Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


Archive for január, 2013

30 január
4komment

Nem jön hó

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (30 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Nemrégiben új sorozat indult itt, a HL-en… A holding menedzsmentje maratoni, gyilkos hangulatú, kőkemény határozatok meghozatalával végződő ülésén úgy döntött, hogy ezentúl minden szerdán egy kis retróval dobjuk fel a hangulatot, a rovat címe továbbra is: Retrográd. Azt tapasztaltam ugyanis meglepve, hogy az elmúlt huszonnégy évben írtam ezt-azt – s bár szokás mondani, az újságírás alapvetően a pillanat műfaja, azért úgy gondoltam, van néhány olyan jellegű csasztuskám, amit még ma is át lehet futni egy kis önfegyelemmel és elszántsággal. Érdekes: határozottan azt érzem, nem szorulnak komoly korrekcióra ezek a régi írások, magyaráznom se kell őket, és magyarázkodnivalóm sincs miattuk. Egy kicsit tehát belenézünk a múlt feneketlen kútjába, hétről hétre – szívből remélem, nektek is legalább annyira szórakoztató lesz a találkozás egy ifjabb (?) Bodával, mint nekem a válogatás… Az előző héten a Jósok alkonya című opuszt tettem közszemlére, ami 1993 márciusában jelent meg több mint húsz éven át naponta látogatott anyalapomban, nyomtatásban – és már akkor fenyegetőztem, hogy az előzményével is megismertetem kedves böngészőimet: hát tessék, jöjjön most a Nem jön hó című darab, amiről elöljáróban, azt hiszem, nyugodtan bevallhatom, nem a legvidámabb írásmunkám. Ez 1992 decemberi, hogy pontos legyek, karácsonyi szöveg, és tényleg kétlem, hogy túl harsány kacagást kelt majd az olvasóban – mindazonáltal azt gondolom, hadd legyen egy morzsa a szomorkából is: tudom, sokakat meghökkentek azzal, amit most kimondok, de bizony így van, a látszat ellenére a Boda is ember… még ha az elmúlt évtizedekben ezt viszonylag ügyesen palástoltam is, mert azt gondoltam, nincs jogom himmi-hummi magánkesergésekkel megzavarni a nyájas szórakozását, most bevallom, előfordult már, hogy volt kicsivel rosszabb napom… Alighanem az is egy ilyen volt, amelyen ezt írtam… na, lapozzatok csak, annyira azért talán nem fog fájni… Tovább »»

Hirdetés
29 január
10komment

Állambolgárok a berlini buszon – éjszaka, északnak (II.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (36 lövet, átlagosan: 6.92 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Buszunk, aminek motorját az egész út alatt egyszer se állították le a sofibák

Buszunk, aminek motorját az egész út alatt egyszer se állították le a sofibák

Ülök a buszon, méghozzá azon, ami Berlinbe tart, hogy egészen pontosak legyünk, még tovább, Hamburgba, de én terveim és reményeim szerint Berlinben leszállok. Nem kéjutazáson veszek részt, hanem mission-ben vagyok: a negyedszázada a német fővárosban élő barátomért, Béláért jövök, ő ugyanis két hete elcsúszott a járdán, és elég csúnyán odavágta a vállát, ami miatt történetünk idején erőteljesen ellenjavallt számára ezer kilométer levezetése. Ennek az ezresnek a megtételére utazom a nemzetközi busszal – amely egyébként egyenesen a baráti Várnából indult jó néhány órával korábban, az európai szabályoknak megfelelően van rajta négy sofőr is. Meg vagy ötven nemsofőr, de bolgár – mint arra az első részben voltam bátor rámutatni, a bolgár barátságosság meglehetősen… na… elvont fogalomnak tűnik számomra. Ha jól emlékszem egyébként, legutóbb 1981-ben látogattam meg Bulgáriát, épp Várnában szálltunk meg egy kollégiumban, és a leginkább Neszebár szépségei maradtak meg a fejemben, meg hogy majdnem belefulladtam a tengerbe egyszer – plusz néhány nazális élmény, például a tejbolt szaga, ami konkrétan elég komolyan elkísért, ha jól belegondolok, hm… egészen a mai napig… és aztán volt még egy utazásom, negyven fokban, egy csumára tömött Bulgarcar vagy valami hasonló márkájú busszal, amit egy imbolygóan részeg sofőr vezetett húsz kilométeres átlag- és egyben maximális sebességgel, két órán át, a végére egész tűrhetően kijózanodott. Rajtam kívül a kedves utazó közönség minden tagja érezhetően szem előtt tartotta a bolgár nejlonipar fellendítését/csúcson tartását – nem vagyok egy nagyon finnyás alkat, de ott egyszerű életösztöntől vezérelve ugrottam ki kis híján a tetőablakon: nem kaptam már bűzt… ugyebár levegőről az első tíz perc után merő értelmetlenség lett volna beszélni… No de… lépjük át az egész múltat, a Karthago együttessel szólva – ma már a bolgár busz háromtengelyes Mercedes Tourismo, a bolgár sofőrök vajsimán, minden létezhető szabályt betartva vezetnek, és a bolgár nejlonimádat is csitulni látszik. Este negyed tizenegykor kigördülünk a Népligetből, és kimérten Győr felé hajtunk. Hajts velünk te is – a folytatásért. Tovább »»

26 január
12komment

Amikor Horst a serpenyőbe pöttyent…

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (45 lövet, átlagosan: 6.87 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenegy, illetve, el ne felejtsem, heteken belül tizenkét éves rovatunk mai, e helyütt már ötvenkettedik kiadásában először egy hamis Wikipedia-szócikkről szólunk, amely öt éven át nem tűnt fel senkinek, sőt, megkapta a “jó” minősítést, amivel csak a bejegyzések egy százaléka büszkélkedhet… aztán valaki kiderítette, hogy az 1640-41. között zajlott, illetve nem zajlott háború méretes kamu – mellesleg egy a sokból… A Wikipedia mindazonáltal remek találmány, nem is ekézzük egy ilyen nüansz miatt – fontosabb tanulság talán, hogy ne higgyünk el mindent, amit a neten olvasunk… Aztán: saját hatáskörben építi ki a kormány az e-útdíjat, igazuk is van, sokkal kisebb bíbelődés ez így, ráadásul csökken a holt idő, hiszen nem kell várni arra se, hogy a tender győztese visszaossza a korrupciós járulékot, lehet direktben jutalmazni a jó kormányzati munkát. És vissza kell adni a karácsonyi polgármesteri jutalmakat, mert első az erkölcs, továbbá forradalmi hevületben elmegyünk a svájci bankokhoz, és kikérjük a számlatulajdonosok adatait – már reszketnek a rohadt vastagszivaros tőkésbankárok, mint a nyárfalevél. És akkor kénytelen vagyok én is kérdezni magamtól a nagy hirtelenséggel a Pálhalma harmadosztályú futballcsapatának odaítélt 150 millióról… mivel mástól úgyis hiába kérdezném, mellesleg magamtól is hiába, mivel nyilván vagy így vagy úgy címkézett pénzt kapott a város, ami csak a legeslegfontosabbra, labdarúgásra költhető. Ami egyébként Magyarországon amúgy is rendkívül színvonalas… És tényleg csak mellesleg jut eszembe, hogy a negyedosztályú Bradford City játssza a ligadöntőt a Wembley-ben, s a menetelés során kiverték például az Arsenalt… egyetlen játékosuk van, akiért egyáltalán pénzt adtak… s a döntőért kapott pénzből nagyon sokáig élnek majd… Sebaj: mi egy osztállyal feljebb vagyunk, és 150-ből talán elballagunk egy évet – félreértés ne essék, semmi bajom a focistákkal… Na, kezdjünk, hadd magyarázkodjak… Tovább »»

23 január
1komment

Jósok alkonya

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (40 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Múlt héten új sorozat indult itt, a HL-en… A holding menedzsmentje maratoni, gyilkos hangulatú, kőkemény határozatok meghozatalával végződő ülésén úgy döntött, hogy ezentúl minden szerdán egy kis retróval dobjuk fel a hangulatot, a rovat címe továbbra is: Retrográd. Azt tapasztaltam ugyanis meglepve, hogy az elmúlt huszonnégy évben írtam ezt-azt – s bár szokás mondani, az újságírás alapvetően a pillanat műfaja, azért úgy gondoltam, van néhány olyan jellegű csasztuskám, amit még ma is át lehet futni egy kis önfegyelemmel és elszántsággal. Érdekes: határozottan azt érzem, nem szorulnak komoly korrekcióra ezek a régi írások, magyaráznom se kell őket, és magyarázkodnivalóm sincs miattuk. Egy kicsit tehát belenézünk a múlt feneketlen kútjába, hétről hétre – szívből remélem, nektek is legalább annyira szórakoztató lesz a találkozás egy ifjabb (?) Bodával, mint nekem a válogatás… Ezúttal, második alkalommal a Jósok alkonya című kis dolgozat következik – pár hét híján húszéves a cucc, ugyanis 1993. március 12-én jelent meg, egy ünnepi dupla számban. Az írás (ezt talán nem árt tudni, bár anélkül is érthető tán) egy pár hónappal korábbira, az 1992. decemberi Nem jön hó címűre reflektál – már azt is előkerestem, úgyhogy jövő héten azzal állunk majd elő. Akkor hát: hó vót, hó nem van – gyertek a túloldalra… Tovább »»

22 január
12komment

Állambolgárok a berlini buszon – kalandjaim Bodapestig (I.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (67 lövet, átlagosan: 6.90 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

A bolgár busz, amelyen tizenöt órát töltöttem el

Háttérben a bolgár busz, amelyen tizenöt órát töltöttem el – kevesebb mint kilencezerért

Úgy vagyok, mint valami Janikovszky Éva-hős – velem mindig történik valami. Folyton elhatározom, hogy megjavulok, akár Regős Bendegúz a Feketesas uccában – hogy szépen eldolgozgatok a kis betevőért, csendesen elücsörgök, esténként megnézem a Bariköztöt meg a Vérésizét, azt az új nemzeti-társadalmi drámát Bodzásékkal vagy mi, aztán tízkor lezuhanyzom magamnak, simára borotválkozom, felveszem és deréktájban megkötöm a lila selyemköntösömet, és könnyített vigyázzfekvésben hangtalan/rezzenéstelen nyugszom reggelig. Aztán… ahogy pont így javulgatok nagyban, kezdek végre beérni fejben, hipp-hopp, jön a neten egy gyerekkori ismerős, a Béla, a Korányi Sándor utcából, azaz merőben ellenséges területről (ha valaki netán részletekre vágyna – íme, a mi ősi földünk, a Mező Imre utca alaptörvénye, 1973-ból, el ne felejtsem, van második része is), elkezdünk dumálni, erről-arról, gyorsan hozzáteszem, csak a gyerekkorunk telt véres háborúságban, utána pár évvel már nagyjából egy körben mozogtunk, ha nem is voltunk annyira összenőve, sok kapcsolódási pontunk volt, és én azért mindig tudtam róla… Volt is mit: mert a Béla nem igazán simult be a sorba, képzőművész volt, ezen belül is baromi sok minden, ha kívülről nézted csak, irigylésre méltóan lazán élt, a többit hagyjuk, ja és herflizett, mint oly sokan akkor, de máig azon a szinten, ahogy csak nagyon kevesen, blues-ban azóta se sokan veszik fel vele a lépést, amúgy a legendás Palermo Boogie Gang alapító tagja, és így tovább, mindegy… Huszonöt éve Berlinben él, erről a kis időről is lehetne szólni pár sort, majd, talán, a lényeg, hogy egynémely apróság miatt az utóbbi időben egyre többet levelezgettünk, míg a múlt hetekben kiderült, hazajönne egy kicsit… szervezgettük, beszélgettük, hogy majd összefutunk, merthogy volna mit megdumálni… aztán mindehhez képest Béla váratlanul elesett a csúszós berlini utcán, és elég jól odavágta a vállát. Sőt: csúnyán. Vezetni… hát azt azért, közel ezer kilométeren még nem javasolta neki senki, én meg a legkevésbé. Jött inkább az ötlet, Kolumbusz tojása: kiszaladok érte busszal, hazahozom az autójukkal. Így is lett: csütörtökön este felültem a járatra, szombaton kora este itthon voltunk. És még a volt Sztálin sugárutat is megnéztem, ami mellett Béláék laknak. Hogy mire nevezték át, azt meg a legvégére hagyom – de hogy odáig eljuss, most lapozni kell. Irány Pest. Előbb. Tovább »»

19 január
13komment

God Save the King!

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (52 lövet, átlagosan: 6.98 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenegy, illetve, el ne felejtsem, heteken belül tizenkét éves rovatunk mai, e helyütt már ötvenegyedik kiadásában először egy svéd úriemberről mesélek – legszívesebben élénksárga betűkkel írnék róla, hogy kifejezzem érzelmeimet… Roger Tullgren ugyanis kóros heavymetal-rajongása miatt állami segélyre lett jogosult – ha őt átbeszéltük, és marad hely, mondok egy érdekes párhuzamos esetet Ausztriából is, mire jó a magáncsőd, ha van eszed. A múlt héten, talán még emlékeztek, bepályáztam az angol királynőhöz mosogatónak – a brit titkosszolgálat szerintem még fordítgatja a szöveget, úgyhogy addig is elküldök egy jelentkezést rágcsálóirtásra a Magyar Államkincstárhoz, ha mindkettő bejön, legfeljebb válogatok… vagy megoldom mind a kettőt, mi bajom lehet… Nem szeretem ugyan ismételni magam (bár, ahogy olvasgatom régi dicsőségem darabkáit, az elmúlt huszonnégy évben mást se teszek – ezért nem akar nekem összejönni a politikusi pálya sajnos), de kénytelen vagyok: kíméletlen sikertörténet lett a bekamerázott litván tisztás – a fejleményekről, meg arról, milyen a kilátás egy észak-észt tengeri múzeum ablakából, egyebek mellett, híven beszámolok… Ja… elsőbbségi expressz elmentem Berlinbe, ahol várhatóan teljes tíz percet töltök majd, leszállok a buszról, átülök egy autóba és hazajövök – az is lehet, hogy majd elmesélem… Most viszont, lapozz a Classicért, nyájasom…  Tovább »»

17 január
9komment

Menetben

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (46 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Ja… húsz évvel később, már nem csak papíron – menetben

Új sorozat indul itt, a HL-en… A holding menedzsmentje maratoni, gyilkos hangulatú, kőkemény határozatok meghozatalával végződő ülésén úgy döntött, hogy ezentúl minden csütörtökön egy kis retróval dobjuk fel a hangulatot, az új rovat címe: Retrográd. Azt tapasztaltam ugyanis meglepve, hogy az elmúlt huszonnégy évben írtam ezt-azt – s bár szokás mondani, hogy az újságírás alapvetően a pillanat műfaja, azért úgy gondoltam, van néhány olyan jellegű csasztuskám, amit még ma is át lehet futni egy kis önfegyelemmel és elszántsággal. Érdekes: határozottan azt érzem, nem szorulnak komoly korrekcióra ezek a régi írások, magyaráznom se kell őket, és magyarázkodnivalóm sincs miattuk. Egy kicsit tehát belenézünk a múlt feneketlen kútjába, hétről hétre – szívből remélem, nektek is legalább annyira szórakoztató lesz a találkozás egy ifjabb (?) Bodával, mint nekem a válogatás… Nem is húzom tovább a drága időt, csapjunk a lovak közé – az alábbi kis dolgozat valamikor húsz éve, a kilencvenes évek közepe táján született, motoros cucc, nem fűznék hozzá semmi különöset, talán csak annyit, hogy Boda sr. legnagyobb kedvence… meg hogy ahányszor elolvasom, annyiszor kell lekötöznöm magam a székhez, hogy ne induljak… Remélem, egyszer végre sikerül eltépnem a drótköteleimet… Jó utazást… Tovább »»

12 január
13komment

Fenség, mennék a Bakingembe mosogatni…

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (55 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenegy, illetve, el ne felejtsem, heteken belül tizenkét éves rovatunk mai, e helyütt már – ni csak: a múlt heti, épp kétszázadik poszt után itt egy újabb ünneplésre okot adó szám – ötvenedik kiadásában először megosztom veletek a jelentkezési lapomat, amit a Buckingham Palotába küldtem, a brit királyi udvar ugyanis mosogatót keres, én meg éppen ráérek… Aztán pár szó nagy kedvencemről, az eredetiségvizsgálatról – mit hoz a sors, képzeljétek, bizonyítottság hiányában felmentette a Fővárosi Törvényszék az úgynevezett Eclipse-ügy mind a tizenkét vádlottját. Hm… az eredetiségvizsgálati rendszert üzemeltető cég dolgozói ellen alig egymilliárdos áfa-csalás miatt indult eljárás bő két éve – most felmentették az érintetteket. Lesz ugyan másodfok… de… ugyan már… Végül egy ismerősömről, aki azért annyira nem jó ismerősöm, hogy tudnám a nevét, és az ő egyik ismerőséről, aki még annyira se ismerősöm – azt viszont tudom (már ha jól tudom persze, mert lehet ám, hogy tévedek, sőt, az is lehet, hogy csak álmodtam az egészet), hogy csináltak ketten egy klipet, amihez Áder János köztársasági elnök újévi köszöntőjét használták fel alapnak. Hogy mi lett ennek az anyagnak a sorsa (már ha igaz, mondom, én csak úgy hallottam… de az is lehet, hogy nem is hallottam, csak kitaláltam – értsétek már meg, és ez nagyon komoly, Boda sr. rendesen aggódik miattam, konkrétan attól tart, hogy elvisznek az ólomkazamatákba, de most, mondom, nincs mitől félnie, mert én nem szoktam részt venni semmi olyanban, ami…), arról a hajtás után konspiratíve, a sorok között beszámolok. Ha igaz. Aki magyar, velem lapoz! Tovább »»

05 január
25komment

Észt nem adhatok – viszont tisztáslátó lettem!!!

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (72 lövet, átlagosan: 6.90 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenegy, illetve, el ne felejtsem, heteken belül tizenkét éves rovatunk mai, e helyütt már negyvenkilencedik kiadása egyben a Hétlövet jubiláns darabja – ez a mai kereken a kétszázadik poszt (ki másnak lehetnék hálás a statisztikáért, mint Suszter nagymesternek), amit szűk tizenegy hónap alatt sikerült összeszorgoskodni, azaz havonta átlagosan nagyjából tizennyolc méretes dolgozatot szemlézhetett a nagyérdemű, fotókkal, videókkal miegyebekkel. Ennyit az önfényről, s miközben boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak (és a diszkriminációmentesség jegyében nemolvasóimnak is, bár kérdés, hogy akkor ők erről hogyan értesülnek, na mindegy, ne filozofáljunk), lássuk, miről ejtünk szót ma: először is ellátogatunk Észtországba, ahol folytatódik az úttörés – most éppen ingyenes lesz a tömegközlekedés a fővárosban a bennszülötteknek… Ugye emlékszünk még: az észteknél a legfejlettebb az internetes kultúra – az ország sok tekintetben a világ előtt jár, ami az internet mindennapos használatát illeti -, sok érdekes dolgot érintünk még. Aztán egy viszonylag vidám hír így az év elejére itthonról – összecserélte egyforma színű és típusú járművét két autós Mohácson, de happy lett az end: ezt olvasva kénytelen voltam visszaemlékezni Lucy nénire, aki valóságos grófnő volt az anti-antivilágban, bő harminc éve angolra tanított a Kőműves utcában, s akihez egyszer hátulról, a zeneiskola felől érkeztem az órára… Észttel kezdtünk, észttel zárunk: Suszternek “hála”, rábukkantam egy honlapra, melyen az észt-lett határon húzódó erdősáv egyik tisztásán elhelyezett online kamera képe látható, éjjel-nappal…  Azóta áll a munka, nem csinálok semmit, csak figyelek, mint egy megszállott csősz. Élményeimről, szép piros szememről olvashat bárki – aki most lapoz… Tovább »»

02 január
7komment

Viadana – avagy, (nagyon) szabad fordításban: a Dal útja

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (60 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

130101_viadana-hl03

Gergő lendületben – és a Viadana is, immár tizenöt éve… (Fotó: Nyulasi Zsolt)

Elnézést a címért – kedvenc együttesem, az épp tizenöt éves Viadana Kamarakórus közel két héttel ezelőtti koncertjén jutott eszembe, amikor Kurucz Gergely karnagy, egyben az est kiváló műsorvezetője a kórus névadásának körülményeiről mesélt pár szóban… Ekkor ugrott be, hogyan is fordítaná le a Viadana nevét Horvát Totyi barátom/áltisk osztálytársam, akinek néhány régi nyelvi bravúrjáról talán már beszámoltam korábban – a lényeg, hogy Totyinak, akit persze nem zavart túlságosan össze az angol nyelv ismerete, elég volt egyszer kimondani egy angol mondatot, számcímet vagy bármit, és azonnal köpte a megfejtést: például a Strange Kind Of Woman című Purple-örökbecsű így lett nála A Strandon Kint Van A Hoffmann… De nem Totyiról akarok most mesélni – a dal útjáról, azaz a Viadanáról viszont igen. Nem szeretek magamtól idézgetni – de így bevezetőnek talán elmegy az a pár sor, amit az ünnepi füzetecskébe izzadtam össze, mert az előzményeket nem nagyon tudnám jobban összefoglalni, plusz ha már egyszer összefoglaltam, ugye, minek még egyszer… szóval: Nem emlékszem pontosan, mikor hallottam először a Viadanát énekelni – annyi biztos, nem tavaly volt…Arra viszont határozottan emlékszem, bő tíz perc telt el csupán abból a koncertből, és egyszerű, ám mindennél megbízhatóbb jelzőkészülékem, a karomon lévő szőr tízes erősségű produkciót mutatott… Azóta több tucatnyi alkalommal láttam/hallottam a kórust – s időközben rájöttem, az a titkuk, hogy nem előadják, nem be- vagy megmutatják, még csak nem is átélik, de élik a zenét… És, azt gondolom, ez a legtöbb, ami előadóval (s ennek köszönhetően közönséggel) történhet… Így volt és van… És nevezetes, tényleg becsaphatatlan jelzőkészülékem, ami miatt soha nem epilláltathatok, 22-én este, a szokott helyszínen, az evangélikus templomban is jó néhányszor bejelzett… Hogy hol, mely részeknél, arról hajtás után mindent elmondok – és még sokkal többet is, merthogy nem sima koncerttudósítás következik… Gyertek: irány a Via Dana. Tovább »»

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz