Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


06 február
5komment

A Szente István-híd igaz története

Nemrégiben új sorozat indult itt, a HL-en… A holding menedzsmentje maratoni, gyilkos hangulatú, kőkemény határozatok meghozatalával végződő ülésén úgy döntött, hogy ezentúl minden szerdán egy kis retróval dobjuk fel a hangulatot, a rovat címe továbbra is: Retrográd. Azt tapasztaltam ugyanis meglepve, hogy az elmúlt huszonnégy évben írtam ezt-azt – s bár szokás mondani, az újságírás alapvetően a pillanat műfaja, azért úgy gondoltam, van néhány olyan jellegű csasztuskám, amit még ma is át lehet futni egy kis önfegyelemmel és elszántsággal. Érdekes: határozottan azt érzem, nem szorulnak komoly korrekcióra ezek a régi írások, magyaráznom se kell őket, és magyarázkodnivalóm sincs miattuk. Egy kicsit tehát belenézünk a múlt feneketlen kútjába, hétről hétre – szívből remélem, nektek is legalább annyira szórakoztató lesz a találkozás egy ifjabb (?) Bodával, mint nekem a válogatás… A mostani opusz egy kis füzér kezdő darabja – főszereplői Szente István, a legújabb kori magyar történelem egyik méltán elfeledett politikai tényezője, s (látszólag) ellenlábasa, Kolbászossy László, azaz Derceréce és Érckovácsi, két Duga-parti település első emberei. 2006-2010 között egykori lapom, a Dunaújvárosi Hírlap szilveszteri számában jelentek meg a Szente-sorozat darabjai – én úgy gondolom, igazi blődlik: mégis, sok szegmensben mintha fájdalmasan utánoznák azt a blődlit, amit mifelénk mindennapi életnek hívunk… Jöjjön tehát az első rész, 2006-ból, amikor is híd épül a folyón…

Hirdetés

“Hidat kell végre építeni az ellenzék és a kormánypártok között, hogy csituljanak az indulatok, hogy az emberek élete ismét a normális kerékvágásban folyhasson tovább…”

Kerkai Ottó hírlap- és jegyzetíró teátrális mozdulattal kitette a harmadik pontot is, elégedetten szemlélte íves dolgozatának zárómondatát, egy kicsit töprengett még, kicsit bizonytalan volt, folyhat-e valami a kerékvágásban, aztán felidézte gyerekkorát, amikor Kákódomba sáros főutcáján egy ízben személyesen látta megállni Fecske bácsi, a fuvaros fogatát – a derék ember belépett a kocsmába, az egyik ló pedig hosszasan könnyített magán: látta, ahogy bő sugárban, jó habosan folyik a kerékvágásban… Minden maradt tehát, ahogy volt, Kerkai nyugovóra tért: és nem is sejtette, milyen termékeny talajra hullanak magvas gondolatainak magvai.

Másnap reggel, mint minden reggel, Szente István, a Dercerécei Öntözőkanna- és Moncsicsigyár egykori pártfőtitkára, ’90-től, a Fűtetlen Kisbaltapárt (Sort, húzást, férgességet!) negyedik újjáalakulásától Derceréce önkormányzata kulturális, pénzügyi és jogi (nem összevont!) bizottságának vezetője, alpolgármester, a helyi darts-klub főtitkára, a Fatal Technokraták Követsége helyi elnöke, hobbi-vérmagyar, a kezébe vette a Igazságot Dercerécének! című lapot, végigolvasta Kerkai vezércikkét, és, ahogy ez megvilágosulásokkor szinte kötelező, az égre pillantott. – Hát ez az: kell egy híd! De hogy milyen nagyon kurvára kell! – kiáltotta halkan, csak úgy, magában. Ellenzékben volt, évek óta – már pártilag: óvatos duhajként élt tehát. És unta már, borzalmasan. Bezzeg ha meglenne a híd…

- Érted már? Laci, Lacikám… – Szente tíz perc múlva már régi harcostársát, a Duga másik partján, szemközt, Érckovácsiban élő és politizáló (Agyar Focialista Bárd, kazán- és kéménybizottsági alelnök, a polgári védelem fekete gyémántokkal ékesített tizedese és az óvodai kisközösség számvevőszékének főtanácsosa) Kolbászossy Lászlót hívta. – Ha mink, politikusok akarjuk, ha te, kormánypárti, én, ellenzéki, érted, összefogunk, ha megértetjük ezzel a szerencsétlen bunkó néppel, oppardon, a tisztelt választókkal, hogy kell a híd, te elintézed a rávaló duplájának a felét, én a háromszorosának a másik felét, megazáfa, akkor nincs az az isten, hogy ne legyen meg három év alatt… Vagy kilenc. Még csak március van.

- Pista… – Kolbászossy hangja nagyon távolinak, s kissé enerváltnak tűnt. – Pista… itt már két éve van egy közúti híd, bazmeg.

- Van, van… Jónak mondod, hülyének nézel, te nyamvadt hazug komenista, höhö, hát hiszen én is tudom: de az csak úgy van. Gyönnek-mennek rajta, emberek, autók. De ez… ez a híd más lenne: ezt mink csinálnánk, politikusok, érted? Magyarok. Hogy… az indulatok… tudod te…

Szó szót követett, fehér asztal fehér asztalt. És nem is hiába: rövidesen megalakult a Híd a Hídra Közkárú Egybesütet, az elnöke Kolbászossy László, a főtitkára Szente István lett. Az egybesütet pályázatok egész sorát nyújtotta be: a társaságot rövidesen hathatós, sok száz millió porhintos támogatásban részesítette a Híd- és Vallásügyi, az Öntözőkannafejlesztési és a Pénzügyminisztérium. Elképzelésüket – a meglévő hídpálya fölé, mintegy másfél méteres magasságban cérnából és öntözőkannarózsákból építeni egy második pályaszintet – igen újszerűnek, a világ számára is példaadónak minősítették egyes független szagértők – némi szerény költségtérítés fejében. Arra az újságírói kérdésre, hogyan juthatnak majd át a hídon a kamionok, lakókocsik és a magasabbra nőtt kerékpárosok, Kolbászossy faarccal, szakszerűen annyit válaszolt: kérésre, egyedi elbírálás alapján, megfelelő díjazás, úgynevezett hídpénz ellenében minden egyes esetben képzett személyzet emeli majd fel matracpumpák és dorongok segítségével a cérnautat, melynek két oldalán egyébként külön sávban közlekedhetnek a léghajók és a gőzgépek. A teljes beruházást előzetesen mintegy tizenegymilliárd porhintra becsülték a HaH vezetői, akik rövidesen zártkörű tervpályázatot írtak ki. A pályázat megosztott első díját – hétszázhúszmillió porhintot – ifj. Kolbászossy Zénóka óvodai hallgató és özv. Szente Áronné nyugalmazott mozijegypénztáros közös pályaműve, egy gázszámla-értesítő hátuljára kidolgozott színesceruza-rajz nyerte el – mellesleg amúgy is csak ők ketten feleltek meg a kiírás azon feltételének, mely szerint az ideális pályázó vagy négyéves és két hónapos (férfi), vagy pediglen kilencvenhét éves (nő).

A kész tervdokumentáció birtokában a Híd a Hídra felvette a kapcsolatot a Nyávolypölskei Cérnagyárral. Humunkulusz Bernát igazgató (Kolbászossy és Szente közös sógora – két ikerhúg, ugyebár) biztosította a társaságot, hogy a szerződés életbelépésének napján leszállít a hídhoz négymillió spulni 0.4-es Strong String típusú lila cérnát, százhúsz porhintjával az épp négyszáznyolcvanmillió, plusz szállítás (negyven új IFA a KCR-darukkal, pótkocsik, kompresszorok és párnahuzatok), hatszáznégymillió-kétszázötvennégyezer-háromszázhét, mégpedig azért, mert az maradék nélkül osztható kilenccel, Humunkulusz törvényes gyermekeinek számával.

Innen már ment minden, mint a karikacsapás: a meglévő hidat két évre lezárták, ez idő alatt az állványokon a két falu nyugdíjasklubjának viszonylag járóképes tagjai – a patchwork- és szövőklub aktívái segítségével – szorgos kézi munkával csomózták összefüggő réteggé a lila cérnát. Munkaerőben – dacára, hogy a munka nem volt épp veszélytelen, a munkásoknak kiírt biztosítóköteleket ugyanis ismeretlenek még a munka megkezdése előtt ellopták (mellékszál, de ugyanebben az időben mindkét faluban ugrókötél- és falramászóparkot alapított Kolbászossy Béláné illetve Szente Amoróz) – nem volt hiány: a legügyesebbek napi nyolc-kilenc porhintot is megkerestek.

A Híd a Hídra Közkárú Egybesütet időközben csődbe ment: két vezetője bejelentette, hogy előre nem látott időjárási és egyéb nehézségek (télen nagyon meleg volt, nyáron nagyon hideg – összement, illetve később váratlanul kitágult a cérna, ráadásul ki is fakult, ezért összesen ötvenszer kellett igen vastag rétegekben újrafesteni Ausztráliából különgépen hozatott, természetbarát, különleges eljárással készített lila festékkel) miatt kifogytak a pénzből. Mindketten hangsúlyozták azonban, hogy nem hagyják el a süllyedő hidat, s – továbbra is – díjazás nélkül, puszta emberbarátságból és a jövő nemzedékeinek érdekében végzik emberpróbáló munkájukat. Fáradhatatlan. Költségtérítés címén felvettek ugyan négy-négymilliárd porhintot, ám ennek egy-egymilliárdod részét jótékony célra fordítják: Kolbászossy a Kolbászossy a Kolbászossyakért Kalapítvány-t, míg Szente a Da(r)cos Magyarok Bolgári Körét jelölte meg a négy-négy forint kedvezményezettjeként.

A híd a hídon két év múlva áprilisra készült el: mindenki a csodájára járt. A végső költségvetés az eredeti terveket paraszthajszállal meghaladva tizenhétmilliárdnál állt meg, de ugyan ki gondolt volna a mocskos anyagiakra, midőn a tavaszi nap sugarai lilás fénybe öltöztették az impozáns, négy és fél milliárd csomót magában foglaló felépítményt… Kolbászossy és Szente ünnepélyesen átgurítottak egy sörösüveget a cérnahídon (a terheléspróbák során csak ezt, valamint egy nyolcvan méter magasan lebegő léggömböt bírt el biztonságosan), aztán könnybe lábadt szemmel nézték alkotásukat. – Látod, látod, Lacikám… – suttogta saját jóságától kissé meghatottan Szente. – Milyen kurva szép is, amikor mi, politikus alkatúak így összefogunk…

- De mi legyen a neve neki? – kérdezte egyszerűen Kolbászossy.

szente2Szente István akkor messzire, nagyon messzire nézett. Sokáig tűnődött, aztán, átérezve a pillanat nagyszerűségét, kissé remegő hangon így válaszolt. – Nem is tudom… Legyen talán Szente István híd. Tudod, szeretnék én is valami rendes nyomot hagyni a világban…

Kolbászossy bólintott – neki a barátság volt az első (szinte holtversenyben a családdal és a kulturált törkölypálinka-fogyasztással): és különben is tudta, hogy a következő, a Dugára hosszában tervezett hídjukat – viszonossági alapon – róla nevezik majd el.

A nyugdíjasok tempósan taposni kezdték a matracpumpát, mert már közeledett az első kamion. A Szente István híd lassan emelkedni kezdett a naplemente ragyogó, lilás fényében…

 

(Illusztrációk: Suszter)

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (22 lövet, átlagosan: 6.95 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

5 komment

  1. Anita szerint:

    Mint ha ma írtad volna.

  2. másikBoda szerint:

    Csodálkozom hogy a hídpénz szedő Orsós Viktor alakja nem tűnik fel a műben.

  3. Busi Balázs szerint:

    zseniális Andris…:D:D:D Bepislantottam a röhögéstől…

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


× 3 = tizenkettő

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz