Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


18 december
10komment

Két (később három) gyerek, három (előbb s később két) papa…

Tessék... az életből elkapott pillanat - mosogatok, fáradhatatlanul, rendszeresen, alaposan (jó, a Suszter állítólag talált egy tányért, amin volt egy kis szaft - és??? annyiból???)

Tessék… az életből elkapott pillanat – mosogatok, fáradhatatlanul, rendszeresen, alaposan (jó, a Suszter állítólag talált egy tányért, amin volt egy kis szaft – és??? annyiból???)

Úgy kezdődött az egész, hogy eljöttem Grazba, Suszterékhez babysitternek. Na, na, kérném mellőzni a kuncogást ott a hátsó sorokban, mert kiüríttetem a termet… Igenis van egy csomó olyan vonatkozása a gyermekekkel való törődésnek, amikben elsőrangú vagyok: például… na… izé… olyan kecses mozdulattal adom oda a Kinder-csokit bármilyen kiskorúnak, hogy azt tanítani lehetne… aztán, tartsatok bár gőgösnek, akkor is úgy gondolom, egészen nagyszerű vagyok például akkor is, amikor óvodába kell szállítani Lencsi babát és Danit, autóval, ráadásul most már, lassan két hét ittlét után egészen olajozottan eltalálok a város másik végébe, ja… és szépen bevásárolok, ha kell, balesetmentesen tolom a Lidl-ben a kocsit, és okosan nézek a többi vevőre, aztán… hámoztam már krumplit, héjaztam és reszeltem le uborkát salátának, bepakolok a hűtőbe, mosogatok és letörlöm szépen az ebédlőasztalt, behúzom a cippzárt Dani dzsekijén, és emlékszem rá, hol van Lena sapkája, továbbá esténként játszom velük, szükség esetén megbeszélünk minden fontosat, és van még egy csomó egyéb apróság, ami most biztosan nem jut eszembe. Szent igaz, a háztartási intelligenciám (HQ) nem ostromolja az egeket, de jelentős a kitartásom, totális a perfekcionizmusom, és igyekszem mindent elsajátítani e tárgykörben is. De miért is volt szükség rá, hogy kijöjjek kispapának Ausztriába? Tudom/érzem, a kérdés némi magyarázatra szorul. Nos, Suszter barátomnak, és szó szerint is kedves nejének, Marcsinak, egészen múlt szombatig mindössze két gyermekről kellett gondoskodni – akkor azonban, 14.19 perckor minden megváltozott, és semmi nem lesz többé ugyanolyan, mert szerencsésen a világra jött Lili baba, 3770 grammal, 52 centiméteres hosszúsággal (el ne felejtsetek gratulálni a joggal büszke szülőknek), és ez a kedves és halaszthatatlan kötelesség Marcsit már csütörtökön kórházba szólította…

Hirdetés
Péntek este: Csusza megérkezik, kiosztja az ajándékot, aztán vad fényképezésbe kezd...

Péntek este: Csusza megérkezik, kiosztja az ajándékot, aztán vad fényképezésbe kezd…

Pár nappal persze már korábban megérkeztem Zoliék rezidenciájára, a Graz déli részén fekvő nyugalmas kis lakóparkba – a gyermekszületést nem lehet pontosan kiszámolni, tudjátok, a babák nem mindig ismerik a naptárt… Lili például ragaszkodott kellemes pozíciójához, és esze ágában se volt előbb kibújni, sőt… Szerdán aztán a kórházban alaposan kivizsgálták a kismamát, és úgy határoztak, jobb lesz, ha másnap beköltözik – és így is lett. Péntekre pedig bejelentkezett közös, kiváló barátunk, Csusza – aki a változatosság kedvéért a baráti Bécsből érkezett, és szintén segíteni óhajtott a maga szerény eszközeivel.

Előrebocsátanám, hogy Csusza – hozzám hasonlóan – szintén Lencsi baba kegyeire pályázik, azzal a nem éppen apró különbséggel, hogy míg én lényegesen nagyvonalúbban, mondhatni liberálisabban kezelem az ügyet (azaz úgy gondolom, hogy Lencsi szíve bőven akkora, hogy mind a ketten elférjünk benne), addig Csusza jóval konzervatívabb felfogású e tekintetben, és úgy tartja, egy magára valamit is adó nőhöz, pláne ilyen komoly kapcsolatról lévén szó, egy férfi tartozhat csupán, ez pedig, imádottunk esetében ő. És kész.

Lencsi baba elmélyülten játszik - mi pedig elmélyülten csodáljuk...

Lencsi baba elmélyülten játszik – mi pedig elmélyülten csodáljuk…

Egy kicsit zavarni fogok, amíg Csusza itt lesz, már előre azt érzem néha – de persze azért nehogy nagyon elhiggyétek ám ezt az egészet: a tényleges helyzet ugyanis az, hogy mindketten szimplán csak imádjuk mindkét gyereket, és persze ők is szeretnek minket. Köztünk, mármint Csusza és énköztem pedig nincs semmifajta hülye versenyhelyzet – arról tényleg nem tehetek, hogy a Dani is (meg pláne a Lencsi) kicsit jobban vonzódik hozzám: van ilyen az életben, talán be kéne végre látni…

De tényleg mindegy is – pénteken késő délután Csusza végre befut, gyorsan kiosztja az ajándékokat, egy pompás, kirakókat is tartalmazó színes mesekönyvet Lencsinek, egy csoda-Legót Daninak, és nekiáll játszani a kislánnyal, míg mi, Suszterral Daninak próbálunk felváltva segíteni a versenyautó szakszerű összeállításában.

Dani belekezd annak a kísérletnek a lefolytatásába, hogyan lehet ezer darabka legót eltüntetni úgy, hogy közben még egy versenyautót is összeraksz

Dani belekezd annak a kísérletnek a lefolytatásába, hogyan lehet ezer darabka legót eltüntetni úgy, hogy közben még egy versenyautót is összeraksz

Aztán mindannyian megvacsorázunk (Csusza persze úgy intézi, hogy Lencsi az ölében üljön, miközben eszünk, ami a nagyvonalúságon túl már csak azért sem érdekel, mert az asztal alatt kalimpáló kis térde az enyémhez ér hozzá minden kis rúgásánál), és folytatódik az este – a nagyszoba a végén kicsit úgy néz ki, mintha egy, az élő szervezetekre nem, de a tárgyakra annál inkább ható kézigránát robbant volna a szőnyeg kellős közepén… Komolyan mondom, körbenézve kis híján olyasmit érzek, amit meglehetősen ritkán szoktam, mert azért a saját kis legénylakásom elég jól megedzett az elmúlt tíz évben – mintha valami halvány rendetlenség venne körül. Ha nem tartanék tőle, hogy a barátaim elmondják másoknak, néhány ezer játékot bizony lehet hogy megkísérelnék elpakolni – mondjuk legalább a szobát lényegében teljességgel befedő felső fél méteres réteget elpanírozgatnám kissé. Mozogni lényegében egyáltalán nem tudunk – igaz, nem is nagyon kell. Én a tőlem megszokott szorgalommal dolgozgatok a kanapé egyik sarkában, néha-néha lekuporodok Danihoz a szőnyegre legózni…

Jó, egy-két semmiség előkerült innen-onnan... de hamar elpakoljuk ám majd...

Jó, egy-két semmiség előkerült innen-onnan… de hamar elpakoljuk ám majd…

Suszter leginkább a maga kis zugában, az asztala mellett ücsörög a szokott pozícióban, időnként, ha szükséges, mordul egyet-egyet valamelyik gyerekre vagy ránk… Csusza pedig közvetlenül mellettem, a kanapén rakosgatja a tündérlányos puzzle-t a tündérlánnyal, és, bár soha nem mondanám neki, nehogy félreértse, de egészen ugarra járatja, kifárasztja szegénykémet (már nem mintha féltékeny lennék rá – meg amúgy is végig engem néz az az édes kislány, amikor a Csusza nem látja) – előbb csak szinte, végül konkrétan leragadnak Lencsi szemei, s a végén egy pillanat alatt elalszik a heverőn… Kattognak a fényképezőgépek, aztán együttes erővel lefektetjük a két kis krampuszt…

Jó... hát keresgéljük azt a harisnyát, már ez is baj? És talán mi tehetünk róla, hogy egy sincs szegény gyerekeknek?

Jó… hát keresgéljük azt a harisnyát, már ez is baj? És talán mi tehetünk róla, hogy egy sincs szegény gyerekeknek?

Határozottan elégedettek vagyunk a teljesítményünkkel – ezt is megbeszéljük, amikor magunkra maradunk. Suszter például azt mondja, ő nem érti (kicsit fojtottan szűrődik át a hangja a babákból és plüssállatkákból álló kupacon), miért vannak olyan nagyra magukkal a nők – hát mi az a nagy cucc a rendrakásban, egy kis takarításban például? És úgy is van. Még átnézzük egy kicsit a lakást lefekvés előtt – Suszterral két napja nem igazán találunk harisnyát a gyerekeknek: jó, megbeszéltük már, ilyen tavaszias időben nem is kell, csak beleizzadnának. A nők nem képesek ilyen szépen alkalmazkodni a megváltozott viszonyokhoz. Mondom Suszternak, kérdezze meg a Marcsitól telefonon, hol vannak (példának okáért) a harisnyák, de erre ideges lesz, “Mit kellene már ezen kérdezgetni, gondolod, hogy én nem találnám meg?” – vágja oda kissé sértődötten, aztán valahonnan a kanapé mellől tényleg előkapja azt a rózsaszín kis harisnyát, ami legfeljebb pár napja hever ott, s teátrális mozdulattal mintegy kikészíti Lencsinek másnapra, végül egy diadalmas félmosolyt is megereszt felém, miszerint na ugye, majd elvonul a gyerekszobába lefeküdni.

Danit alig pár pillanat alatt felöltöztetik a rutinos apai kezek

Danit alig pár pillanat alatt felöltöztetik a rutinos apai kezek

Csuszával még honfoglalózunk egy darabig, majd megosztozunk a nagyszoba két kanapéján – praktikusan egy-egy kis folyosót vájunk hozzájuk (ez nekem nagyon is ismerős otthonról), aztán a magam részéről lelökdösöm a heverőmön fekvő cuccok jelentősebb részét, megágyazok, és lefekszem. Csuszához nem is látok át, pedig nincs annyira messze – így szimplán jó éjszakát kívánunk egymásnak, és zavartalanul alszunk reggelig.

Szombat van, nincs ovi, alhatnánk tán még úgy nyolcig is, de hét körül persze már beszivárognak a gyerekek a szobánkba, indulhat a nap. Suszter megcsinálja a két kakaót – Lencsi nem kéri, ő játszani szeretne a babájával.

Az előszobában kétségkívül van egy időpillanat, amikor elég kétségesnek tűnik, kijutunk-e valaha is

Az előszobában kétségkívül van egy időpillanat, amikor elég kétségesnek tűnik, kijutunk-e valaha is

Suszter kiviszi a kakaót, mire Lencsi szeretne egy kis kakaót, miközben Csuszával a kirakós könyvvel játszanak. Dani kortyolja a kakaót, közben két autót tologat az asztalon, aztán megkér, segítsek újra kirakni a legós versenyautót – én egyelőre roppant elégedett lennék, ha annyira ki tudnám nyitni a szemem, hogy a fény áthatoljon rajta. Tíz perc múlva sikerül – Suszter elkezdi öltöztetni a gyerekeket. Lencsi tegnap kikészített harisnyája természetesen sehol sincs, reggelre nyilván önerőből lemászott a harmadikról, és feltekeredett a pincében valamelyik fűtéscsőre, ahol azóta is boldogan él, az örökkévalóságig…

Nem, nem elgyötört az a kis arc - inkább csak a csodálat tükröződik rajta, milyen ügyes apa és a pótpapák

Nem, nem elgyötört az a kis arc – inkább csak a csodálat tükröződik rajta, milyen ügyes apa és a pótpapák

Valahonnan előbukkan viszont Dani három napja eltűnt fél pár kesztyűje, amit az érintett egy hirtelen ötlettől vezérelve mindenképpen szeretne Lencsi lábára felhúzni, ezt azonban, a legrosszabb pillanatban meglátja nagyon szülés előtt álló apjuk (aki ezekben a férfit próbáló napokban néha kissé nehezebben viseli, hogy a gyerekei oly gyerekesen viselkednek), és rájuk szól egy rezzentőt, amitől a szobában határozottan fokozódik a nemzetközi feszültség. Csusza most egy kardigánt szeretne feladni a kislányra, szemből, fordítva, nekem viszont szent meggyőződésem, hogy valahol rábukkanok egy óriási harisnyatelepre, ezért vadul kajtatok fel s alá a lakás teljes területén.

Tíz tájban már mindenki az autó felé tart, nemsokára Hermann felé robog a csapat

Tíz tájban már mindenki az autó felé tart, nemsokára Hermann felé robog a csapat

Lencsi kakaót kér, aztán, amikor odaviszem neki, mégse, viszont a kabátja meg az egyik csizmája már rajta van, igaz, nem a megfelelő lábán, de szerencsére közben pisilnie is kell, felváltva vájjuk neki a járatot, ja, és persze Daninak is kell, véletlenül ugyanekkor. Sima ügy. Két perccel később Csusza még erősen neglizsében igyekszik visszaakasztani a helyére Lencsi egyik Barbie-babájának jobb lábát, a műtét nem sikerül, amitől Lencsi keserves zokogásban tör ki, felváltva vigasztaljuk, de hiába, sőt. Apa látványosan összeroppan és feladja: negyedórára elvonul a lakás legnyugalmasabb zugába, és, nyilván lehajtott fejjel, szépen átgondolja a továbbiakat. Mire kijön, Csusza már a zokniját húzza: kissé pihegve mind leülünk egy-egy halom játékra – és abszolút nem értjük, mi lehet az a hű de sok minden, amit a nők (állítólag) egész nap csinálnak egy ilyen vacak kis nyolcvan négyzetméteres lakásban akár, mint ez itt.

A boldog kismama még nem is sejti, milyen pompásan képes alig három férfi rendezni mindent, ami a háztartásban adódhat

A boldog kismama még nem is sejti, milyen pompásan képes alig három férfi rendezni mindent, ami a háztartásban adódhat

Tessék, egy percbe se telik, hogy három pár lábbal körülbelül egy halomba rugdossuk össze a cuccokat, közben mantrázzuk, hogy majd összepakolunk kicsit komolyabban is nemsokára – én addig is kiszaladok a konyhába, szorgalmasan elmosom a gyerekek két kakaós poharát, a fennmaradó pár száz mosatlan kacatra bőven lesz még idő, most épp nincs, de felesleges is izgulni, délután megcsinálom, nyugtatom meg Susztert, aki ijesztően rezzenéstelen, mély neurózisos arccal ölbe vesz néhányat a szépen fejlett szemetes zsákokból, amiket a konyha közepén gyűjtünk tán három napja, hogy véletlenül el ne felejtsük őket levinni. Csusza közben majdnem teljesen elkészült, legalábbis már az előszobában ácsorog… ahogy a két, gondoskodásunktól kissé meggyötört kisgyerek is – azt még látom, hogy Daninak sikerült a két lábára két különböző színű zoknit húznia, de aztán mi is kijutunk az előszobába, amitől az egész épp annyira dugul be, mint a budapesti Alagút szokott péntek délután.

Lili - most jó darabig körülötte forog majd a világ Suszteréknél - csodálkozik valaki?

Lili – most jó darabig körülötte forog majd a világ Suszteréknél – csodálkozik valaki?

És mégis, tessék, tessék, kishitűek – tíz óra körül diadalittasan indul útnak autóval teljes stábunk Marcsiék jó barátjához, Hermannhoz: villámgyorsan átszállítjuk hozzá a gyerekeket, mert nekünk nagyon mennünk kell… Szülünk, méghozzá hamarosan: mi, Csuszával a szülőszoba előtti folyosón vajúdunk, Suszter, az érthetően nyugtalan apuka, s Marcsi, akinek úgy megkönnyítettük az életét az elmúlt napokban, hogy el se merjük neki mondani, odabent, a 2-es szülőegységben.

A rutin meg az évek - semmi lumpika, már megyünk is hazafelé, rendezni a dolgokat

A rutin meg az évek – semmi lumpika, már megyünk is hazafelé, rendezni a dolgokat

A végén, 14.19 perckor komplikációmentesen megszületik Dankó Liliana – nem sokkal később már beszélhetünk is a nagyon boldog és kicsit kimerült mamával, csodálhatjuk és fotózhatjuk a békésen alvó, gyönyörű kis jövevényt, aztán hazatérünk, hogy fáradhatatlanul tovább dolgozzunk a háztartás felvirágoztatásán. Mintha mi se történt volna. Most pedig hétfő este van, Suszterrel izgatottan várjuk a keddet – amikor is hazahozzuk Lilit és Marcsit, s utóbbit elkápráztatjuk a műtő tisztaságú, németesen pedáns rendben lévő lakással. Van még rá vagy tíz teljes óránk: és kicsit távolról kell nekifutnunk. Ha meglesz, ígérem, háztartásiintelligencia-fejlesztő szemináriumokat fogok tartani – kizárólag ilyen elszánt, szorgos, ügyes férfiaknak, mint mi vagyunk…

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (50 lövet, átlagosan: 6.84 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

10 komment

  1. t_a_m_a_s szerint:

    Isten hozott, legkisebb Suszter! Jó egészséget, boldogságot az egész családnak!

    ÖregHal majd biztosan megírja, mi a sorsa az 1., a 2. és a 3. gyerkőcnek (neki azért van ebben némi rutinja), de asszem valami olyasmi a konzekvencia, hogy a harmadikat már felneveli az első kettő meg a kutyák-macskák:)) Nomeg akinek ilyen rátermett és bármikor bevethető barátai vannak, nincs oka aggodalomra:)

  2. OregHal szerint:

    … gyorsan, még mielőtt vége a világnak, meg kell ejtenem gratulációimat Suszternek, a boldog kismamának és természetesen a két profi háztartási segéderőnek…

    Gyakorló nagyapaként átérzem a helyzeteteket: saját kölyökre még csak-csak rámordul az ember, (nagy disznóságok esetében a makarenkói elvek mentén alkalmasint odalottyint egyet) de lízingelt kisdedek/unokák nagyon a fejeinkre tudnak nőni és kreativitásuk kibontakozhat a tárgyak fénysebesség többszörösével történő szerteszételésében…

    :-)

  3. Igazán kedvesek vagytok, de ha egy kicsivel korábban mesélitek ezt el… Nah, mindegy, ez már történelem így is, úgy is. :)

  4. Czakó szerint:

    Jó egészséget Liliana!
    Gratulálok műapák!

  5. Hatlövet szerint:

    Hát ez fantasztikus. Szegény kismama!
    Hirtelen lett vagy hat “gyereke”.

  6. másikBoda szerint:

    Gratulálok a Suszter familynak a szép kis Lili érkezéséhez!

    Jó egészséget! Sok sikert!

  7. csusza szerint:

    Istenem, hogy elszaladt 510 nap … :)

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


kilenc × 5 =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz