Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


22 január
12komment

Állambolgárok a berlini buszon – kalandjaim Bodapestig (I.)

A bolgár busz, amelyen tizenöt órát töltöttem el

Háttérben a bolgár busz, amelyen tizenöt órát töltöttem el – kevesebb mint kilencezerért

Úgy vagyok, mint valami Janikovszky Éva-hős – velem mindig történik valami. Folyton elhatározom, hogy megjavulok, akár Regős Bendegúz a Feketesas uccában – hogy szépen eldolgozgatok a kis betevőért, csendesen elücsörgök, esténként megnézem a Bariköztöt meg a Vérésizét, azt az új nemzeti-társadalmi drámát Bodzásékkal vagy mi, aztán tízkor lezuhanyzom magamnak, simára borotválkozom, felveszem és deréktájban megkötöm a lila selyemköntösömet, és könnyített vigyázzfekvésben hangtalan/rezzenéstelen nyugszom reggelig. Aztán… ahogy pont így javulgatok nagyban, kezdek végre beérni fejben, hipp-hopp, jön a neten egy gyerekkori ismerős, a Béla, a Korányi Sándor utcából, azaz merőben ellenséges területről (ha valaki netán részletekre vágyna – íme, a mi ősi földünk, a Mező Imre utca alaptörvénye, 1973-ból, el ne felejtsem, van második része is), elkezdünk dumálni, erről-arról, gyorsan hozzáteszem, csak a gyerekkorunk telt véres háborúságban, utána pár évvel már nagyjából egy körben mozogtunk, ha nem is voltunk annyira összenőve, sok kapcsolódási pontunk volt, és én azért mindig tudtam róla… Volt is mit: mert a Béla nem igazán simult be a sorba, képzőművész volt, ezen belül is baromi sok minden, ha kívülről nézted csak, irigylésre méltóan lazán élt, a többit hagyjuk, ja és herflizett, mint oly sokan akkor, de máig azon a szinten, ahogy csak nagyon kevesen, blues-ban azóta se sokan veszik fel vele a lépést, amúgy a legendás Palermo Boogie Gang alapító tagja, és így tovább, mindegy… Huszonöt éve Berlinben él, erről a kis időről is lehetne szólni pár sort, majd, talán, a lényeg, hogy egynémely apróság miatt az utóbbi időben egyre többet levelezgettünk, míg a múlt hetekben kiderült, hazajönne egy kicsit… szervezgettük, beszélgettük, hogy majd összefutunk, merthogy volna mit megdumálni… aztán mindehhez képest Béla váratlanul elesett a csúszós berlini utcán, és elég jól odavágta a vállát. Sőt: csúnyán. Vezetni… hát azt azért, közel ezer kilométeren még nem javasolta neki senki, én meg a legkevésbé. Jött inkább az ötlet, Kolumbusz tojása: kiszaladok érte busszal, hazahozom az autójukkal. Így is lett: csütörtökön este felültem a járatra, szombaton kora este itthon voltunk. És még a volt Sztálin sugárutat is megnéztem, ami mellett Béláék laknak. Hogy mire nevezték át, azt meg a legvégére hagyom – de hogy odáig eljuss, most lapozni kell. Irány Pest. Előbb.

Hirdetés
Íme, a bizonyíték: 18.20, Béke tér - a lassú járat szépen megindul Pestnek

Íme, a bizonyíték: 18.20, Béke tér – a lassú járat szépen megindul Pestnek

Még teljességgel nem értitek, miért jönnek a bolgárok, de legkésőbb a következő részben kiderül. Először viszont hadd mondjam el: nincs semmi a Föld kerekén, ami olcsóbb lenne a nemzetközi busznál. Irgalmatlan, néma, véres konkurenciaharc zajlik, a EuroLines, az OrangeWays meg még pár hasonló gigász egymás torkát tépi hangtalan, s ezt máshogy nem lehet, csak iszonyat piti árakkal. Mondom a részleteket: 8900 forint a Bodapest-Berlin, buszon. Amerre a járat megy, az nagyjából 1000 kilométer, és 15 óra. Vagyis óránként nem egészen 600 forintért ülsz a kényelmes fotelben, a jó melegben, s fejed a karodra támasztva hallgatod, ahogy a Merga motorja percenként úgy nyolcszázat burukkol, miközben az ikertengelyes Tourismo játszi könnyedséggel tartja a százat, hegyen és völgyön, az előírásoknak megfelelően négy sofőrrel. Bolgárokkal.

Vegyük úgy, hogy művészet - megyünk a hatoson, hetvennel, nem többel, teljes nyugalom, hó, pár szembejövő...

Vegyük úgy, hogy művészet – megyünk a hatoson, hetvennel, nem többel, teljes nyugalom, hó, pár szembejövő…

Amúgy. Mondom még egyszer: 600 per óráért utazom: ha bicikliznék, és szerencsétlen esetben tíz kilométeren mondjuk két kólaivó hely esne útba, ezer alatt semmiképp se úsznám meg. És a buszon még az eső se esik rád. Se a hó. És vannak bolgárok is, tiszta ingyen. De még nincsenek.

A 22.15-ös népligeti induláshoz untig elég lenne felmennem mondjuk a fél nyolcassal, mert kilencig az is felér, és még akkor is egy órával előbb ott vagyok. Elvileg-elméletileg tényleg elég is lenne: csakhogy itt épp hóhelyzet de lux van, magyarán meglehet, hogy a pécsi busz fél nyolc helyett kerek háromnegyed kilenckor ér a Dózsához… és ha még az M6-oson épp keresztbe fordult két kamion, akkor már pont jók is vagyunk…

Kicsit gyakoroltam az éjszakai fotózást, és kicsit fogom is még - ám ez akkor is Százhalombatta, finomító

Kicsit gyakoroltam az éjszakai fotózást, és kicsit fogom is még – ám ez akkor is Százhalombatta, finomító

Valamiért kétlem, hogy ülne egy cserzett bőrű Old Firehand a berlini buszon, aki 22.15-kor a kéziféket kiszisszentő, a kart épp kettesbe toló sofőrhöz lép, a vállára teszi a kezét, és nyugodt, kútmély és határozott hangon rászól: “Not so quickly, Mr. Sofibá… The famous Andy Boda from Dunanewtown still on his way… We’ll wait him, whatever it takes…” Szóval bőségesen rátartok, és inkább a 18.20-as, este nyolcra felérő falujárót választom, ami a Béke térről indul.

Az a kékesen derengő építmény az tényleg így és tényleg jól néz ki - a népligeti buszpályaudvar

Az a kékesen derengő építmény az tényleg így és tényleg jól néz ki – a népligeti buszpályaudvar

Szuper a gép, Mercedes, de komolyan, abszolút semmi gond vele, megveszem a jegyet, mi több, el is teszem a farzsebembe – és milyen okos vagyok, hogy nem gyúrok belőle kis galacsint, és nem pöcizem az ülés alá: merthogy az Aranyvölgyi úti megállóban inkognitósan felszáll egy néni meg egy bácsi, és a bácsi otthonosan megnyom valami gombot a jegyautomatán, közben valamit mond sofibának, vélelmezhetően azt, hogy ők ellenőrök, de sofibá egy cseppet nem izgul, mert mindenkinek rendesen adott zsugát, láttam, leszámítva talán a bácsit, aki jól láthatóan betöltötte a törvényben előírt kort, de neki biztosan nem is kellett…

Szemben, az út túloldalán egy legendás pálya

Szemben, az út túloldalán egy legendás pálya

Az ellenőrök mindenesetre kis zseblámpával végigdülöngélnek a buszon, mindenki jegyét leellenőrzik, és megírják a jegyzőkönyvet, egészen pontosan Rácalmásig jegyezgetnek, természetesen az atomkornak megfelelően golyóstollal a tök sötétben, három példányban, egy marad sofibánál, arról, hogy minden rendben volt, éjfél körül, amikor hazaér, majd szépen iktatja, a vállalatnál pedig gondosan megőrzik, öt évig. Csak lába ne keljen valahogy, mert akkor beláthatatlan folyamatok indulnának meg az ország életében, sőt, lehet, a világban is jönnének a bajok. Az ellenőrök mindenesetre Rácalmásnál lepattannak, és gondolom, megvárják a szembejáratot, amivel aznapra szépen vége is lesz a műszaknak.

Népligeti ideiglenes munkahelyem, másfél órára

Népligeti ideiglenes munkahelyem, másfél órára

Adonynál azután felszáll egy igen szemrevaló és szemtelenül fiatal hölgy – előrebocsátom/ közbevetem, nyilván megfigyeltétek már, hogy a buszsofőrök mellett lényegében mindig áll egy huszonkevés éves nehézbomba, ha Pécsig megy a busz, akkor simán Pécsig. Ha azért kéne állnia, mert mondjuk tele a busz, Földvárnál összeesne – de sofibá mellett bájosan mosolyogva, pucsítgatva, bókokat tüdőzgetve elálldogál Ankaráig is, és egyébként még az sem gond, ha sofibá mondjuk hatvankét éves, kétszáz kilós vagy húsz, félszemű vagy egyéb apró testi hibákkal küzd, és az se, ha háromszor egymás után a differenciálműben végzett olajcserét meséli el, mert a buszkísérő sztyuvik azt is tátott szájas áhítattal hallgatják meg: szóval a buszsofőr az egyik legcsajozósabb állás a világon, ezt már száz éve kifigyeltem, az okát nem pontosan tudom, de vannak sejtéseim, mindegy.

A Karat busza - egyenesen Szófiából, Burgaszon át Hamburgig megy

A Karat busza – egyenesen Szófiából, Burgaszon át Hamburgig megy

Az adonyi menyecske egyébként teljesen szabálytalanul viselkedik: előbb simán elesemesezget bal elöl, pedig sofibá kétszer is hátraszól neki, hogy lépjen már szolgálatba; végre valahol Sinatelep előtt aztán átül jobb egyre, és megindulhat a láthatóan feltérképező jellegű beszélgetés, én már látom, tudom, érzem, pár hét múlva már a korláthoz simulva fog állni, sofibá meg, amikor hetesbe tolja a váltókart, véletlenül végigsimít majd a véletlenül ott felejtett combokon… No de hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának… A hölgy Ercsiben leszáll, Százhalombattán viszont jön egy nyugdíjhoz közel járó fogszakorvosnő, aki szintén íves beszélgetésbe elegyedik sofibával, a végén, ez más kapcsolat, szellemi jellegű, Pest határától már egy kimondottan filozofikus eszmefuttatásba kezd arról, hogy miért nem bírja elviselni azokat az embereket, akik amolyan punk tarajt nyíratnak a fejükre…

Lakott területen kívül 80, sztrádán 100 - mind a kettő igaz, és a bolgár buszosok (is) hibátlanul mennek...

Lakott területen kívül 80, sztrádán 100 – mind a kettő igaz, és a bolgár buszosok (is) hibátlanul mennek…

Aztán tudományos alapossággal összesíti, szerinte milyenfajta lelki defektusokat és perverziókat kompenzálnak ezzel az olcsó divatmajomkodással… ugyebár kereken egy sorral ülök hátrébb, látom, ahogy sofibá majdnem elröhögi magát, és a tekintetemet keresi a tükörben. Komolyan mondom, a végén már kezdem azt hinni, hogy a doktor néni talán felszívott valami szintetikus fájdalomcsillapítót műszak végén és kóstolgat – mindenesetre két ujjal átvizsgálom diszkrét kis tarajkámat, megnézem, meredeznek-e rendesen kedvenc tüskéim…

Lepakolom a cuccaimat, és mivel láthatóan mindenki legalább két helyet vett meg a buszon, egy darabig úgy néz ki, a lépcsőn fogok ülni...

Lepakolom a cuccaimat, és mivel láthatóan mindenki legalább két helyet vett meg a buszon, egy darabig úgy néz ki, a lépcsőn fogok ülni…

Nyolc órakor leszállok a Népligetben, beülök a félig telt váróterembe, kerek két órám van, gondolom, így aztán ünnepélyes keretek között megkezdem az úti elemózsiám, vagyis a hat darab Roger classic nápolyiszelet elpusztítását, aztán pedig találok egy konnektort, és beüzemelem a gépem, és nekilátok a munkának. Iszonyú büszke vagyok magamra, és ebben a jó hangulatban még megy is, amit csinálok – egész jól belelendülök a melóba. Aztán mindenféle, első ránézésre kissé… kétesnek tűnő figurák kezdenek benézegetni a váróba – egy darabig méregetem őket, mire egyszer csak rájövök, az EuroLines honlapján mintha írták volna, hogy a járatom Bulgáriából érkezik… aha, lassan, de gyorsan összeáll a kép, háromnegyed tíz, egy trappban elpakolom a gépet, és kisietek a hatos kocsiállásra – ott a buszom, mellette egy csomó ember, cigizés.

Az utolsó percek a negyed tizenegyes indulás előtt...

Az utolsó percek a negyed tizenegyes indulás előtt…

Leadom a jegyem, bolgár sofibá a hátsó ajtóra mutat, parancsoljak szépen. Felmegyek. Ilyenkor természetesen alap, úgyhogy nem lep meg, hogy lényegében mindenki igyekszik minimum két helyet elfoglalni, és négyezer méter mély alvást színlelni – bolgárok esetében, valahogyan az az érzésem, ez a mélyen húzódó emberi ösztön még elementárisabban megmutatkozik. Ja, el ne feledjük: a lenti csomagtartóba senki nem pakol semmit, sokkal jobb a repülőbőröndöket és hajóládákat kézipoggyászként értelmezni, semmi gond, abszolút. Lényegében egy fazont találok, aki többé-kevésbé egyedül ül – ő viszont mutatja, hogy a másik ember lent dohányzik. Bármerre nézek, mindenki lesüti a szemét vagy elnéz valamerre messzire.

Igaz, a történetben nem tartunk még itt - de hamarosan Győrbe érünk...

Igaz, a történetben nem tartunk még itt – de hamarosan Győrbe érünk…

Fura egy nép ez a bolgár, megmondom őszintén: ha elképzelni nem tudom is, azért nem tartom teljesen kizártnak, hogy vannak, akik szeretik őket. Mondjuk másik bolgárok – például a családtagok, egymást, az esélyes. Mert azt látom jól, családban élnek ők is, úgy tartanak most páran az ígéret földje, Némethon felé. Én nagyon nem szeretek összeveszni, kiabálni – miután szép csendesen az összes bolgár némán bemutatta, hogy mellette nincs/sincs hely, egykedvűen megállok a lépcső tetején, és elszánom magam, hogy legfeljebb arra ülök le, utaztam én már ennél problémásabb körülmények között is… Aztán jön a bolgár sofőr, az egyik a négyből, kérdően néz rám, mire én elmondom, sajnos nem találtam helyet, mire ő két gyors mondattal elrendezi a bolgárokat és a sorsom, s így már be is ülhetek egy “hű de készséges lettem hirtelen, most hogy a sofibá szólt” bajuszos bolgártárs mellé. Aki ráadásul Prágában még jól le is száll, úgyhogy a cseh főváros után nálam egyből Hawaii következik, ha nem is geográfiailag… De erről majd legközelebb, amikor továbbmegyünk… Most egyelőre még csak méltóságteljesen kigördülünk a Népliget buszpályaudvaráról, és elindulunk Győr felé…

(És akkor a végére jöjjön egy gyöngyszem egy igazi nemzeti érzelmű bolgár rockegyüttestől – szóljon mindenhol hangosan az Epizód O Sipka című opusza… a betétek a hasonló nevű szoros hőseiről készült filmből valók…)

 

 

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (67 lövet, átlagosan: 6.90 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

12 komment

  1. Hatlövet szerint:

    Azért érdekes egy csóka vagy András.
    Az az érzésem, hogy ha téged kitennének valahol Tibetben, mondjuk Katmanduban, szerintem megmásznád az összes útba eső nyolcezrest vazze.

    • Boda Kapitány szerint:

      Hm… ezt kifejthetnéd kicsit jobban… most valahol lemaradtam…

      • Hatlövet szerint:

        Arra próbáltam utalni, hogy nem tudsz megülni a fenekeden és bárhová is vet a sors az éppen ott megtalálható kihívásokat szereted.
        Függetlenül attól, hogy szeretsz e hegyet mászni vagy sem.

        • Boda Kapitány szerint:

          Jaaaa… így már értem… hát ha már ott vannak, és nem lehet másmerre menni… kétségtelen, hogy valamit kéne csinálni, bár tényleg nem erősségem a hegyre fel…

  2. t_a_m_a_s szerint:

    Ez igen mókásra sikeredett, várom a folytatást ;)

  3. Rudi szerint:

    Hat nem semmi a hosszu tavu buszozas az igaz! En is mentem ifju koromban Pragaba, Londonba es Hagaba ilyen buszokkal. Erdekes szubkultura az biztos, fejtsd ki boven, ne sajnald a tintat. A Kiscsillagban meg meg a Palermora is bugiztam.

  4. Rudi szerint:

    OtX3= ??? Kerjuk vegezze el a szamitast es bizonyitsa hogy On nem robot.
    A robotok neveben tiltakozom az ellen, hogy be kell bizonyitanom, hogy nem vagyok robot. Andras, anti-robotnak lenni nem szep dolog aaaam. Mi van ha egy robot szereti a blogodat es szeretne hozzaszolni?

    • Boda Kapitány szerint:

      Nem a robotok ellen vagyunk… a hülye robotokat szeretnénk kiszűrni – aki egy ötször hármat se tud, arra nincs szükség, ez a management álláspontja…

  5. másikBoda szerint:

    Ja, ezt az utat én is megjártam Hamburgig. Szép!?

  6. KEndre szerint:

    bolgártárs :) ez jó.

    hullámzó piros aláhúzással reagál a szótáram. ;)

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


6 − = három

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz