Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


30 január
4komment

Nem jön hó

Nemrégiben új sorozat indult itt, a HL-en… A holding menedzsmentje maratoni, gyilkos hangulatú, kőkemény határozatok meghozatalával végződő ülésén úgy döntött, hogy ezentúl minden szerdán egy kis retróval dobjuk fel a hangulatot, a rovat címe továbbra is: Retrográd. Azt tapasztaltam ugyanis meglepve, hogy az elmúlt huszonnégy évben írtam ezt-azt – s bár szokás mondani, az újságírás alapvetően a pillanat műfaja, azért úgy gondoltam, van néhány olyan jellegű csasztuskám, amit még ma is át lehet futni egy kis önfegyelemmel és elszántsággal. Érdekes: határozottan azt érzem, nem szorulnak komoly korrekcióra ezek a régi írások, magyaráznom se kell őket, és magyarázkodnivalóm sincs miattuk. Egy kicsit tehát belenézünk a múlt feneketlen kútjába, hétről hétre – szívből remélem, nektek is legalább annyira szórakoztató lesz a találkozás egy ifjabb (?) Bodával, mint nekem a válogatás… Az előző héten a Jósok alkonya című opuszt tettem közszemlére, ami 1993 márciusában jelent meg több mint húsz éven át naponta látogatott anyalapomban, nyomtatásban – és már akkor fenyegetőztem, hogy az előzményével is megismertetem kedves böngészőimet: hát tessék, jöjjön most a Nem jön hó című darab, amiről elöljáróban, azt hiszem, nyugodtan bevallhatom, nem a legvidámabb írásmunkám. Ez 1992 decemberi, hogy pontos legyek, karácsonyi szöveg, és tényleg kétlem, hogy túl harsány kacagást kelt majd az olvasóban – mindazonáltal azt gondolom, hadd legyen egy morzsa a szomorkából is: tudom, sokakat meghökkentek azzal, amit most kimondok, de bizony így van, a látszat ellenére a Boda is ember… még ha az elmúlt évtizedekben ezt viszonylag ügyesen palástoltam is, mert azt gondoltam, nincs jogom himmi-hummi magánkesergésekkel megzavarni a nyájas szórakozását, most bevallom, előfordult már, hogy volt kicsivel rosszabb napom… Alighanem az is egy ilyen volt, amelyen ezt írtam… na, lapozzatok csak, annyira azért talán nem fog fájni…

Hirdetés

hó1Nem jön hó. Meg­mondták álmomban. Az pedig mindig be­jön, főleg, ha ilyen esz­méletlenül alszom, szinte hibernált leszek valamitől egy éjszakára, hogy gyak­ran azt sem hiszem el, hogy felébredtem végre. Nem jön hó. Állok az ab­laknál, várom mégis, az üveget rendületlenül veri az eső, miközben olyan hi­deg van, hogy legalábbis jégtábláknak kéne hullani az égből. Kegyetlen az idő. Nem jön hó: minden ma­rad a régiben, a sárba ta­posott titokzatos ösvények, a szürkére kopott-fagyott-tiport, halott fű, az ázott szemét, a meztelen fák és a megfagyott, szerencsétlen kis madártestek a szegély­kő mellé söpörve… Ki ta­karít el végre, ha a hó nem jön?

hó9Állok az üvegnél, egy egészen másfajta üveget szorongatva, s ha megbo­csátod, ha nem, most fel­hajtom ezt a maradék po­fa bort vagy mit is, nézegetem még egy kicsit, méricskélem, mire elég és mi­re nem, de tudom, kiürítem ezt a szent palackot, törik-szakad: nem mentségképp, de valami játszik bennem, vacakol, diderget, rossz. Nem csak a hideg, és nem is a hó miatt.

Ha tudnám, mi ez most, megmondanám, legalább neked. Nem a félelem, nem. Egyszerűen valami megnevezhetetlentől resz­ketek idebe, valami külö­nös, soha nem érzett szo­rongat nagyon: nem tudom elmagyarázni, legyen hát a neve – valami. Tulajdon­képp az ajándékodnál kez­dődött, vagy legfeljebb ki­csivel előbb. hó7Ahogy hurkot formáztam a vékony mad­zagból, ahogy a díszes pa­pírra meredtem hirtelen („a máz” – ez a szó vi­llant elém akkor), ahogy eszembe jutott furcsamód, kellemetlenül hangsúlyosan és sokatmondóan, mit is rejt a hangulatos kis cso­magolás. Ahogy elkaptam a kezem, mint tűztől, és bámultam, mintha először látnám, mintha a kezem tehetne bármiről is, mint­ha nem tőlem kapná a pa­rancsot, mintha külön élő­lény lenne a tíz ujj egysé­ge, s csak vádlóan néztem rá, kicsit összeszűkült a szemem és vonalba feszült a szám, vékony vonalba, amilyenbe csak akkor szo­kott, ha… Hiszen tudod te jól.

hó4Akkor kezdődött a játék itt bent. Inkább ne is kér­dezz semmit, jobb talán, ha magam se jövök rá, mi az igazi ok, ha létezik egy­általán: a lényegen már úgyis túl vagyok, és miat­tam most már te is túl vagy biztosan. Mire is vár­nál, mit is várnék… Talán csak a tartalom hiány­zott belőlünk-közülünk: a formákat délcegen hoztuk mindvégig. A tartalom, amin – most vonatkoz­tass vissza – ott, a cso­mag fölött görnyedve el­gondolkodtam. hó6Amikor reszketni kezdett bennem az a valami, amikor – ta­lán ettől is – hirtelen eszembe jutott az álmom, hogy a hó nem jön, ami­kor azután kibontottam szép lassan, a mindenre el­szántak, semmitől meg nem riadók komótosságá­val kibontottam azt a fé­lig kész mestermunkát, a hurkot, lecsavargattam és kimérten a bal kezemre fontam a madzagot, legin­kább emlékbe tán, aztán összehajtottam a finom pa­pirost, nem mintha másra kéne, de mégis, és szép, megkomponált mozdula­tokkal préseltem, nyom­tam, paszíroztam és ordí­tottam szét a tartalmat, a csomagod tartalmát – egy másik tartalom, a miénk, robbanásszerűen felfedett kiáltó hiánya okán. És szétpréseitem ott, akkor az asztalon még valamit: meg ne kérdezd, mit és miért.

hó10Én azóta itt állok. Né­zem a piszkos üvegen túl kavargó piszkos időt, s ér­zem azt a másik időt, ahogy bepiszkol engem is a múlásával, ahogy átmegy rajtam, piszok erőszakosan és otrombán, és nem jön hó – már megint. Itt állok, az álmom még itt ka­varog, fogom az üvegeimet sorra, s már tudom, hogy nem engedlek be, ha csön­getsz, ma nem leszünk karácsonyosan őszinték, csil­logó szeműek, szeretők és szelídek, mert egyszerűen már semmilyenek se le­szünk: az ajándékod elpusztult, megölte magát, a tartalom a múlté, és tény­leg nem tudom, mi vacog itt ilyen kegyetlenül, de biztos, hogy nem fázhatok, hiszen a radiátor melegíti a lábam.

hó3Csavargatom a madzagot, időt húzok, és tényleg sem­mit nem értek: ez most nem egy trükk, nem egy jól megszervezett pszicho-fogás. Úgy repedt meg bennem az egész, mint a vékonyfalú pohár, ha hir­telen tartod a forró víz alá. Egyszerre csak: nem volt tovább. Nem jön hó, hiába is szólítgatom kutató-könyörgő szemekkel a felhő­ket: csak ez a szemét eső ömlik ide, dagaszthatom majd a sarat, amíg végül eltűnök innen. A fa, a fánk, a kedves kis fenyő, amit olyan nagy örömmel díszítgettél, már csak az én fám: aláteszem a mad­zagot, már nem neked és nem nekem, csak valami objektív emlékként teker­gőzik majd a fa alatt: mindörökké ámen haha. hó2Nem jön hó, és így semmi értelme tovább várni. A gyertyákat meggyújtom, legalább azokat lásd, ami­kor csodálkozva nézel lent­ről az ablakon át, ágas­kodsz, hogy bepillanthass, mert nem érted, ugye, mi­ért nem vagyok otthon. A gyertyákat meggyújtom, óvatosan félrehajtva a kri­tikus ágakat, nehogy lán­got kapjon valamelyik, a tűz útjába óvatlankodó.
Félrehajtom az ágakat, amelyik nem engedelmes­kedik, letöröm: fenyőnek nincs ma karácsony. A sző­nyeg felé fordulok arccal, magam sem tudom, mi a jó ebben az egészben, reszketek ettől a megma­gyarázhatatlan hülyeségtől, ettől a Valamitől, nyitva a szemem, issza a sötétet mohón, és már hallom a csengőt.

És nem sejtem azt sem, hogy valahol fenn, nagyon fenn, csendesen esni kezd a hó.

 

 

(Az összes illusztrációt a http://www.thephotoargus.com oldalról válogattuk.)

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (30 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

4 komment

  1. LTy/i szerint:

    Kedves Kapitány!
    Ez egy nagyon szép írás, még akkor is, ha kicsit szomorú a hangulata. Engem igen megérintett…hisz’ az ember életében, sajnos eljönnek ilyen időszakok is, amikor “Nem jön hó.” Amikor “…valami megmagyarázhatatlantól reszketek idebe, valami különös, soha nem érzett szorongat nagyon…” Milyen jó, hogy ezt az írást megosztottad most velünk, HL böngészőkkel is! Jó volt olvasni, hogy “a Boda is ember…” Köszönöm. :)

  2. rizsapista szerint:

    Én csak simán, köszi!

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


5 × hét =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz