Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


28 november
7komment

Skodák: a Bodák jó darabig kizárólagos járművei… (II.)

Az 1000 MB, mosáson... A képen, legendás kék-fehér fecskéjében, apu - az 1000 MB előtt pedig egy Opel Kapitän, csak úgy amúgy

Az 1000 MB, mosáson... A képen, legendás kék-fehér fecskéjében, apu - az 1000 MB előtt pedig egy Opel Kapitän, csak úgy amúgy

Ha még emlékeztek, hétfői skodás-családi visszaemlékezésemben a hatvanas évek végéről dobbantottunk. Akkor cserélte apu a két kereket négyre: azaz a csepptankos, 250-es Jawa helyett megjött a vadonat Skoda 1000 MB – s ez egy hosszan tartó kapcsolat első lépése volt. Az 1000 MB-t négy év múlva az újabb generáció, az S 100 követte – a vajszínű Fülöp közel két évtizeden át szolgált, lényegében komolyabb hiba nélkül, igaz, ebben Boda sr-nak is volt némi szerepe, szerintem a harmadik részben erről is esik majd szó. 1976-ban az idősebb bátyám vette – ugyancsak újonnan – a második S 100-ast, a mustársárgát, amit néhány évvel később voltam oly bájos einstandolni, és jó pár százezer kilométerrel megterhelni… Tudom, hogy sokan szidták a Skodákat – én alsó hangon harmincszor jártam meg az enyémmel Belgiumot, és soha semmi gondom nem volt. Na jó, egyszer lefüstölt a motor, de annak oka volt – valahol majd beillesztjük ezt is a sztoriba. Nem sokkal később aztán a középső bátyám vett egy valóságos 120 L-t, szintén újat – na, az már tényleg komoly szerkezet volt… 1989 telén kölcsönkönyörögtem tőle, azzal hatoltunk fel Lázár kollégával Csehszlovákiába és az NDK-ba riportot készíteni. Meg kellett ígérnem, hogy mint a szemem fényére, és ez, mint rendesen, be is jött – hazafelé Prágában megálltunk még egy gyors körbeszaladásra, végeztünk, és visszamentünk a Skodához… ami sehol nem volt… Nem akarok nagyon beszélni róla, mit éreztem… de azért erős leszek, és ezt is elmondom egyszer csak. A 120 L-nél fejlettebb Skoda viszont valahogy már nem lett a családban… azaz dehogynem, most ugrik be, hogy a Petike mostani céges autója egy Octavia… egy kicsit más, mint Rudo Moric pompás, és pompásan illusztrált, 1965-ben megjelent ifjúsági regényében, Az Oktávia százzal megy című örökbecsűben (olvassátok el, nagyszerű szórakozás)… No, nem is nagyon húznám az időt – csapjunk a lovak és a Skodák közé: most megkapjátok a jogosítványom megszerzésének, s az első jutalomútnak a hiteles történetét…

Hirdetés
Hát igen... Boda jr. is ugyanazt kapta, amit mi, annak idején - nem is kellett féltenem tőle se autót, se motort soha...

Hát igen... Boda jr. is ugyanazt kapta, amit mi, annak idején - nem is kellett féltenem tőle se autót, se motort soha...

Eleget szóltam az első részben arról, miként tekergettem a kormányt az illegalitásban (gyerekek, természetesen senki ne próbálja ki otthon, én se csináltam ám, csak most vagánykodom vele, írói munkásságom része, mifene) – egyrészt apu, másrészt a bátyám bánt bőkezűen a lehetőségekkel, és én is el-elcsórtam egy-egy önálló kanyarra az autót. De eljött az idő – és 1981 végén megérdeklődtem, hogyan szerezhetnék végre – szerény pár tízezer kilométeres gyakorlatommal – jogosítványt. Kiderült, hogy kell hozzá egy pályaalkalmassági vizsgálat, s ha az sikeres, 17 éves koromban (1982. január 3.) el is kezdhetem a tanfolyamot. Ki tippeli meg, mikor indult az ATI-nál a tanfolyam? Igen, 1982. január 2-án. Természetesen akkor még volt annyira rugalmas az ügykezelés, hogy megengedték, hogy elkezdjem a tanulgatást, azzal a feltétellel, hogy ha a pályaalkalmasságin megbuktam, kiszállok…

Már egy sima Koppány-dob is elég menő volt annak idején... de mondjuk ez azért... (Forrás: www.origo.hu)

Már egy sima Koppány-dob is elég menő volt annak idején... de mondjuk ez azért... (Forrás: www.origo.hu)

De minden rendben ment. Simán túljutottam az elméleti vizsgákon, végre mehettem vezetni. Vasas Sanyi, a város egyik legendás oktatójának sportos, fehér Ladájába ülhettem be februárban az ATI-tanpálya mellett, és merő szórakozásból ihletett módon eljátszottam a földhülyét – szegény ember vagy negyven percen át magyarázta tizedszerre is, hogy ha jobbra fordítjuk a kormányt, jobbra megy az autó, ha balra, balra, nem, nem kifelé kell húzni… és nem, végképp nem a középső pedál a gáz… na, a végén legyintett, láthatólag kissé elvesztette a hitét bennem, aztán lemondóan azt javasolta, próbáljunk valahogy elindulni… Nem sikerült rosszul. A fertőzőnél dugtam a hármast, kis gázfröccsel, mert élveztem az erős 1300-as Lada húzását és a hangját – természetesen Koppány-kipufogóval, kell-e külön mondanom. Fapofával mondtam, hogy nem rossz a gép, bár kicsit szokatlanul magasan fog a kuplung… Sanyi csak ült mellettem, még száz métert bírt ki némán, akkor viszont mondott pár dolgot, amit – tekintettel édesanyámra, továbbá a kiskorúakra és/vagy cizellált lelkületűekre – most nem idéznék. A végén azért nagyokat röhögtünk, és beírt a következő vizsgára, ha jól emlékszem, négy nappal későbbre.

Merő véletlen, hogy erre a képre rákeveredett ez a fél Skoda, nem a miénk - ez viszont a nagymamámék lépcsőháza, Komlón

Merő véletlen, hogy erre a képre rákeveredett ez a fél Skoda, nem a miénk - ez viszont a nagymamámék lépcsőháza, Komlón

Az is sikerült. Természetesen nem bírtam kivárni, hogy normálisan kiküldjék a jogosítványomat, inkább mindennap bementem a megfelelő osztályra érdeklődni, nem jött-e még… aztán március 19-én délután egyszer csak a kezembe adták. Ezerrel rohantam végig a városon a Dunasorig, ahol akkortájt a tesóm lakott, lihegve bekopogtam, és élénk színekkel, heves ecsetvonásokkal festettem fel, mi is az ábra, hogy kéne a kocsi, végre hivatalosan is mennék egyet a forgalomban. A bátyám persze a bátyám – mind a kettő, mindmáig: és akkor alighanem látszott rajtam, hogy nagy a baj, megkaptam hát a mustársárgát másnap délelőttig…

Nem tudom érzékeltetni az érzést – de a mai napig borsódzik a hátam, ahogy visszaidézem az első pár kilométeremet… mámorító volt, ahogy azon a könnyű tavaszi délutánon letekertem az ablakot, menő módon kikönyököltem, és ment a cruise… a harmadik kanyarban persze már sutba dobtam az óvatot, odaléptem kicsit az erőműnek és elszabadítottam a ménest, istenesen megmoccantottam a farát, csak úgy cikkantak a jó Barumok, Aztán felvettem két barátomat, és nekiindultunk az autókázásnak.

Egy ÁFOR-kúton régen oly sok minden megtörténhetett... (Forrás: www.egykor.hu)

Egy ÁFOR-kúton régen oly sok minden megtörténhetett... (Forrás: www.egykor.hu)

A külső ÁFOR-kúthoz mentem tankolni, mellesleg mondom, tizenöt froncsi volt a benya literje, de ez, mint mindjárt láthatjuk, sajnos számomra indifferens volt. A mai napig nem tudom, hol volt a baj: esküszöm, a benzines kútoszlop mellé álltam be, és elkezdtem telenyomni a tankot, amikor egyszer a képbe oldalgó kutas lazán odabökte: “Diesel a Skoda, öcskös?” – pakk… tankolus interruptus… mi van? És basszus, igen, közel harminc liter gázolajat nyomtam be… Első út, mondom… izé, főnök, le lehetne engedni… há’ hogy lehetne má’, persze hogy nem lehet, ez nem szervíz… és csak ne izguljak, ő a Volgába felesbe rakja a tüzelőolajat, és simán megy, és be fog indulni, csak ne állítsam le, míg ki nem fogy, mert még egyszer nem indul be.

Egy viszonylag emlékezetes kis kép: Fülöp 71 km-es sebességgel megy befelé Pécsre, 1983. június 18-án...  Apu a nagyítója segítségével azt is kiszúrta, hogy én vezettem - a hosszú haj nem mindig előnyös viselet

Egy viszonylag emlékezetes kis kép: Fülöp 71 km-es sebességgel megy befelé Pécsre, 1983. június 18-án... Apu a nagyítója segítségével azt is kiszúrta, hogy én vezettem - a hosszú haj nem mindig előnyös viselet

Fasza. Na mindegy, nekiindultunk, megbeszéltük, hamar kifogyasztjuk a dieselt, aztán tankolunk egy fél tank benyát, és kipucoljuk vele a rendszert. Hat óra körül volt.

Úgy gondoltuk, elsőre leugrunk a Szelidi-tóra, kicsit csajozgatunk a verdával, iszunk egy sört a Tó szálló teraszán, effélék. Kifordultam a benzinkúttól, beletapostam egy picit… és… hamarosan rájöttem, hogy a csúcstempó enyhe lejtmenetben 30, de akkor padlón vagyunk, emelkedőn 10, síkon 25. Plusz ömlött belőlünk az a fajta tömör fehér füst, amivel jó pár évtizeden keresztül a Budapesti Takarító Vállalat (ők is haverok voltak, Bálna, Lokátoros és a többiek… az is lesz egy poszt egyszer) elszánt brigádja szúnyogot irtott a városban – emlékeztek még?

Ha már szóba hoztam, el ne felejtsem: Rudo Moric és az Oktávia - a könyvborító

Ha már szóba hoztam, el ne felejtsem: Rudo Moric és az Oktávia - a könyvborító

Hátrafelé effektíve semmit nem lehetett látni: és mentünk, keményen, hússzal. Földvárra olyan fél nyolc tájban értünk le, Soltra egy kis kitérővel kilencre. Joe-ék az Aranykulcsban ittak egy-két sört, az autót természetesen nem állíthattuk le – a teraszon ülők elég barátságtalanul pislogtak az asztalunk felé, pedig hálásak lehettek volna, mert szúnyog tényleg nem volt, egy darab se.

Tíz tájban indultunk visszafelé – az egészben a legkínosabb az volt, hogy rájöttünk, ha gázolajjal nem is szaggatja nagyon az istrángot, cserébe nagyjából egy literrel beéri száz kilométeren a Skoda… Azaz a kijáratásra nem sok esély látszott.

A földvári híd, amikor még a vonat is járt rajta - s a sorompó 15 percen túl is zárva tartható volt a tábla szerint...

A földvári híd, amikor még a vonat is járt rajta - s a sorompó 15 percen túl is zárva tartható volt a tábla szerint...

Földvárnál megálltunk, a hídon még járt a vonat, és sorompót kaptunk. Kicsit lapályos az a rész, láttam a tükörben, öt perc alatt fehér tejföl borította az egész teknőt, vastagon. Öt perc múlva kopogtattak az ablakon, leengedtem, s egy talpig úriember, de furcsán kékes arcú bácsi hebegett odakinn: “U…uuram… khm… Le-khm-gyen szí-khm-ves leállí-khm-tani… Khm… Kisgyerek-khm-khm-khm-kel va…khm…gyunk…” Nem tudtam mást mondani, csak az igazat – javasoltam, forduljanak vissza, autózzanak egy kicsit, aztán félóra múlva jöjjenek megint, hátha addigra elmegy a vonat. Éjfél körül hazaértünk, a két haverom elköszönt és kiszállt, én pedig reggel hatig megjártam még Érdet meg Perkátát – a mutató úgy meredt a teli sarok felé, mint Rocco Siffredi fénykorában, amikor félmeztelen kertészként meglátja Cicciolinát a szófán.

E rész végére egy csoda-Skoda: a 110 R Coupé, amiről nagyon sokáig álmodoztam... (Forrás: www.gomotors.net)

E rész végére egy csoda-Skoda: a 110 R Coupé, amiről nagyon sokáig álmodoztam... (Forrás: www.gomotors.net)

Hamarosan eljött az igazság pillanata: megálltam a Dunasoron, és bekopogtam… A bátyám kinyitotta az ajtót, picit álmosnak tűnt, és azonnal tudta, hogy valami gáz van. “Összetörted?” – kérdezte. “Hová gondolsz?” – kérdeztem vissza fájdalmas arccal e bizalmatlanság hallatán (külön poszt: e nem ok nélküli bizalmatlanság mérföldkövei, gyerekkoromtól napjainkig), mire a tesóm kinézett, meglátta a fehér füstkarikákat bodorító Skodát, és megkérdezte: “De miért nem állítottad le?” Ezek után egy viszonylag hosszabb beszélgetés következett…

Itt meg, most látom, máris e rész vége következik – hogy elszaladt ez az óra is, gyerekek… ha tényleg bírjátok még, legközelebb, a jövő héten veszünk még egy-két csattanósabb sztorit bel- és külföldről, és kerítek pár jó képet is, ha sikerül…

(Egy igazán megkapó videó a végére: tisztelgés a márka előtt, 1895-től napjainkig…)

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (15 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

7 komment

  1. gabor Janvari szerint:

    Tisztelt Boda ur!Nagyon elvezetes olvasni az irasait az izes egyedi szavak amit bedug a temaba,kulonosen elvezetremelto.Tisztelettel janvari Gabor.

    • Boda Kapitány szerint:

      Köszönöm… azért ön sem panaszkodhat, Gábor… az az “élvezetreméltó” sok szempontból elgondolkodtatott… :-D köszönet azért is… további jó böngészést…

  2. rizsapista szerint:

    Szerintem folytasd nyugodtan, akár andalgósan dagonyázva is! Bírni fogjuk!

    * az a Roccos dolog, ebben a Skodás környezetben, egyszer lenyúlom! *

    :)

  3. DonCarlo szerint:

    Abba ne hagyd, könyörgöm! Majd elaludtam már itt a monitor mögött, de most meg idejár mindenki megnézni, hogy rosszul vagyok, vagy miért vinnyogok meg hörgök – az elfojtott nevetéstől :D. Melóhelyen veszélyes ezt olvasni na! ;)

  4. [...] ismétlem meg, annyira azért nem állunk rosszul, akinek netán kimaradt volna múlt novemberben, íme. Tény, nekem nem kellett az elnök embereivel elszámolnom a tévedésem miatt, de elárulom, egy [...]

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


− egy = 8

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz