Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


11 december
6komment

Mustárról, a hétéletűről, bizonyos halpástétomokról, meg sok egyéb apróság… (IV.)

Csabi felesége, Edit, egy néhány évvel ezelőtti, sugárzóan hangulatos képen, a családi S 100 előtt

Csabi felesége, Edit, egy néhány évvel ezelőtti, sugárzóan hangulatos képen, a családi S 100 előtt - Rácalmás, Kossuth 15. Ja, és az autó bordó...

Skodák, Skodák és Skodák – gondolom, ha virtigli wartburgosok vagy ladások olvassák nemrégiben indított mini sorozatom korábbi darabjait, minden hajuk szála az égnek mered, hiszen a Skodákról annak idején köztudott volt, hogy melegszik, hogy lomha, hogy harmatgyenge, hogy az eleje a legkisebb oldalszélben is lebeg-libeg az úton, hogy a karosszériája rohad, hogy a hátsó ablakát leengedni, az első ülés támláját meg állítani nem lehet… persze és persze: van ezek között, ami cáfolhatatlan és kétségtelen tény, és akad, ami csak közszájon forgó legenda volt, hogy úgy mondjam, retró hoax. Bárhogyan volt is, az cáfolhatatlan tény, hogy apu több mint 45 éve vette az első Skodánkat, az 1000 MB-t, és ezzel egy igen hosszú sorozat vette kezdetét. 1970-ben ugyanis már egy vadiúj S 100-asunk volt, aztán 1976-ban az egyik bátyám vett ugyancsak egy S 100-ast, ugyancsak vadiújat, majd a nyolcvanas évek közepén a másik tesóm egy 120 L-t. És hosszan, hosszan folytathatnám még a történetet a családunkba sorra beépült további 105-ös, 120-as típusokról – egészen a középső bátyám mostani céges autójáig, egy Octaviáig – ami persze már korántsem ugyanaz… A minap, ha még rémlik (ha nem, itt pótolható), megemlékeztem arról a Beneluxiába tett szép családi utazásról, aminek végén, hazafelé jövet kissé nagyon elfüstölt alattam a mustársárga S 100 motorja. Müncheni emberünk, családunk évtizedes jó barátja, Sierwald bácsi segített a bajban, így szerencsésen megmenekültem… mi több… no de a cserének ára is volt persze, konkrét és áttételes is… Ha érdekel benneteket, hogyan is történt az egész, és mi lett Mustár sorsa a későbbiekben, hajtás után részletesebben is elolvashatjátok – és az első részek (skodás) olvasói hozzászólásaiból/képeiből is beidézek/beillesztek néhányat…

Hirdetés
Egy nagyjából harmincéves kép, hátterében Mustár mosolyog, elöl a nagyrészt a bátyám építette hajónk, az Ister, rajta az unokaöcsém, Gáborka...

Egy nagyjából harmincéves kép, hátterében Mustár mosolyog, elöl a nagyrészt a bátyám építette hajónk, az Ister, rajta az unokaöcsém, Gáborka...

A múltkor ott fejeztük be, hogy miután kiderült, hogy Mustár motorja (amit apu tanácsára építettünk be gondosan az út előtt) nem moccan többé, némileg felgyorsultak az események. Karl bácsit gyorsan lebeszéltem róla, hogy egy használt kisautót vegyen nekem az enyém helyett, azt ugyanis a nyolcvanas évek közepén nem lett volna túlságosan egyszerű átjuttatni a határon. Autót egy tőkés országból??? Más se hiányzott volna… Így aztán felhívtuk az egyik müncheni Skoda-szalont, s nagyjából tíz perc alatt sikerült rendelni egy motort az autómhoz – S 100-ashoz való nem volt ugyan se közel, se távol, de a szalon vezetője biztosított minket, hogy a 120-asé minden további nélkül beilleszthető az autóm hátuljába. Hittünk neki, s három nappal későbbre kaptunk is egy időpontot, addigra, mondta az ember, megérkezik a motor Csehszlovákiából, aztán pár óra alatt be is szerelik a helyére.

Pár üveg becherovka biztosan elpattant Mlada Boleslavban, amikor legurult az egymilliomodik S 100 a sorról

Pár üveg becherovka biztosan elpattant Mlada Boleslavban, amikor legurult az egymilliomodik S 100 a sorról

Addig Sierwald bácsiéknál múlattam az időt – anyu és a bátyámék a motorelfüstölés napja utáni délután sorsomra hagytak, és elindultak hazafelé. Nem volt semmi gond, egészen másnap délelőttig, amikor is emeleti kis szobámban irgalmatlan halszagra ébredtem. Talán tudjátok, talán nem – életem táplálkozási-alapanyagválasztási szegmensének vezérlő csillaga a “Minimum két, maximum négy láb!” axióma (egyébiránt még e tétel is csak bizonyos kivételekkel helytálló), ami a vízben élő állatvilág egy jelentős részét különösebb indoklás nélkül zárta/zárja ki örökre az étrendemből.

Ez annyira megtévesztően hasonlít arra, amit annak idején ennem kellett, hogy szinte azt kell hinnem, ugyanaz

Ez annyira megtévesztően hasonlít arra, amit annak idején ennem kellett, hogy szinte azt kell hinnem, ugyanaz

(A családi legendárium szerint 1968-ban kisebb riadalmat keltettem, amikor az ebédlőben jelentős hangerővel skandáltam a “Ruszlik haza!” rigmust…) A halszaggal együtt tehát súlyos ebédproblémákat is orrontottam – sietősen felöltöztem, és a konyha felé siettem, hátha meg tudom előzni a gondokat. Traute néni, Karl bácsi felesége szélesen mosolyogva fordult felém a tűzhelytől, s amikor megkérdeztem, mire számíthatok, büszkén mondta, halpástétom lesz. Khm… nem tagadom, kemény és lesújtó hír volt… de nem voltam abban a helyzetben, hogy nyafogni kezdjek: úgy gondoltam, majd bőségesen szedek a köretből (leginkább is sült, de minimum főtt krumpliban reménykedtem, legrosszabb esetben is rizs), elpiszkálgatok egy kis halpépet, amíg megebédelünk, na jó, legrosszabb esetben megeszek belőle egy-két falatot, bár ezt a verziót csak végszükség esetére tartogattam…

Egy csodás 120-as, az ikerlámpás - sokak álma volt a nyolcvanas években (Forrás: www.veterancs.com)

Egy csodás 120-as, az ikerlámpás - sokak álma volt a nyolcvanas években (Forrás: www.veterancs.com)

Aztán egy óra múlva eljött az ebéd ideje. Az ebédlőbe lépve rémülten láttam, hogy Traute néni hármunkra nagyjából egy négyzetméternyi pástétomot számolt – az agyam kétségbeesetten kattogott, kerestem a megfelelő megoldást, miközben Karl bácsi már tartotta is a tányéromat a tepsi mellé, s a szedőkanállal már ki is vágott egy gyeptéglányi méretűt a külsőre is borzasztó halból… “ÖÖÖÖÖ… Karl… ich… izé… ich kann nicht so viel Fisch essen…” gyötrődtem, mire a ház ura felvont szemöldökkel megkérdezte, ugyan warum ne bírnék… Halmérgezés: jutott eszembe a megfelelő hazugság… pár éve Fischgiftungom volt, magyaráztam – mire Karl bácsi megnyugtatóan rám nézett, “Az nem ez a hal volt…”, mondta ki megfellebbezhetetlenül a választ, ahogy csak egy idősebb, kissé szigorú német mérnökember képes, s a gyeptéglám már dördült is a meisseni porcelán tányéron.

Egy kezelési könyv - ezt a múlt héten találtam Boda sr. mostani autójának, a BZC-903-nak a kalaptartóján

Egy kezelési könyv - ezt a múlt héten találtam Boda sr. mostani autójának, a BZC-903-nak a kalaptartóján

A Skoda-motorra koncentráltam, s aprókat lélegezve igyekeztem megőrizni a nyugalmam, hogy ne kelljen, ahogy szívem szerint tettem volna, fejhangon sikoltozva kirohannom a házból. Vártam a mentő köretet – ni, Traute néni már hozza is… Egy kis (mint kiderült, sótlan) vízben jó pépesre szétfőzött tészta volt, amihez izgalmas kulináris kísérletként másik kedvencemet, egy kis kovászos uborkát kevert a ház asszonya. Kovászos uborkás főtt tészta halpástétommal – életem legbrutálisabb menüje: csak szólok, ha bárki valaha vallatni akarna, ne is keressen hatásosabbat… Hozzátartozik, nem hivalkodásból mondom, de nem puhából vagyok: lényegében mindent fegyelmezetten megettem – Mucius Scaevola, akit sokáig tiszteltem, attól az ebédtől fogva nekem csak jelenthet a megpörkölt karjával…

A tányérom nagyjából üresnek volt mondható – közel harminc év után még mindig nem akarok róla beszélni, mit éreztem belül. Attól tartottam, hogy a repetát is kénytelen leszek benyelni, de Karl bácsit viszonylag könnyen meggyőztem, hogy egyelőre elég lesz, amit bevittem… érkezett egy párás üvegű sör, bevallom, úgy éreztem, megérdemlem, mint sikeres elfogás után Kántor a fültővakargatást – nem vártam a pohárra, csak fájdalmas, nehéz kortyokban inni kezdtem… s úgy a harmadiknál esett le, hogy szűretlen fehér sört iszom… az egyetlen fajtát, amivel ki lehetne kergetni a világból.

Nem mondom, Mucius, hogy gyenge volt, amit tettél - de azért valld be, a halpástétomot nem bírtad volna

Nem mondom, Mucius, hogy gyenge volt, amit tettél - de azért valld be, a halpástétomot nem bírtad volna

Letettem a palackot, kissé fakó hangon mindent nagyon szépen megköszöntem, aztán felmentem a szobámba, hasra vágtam magam az ágyon, és félórán keresztül keservesen rázott a férfizokogás – éreztem, aligha lehet véletlen, hogy a sors így büntet…

Másnap azonban eljött a motorcsere ideje. Nálam volt a vastartalékom, húsz márka, de titokban éreztem, nem biztos, hogy ez minden költséget fedez majd – megosztottam hát mardosó kétségeimet Karl bácsival, aki nagyvonalúan legyintett, és azt mondta, ne izguljak feleslegesen, bízzam rá az ügy anyagi részét: mást nem is igen tehettem. Kötélvégre vettük Mustárt, és Karl bácsi 1900-as Opel Rekordjával elvonszolt a műhelyig, ahol nagyjából három óra alatt belevarázsolták az autóba a vadonatúj motort.

Karl bácsi egy ilyen Opel Rekordot nyűtt az idő tájt

Karl bácsi egy ilyen Opel Rekordot nyűtt az idő tájt

Ha jól emlékszem, ezerötszáz márkánál egy kicsivel többet fizettünk – már akkor is jobban szerettem az egyenes utat, így még ott, a helyszínen biztosítottam róla Karl bácsit, hogy ezt soha, semmilyen körülmények között nem fogom tudni visszafizetni neki – és ez mára, sajnos valóban bizonyosság lett, tekintettel arra, hogy e kitűnő, nagylelkű és nagyvonalú ember eltávozott köreinkből, januárban immár tizenöt éve…

Mustárral pedig, továbbá a fantasztikus 120-as motorral, megtettünk még vagy százezer kilométert együtt, aztán, amikor a karosszéria végképp megadta magát, elpattintottam belőle a lelket Lázár Zsolti barátom/kollégámnak az ő fehér Csodájába – s ő is nyomott bele szerintem még egy százast, aztán az autót mindenestől átpasszolta a vejének, aki további néhány évet nyüstölték.

Egy körért egy ilyen morcossal még ma is elég sokat adnék... (Forrás: www.oktuning.hu)

Egy körért egy ilyen morcossal még ma is elég sokat adnék... (Forrás: www.oktuning.hu)

Zsoltiék lánya, Judit hozzá is szólt az előző részhez, íme: “Igen-igen a skodálatos skodák! Édesapámat is sikerült megfertőznöd ezzel a rajongással. Ez a csodálata odáig bokrosodott, hogy ’91 körül megvásárolta családunk első gépjárművét, egy hófehér 105-ös skodát, melyben – milyen meglepő – egy 120-as motor dolgozott, mert gondos kezek lecserélték az eredeti erőgépet. Meg is örököltük tőle 2000-ben. Annak a kocsinak lelke volt, de mindig, mindenhová elvitt minket és haza is hozott némi panaszos kérlelgetés után.” 

Továbbmenőleg: roppantul örülök, hogy jó sokan írtatok pár sort bizonyos régi Skodákról, jöhet még – Lévai Zoli például megemlíti, amit amúgy is tudtam, hogy pár éve még ő volt a sárga dunaújvárosi locsolókocsi büszke kapitánya, ami szintén Skoda volt… Orsi megemlékezett az ő S 100-asukról, aminek természetesen a rendszámát is tudta, egy motoros barátom felesége, és szintén régi jó barátom, Edit (akinek ez úton is gratulálok a nemrégiben megszerzett nagymotoros jogosítványhoz) pedig egy mosolygós, büszke gyerekkori képet küldött, amin a Skodájuk előtt pózol – a teljesség kedvéért mondom, hogy az autó a képen épp Rácalmáson állomásozik…

Nyári emlék: pár jóval modernebb locsolókocsi, mint amin Zoli teljesített szolgálatot pár nyáron át

Nyári emlék: pár jóval modernebb locsolókocsi, mint amin Zoli teljesített szolgálatot pár nyáron át

A végére jöjjön egy ígéret: a jövő héten végre részletesen is beletekintünk Boda sr. 1969-es dokumentumtárába, a fekete fedeles noteszbe – és valamikor, a közeli jövőben majd közzéteszem családunk erdélyi (1978) és grazi (1980) nyaralásának intimebb részleteit is. Ha erre jártok…

(A végére egy igazi videócsemege: az 1986-os Top Gear összehasonlító tesztje a keleti blokk izgalmas gépeivel – jobbkormányos Lada, Skoda, Polski Fiat…)

 

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (16 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

6 komment

  1. Lévai Zoli szerint:

    Andris ! Amin Én szenvedtem ( locsi ) piros , régitipusú Skoda , hajlott korára való tekintettel ,nem csak az ijenkor tudvalévő meleggel , de a technikával is adódótt , több kevesebb , inkább az első probléma ! Felkérésre , ha nagyérdeműt érdekli , gondolataim összeszedése után – nem kis munka – próbálkozhatom valamit mesélni az eleven tényekből ! …..?

  2. LTy/ i szerint:

    Kedves Kapitány!
    Annyira jól szórakoztam ezen a main is! Köszönöm! Emelem kalapom, hogy megetted a halpástétomot, én biztos nem tudtam volna…vagy utána…khmm…
    Várom a folytatást. :)

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


+ kilenc = 12

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz