Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


15 december
4komment

Telefonos róka, becsmegtal, egyforintos csekk

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenegy éves rovatunk mai, e helyütt már negyvenhatodik kiadásában elsőként egy telefontolvaj, mi több, sms-ező rókáról – valami azt súgja, jó pár évvel ezelőtt mi már találkoztunk az ügyes kis Vukkal… Aztán: nyolcvanötezer forintot talált egy pénzkiadó automatában egy fiatalember, aki – egyébként nem csak becsületesen, de nagyon okosan is – nem tette el a pénzt, inkább becsmegtal lett belőle. A pénz tulajdonosa, egy hölgy alig hitte, hogy ekkora szerencséje volt – telefonon megköszönte a megtaláló jóságát, majd az egyik bulvárlap szerette volna megszólaltatni őt, amiért viszont egy kis pénzt kért volna, ha lehet: valahogy ettől kapott igazán szép, magyaros gellert ez a történet. Végül egy csudálatos, igaz sztori: egy forintról szóló csekket kapott egy ismerősöm az egyik telefontársaságtól. A forintos tartozás miatt már több erőteljes hangú levelet küldött a nagyszerű cég, kikapcsolással fenyegetik a súlyos összeggel tartozó fogyasztót – becslésem szerint eddig nagyjából nettó egy ezrest költöttek rá, hogy beguberálják tőle a forintot. De hogyan kell ma Magyarországon befizetni egy egyforintos csekket??? Megpróbáljuk kitalálni… Továbbra is külföldi száműzetésben sínylődöm, Grazban vagyok, Suszter barátomnál – mire e sorokat olvassátok, vélhetően egy bolygólakóval több él a Földön, ő Marcsi és Zoli legfrissebb kislánya, a neve Lili lesz: milyen fura, hogy amikor mindezt írom, Marcsi még itt ül mellettem, abszolút egyben… Pár napig tehát még itt segédkezem nekik, amiben tudok, aztán az ünnepi előkészületek remélhetőleg már otthon érnek majd… De addig is lesz legalább még egy HL valahogy, valahonnan – a mostani Classic viszont máris a lap túlsó oldalán vár rátok… 

Hirdetés

* Norvég fiatalok közelről akartak lefényképezni egy rókát.

Cseleztek: iPhone-on elindítottak egy alkalmazást, ami nyúlhangot adott ki… a csalafinta megoldás fényesen bejött, a róka megjelent – aztán felkapta az iPhone-t, és egykedvűen elügetett vele. Egy oda, adjuk meg. A telefon 16 éves tulajdonosa nem sokat habozott, felhívta a rókát, aki – húzzuk szorosabbra az öveket, kedves utastársak – fel is vette a telefont. Innen idézném hírforrásomat, csak azért, nehogy azt higgyétek, én találtam ki: “A fiatalember hiába győzködte öt percen keresztül az állatot, a róka nem adta vissza a telefont.” Mondjuk… Ugye nincs harag, ha azt gondolom, azért kell ahhoz némi… khm… felkészültség, hogy a rókát győzködd a telefonban… No de ne vesszünk el ennyire a részletekben, különösen mert van még bőven érdekesség: például az, hogy a srác egyik haverja nem sokkal később sms-t kapott a rókától – azért itt mindenképpen pontosítanék: könnyen lehet, hogy teszem azt a bagoly segített neki megfogalmazni az üzenetet, melynek pontos szövegét is sikerült egyébként megszerezni, íme: “jlv I øia0ab 34348tu åaugjoi zølbmosdji jsøg ijio sjiw.” Amint látjátok, nem egyszerű a rókanyelv. Előrebocsátva, hogy nem beszélem tökéletesen, bizonyos jelekből mégis úgy ítélem meg, az üzenet küldője 34 348 norvég koronát követel a telefonért cserébe, ami szerintem még skandináv viszonyok között is meglehetősen elrugaszkodott váltságdíj – 38 forint körül jár a korona, tehát közel 1.3 millió forintról beszélünk… Azóta egyébként állítólag se egy hívás, se egy sms – alighanem töltés kéne az iPhone-nak, pláne ha mondjuk a róka végigfényképezte vagy -videózta az erdőt… Sok éve már, hogy a Hargitán jártunk, és felmentünk a hegyi legelőre, vagyis az esztenára, bizonyos Pistáékhoz – na, ott épp az volt az egyik történés, ami például az akkor kilencéves Boda jr-t leginkább lázba hozta, hogy nem sokkal korábban az erdőben Pistáék igazoltattak valahol egy növendék kis rókát, aztán előzetes letartóztatásba helyezték egy kis, maguk építette sziklabörtönben. Tibor, Pista öccse önként ajánlkozott, hogy előhozza és megmutatja a pár hetes kisrókát, akit a láncánál fogva rángatott elő, aztán elkezdte lefelé cibálni, de a kis Vuknak esze ágában se volt bohócosat játszani, úgyhogy rúgott, karmolt, harapott, csípett, köpködött, fújt, hányt, kakilt, pisilt, ordított, vinnyogott, sikítozott, mindezt egyszerre és minden irányba, továbbá blokkig nyomta a négykerékféket… A húszdekás vadállatot tíz perc megfeszített, harcos munkájával sikerült megmutatható távolságba vonszolni, és még akkor se nagyon kívánkoztunk a közelébe menni. Amikor megkérdeztük, mi lesz vele, Tibor a hegyi emberek látszólag érzelemmentes egyszerűségével, egyetlen szóval válaszolt: “Sapka” – hálát adtam a sorsnak, hogy Boda jr. épp nem hallotta ezt a meglehetősen nyers mondatot. Pistáék mesélték egyébként, hogy mielőtt megépítették a pár hetes rókafinak a szikla-lakot, egy pár tíz centis láncon kipányvázták az udvaron – csak öt percig nem figyeltek rá, de mire visszanéztek, már egy hiszékenyebb jérce fültájékába sugdosott szépeket… Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy az a kisróka mégse sapka lett, hanem ősszel megszökött Pistáéktól, és megindult északnak, hogy szerezzen magának egy iPhone-t…

* Nyolcvanötezer forintot talált egy bankautomatában egy férfi.

A veszprémi úriember az ATM-hez lépett, előbb kihúzta a gépből a bizonylatot, aztán kivette az automatából a 85 ezer forintot, majd azonnal hívta a rendőrséget, és ezzel azonnali hatállyal, visszavonhatatlanul becsületes megtaláló lett belőle. A pénzköteget egy hölgy hagyta a helyszínen, aki később nem igazán tudott magyarázatot adni, miért is felejtette ott, miért ment tovább, miután beütötte a PIN-kódot a gépbe… Maga se reménykedett benne, hogy valaha is viszontlátja a pénzt – de egy órán belül hiánytalanul visszakapta mind a 85 ezer forintját, így, mint elmondta, mégis lesz karácsony a családjukban, hiszen az összeget ajándékokra szánta. Csak mellékesen/halkan jegyzem meg: ha a megtaláló netán nem ilyen becsületes, s a károsult feljelentést tesz, a minden ATM-nél működő kamera rögzített képe alapján viszonylag még Magyarországon is sima ügy megtalálni, ki is vette magához a pénzt… És akkor a szép történet végére hadd jöjjön némi kijózanító: az ügyet megíró egyik bulvárlap részletesebben is elbeszélgetett volna a szerencsés hölggyel, aki viszont “…ellenszolgáltatás nélkül nem volt hajlandó vállalni a nevét és az arcát, lapunk viszont riportalanynak elvből nem fizet.” Érted… simán ott hagysz 85 pénzt a slotban… mákod van, valaki megtalálja, és nem rakja zsebre – egy óra múlva visszakapod. Utána feltűnik egy riporter, és megérzed a nagy lehetőséget – úgy gondolod, a nyolcvanötnél szebb a százharmincöt, ha fényképes az anyag… harmincért beszélgetsz, és akciósan tízezerért megmondod a neved, ezerért lefényképezhetnek hátulról… Szóval komolyan – valaki ennyire nem érzi, hogy bunkó? Pár éve, életemben először kis híján becstelen megtaláló lett belőlem – akkor is épp Boda jr-ral lógtunk valahol, amikor arra jött egy szalonspicces ember, fonott kosárral a karján… néztük, én meg felismertem, 1986-ban szakaszparancsnokom volt a katonaságnál… Azóta megszűnt a laktanya, egy kicsit nagyon el is hagyta magát, nincs épp a topon, azóta se… csak néztem, ahogy imbolygott a járdán. Történetesen friss tavaszi szél suhogott, majdnem őt is elfújta – a kosarából pedig, hopp… simán kikapott egy ötezrest… A bankó szállt, szállt felfelé, ő nem vette észre, mi igen – befordult a sarkon, mi meg felkaptuk a pénzt, és gondolkodni kezdtünk, mi a teendő… Ha idegen lett volna, egyértelmű, utána szaladok – de itt mégiscsak egykori parancsnokom volt az érintett… egyébként nem is volt rossz fazon, pár morcosabb húzását leszámítva semmi panaszom nem lehetett rá. Jól átbeszélgettük az egész ügyet Boda jr-ral abban a tíz percben, ami után volt főnököm hirtelen újra megjelent – iszonyúan feldúlt volt, idegesen pásztázta a terepet… mi meg odaléptünk hozzá, és visszaadtuk a pénzt. Valamit motyogott, a kezünket szorongatta, láttam, mindjárt elsírja magát – azt sem tudom, felismert-e, nem is volt jelentősége. Nem éreztem semmi különöset – mégis már ott és akkor tudtam, sok minden miatt ötezernél lényegesen többet ért az a pillanat…

* Egy forintot kell csekken befizetnie egy ismerősömnek.

A sárga csekket kibocsátó telefonos/netes cég (melynek nevét természetesen nem említem meg, mivel nem vagyok annyira tele norvég koronával vagy magyar forinttal, hogy kifizethessek egy jelentősebb összeget, ha netán beperelnének) több ízben kikapcsolással fenyegette meg a hanyag ügyfelet. Megelőzném az első felmerülő kérdést: igen, láttam a szóban forgó csekk fotóját, nem kamu, nem duma, rajta van az összeg számmal és betűvel, 1, azaz egy forintról beszélünk. Az ügy egyébként nem az ismerősöm hibájából, hanem valami jóváírás/kedvezmény miatt alakult így – a pluszok-mínuszok szokásos viadalában maradt valami 1.35 forint, amit a cég egy forintra kerekített, s ez került a csekkre, ami miatt most kikapcsolnának, gondolom, ha ez nem segít, majd számlát zárolnak, végrehajtót küldenek, foglalnak, bármi… Legyünk jóindulatúak, mondjuk azt, merthogy hallottam már párszor hasonlót, a rendszer hibája, senki nem tehet róla – na de vajon arról se tehet senki, hogy további négy vagy hat figyelmeztető levélben szólították fel a kedves kuncsaftot, rendezze a multinacionális céget nyilván alapjaiban megrengető tartozást? Merthogy ez a – nyilván ISO-90001 szabvány szerinti, fokozottan ügyfélbarát – levelezés eddig mondjuk nagyjából ezer forintjában van a vállalatnak… és hol van még az ügy megnyugtató lezárása… Szerintem minimum kérdéses ugyanis, mi az állampolgári teendő manapság egy egy forintról szóló csekk befizetésekor. Elmegyünk a postára, beadjuk az ablakon a csekket, és… és mi? Csináljuk úgy, mint gyerekkoromban, amikor boltost játszottunk? Úgy teszünk, mintha betennénk valamit a kis tálcára, a kedves postás kisasszony meg ránk kacsint, úgy tesz, mint aki elteszi, aztán szépen lebélyegzi a csekket, és rendben – a cég pedig majd bekönyvelheti a neki jogszerűen járó (kerekítés után) nulla froncsit? Hm… Fizetendő-e ez esetben, vagyis a nullás befizetés után csekkadó, és ha igen, mennyi? Kérhetünk-e áfás számlát a postán, illetve a szolgáltatónál erről a befizetésről? Megannyi szép kérdés, sok-sok izgalmas hungar- és norvégikum. Egyszer apunak is volt egy ugyanekkora tartozása valami telekadó-átvezetésből kifolyólag – neki pár év alatt felsrófolódott tizenvalahány forintra, de azt mondta sziklakeményen, ő elvi okokból soha nem fogja befizetni, megvárja, amíg leülheti… Nem tudom, hol tart most az összeg, őszintén remélem, megvan még – Boda sr. (87) szerintem kiegyezne egy különösen súlyos, mondjuk húsz éves házi őrizettel…

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (31 lövet, átlagosan: 6.77 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

4 komment

  1. Czakó szerint:

    Milyen elképesztő szofisztikáltan kódoltad a mobil szolgáltató nevét! De hiába, én leírom a megfejtést, vállalva a következményeket.
    Vodafone
    Sajnálom, hogy ezzel tönkretettem a többi dekódoló többórás munkáját.

    • Boda Kapitány szerint:

      Csúnya dolog ez, öncélú és önző… egyébként soha nem gondoltam, hogy valaki rájön… amúgy meg egy elütés akkor is van a megoldásodban – mert a Bodafone a helyes.

  2. DonCarlo szerint:

    Nemcsak ők küldenek ki 1 forintos számlát 125 Ft-os borítékban :)
    Más…is khm miis..khm….
    ;)

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


hét − 7 =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz