Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


08 december
5komment

Jó hírem van: Hajdú Péter örök életű!

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenegy éves rovatunk mai, e helyütt már negyvenötödik kiadásában, legalábbis túlnyomórészt, zenélünk: először is azt az örömhírt osztom meg kedves mindnyájótokkal, hogy Obama elnök átadta az Egyesült Államok egyik legrangosabb kitüntetését, a Kennedy Center Honors-t – sok más nagyszerű előadóművész mellett a rockzene egyik legfontosabb zenekarának, a Led Zeppelinnek is. Én még beszéltem olyan emberrel, aki volt az utolsó koncertjükön – soha nem bántott, de ezt képtelen voltam megbocsátani neki… De, most látom, a Zepről szólva nem kerülhetem meg a Stones-t sem…Vizsgáljuk meg aztán a dolgokat a zeneipar számegyenesének másik fertályán is – szerintem nem tévedek nagyot, ha azt mondom, a Békemenet és a mindenkori dísztribünök egyik pillére, vitéz Pataky “Aranyország” Attila megbölcsült a közelgő világvége miatt: egy tévéműsorban, melynek megnevezését kiskorúak esetleges jelenléte miatt mellőzném, olyasmikről számolt be, amikről, azt hiszem, mindannyiunknak tudni kell. Azt azért szerencsére tanítás közben sem felejtette el, hogy remek zenekara év végi koncertjének promóját megejtse – így aztán, ha nem is lesz majd pénz az eljövő új világban, neki bizonyára még mindig lesz, bár nagyon sokáig ketyeg még a lakáshitel, jaj. És egy újabb szenvedélybetegségről igyekszem leszokni – pillanatnyilag úgy tűnik, néminemű sikerrel: szeretnék egy kicsivel kevesebb egészmogyorós csokit enni, amihez viszont elképzelésem szerint az kell, hogy az ily módon mínuszba süllyedő boldogsághormon-mennyiséget máshonnan kéne beszereznem a világból. Ez egyelőre nem tűnik túl egyszerűnek – lehet, hogy mégiscsak fel kell hívnom Attist, vagy még egyszer meghallgatnom tőle a Cher-átiratot. Addig is, amíg tárcsázok – gyertek, olvassuk el együtt, mire jutottam ma…

Hirdetés

* Barack Obama – sok más kiváló művész mellett – kitüntette a Led Zeppelint.

Engem abszolút hidegen hagy a zene: momentán egy órája ezzel a dolgozattal kéne babrálnom, de nagyon ám, ehhez képest egy óra húsz perce a Stones-t hallgatom a MAX-ban, 1991-ben (előtte már volt egy Pink Floyd-buli a szobámban, két óra pár perc, és előtte egy Rush in Rio, csak mert úgy ráérek), pontosabban ha sikerült volna megfogadnom a link küldője, Tomi barátom tanácsát, és csak hallgatnám, az még menthető is lenne, de nem, nekem néznem is muszáj, mit néznem, bámulnom tátott szájjal, és közben minden szólót végigléggitározni Keith-szel és Ronnie Wooddal, versenyt ordítani Mick-kel, mi több, a Start Me Up-nál mindjárt felpattanni innen, az ágy alatti kis zugomból, és őt utánozva, pávajárásban körbecsattogni a szobát, nyilván az alattam lakók legnagyobb örömére… aztán minden Bill Wyman-snittnél azon röhögni, hogyan igyekszik a spleenes basszista úgy tenni, mint aki nincs is ott… és hogy Charlie papa hogy csépeli azt a dobszerkót, aminél talán még az enyém is nagyobb volt a Volán-telepi garázsban, ’81-ben… És továbbra sem értem, hogyan lehet ezt így, ezzel az elképesztő intenzitással, így sugározva, gyenge ötven éven át… és élénksárgán bámulom a közönséget, aki üvöltve tombolja végig a másfél órát – ahogy két évvel korábban, 1989-ben én is tettem Bécsben… és jé, én is láttam ezeket a nagy nénilufikat a Honky Tonk Women alatt, és… hú, de elkalandoztam, bocsánat… Szóval a Led Zeppelin, minden idők egyik legfontosabb, legmeghatározóbb, legcsodálatosabb rockzenekara a Fehér Házban átvehette a Kennedy Center Honors kitüntetést, az Egyesült Államok egyik legrangosabb művészeti elismerését, amit maga Barack Obama elnök adott át a Zep még élő három tagjának. “Ők azok, akik arra inspiráltak minket, hogy máshogy lássunk, máshogy halljunk dolgokat, hogy felfedezzük magunkban azt, amitől különlegesek vagyunk, és hogy lássuk, mennyi szépség van a világon.” – mondta el egyebek mellett Obama. Igazság: máshogy látunk és máshogy hallunk, ha láttuk és hallottuk Plant, Page, Jones, Bonham zseniális négyesét – az őrült léghajósok zenéje máig sem fakult egy árnyalatnyit sem: a Black Dog vagy a Rock And Roll ma is olyan nyers és karcos, hogy két másodperc alatt forr tőle a vér… de a Going California vagy a Stairway To Heaven lágy részeinél szebb sem sok íródott az elmúlt ötven évben… Annak idején, 1984-ben, amikor a Magyar Hirdetőnél kísértem a gépkocsikat, volt egy fiatal sofőr srác, akivel viszonylag sokszor jártam, és szerettem is vele menni, mert egyrészt jó nehéz lába volt, és mindig gyorsan hazaértünk a hosszú vidéki utakról, másrészt sokszor szívesen felhajtott egy sört, aztán simán átadta a jó kis Barkast. Egyszer aztán, Szegedről hazafelé elmesélte, hogy négy évvel korábban ott volt az első sorokban a Zep utolsó koncertjén, Nyugat-Berlinben – szerencsére csak idáig jutott, és épp Pestre értünk, úgy ugrottam ki a kocsiból, mint a nyúl. Attól fogva úgy intéztem, hogy ne mellé osszanak be – és senki nem értette a cégnél, mivel haragított így magára: pedig nem haragudtam én egy kicsit se – csak tudtam, egyszerűen nem bírnám ép ésszel elviselni, ha részletesen elmesélné, milyen volt, és inkább elkerültem… Már akkor se kicsit voltam hülye, belátom… Azóta, ahányszor csak megnézem a legendás The Song Remain The Same-et, eszembe jut, hogy ismertem valakit, egy magyar sofőrt, aki még látta őket – és egy picit még mindig sajog…

* Valóságos bölcselő lett Pataky Attilából, aki Hajdú Péter tudományos magazinjában lépett fel a múlt hét végén.

Élőben sajnos nem volt módom követni az adást, már nem tudok visszaemlékezni, mi fontosabb dolgom lehetett, mindegy – a gonosz interneten, mint tudjuk, minden megvan, visszanéztem és nagy vonalakban kijegyzeteltem hát az értékes beszélgetést… Kiderült, hogy a 38 éve (nyílt színi taps) pályán lévő, vadvirágoskertes nemzeti inget viselő Attis nem szeretné megítélni énekesi képességeit, ezt a kedves közönségre bízza, az viszont kétségtelen, hogy egyre tudatosabban tudja tenni ő, amit tesz. A tamáskodókat azonnal meg is nyugtatta egy ragyogóan összeszedett Szepes Mária-idézettel, majd – a legilletékesebbtől – azt is megtudhattuk, hogy a sztárság egy óriási lehetőség, nem, nem úgy, hanem a szeretet-energia és a figyelem-energia miatt – eljött tehát a “szolgálat ideje”, amikor a sok csodából és szeretetből, amit PA kapott, most szeretne visszaadni. Jaj. Ne haragudjatok, egy pillanat, ki kell fújnom az orrom… Attis istenhitben nevelkedett, édesanyja úgy nevelte őt, később pediglen a láthatatlan energiák felé fordult: foglalkoztatni kezdte, mi is a dolga itt – ez volt a tudatosulás, úgy mondja. Inog a világ, valami nagy gáz van – figyelmeztetett ezek után a frontember, ráadásul nincs jövendőkép, de új világ van születőben, annak a vajúdását éljük most át. “Ez nem valóságos élet, nem ezt érdemeljük, sokkal frankóbbak vagyunk, örök életű, gyönyörű fénylények vagyunk… érzem… tudom, a lelkemmel látom…” – határozta meg költőien létünk alaptézisét Pataky Attila, aki ezek után Hajdú Péternek is keményen a szemébe vágta róla kialakított véleményét. “Csak azt látom benned, a szépséged meg a jóságod. Nem érdekelnek a gyengeségeid, a simlijeid… csak azt látom benned, hogy egy nagyon klassz, csodálatos lélek vagy, aki vállalta ide a leszületést…” Ne tegyünk most ehhez semmit hozzá, felebarátaim, így kerek ez, ahogy van… Mondom inkább még, mert az üreges Földről még szó se esett… Szóval: “látszatéletet élünk, Peti”, miközben egy új világkorszak küszöbén állunk. Hajdú és Pataky a tíz évvel ezelőttihez képest sokkal többet tud, értékesebb, okosabb, szebb – és mégis, nesze neked: az autóink, az ingatlanjaink, a dolgaink, a tehetségünk, minden-minden egyre kevesebbet ér. Az hogy lehet? Hogy csak az a vacak papír, amire rányomják, hogy dollár, vagy euró, vagy akármi, hogy csak az ér olyan nagyon sokat… Mindegy: átmegyünk majd az Aranyországba, ahol kevesebb lesz az ártás. Itt a földi Paradicsomot kell megteremtenünk – így gondoljátok ti is, kérdezi Attis kifordulva a közönséghez, amely, reményt keltő gesztussal nem felel vastapssal. Jön még egy kis közgazdasági beavatás, és végre, végre, eljutunk a hetvenkét féle földön kívüli civilizációig, megtudjuk, hogy a Föld nem tömör, hanem üreges, egy civilizáció 12 ezer éve ott él, vagyis itt, alattunk, ha nem hiszed, menj fel az internetre, a Móricz János kutatásaival foglalkozó lapokra – és tényleg menjetek, most csak egy fejezetcímet írok ide, kedvcsinálónak: “Csizmadia István, a tisztavérű indián”. És azért látható, hogy ebben az ingó világban is vannak biztos pontok: csak sikerül kétszer becsempészni, hogy 28-án Edda a csarnokban. Remélem, nem lesz túl nagy hangerő: nehogy felkopogjon szegény üregben lakó civilizáció.

* Le kell szoknom az egészmogyorós csokiról.

Nem elég, hogy a cigarettával hónapok óta tartó, folyamatos küzdelmet vívok – mint talán még emlékeztek, tavasszal, többek társaságában letettük a cigit, bevallom, csapataink azóta is harcban állnak, de még nem adta meg magát teljesen a dög: társaságban, kis mennyiségben azóta is rá-rápipálok, de tényleg igyekszem nagyon keveset vásárolni dohányból, aminek főképpen dohányos barátaim isszák a levét, próbálom én kárpótolgatni őket, de valahogy mégis azt érzem – előrebocsátom, megértem – többen kerülnek… Nekem azonban nem elég az egyfrontos harc: nagyjából egy éve rácuppantam egy másik drogra is (nem, nem a makadámdióról van szó: annak az ára szerencsére a végképp elérhetetlen szintre emelkedett, és végül is reménykeltő, hogy a cigi is erre tart), jelesül az egészmogyorós csokira. Korábban is el-elszopogattam egy-egy tábla csokit – de akkor sikerült egy olyan márkába belebotlanom, ami sajnos veszélyes vizekre sodort. A Lidl zöld (korábban piros) dobozos termékéről van szó, amin egy övön aluli, aljas marketingfogással kis fóliaablakot alakítottak ki, ezen át láthatja a boldogtalan csoki- és magfüggő, mennyi sok pompás mogyorót olvasztottak bele a gátlástalan német drogterjesztők a ráadásul egészen kiváló csokoládé testébe. Egyszer talán már említettem, hogy izgalmas játék is kapcsolódik a szertartásláncba: Andriska úgy hiszi, figyelmes szemrevételezéssel megállapíthatja, a polcon lévő kétszáz tábla csokiból melyikben van a legtöbb mogyoró. Szerintem a Lidl bolti videófelvételei között külön tárolón szerepelnek azok, amelyeken ezen, átlag tizenöt percig tartó tevékenységem közben vagyok látható – nem tartom kizártnak, hogy az üzletlánc külön nemzetközi elemzőket kért fel annak megállapítására, milyen kifinomult, speciális módszerrel lopom ki a mogyorós csokit. Pedig nem lopom: csak vásárolom, viszont ipari mennyiségben. Amikor hazaérek, jól leteszem a távoli asztalkámra a csokit – úgy teszek, mintha nem tudnám, hogy legkésőbb öt percen belül úgyis felkelek érte, és idehozom az íróasztalra. De elhatározom, hogy nem bontom ám ki: úgy teszek, mintha nem tudnám, hogy két perc múlva úgyis kibontom. De csak egy picit török belőle – úgy teszek, mintha nem tudnám, hogy öt percen belül az egésznek vége. Pedig esküszöm, nem habzsolom, hanem szépen, szeletenként eszem meg, kizárólag egyfajta rítus szerint – először leszopogatom a mogyorókról a csokit, aztán elropogtatom a magokat. Nem folytatom a részletezést. Mert folytatnom kell a kíméletlen harcot az egészmogyorós ellen, amiből persze most sincs itthon egy morzsányi se… ami olyan mértékben idegesítő, hogy mindjárt rágyújtanék, ha lenne itthon akár egy csikkem is… na… ha nem haragudtok meg, most egy kis szünetet tartok a munkában, és felhörpintek egy kegyetlen málnás-barackos joghurtot – ma még csak a hatodik…

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (26 lövet, átlagosan: 6.96 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

5 komment

  1. bété szerint:

    Jó napot!
    Vissza a gyökerekhez?!

    Úgy találom, hogy ezt a dolgozatodat muszáj vagyok betenni a “Boda oroginal classic” könyvtáramba! Gondolom ezért a hangért és “látókáért” bolondult meg érted az értő olvasók hada! Az Ég és persze Attis Bácsi mágiái tartsák meg ezt a tolladat!

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

Hozzászólás a(z) csusza bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


× egy = 1

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz