Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


10 október
0komment

A nagy brit-holland összecsapás Tabdi főterén (II.)

Arra azért nem számítottam, hogy egy képviselővel fogok összefutni a nappaliban: Tabdiban még ez is megtörténhet

Arra azért nem számítottam, hogy egy képviselővel fogok összefutni a nappaliban: Tabdiban még ez is megtörténhet

Tabdiban jártam, és az ilyen hétvégéken mérsékelten fenyeget annak veszélye, hogy belefulladok az unalomba. Még akkor is így van ez, ha csak úgy simán meglátogatom a barátaimat, Varga Zsoltiékat, Puttóékat – az elmúlt néhány évben, amióta jó szerencsém az Akasztóhoz közeli kis faluba sodort, ráéreztem a megejtően nyugalmas, feszültségektől mentes, úgynevezett vidéki/falusi életmód elvitathatatlan előnyeire, és számosak azok. Volt nekem persze hasonló élményem már szép számmal: a nyolcvanas évek végén például hajszál híján leköltöztem Kánba, egy akkoriban majdnem kihalt baranyai kis zsákfaluba (azóta forgalmas üdülőövezet lett belőle, és jó régen nem voltam… tényleg… hm…), és Dunaföldváron is igen sokat vitézkedtem/kedem Szigeti Sanyi, Varró Tomi, Molnár “Spielberg” Gyuri, Itya, Baglyas Ferike meg a többi kitűnő barátom társaságában. Nem tudom, ki hogyan van vele: az élet igazi ízei omlanak szét az ember szájában, ha jó barátok közt az igazi kvaterkázás csodás élményét élheti meg – azt se mondom, hogy rosszat tesz, ha előpattan valahonnan pár palack jó bor meg egy kis házi szilvórium, de az elsődleges mégis az együttlét varázsa, amiről már annyit hozsannáztam… A fergetetes sztorik a megidézett helyi legendákról, meg úgy általában, élet értelme, plusz egyéb filozofikus tematika, vagyis csajok, kaják, emésztés. Ha igaz, hogy a nevetés meghosszabbítja az életet, hát szerintem hívjatok csak ebben a szép nagy körben mindannyiunkat MacLeodnak… Ja… és mindez csak a sima vizitációkra vonatkozik – a speciális alkalmak már a betyárosabb kategóriába esnek. Ilyen volt például a minap a szüreti nap Tabdin – amire természetesen már hetekkel korábban meghívást kaptam Varga Zsoltiéktól. A szombati nap történéseinek egy részét már olvashattátok – a sztorit valahol ott csippentettem el, hogy a kolbászevős sátor mélyén egyszer csak összetalálkoztunk Andréval, aki Tabdi hollandja, mellesleg korábban feltalált egy szülőszéket, a szabadalmat életjáradékért eladta Hollandiában, ami meglehetősen jó anyagi kondíciókat biztosít részére az állandó relax-hoz, pláne Bács-Kiskunban… André elkötelezett magyar, a hollandokról rossz véleménnyel van, és elszántan, de jól beszél magyarul. A tér másik felén viszont most feltápászkodik székéről Steve, a Brit, és megindul felénk…

Hirdetés
A bal sarokban Steve, a jobb oldalon André - lassan estébe hajlik a nap, amikor szorítóba lép Tabdi britje és hollandja

A bal sarokban Steve, a jobb oldalon André - lassan estébe hajlik a nap, amikor szorítóba lép Tabdi britje és hollandja

Őrült izgalmak, nemde? Dede. André egyébként az elmúlt félórát azzal töltötte, hogy szíve választottjának viselkedését elemezte számomra – az érintett hölgy időközben hat telefonhívást kísérelt meg irányában, de André nem veszi fel a telefont. Hánykolódik az a sajka, mondom én… André két lépéssel odébb moccan egy sörért, eközben egy hölgy megkocogtatja a vállam, és megkérdezi, tudnék-e pár szót váltani egy angol úriemberrel, akinek segítségre lenne szüksége… naná, mondom, mire már ott is áll velem szemben Steve, fürkész pillantással méreget a szemüvege fölött, aztán belevág a közepébe: ő egy őrült hollandot keres, aki itt lakik Tabdiban.

Steve magyaros tánc-etüdje, a fején egyensúlyozott pálinkáspohárkával: ezt díjazta a helyi publikum

Steve magyaros tánc-etüdje, a fején egyensúlyozott pálinkáspohárkával: ezt díjazta a helyi publikum

Egy pillanatra úgy érzem, én kattantam meg, mintha rajtakaptak volna valamin: mondom Steve-nek, baromi nagy mázlija van, mert pont egy perce hagytam abba a beszélgetést egy tabdi hollanddal – az őrültsége fokáról nem áll módomban nyilatkozni, de kétségtelen tény, hogy hétköznapinak nem mondanám. “André” – hívom elő a pult mellől az emberemet, aztán bemutatom a két fickót egymásnak (azért ők is meglepődnek kissé), és kihátrálok a ringből.

A főtéren időközben lassan végeznek a tömeget órákon át szórakoztató táncosok és a hagyományőrzők is

A főtéren időközben lassan végeznek a tömeget órákon át szórakoztató táncosok és a hagyományőrzők is

Mindkettejükben van már nyolc csepp, de nem részegek, csak oldottak. André magyarul kezdi a feltérképezést, s ezzel mindjárt ki is tapogatja Steve gyenge pontját – óriási fölénybe kerül, egyre emeltebb hangon kérdezi Steve-et, “bázmeg, hogyhogy te nem beszel magyar, hát hány év te vagy itt?”, mire Steve nagy nehezen kiböki (magyarul), hogy “thiszenety” – na, ezt nagyon nem kellett volna, André diadalordítására a fél tér odakapja a fejét, hiszen ő mindössze két éve, és lám, ő milyen jól beszél… Mindegy, Steve nem nagyon érti, miért olyan fontos a magyar nyelvet beszélni, ez viszont csak fokozza André harci kedvét, folytatják a párbajt, és maradnak a magyarnál – komolyan mondom, nem sok szórakoztatóbb előadást láttam az elmúlt időszakban: amikor újra közelebb lépek hozzájuk, Steve épp azzal igyekszik kivívni a közönség szimpátiáját, hogy hangsúlyozza, ő sokat dolgozik “to make big money”, míg André ingyenélő – a szándék visszafelé sül el, ha jól érzékelem, a tabdi nép nagyobb része inkább életjáradékos szülőszékfeltaláló szeretne lenni, és pecázni, pihengetni és sörözni, ahogy André.

Kiskőrösön, a kitűnő Fröccsben már javában folynak az előkészületek a bulira

Kiskőrösön, a kitűnő Fröccsben már javában folynak az előkészületek a bulira

A végén azért konszenzusra jutnak, és boldogan tromfolnak egymásra egy-egy ízes “Lowphas”-szal meg “Bozmég”-gel, aztán Steve végül lelép szintén magyar felesége társaságában.

Mi pedig szintén megindulunk hazafelé – Lindus már a nemzetközi szellemi boxmeccs előtt lelépett, ami azt jelenti, lassan kész a vacsora, úgyhogy mi is megindulunk: André is kiérdemelt egy meghívást. Kerek öt perc alatt hazasétálunk, André kap egy doboz sört, aztán asztalhoz ülünk, és elfogyasztunk egy csekélyke adag pennés csirkét – egyszerű, de ragyogó, mint mindig.

Oké, be kell látnom, kicsit bemoccantak a srácok a képen - az viszont biztos, hogy Döme, Áron, Bandi hatalmas hangulatot csinált

Oké, be kell látnom, kicsit bemoccantak a srácok a képen - az viszont biztos, hogy Döme, Áron, Bandi hatalmas hangulatot csinált

És hamarosan érkezik Puttó is, mert indulunk be, Kiskőrösre, A három bölcs útkaparóhoz és a Fröccs elnevezésű kávéházba és kultúrfészekbe, ahol az Analóg vs. Digitális című est vár ránk: immár Andréval kiegészülve. Természetesen taxit hívunk és úgy megyünk be – sofőrünk bejáratott, régi ember, a mobilját hívjuk most is, meg majd ha hazafelé indulunk is. Kicsit tartok tőle, hogy nem fogom magam halálra izgulni a Fröccsben – de ahogy helyet foglalunk a teraszon, egy kellemes kis dokumentumfilmet vetítenek le az úgynevezett demók/intrók világáról, hm… nem is rossz… a Commodore 64-től indulunk, máig jutunk, alkotócsoportok, legendás arcok, s közben igazi optikai varázslatok alig pár kilobájton, mert az a fő poénja az egésznek: külön jó, hogy Puttó igazi szakemberként oktatgat a szomszédos székről… és külön rossz, hogy tudom, az, hogy ez tetszik, azt jelenti, véglegesen kocka lett belőlem, aki ezt a kifejezést nem érti, örüljön, a többi nem röhög, munkahelyi ártalom.

Ez most az egyik újdonság a fröccsben, motoros barátunktól, Sanyitól kaptunk is egy kóstolót belőle - jó lesz, maradhat!

Ez most az egyik újdonság a fröccsben, motoros barátunktól, Sanyitól kaptunk is egy kóstolót belőle - jó lesz, maradhat!

Aztán egy kis zene (na, mondom magamban, ez  végképp nem az én világom, aztán rájövök): előbb Szilágyi Áron mutatja meg, micsoda káprázatos csodákra képes az egyik legegyszerűbb (nek hitt) és legnépibb (nek hitt) hangszer, a doromb, majd következik az est számomra legnagyobb produkciója, Döme, aki beatboxol, vagyis kizárólag a száját használja hangszerként… a srác tényleg frenetikus, kész, meg vagyok véve, innentől a beatbox is köll… Egy könnyed negyedórán át nyomják duóban, majd érkezik egy virtuóz helyi erő, Bandi, azaz Rácz András, aki egy dobszerkón száll be a mókába…

Váltsunk látószöget: míg mi a Puttóval buzgón a kultúrát, Varga Zsolti és André egészen mást szív magába. Szépen fogyasztanak, ráadásul Varga Zsolti összefut egy régi osztálytársnőjével, nevezzük most Katinak mondjuk. Beszélgetni kezdenek odabent, ahogy a teraszról néha elnézem, Varga Zsolti torka elég száraz lehet – ahányszor csak látom, lendületesen öblöget valami rózsaszínű folyadékkal, de az is lehet, hogy fáj neki, mert később azt is látom, kis pohárban sötét színű kanalas orvosságot kell bevennie.

Csendélet: kicsit győzikés talán a nyoszolyám, de nagyon kényelmes

Csendélet: kicsit győzikés talán a nyoszolyám, de nagyon kényelmes

Andrét vonzza a hölgytársaság, ő is átül hát egy kicsit szerepelni: pár órán át szinte csak távolról látjuk őket – aztán, amikor éjféltájban kérdezek valami egyszerűt a Varga Zsoltitól, azonnal látom, hogy legendás harci kedve eléggé a frontvonalba sodorta az aktuális  rizlingszilváni csatában. Magyarán: akkor is szélesen mosolyog, amikor nem akar; időnként kisebb bakugrásokat mutat be, noha a terepviszonyok ezt nem teszik indokolttá; beszéde kissé akadozóvá kezd válni; végezetül mindezen szimptómákat hevesen tagadja. Azaz: Varga Zsolti rútul beivott.

A képet nem különösebben kommentálnám - igen, olyan finom is, mint amilyen szép

A képet nem különösebben kommentálnám - igen, olyan finom is, mint amilyen szép

Kicsit azért nekünk is kezd tele lenni az agyunk, de nekünk  a számítógépes zenékkel: hívjuk hát kedvenc taxisunkat, és csendesen hazahajtatunk – pontosabban még Zsolti, André, és Puttó is élményekre szomjúhozik, s múlhatatlan szükségét érzik, hogy meglátogassák a Tex-Tant, ahol buli van: én, mint megállapodott, józan életű, koros, alkoholallergiás ember, szépen hazasétálok és lepihenek külön bejáratú, az udvarról nyíló kedves kis zugomban…

Végül is Varga Zsolti is megérkezik, mint másnap délelőtt megtudom, olyan fél hat körül vagy hogy… ez egyben azt is jelenti, hogy (a tervek is így készültek előző este, igaz) reggel hétre Melinda fog beérni Kiskőrösre, hogy kinyissa az újságospavilont… Én, gentleman lévén udvariasan elviszem Akasztóra, azaz haza Dórit, az ifjabb Varga, vagyis Viktor barátnőjének, Andinak a barátnőjét (tudom, hogy elsőre nem olyan egyszerű – de olvastam, hogy a közönség a Barátok közt-ben is imádja kibogozni ezeket a bonyolult viszonyrendszereket, hát azért), aki szintén Zsoltiéknál aludt, a nappaliban, a díványon.

Három generáció együtt - jó látni, milyen szeretetben és békességben

Három generáció együtt - jó látni, milyen szeretetben és békességben

Onnan átmotorozom Kiskőrösre, a pavilonhoz, ahová időközben kissé meggyötörtnek tűnő barátom is beautózott. Kicsit még nehezen tudja megválaszolni a legfrissebb Dörmögő Dömötörre vonatkozó szakmai kérdéseimet, és persze konokul tagadja az előző éjszaka tett szinte összes megfigyelésemet.

Fél tizenkettő után mindenesetre bezár a bazár, és szépen hazakonvojozunk: felvesszük Andit és Viktort, és átgurulunk a papáékhoz – Misi bácsi 73, Isten éltesse, szépen megköszöntjük, és indul az ebéd… nem először veszek részt ilyesmin, tudom, hogy parádés lesz, no de akkor is…

A teljes falhoz nagylátószög kellett volna - Misi bácsi nem veti meg a horgászatot, na...

A teljes falhoz nagylátószög kellett volna - Misi bácsi nem veti meg a horgászatot, na...

Fergeteges a leves, még Varga Zsolti is jobban néz ki tőle, én meg kénytelen vagyok kétszer szedni, kellemesen roppan benne a tészta, répa, zöldség… És akkor második felvonás: a kacsák bejövetele – erről nincs mit mondanom, simán besatírozom pirossal a noteszemben a napot, plusz a krumplipüré, a párolt káposzta… és a slussz, vagyis a diós süti, ami sajnos “nem sikerült jól”, mert nagyok maradtak benne a diók, hát ja… és van még Andika meggyes-grízes sütije, amivel kapcsolatban a legnagyobb hiba, hogy egy tepsivel sajnos otthon hagyott a szüleinek…

A garázs másik ékessége, a főző - na, például az idei bodzapálinka... hát az erőteljesen éri a ráfordítást...

A garázs másik ékessége, a főző - na, például az idei bodzapálinka... hát az erőteljesen éri a ráfordítást...

A végén a szokásos kellemes agyhalál-közeli lebegés, aztán Misi bácsi pár irgalmatlan sztorival visszahoz minket az életbe, Anditól könnyek között még sikerül felszednem azt a fontos tót/international tudnivalót, hogy “a hangedli azért kell, hogy az ember le ne kvackálja a halendát”, ennél feljebb nem juthatunk, búcsú. Az udvaron elkészítem a közös fotót, aztán megbámuljuk a garázsban Misi bácsi horgászbot- arzenálját, meg az egyedülálló kézműves pálinkák főzéséhez használatos berendezést.

Puszi puszi hátán, én a motorén – majd beszélünk, naná: úgy három napnak kell eltelnie, hogy kiderüljön, október 22-én feltétlenül mennem kell, mert… mert vaddisznópörkölt lesz este. Csupán ennyi: egy vacsora. Ki nem hagyható: mert én pontosan tudom, mi minden vár rám pluszban – a finom ízeken túl…

(Alább egy Áron-Döme duett a koncertről, aztán egy kis retró-demó, a C64-et idéző megoldásokkal…)

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (12 lövet, átlagosan: 6.75 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 
Nincsenek hozzászólások

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


− 7 = egy

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz