlagosan: 6.79 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

18 komment

  1. másikBoda szerint:

    Báró Úr!

    Írásait reggelire fogyasztottam. Kösz! Jól estek.

  2. Dani szerint:

    Kapitany!

    Koszi. Jo lett, de nem esett jol olvasni.

    Azert sem esik jol, mert az eddigi irasaid uzenete szamomra az volt, hogy remek eletet lehet elni, ha az altalad kialakitott mikrokornyezetben jol erzed magad.

    Itt egy infografika arrol, hova koltozunk:
    http://www.meglatod.hu/2013/02/04/hova-vandorol-ki-felmillio-magyar/

    Ennek alapjan azt gondolom, hogy a felmillioban meg az 56-os magyarok is benne vannak. Persze latva az utobbi evek tendenciait, meg 1-2 ilyen ev es mar a 2000-es evekben kikoltozottek szama is eleri majd az 500.000-t.

    • Boda Kapitány szerint:

      Szia… szerintem az ’56-os magyarok nagy része már nemigen dolgozik… http://index.hu/gazdasag/2013/01/30/itt_dolgoznak_matolcsy_kituno_magyarjai/

      Én ezt találtam például, ez elég világos, ráadásul csak nagykövetségi becslések alapján, azaz nem teljesen naprakész, és nyilván nem tartalmazza a nem regisztrált, alkalmi és egyéb kint lévőket… és ha még hozzáveszed, hányan készülnek, fontolgatják, akkor pedig egészen elkeserítő a folyamat. Nem beszélve arról, hogy a javát veszítjük el – sajnos nem nagyjainknak kell máshol megpróbálni…

      • Dani szerint:

        Es ezt elhisszuk?
        Ha 500.000 munkavallalo kimenne, akkor gyk. nem lenne itthon munkanelkuliseg. (Ez nagyjabol most a munkanelkuliek szama Mo-n).
        Az 500.000 fo a munkavallalok + csaladtagjaik lehetnek. (Felreertes ne essek, ez igy is dramai.)
        Ld. az altalad linkelt cikket, ahol ezt irjak:
        “A hivatalos adatok is ezt mutatják: 2007 és 2010 között évente 12-15 ezer, tavaly több mint 17 ezer magyar kért hivatalos munkavégzéshez adószámot, de 2004-2006 között is évi öt és tízezer között volt a számuk.” Ez, ha minden idoszakra a maximumot szamolom is csak 107.000 adoszam. Es kozuluk haza is jottek.

        • Boda Kapitány szerint:

          És az axióma, hogy aki kimegy, annak itthon volt munkája? Merthogy szerintem a túlnyomó többségnek nem…

          • Dani szerint:

            Jogos, nem axioma. Ebben az esetben az allaskeresok szama csokken es ezert csokken a munkanelkuliseg.
            Sorry, de meg mindig jobban hiszek egy ilyen oldalnak (ahol az ellenorizheto adatok rendben vannak), mint egy miniszteri, nem az adott temahoz szorosan kapcsolodo beszedben elhangzott szamnak, amit aztan utana gagyi modon magyaraznak(nagykoveti becsles), amelyeknek viszont a tenyadatok ellentmondanak.

            Harom iranyunak latom a problemat.
            a) Mennek, akiknek nincs itthon munkajuk. (talan az epitoiparban dolgozok a legjobb pelda erre)
            b) mennek, akiknek van munkajuk, de elegedetlenek vele,a korulmenyekkel, a fizetessel illetve Magyarorszaggal (orvosok)
            c) atmenetileg kimenok, akik itthon is jo pozicioban voltak, de kapnak/keresnek kinn lehetoseget, mert hosszu tavon ezt kifizetodonek latjak.
            Az arany es a visszateresi hajlandosag nem mindegy.

  3. Hrozik Éva szerint:

    Néhány hete volt disputánk barátokkal, miszerint pályaválasztás körüli időben gyerek,
    és lökdössem-e a külhon irányába, és szakadjon-e szív..:(

  4. rizsapista szerint:

    Boldog gyermekből egészséges felnőtt lesz, aki nem hagyja el szülőhazáját csak azért, mert éppen élhetetlen, és főleg nem általánosít, lett légyen szó akár olvasztárokról, akár pirézekről, akár politikusokról.

    • Boda Kapitány szerint:

      Hm… igen… egyet kell hogy értsek… a fedélzetelhagyás és az általánosítás se szép dolog… de van az a szint, amikor egyszerűen elfogy a talaj és elfogy a türelem… negyven éve nem csinálunk mást, csak beváltatlan ígéretekből beváltatlan ígéretekbe evickélünk… nem hiszem, hogy az a hazaszeretet, ha a századik ordas hazugságra is rábólintunk, ha ötvenévesen beledöglünk, miközben pár ezren-tízezren nem csak hogy csilliárdokat halmoznak fel, de még a képünkbe is nevetnek közben… És ha már általánosítás: te meg tudnál nevezni nekem egy politikust, aki az elmúlt húsz évben a juttatások, járandóságok és javadalmazások megszavazásakor nemmel voksolt?

      • rizsapista szerint:

        Egyet egészen biztosan – besírsz! – Hunvald György! Bizony, az a Hunvald, az ám! De, ha már itt vagyunk… igen, a politikus uraknak bizony maguk felé hajlik a keze! Csak úgy, mint a közgazdász barátomnak, aki a lutoni reptéren zöldséget osztályoz a raktárban. Vagy a kolléganőm lányának, aki jogász végzettséggel, egy Skót szállodában rázza fel az ágyneműt. Ezt nyugodtan megtehetné a Szt. Pantaleon kórházban is, s még örülnének is neki! Mégis, akárcsak politikusaink, a több pénzre szavaz. Hol a különbség? Ott, hogy nem elismeri, hanem akárkikre – leginkább politikusokra – lőcsöli döntése okát. Annál is inkább, mert én még nem találkoztam kint dolgozó magyarral, észttel, bolgárral, olasszal, szlovákkal, stb., aki igazán jól érezte volna magát. Így hát, döntését magyarázva… Nem mellesleg , szerintem az európai bérek , életszínvonal alakulásáért nem tudom a politikát felelőssé tenni, legalábbis nem az utóbbi évtizedekét. Sokkal inkább érzem azon önmagukat szakértő politikusoknak kikiáltók bűnének, akik a nép számára nem elérhetőek, nem leválthatóak. Soros, Gati, Buffett, Bajnai ,Barroso , IMF, és hadd ne soroljam tovább. Persze, ettől abban egyetértünk, mind megérett az elzavarásra, csak szerintem, nem pont ezért. No meg, akárki is jön helyettük ugyanebben a világban, gazdasági, politikai erőtérben kell megnyilvánulnia, tehát a mozgástere semmivel sem lesz különb, kedvezőbb. És, ennyi! Az pedig igen pikáns, amikor szerencsétlenek szabályozni szeretnék azt , hogy ne ömöljenek ki a felsőoktatásból vízesésként a munkaerőpiac által soha, semmikor nem hasznosítható „tudással” a fiatalok ( tandíj szabályozó szerepe ), akkor természetesen (?) szintén a hatalom a hibás, és pont az érintettek tiltakoznak a leghevesebben, akik majd pár év múlva ugyanilyen hévvel adják a világ tudtára: El KELL hagynom a hazámat. Szal, itt a probléma sokkal összetettebb, s a gyökere is máshol keresendő. Szerintem. De, nehogy már borongjunk itt, legyünk csak vidámabbak: KULÁK! :)

        • Boda Kapitány szerint:

          Ebben megint egy nagyon nagy halom igazságod van természetesen… Mindazonáltal szerintem van némi differencia a Skóciában dolgozó ápoló és a döntéshozó felelőssége között a dologban – és az sem mellékes, hogy talán épp a hatalomban lévőknek kéne elég sok mindenben példát mutatniuk: például hogy adóznak, hogy nem vesznek el és fel mindent, amire lehetőségük van, hogy magukon kezdik a költségek csökkentését, vagy legalább úgy tesznek, mintha ők is ide tartoznának, hogy részvétet mutatnak a szerencsétlen alul lévők iránt, nem pedig minden tettükkel kiröhögik egy szarban lévő ország teljes népességét, hogy olyan törvényeket hoznak, amik érnek valamit, nem pedig sajátos érdekeket szolgálnak, ismét csak elképesztő cinizmussal, hogy olyan életet igyekeznek élni, ami egy kiválasztott/megválasztott embernek kötelessége lenne. És szerintem nem elhanyagolható az ok-okozat kérdése: nevezetesen hogy ha az átlagember azt látja, hogy milliárdok lophatók el következmény nélkül, úgy gondolja – megengedem, hibásan -, neki is joga van a kétezer, húszezer, százezer “okos” felhasználására. Ráadásul halvány különbséget érzek abban is, vajon az-e a kérdés – ha már pénz -, hogy meglesz-e a nyolcadik milliárd is, vagy enni kell adni a kölyködnek. És akkor a nyolcmilliárd, de legalábbis a fix havi milla mögül azt mondani a háromezres embernek, hogy neked csak a pénz számít, mert elhagyod a hazád, gáci… izé… nekem nem teljesen korrekt. Talán a Bajnai mondta tegnap (tudom, mit szabadítok a fejemre): nem ezek az emberek hagyták el a hazájukat, hanem a hazájuk hagyja el őket. És hidd el, nem csak a pénzről van szó – hanem sokkal-sokkal többről. Napi ügyekről, gőgről, arról, hogy itt minden szar döntést nyócévvel, Trianonnal, cigányokkal, zsidókkal, buzikkal, meg a neandervölgyben elhibázott kovakő-pattintással magyaráznak, ahelyett, hogy valamerre elindulnánk, itt üvöltözünk egymással egy helyben állva – még aki sétál, az is a sarkon túl van már rég… És valóban, a probléma sokkal összetettebb a politikusoknál: de hogy az ő felelősségük a döntő abban, hogy idáig jutottunk, az szerintem kábé evidens. Természetesen riszpekt Hunvald… ez mondjuk különösképpen tetszett… :-D üdv…

          • rizsapista szerint:

            Most őszintén, hogyan érveljek, ha szinte mindenben egyet értünk? [img]http://www.cosgan.de/images/smilie/konfus/s030.gif[/img]

        • Balika szerint:

          Én pedig az elmult jo pár évben egy boldog elégedett arcot nem láttam dunaujvárosban mikor hazalátogattam
          Minden nézöpont kérdése
          Nagyon sok magyar van kint aki boldog és elégedett
          Talán rossz helyen kerested öket

  5. cseppocsi szerint:

    Olvasva a Konyhakerti kulákok-at szégyen ide, szégyen oda, elaludtam. S mit álmodtam, hihetetlen, a kulák levelet írt:

    “T.Cím!
    Tájékoztatom, hogy a rendelkezések értelmében eljárásomat lefolytattam, melynek során megállapítást nyert, hogy mint közhiteles nyilvántartást kezelő az abban szereplő adataim a valóságnak megfelelnek. Így azokat, továbbra is kezelheti, módosításokról külön eljárásomban intézkedem!
    Kérem a fentiek szíves tudomásul vételét. Egyben felhívom figyelmét, hogy jelen tájékoztatóm illették mentes.
    Üdvözlettel: A kulák”
    :-)

  6. Dani szerint:

    Csak talaltam egy linket, ahol legalabb a nemetorszagi helyzetet reszletesen bemutatjak:

    http://privatbankar.hu/karrier/otszorosere-nott-a-kivandorlas-egy-mohacsnyi-magyar-koltozott-nemetorszagba-247291

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


1 + = hat

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz