Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


18 október
5komment

Iskola a Paradicsom határán (II.)

A csodálatos faépület a közeli vasúti híd átjáróján keresztül

A csodálatos faépület a közeli vasúti híd átjáróján keresztül

Egy könyvszállítmánnyal keltünk útra Nyulasi barátommal múlt szombaton hajnalban – mint arról már olvashattatok, a több mint másfél tonna szépirodalmat, ismeretterjesztő, ifjúsági művet, lexikont, művészeti albumot egy Szórád Márton úti pompás kis pinceböngészde jótékony tulajdonosa ajánlotta fel, mi pedig kaptunk az alkalmon, s kerestünk a könyveknek jó helyet. A festői szépségű Gyimesfelsőlok igen sok mindenről nevezetes – egyebek mellett például a Tatros folyó és a Görbe patak ágai mentén kialakult, egyedülálló településszerkezetéről, csángó lakóinak hagyománytiszteletéről, ízes beszédéről, csodás dalairól és táncairól… és, lassan két évtizede még valamiről: az Árpádházi Szent Erzsébet Katolikus Líceumról, amelybe több mint négyszáz székely és csángó gyermek jár. Az iskolát a méltán legendás “pap bácsi”, Berszán Lajos atya álmodta meg, ő alapította, s a helyi közösség összefogásával, igen sok közös munkájával valósulhatott meg – még a szükséges faanyagot is a helyiek adományozásából szedték össze. Tiszta szerencse, hogy Nyulasi Zsolt barátom 1991-ben errefelé vándorolt; hogy épp Lajos atyánál töltött néhány felejthetetlen napot; hogy mindez most eszébe jutott; s hogy a pap bácsi azonnal válaszolt: örömmel fogadnák a szép könyveket. Ettől kezdve felpörögtek az események: gyűjtést hirdettünk az 1600 kilométeres út üzemanyagköltségének előteremtésére, a pénz igen könnyedén és gyorsan össze is jött; ingyen kaptunk egy szép, nagy és jó furgont; pénteken délután, szintén hathatós önkéntes segítséggel az engedélyezett súlyhatáron belül megpakoltuk a Jumpert, és szombaton, hajnali 4 óra után elhagytuk a várost… Tizenkét órával később már a Gyimesfelsőlok táblát fényképezhettük le, s perceken belül megérkeztünk Felsőlok egyik településrészébe, Ugrapatakára – itt található a katolikus líceum. Célállomás, nem megy tovább – én viszont most folytatom, fáradjatok beljebb…

Hirdetés
Megállunk az épület előtt, és kissé kinyújtóztatjuk magunkat...

Megállunk az épület előtt, és kissé kinyújtóztatjuk magunkat...

Begördülünk a templom, s a templomkerti temető szomszédságában található líceum udvarára, kicsit kinyújtózunk, körbenézünk, eltelik vagy öt perc – sehol senki. Aztán az impozáns faépület bejárati ajtajához ballagunk, az kinyílik, s egy mosolygós és kedves hölgy jelenik meg – Főcze Piroska nevelő, akitől azonnal megtudjuk, Lajos atya épp Magyarországon esket, csak holnap délután ér vissza. Költözzünk be, javasolja, és máris megy előre, hogy megmutassa a szállásunkat. A barátságos kis vendégszobában két ágyon kívül nem sok minden kapott helyet – mivel a lánykollégiumból a hétvégére kivételesen minden lakó hazament, a fűtők is szabad hétvégét kaptak, sebaj, nem vagyunk fázósak, különben sincs extrém hideg: erősen párás a levegő, de rosszabbra készültünk…

Az ajtóban megjelenik a kollégium egyik nevelőtanára, a nagyon kedves Piroska

Az ajtóban megjelenik a kollégium egyik nevelőtanára, a nagyon kedves Piroska

Piroska késedelem nélkül kioszt egy-egy púpozott kupica pálinkát, szépen lehajtjuk, aztán megtudjuk, hat órára jönnek a gyerekek, akik segítenek majd kipakolni a könyves ládákat az autóból – van hát egy kerek óránk, rövid sétára indulunk Ugrapatakán. A líceum mellett kis vasúti híd – épp felé tartunk, amikor hosszú szerelvény dübörög át rajta, csodás mozdony húzza: a különleges vonalvezetésű pálya miatt (a vonat széles ívben megkerüli Felsőlokot) egy perc múlva még egyszer látjuk a szerelvényt. Elindulunk a sáros, kátyús kis utcán “felfelé” – az itteniek egyébként meglehetősen speciálisan határozzák meg, mi van fel- és le-, illetve ki- és befelé: nagyjából épp fordítva, mint ahogy mi logikusnak gondolnánk, erősen figyelni kell hát az útbaigazításoknál… -, lenyűgözve bámuljuk az egyszerű, ódon kis faházakat, a takaros kis portákat.

Öt óra múlt - Ugrapatakán mindenki hajtja hazafelé a tehénkéit

Öt óra múlt - Ugrapatakán mindenki hajtja hazafelé a tehénkéit

Hajtják a tehénkéket itt is, ott is, s láthatóan szinte minden udvaron van valami tennivaló, kimért mozdulatokkal, komótosan járnak-kelnek, tevékenykednek az emberek mindenhol. Egy szép házacskát fényképezünk éppen, amikor hirtelen nyílik az ajtaja, s megjelenik egy nénike – illedelmesen köszöntjük, ő viszont, s nem sokat barkochbázik, simán rákérdez, mi hoztuk-e Magyarországról a könyveket a líceumnak… Mosolyogva nézünk össze Zsoltival a kerítésnél, látható jól, Gyimesfelsőlokon nem kell képújság, széles sávú internet – ha valami történik, meggyőződésem szerint öt perc múlva tudnak róla a legfontosabb hírközlő szervek (értsd: a megfelelő nénik), s innentől kezdve újabb öt percen belül mindenki mindenről tud. Simán csak szép: ja, és persze őszintén beismerjük, igen, mi vagyunk azok.

Csodás kis házikók: ha figyelmesen megnézzük, ebből már kilépett a (rólunk is) mindent tudó nénike

Csodás kis házikók: ha figyelmesen megnézzük, ebből már kilépett a (rólunk is) mindent tudó nénike

Még pár percet beszélgetünk a kedves nénikével, aztán indulunk tovább, immár a líceum irányába, lassan idő van. A sáros utcácskán gyalogosokkal találkozunk – a misére igyekeznek, kisebb-nagyobb csoportokban, ünneplőben, kezükben gyertyákkal, mindenki köszön, mindenkit köszöntünk, de milyen jó is ez így. Autók is jönnek: az egyik Dacia mögött… hm… megtörlöm a szemem, nyilván nem jól látok… egy tűzpiros, kompresszoros Mercedes kabrió, nem, nem valami jómódú turista, helyi a rendszáma – egy UFO se lenne sokkal valószerűtlenebb itt…

A piros kabrió Merga - talán egy leszálló UFO se lett volna sokkal meglepőbb ebben a környezetben

A piros kabrió Merga - talán egy leszálló UFO se lett volna sokkal meglepőbb ebben a környezetben

Visszaérünk az iskolához, Piroskán kívül sehol senki – zavarban van, hatra ígérkeztek a gyermekek, hol vannak hát: elszalad telefonálni, mi pedig megegyezünk, attól se esünk össze, ha netán kettőnknek kell kipakolni, erősek vagyunk, mint két vízibivaly, majd megoldjuk. Két perc múlva azonban jelentős zajjal megjelenik egy élénkzöld terepmotor, büszke kormányozója, egy tizenöt-hat éves forma legény áll a nyeregben, lépésben áthajt a pocsolyákon, és megáll az udvaron.

Lelkes és jókedvű ifjú diákok csapata segített behordani a dobozokat az iskola aulájába

Lelkes és jókedvű ifjú diákok csapata segített behordani a dobozokat az iskola aulájába

Varázsütésre még befutnak páran, fiúk-lányok vegyesen, s az igencsak vidám társaság szorgos segítségével percek alatt behordjuk az összes ládát az új épület aulájába. Tankó Zsolt, Tankó Zoltán, Tankó Csilla, Tankó Beáta, Deák László-Csaba, Kozma Alfréd, Ambrus Győző – lányok, srácok, ez úton, még egyszer megköszönjük a Nyulasival, hogy nem kellett megreccsent derékkal elköltenünk a vacsoránkat…

Öööööö... higgyétek el, ezen a tányéron volt az a nagyon sok és nagyon finom majonézes pityóka, amit ép korában egyszerűen elfelejtettem lefotózni

Öööööö... higgyétek el, ezen a tányéron volt az a nagyon sok és nagyon finom majonézes pityóka, amit ép korában egyszerűen elfelejtettem lefotózni

Ami egyszerű, és nagyon finom: majonézes pityóka (azaz krumpli) és sült házi kolbász. Az adag… nos, elsőre úgy ítéljük meg, egy huszárezred jóllakna belőle – aztán kiderül, hogy étkezési szempontból bőven kiteszünk mi egy huszárezredet… Piroska erősen kapacitál minket, igyunk már még egy kis pálinkát – mi köszönettel nem evezünk mélyebbre, ő viszont egyre csak kínálgat, míg végtére kényszeredetten kiböki, a pap bácsi határozott utasításának szeretne megfelelni, mely úgy szólt: “alaposan rúgassa be” a magyar vendégeket…

Tankó Károly, a líceum éjjeliőre, akivel jó pár órát végigbeszélgettünk egy kis borozgatás keretében: nagy élmény volt

Tankó Károly, a líceum éjjeliőre, akivel jó pár órát végigbeszélgettünk egy kis borozgatás keretében: nagy élmény volt

Nos, minket persze nem ilyen fából faragtak, igaz, azért a magunkkal hozott kétliteres butykos (Vincze Bandi ajándéka, egy kis sillerszínű balatoni rozé, tényleg mesés nedű) csak előkerül a vacsorához – és nagy szerencsénkre kedvesen beköszön hozzánk az intézmény éjjeliőre, Tankó Károly is, elsőre látszik, hogy a mi emberünk, azonnali hatállyal megkínáljuk egy pohárkával, ő pedig, udvarias ember lévén, nem is utasíthatja vissza a szíves invitálást.

Karcsi szolgálatba indul, mi nyugovóra - előtte egy közös kép, na jó, picit lehet hogy bemozdultunk

Karcsi szolgálatba indul, mi nyugovóra - előtte egy közös kép, na jó, picit lehet hogy bemozdultunk

A poharazáshoz persze egy kiadós, élvezetes beszélgetés is dukál ilyen helyen: Karcsival (akit egyébként valamiért következetesen, vagy másfél órán át Istvánnak hívok, de udvariasan nem igazít ki) szinte minden témát érintünk, ami csak szóba jöhet. Búslakodunk egy sort a szép lassan kihalófélbe jutó hagyományokról; minden fontosat megtudunk viszont a líceumról; a gyimesi és a moldvai csángók viszonyáról – és persze szóba kerülnek a mindennapi élet, a megélhetés nehézségei, halványan még a politika mindenhol egyformán zavaros vizeire is elkalandozunk, de aztán visszatérünk a lényegesebb dolgokra.

Kérdés, meddig tartható még a háztáji ágazat - ma sokak megélhetéséhez/túléléséhez nélkülözhetetlen

Kérdés, meddig tartható még a háztáji ágazat - ma sokak megélhetéséhez/túléléséhez nélkülözhetetlen

Itt van például Karcsi családja, két fia, Levente, aki tavaly végzett, természetesen a líceumban, s Rezsőke, aki még a padokat koptatja ugyancsak itt… Latolgatjuk, mi lesz velük, találnak-e boldogulást, munkát, jövőt a környéken – vagy nekik is marad az egyre népszerűbb németországi zöldség-gyümölcsszedő idénymunka, amire egész csoportok utaznak ki, s immár várólistára kell feliratkozni a jelentkezőknek… mert két-három hónap kőkemény munkával az egész évre való pénzt megkeresik a szerencsések… Hatalmas mértékű az elvándorlás innen is, meséli Karcsi: aki teheti, vagyis a fiatalok nagy része Magyarországra vagy még messzebbre települ át dolgozni – a 800-1000 lejes (50-60 ezer forintos) fizetésekből a magyarországihoz hasonló árak mellett megélni, élhető jövőről álmodni nemigen lehet, és persze őrülten szerencsés, akinek egyáltalán jut ilyen, bármilyen munka is.

Vendégszobánk egyik falán alighanem Lajos atya ünneplő rend ruhái sorakoznak

Vendégszobánk egyik falán alighanem Lajos atya ünneplő rend ruhái sorakoznak

Karcsi is nagyon megbecsüli éjjeliőri állását – azt mondja, ő például ezért sem megy Németországba: azonnal tízen pályáznának a helyére… A legtöbben persze a háztájival igyekeznek enyhíteni gondjaikon, szinte mindenki tart állatot, és ki-ki igyekszik megtermelni legalább az élelmiszert – Karcsi azt mondja, boltba itt legfeljebb kenyérért járnak az emberek, bár sokan azt is kemencében, házilag sütik, aki egyszer kóstolta az itteni háromkilós krumplis-kovászost, soha nem feledi az ízét. Igaz, kicsiben itt is egyre kevésbé éri meg állatot tartani – csak gyanítom, hogy hamarosan sikerül Romániában is ugyanoda zülleszteni a kistermelői ágazatot, ahová pár éve Magyarországon juttatták: ha itt is minden kiló húsra jut majd teszem azt tíz lej ráfizetés, szépen, “önként” mindenki felhagy majd a sertés- vagy marhaneveléssel, s láss csodát, piac meg tér nyílik a német, a francia vagy épp a brit hús (tej, zöldség, bármi más) előtt… Hát igen: az unió nem csak a szabadon átjárható határokat hozza…

Lassan nyugovóra térünk - ez például itt az én nyoszolyám, melyben tizenkét pihentető óra vár rám

Lassan nyugovóra térünk - ez például itt az én nyoszolyám, melyben tizenkét pihentető óra vár rám

Nyulasi elérkezettnek látja az időt, hogy egy rég hallott elméletét autentikus személyiséggel támasztassa alá: még út közben mesélte el, félórát rötyögtünk rajta, hogy sok évvel ezelőtt a román szemétkezelési nagy rendszerből valahogy kihagyták a teljes gyimesi térséget. Az anekdota szerint eltelt egy idő, s valaki Bukarestben észbe kapott, tyű, baj van, alighanem az egész Gyimes egy gigászi szeméthalom alatt agonizál már, nosza, azonnal le is utaztak a helyszínre terepszemlét tartani. A bejáráskor meglepődve látták, sehol semmi szemét – a bizottság mindjárt meg is kérdezi a kerítés mellett pipázgató Pista bácsit, mit csinálnak a keletkező hulladékkal. “Hát, ami marad, azt feletetjük az állatokkal.” “No, de amit nem esznek meg az állatok, azzal mit csinálnak?” “Azt meg elégetjük.” “No de ami nem ég el?” “Hát az meg úgyis jó lesz még valamire…”

Barátom, akivel annyi nagyszerű közös kalandot élhettem már meg - nem mondhatnám, hogy küszködni szokott az elalvással: a kép három perccel ledőlése után készült

Barátom, akivel annyi nagyszerű közös kalandot élhettem már meg - nem mondhatnám, hogy küszködni szokott az elalvással: a kép három perccel ledőlése után készült

Karcsi készségesen igazolja, ha ő maga nem is látta a szemétbizottságot, de a hulladékmentesítés módszere feléjük valóban valami ilyesmi… Nyulasi diadalittasan néz rám, behörpöljük a borocska maradékát, Karcsi őrjáratozni indul, mi pedig bevesszük magunkat remek kis szállásunkra – helyi idő szerint háromnegyed tíz van, azaz háromnegyed kilenc otthoniban: idejét nem tudom, mikor jutottam ágyközelbe ilyen időpontban… A barátom kereken egy perc után már egy gőzhajó egyenletes ritmusában és hangerejével adja a ködjelzéseket – nekem kell még vagy öt perc, hogy én is megkezdjem önálló estemet… a portyázó medvék pedig alighanem tisztelettudóan húzódnak vissza a fenyves széléről… Meg se moccanunk másnap reggel kilencig – amikor is vár ránk egy remek reggeli, aztán pár újabb kaland… Ilonka nénivel találkozunk a temetőben, később eljutunk Igyenes Andrásékhoz, dél tájban meglátogatjuk az ezeréves határt, aztán egy röpke, mégis felejthetetlen találkozásban van részünk Lajos atyával – este pedig egy szikrázó hokimeccs Csíkszeredában, és az éjszakai hazaút, egyebek mellett a gázolajtól kilométereken át csúszós 4-es főúton… Mindezekről is olvashattok a folytatásban, szerintem majd a hosszú hétvége után…

A könyvszállításban nyújtott segítséget ez úton, az Árpádházi Szent Katalin Katolikus Líceum diákjai nevében is szépen megköszönjük az alábbi magánszemélyeknek és cégeknek: Keve Miklósné, Szanyi Rita, Pochner László, Járki János, Corso étterem, Kovács Csaba, Czuczor Lajosné, Mucsi Sándor és kedves felesége, Kovács László, Boda Péter, Agócs Sándor “Körte”, Lukács János “Süti”, Makovicsné Marika, Makovics Hajnalka, Viczai Panni, Kovács Judit és családja, Vincze András, Vincze Tamás, Tomkovics László, Orbán Balázs, Lakatos István, Gumi Depot, Angi György, Kefei Tibor “Kavics”, Szabó Sándor “Medi”, Kereszturi Zoltán, Oláh Bernadett, a Pap-testvérek, Vachter János, a Dunaújvárosi Szemétkommandó, Szentner Balázs, valamint a mezőfalvi Dréta Antal IV. Egyházzenei Kórusfesztivál közönsége és fellépői.

 

(Az út összes képét a záró rész megjelenése után rendezem galériába – a mostani kis videón két reménybeli cicasztárt láthattok, anyát és fiát, akik néhány hete költöztek a líceum lépcsője alá, s azóta kapják az ellátmányt és a szeretetet az iskola dolgozóitól és diákjaitól…)

 

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (15 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

5 komment

  1. Hatlövet szerint:

    Örülök hogy sikeresen abszolváltátok az utat, köszönet érte nektek is.

    • Boda Kapitány szerint:

      Mi csak a fuvarosok voltunk… a köszönet Tónit illeti legelsősorban, akinek innen is mielőbbi gyógyulást kívánunk… és persze azoknak is újra megköszönjük, akik lehetővé tették, hogy kiautóztassuk az adományt, mi több, hogy már most biztos legyen, hogy májusban még egy kört mehetünk – erről részletesebben majd a harmadik részben…

  2. másikBoda szerint:

    Kezd kikerekedni a történet. Már most látom hogy HAPPY END lesz.

  3. rizsapista szerint:

    Na, az ilyen, és ehhez hasonló dolgokat tartom én “siker sztorinak”, nem holmi IMF tárgyalásokat!

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


2 × = hat

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz