Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


17 szeptember
0komment

Koronglesők két keréken, avagy szárazon megúszni Szlovákiát (I.)

Rétest szerintem nem esznek, mert fittek - de a pályán is nagyon egyszerre lépnek: két kiváló edzőnk, Stephan Lundh és Szilassy Zoltán munkasétája a nyitrai csodaparkban

Rétest szerintem nem esznek, mert fittek - de a pályán is nagyon egyszerre lépnek: két kiváló edzőnk, Stephan Lundh és Szilassy Zoltán munkasétája a nyitrai csodaparkban

Azért az ősznek is vannak jó tulajdonságai… például… izé… mi is volt… na, ne már… ja, igen, eszembe jutott: indul a hokiszezon, heti néhány meccs, itthon, idegenben, parádé, szikrázó, férfias küzdelem, sebesség, erő, izgalom, összetartozás, buli, haverok, forralt bor… E pillanatban túl vagyunk immár négy mérkőzésen, és elismert szakemberként azt kell mondanom, az idén nagyon is rendben van a Dunaújvárosi Acélbikák alakulata – némiképp talán alátámasztja ezt a vélekedésemet, hogy mind a négyet elég simán nyertük meg, és akkor gyorsan mondom, persze, hosszú még a szezon, blablabla… de a mutatott játék képe, gyerekek, az nagyon-nagyon kellemes… Nem véletlen, hogy hasítunk: remek játékosaink mellett sorainkban tudhatjuk az egyik legkomolyabb jégkorong-szakembert, aki valaha Magyarországra tette a lábát – Stephan Lundh mester, a baráti Svédországból, aki nemes egyszerűséggel csodát tett-tesz a csapattal… Vasárnap tanúk füle hallatára tettem is egy elég komoly fogadalmat… de bocsánat, nem is erről akarok most beszélni… Sokkal inkább arról, hogy még a szezon kezdete előtt, szűk két hete a Pavuk (természetesen Attila, az idősb, azaz kedvenc csatárom atyja és, ő néha azt képzeli, edzője, pszichológusa, s a többi…) egy napfényes délután, jelesül augusztus utolsó napján, pénteken felhívott, és megkérdezte, nincs-e kedvem kedden kimotorozni Szlovákiába, megnézni a DAB.Docler felkészülési meccsét Pöstyénben. Egy köpésnyire, Topolcsányban megalszunk, másnap megnézzük a másik edzőmérkőzést Nyitrán, utána tűz haza… Nos, ahogy már megszokhattátok… először meg kellett beszélnem a főnökömmel a dolgot. Azt kell mondjam, viszonylag könnyen ráállt, bár kiadta, mit kell előre megcsinálnom, meg a költségek miatt morgolódott egy kicsit, de észérvekkel meggyőztem: a múltkor valahol sikerült megspórolnom néhány eurót, azt vittem magammal, az össztáv meg (ez az üzemanyag szempontjából lényeges) nem ígérkezett olyan veszélyesnek, maximum ötszáz mindennel… Kérdeztem a Pavukot, ki jön még, mire azt mondta, a Süti, jó, rendben – hát így, hármasban szövetkeztünk össze, hogy megnézzük, hogyan is muzsikálnak a srácok, plusz motorozzunk egy jót, netán este majd igyunk pár rissz-rossz szlovák sört valahol… Hát így indult a túra: hogy hogyan folytatódott, azt elmesélem részletesen, lapozásra már indulunk is a Shell-kútról…

Hirdetés
Süti, Ati - találkozunk a kúton, és szép kényelmesen kigurulunk

Süti, Ati - találkozunk a kúton, és szép kényelmesen kigurulunk

Ahol végül is, néhány időpont-módosítással délben találkozunk. Ati a nagyrobogóval, a Burgmannal jön, Süti a Drag Starral – nem mondhatni, hogy motorozási szempontból teljességgel heterogén a csapat, de természetesen mindenki kellőképpen simulékony ahhoz, hogy kellemesen eltölthessük a ránk váró pár száz kilométert. Ati elöl, Süti középen, én hátul – ez lett a felállás, és végig szépen is működött így. Seregélyesen, vagyis harminc kilométer megtétele után állunk meg először, méghozzá fagyizni – ez a kezdés kísértetiesen emlékeztet egy húsz évvel korábbi turnénkra: igaz, akkor ezerötszáz kilométer állt előttünk Amszterdamig, egy maximum száz kilométeres sebességre alkalmas furgonnal voltunk, és a túravezetőnk megéhezett Szabadegyházánál, ahol egy órát vártunk egy igen szar babgulyásra, konkrétan egyre, konkrétan az övére. Hatan.

Eseménytelenség, az igaz - de azért a traffipaxgyűjteményem csak gazdagodik... addig jó, amíg én fényképezem őket

Eseménytelenség, az igaz - de azért a traffipaxgyűjteményem csak gazdagodik... addig jó, amíg én fényképezem őket

Itt viszont sebesen benyaljuk a kétszer két gombócot, leszámítva Sütit, aki – nomen non est omen – nem fogyaszt ilyen komolytalan dolgokat, sőt, sok mást sem, de ez majd csak este derül ki… A meccs egyébként ötkor kezdődik, tehát úgy gondoljuk, igencsak bőségesen van időnk a bő kétszázötven kilométer megtételére, és igen. Kényelmesre fogjuk a tempót, tényleg nincs miért rohannunk, hopp, egy fehér furgon, de érdekes helyen áll, igen… jó, hogy annyival mentünk, amennyivel kell. A magyar szakaszt máskülönben eseménytelenül letudjuk, egy jót még tankolunk a határ előtt, aztán Komáromnál belépünk Szlovákiába, és megkezdjük a felhúzódzkodást, szinte nyílegyenesen. Szlovákián át is lehet egyébként izgalmas, motoros jellegű útvonalon haladni – most viszont célra tartunk, ráadásul spórolunk, úgyhogy nem tekergünk, a legrövidebb utat járjuk.

Tankolunk a határ előtt - egyebek mellett ilyen csodaautók társaságában

Tankolunk a határ előtt - egyebek mellett ilyen csodaautók társaságában

Nem nagy csoda, hogy minden szabályt szépen betartva, tán egy röpke pihenővel, három órára befutunk a pöstyéni jégcsarnok parkolójába. Már majdnem leállítjuk a motorokat ott, elöl, amikor szerény javaslatomra a hátsó bejárathoz gurulunk – Ati a kis rámpára való felkaptatás közben valahogy odaszorítja-megfeszíti a lábfejét a motor trepnije meg az aszfalt közé… az apró figyelmetlenség miatt a hátralévő másfél napját sántikálva, sziszegve nyomja végig – pedig még Kereki Zsolti, a csapat csodagyúrója is megvizsgálja és kezeli, igaz, majd csak másnap.

Komáromnál, fél kettő előtt átcsattogunk a szép, acélszerkezet hídon Komárnóba...

Komáromnál, fél kettő előtt átcsattogunk a szép, acélszerkezet hídon Komárnóba...

Mindenesetre leülünk a pálya melletti szurkerkocsma teraszán, szegény Pavuk a lábával szenved, amúgy meg élvezzük a kellemes időt – én pluszban a szokásosat játszom magamban, nevezetesen hogy minden ilyen köztes helyzetben különösképpen szeretem újra és újra átgondolni a rám váró jóságokat: jelen esetben pár órán belül kedvenc csapatom meccse; egy kis esti motorozás; pár jó sör egy igazi füstös kiskocsmában, a harminc kilométerre lévő Topolcsányban; másnap kirándulás Nyitrára, újabb mérkőzés, és hazamotorozás… mmmmm… mámorító menü, hogy mennyire bírom ezt a léha életet, el nem tudjátok képzelni…

Mint azt régóta tudjuk, Pozor vlak! Egy pihenőnk a kevésből

Mint azt régóta tudjuk, Pozor vlak! Egy pihenőnk a kevésből

Egy pohár Arany Fácánt azért megkockáztatunk – minimum öt órát töltünk még el itt, törékeny kis testünk addigra alighanem kidolgozza magából a csúf alkoholt. Nézelődünk, aztán az egyik sarokról előbukkan Lundh mester, mosolyogva, mint mindig, pár szót váltunk, de igazából őt ilyenkor már hagyni kell, hogy magában gyúrja át a dolgokat, két perc, és éppoly hirtelen, ahogy jött, már el is tűnik.

Ideiglenes parkolónk a pöstyéni csarnok mellett - Pavuk beverte a lábát, ezért nincs a képen, Süti értesíti az otthoniakat

Ideiglenes parkolónk a pöstyéni csarnok mellett - Pavuk beverte a lábát, ezért nincs a képen, Süti értesíti az otthoniakat

Ha megy, hát megy, az időnkbe bőven belefér, átbeszélgetjük hát mi is az esélyeket – jól tudható, a Pöstyén se akármilyen csapat: Szlovákia azért Szlovákia, és szándékosan olyan csapatokat választottunk a felkészülési meccsekre, amik jó erősek, így van értelme próbálgatni, mit is bírunk ellenük. Az mérsékelt poén, ha szétzúzunk egy jó harmatgyenge ellenfelet, aztán pacsizunk kéz napig, és elhisszük, amit nem kéne, utána pedig – immár élesben – majd jönnek a pofonok sorjában. Így aztán még azt is el kell tudni viselni, hogy mondjuk a Trencsény az előző mérkőzésen 12-1-re kente ki a szánkat… kemény vereség egy másik osztályban szereplő csapattól – és mégis jó ez nekünk, ha hiszitek, ha nem, én már tudom.

Lipiék - vagyis a magyar kontingens másik erős bástyája

Lipiék - vagyis a magyar kontingens másik erős bástyája

Időközben befut még egy dunaújvárosi szurkolói egység – Lipi, Réka meg a többiek is megérkeztek, ők viszont a meccs után már indulnak is haza, ennyi fért bele, szép, hogy eljöttek, ilyen helyzetekben is nagyon számít minden egyes buzdító torok…

A mester, Stephan Lundh egy kis szoftos ellenfényben - üdvözlés, továbbmenés, gondolkodás

A mester, Stephan Lundh egy kis szoftos ellenfényben - üdvözlés, továbbmenés, gondolkodás

Fél öt körül megkezdjük a behatolást a csarnokba – a közeli hátsó bejáratnál támadunk, a döntő kapunál egy idősebb úr hessegetne el bennünket, előkapom sokat látott sajtóigazolványomat, mire kérdően mered ránk, ano, rendben, egy sajtós, na és a másik kettő? Valamit motyogok, de csak még szigorúbban néz – oké, nem vitázunk, Atiék szépen el is indulnak kifelé, mire a bácsi hirtelen megenyhül, és beenged mindhármunkat. Nagyot spórolunk – később kiderül, ötven centért merészeltek adni egy jegyet a pöstyéni pénzsóvárok: szerintem a jegy kinyomtatása nyolcvanba kerül, de ők tudják. Nagy az élet odabent: már az előkészületekből látszik, megadják a módját a hazaiak – pompomlányok, fények, és rengeteg ember a hatalmas, háromezres csarnokban, nyilván itt is ki vannak már éhezve a szurkolók egy kis élő jégkorongra.

Vigyázz, Bikák a jégen - kezdődik a Pöstyén elleni edzőmérkőzés

Vigyázz, Bikák a jégen - kezdődik a Pöstyén elleni edzőmérkőzés

Meg nem mondaná senki, hogy előkészületi meccs lesz, egy sokak által kissé lesajnált magyar hokicsapat ellenében – már a melegítésnél nagyon kellemes a hangulat… Az épület maga nem új éppen, de a technikára láthatóan költöttek szépen – leginkább a vadonatúj led-világítást irigyelhetjük, ami gyaníthatóan igen emberi áramszámlát eredményez az üzemeltetőnek…

Ötkor indul a móka, és hamar látható, nem csak hogy jól tartjuk magunkat, de kimondottan szépen és okosan játszunk – aztán a harmad vége előtt Pedró gólra is váltja a jóságot, ám alig két perccel később a Pöstyén egyenlít. És jön a második harmad, amikor is két újabb gólt szerzünk, Szapi és Soma a két hősünk, továbbra is nagyon ígéretes, ahogy megyünk, ráadásul tartani is tudjuk az előnyt, vagyis 1-3 egészen a harmadik harmad végéig.

Se a tempóra, se a szenvedélyességre nem lehetett panasza senkinek: egy kis bunyó is belefért

Se a tempóra, se a szenvedélyességre nem lehetett panasza senkinek: egy kis bunyó is belefért

Az 52. percben a szlovák bíró sporttársak úgy érzik, ideje pár banderillót szúrni a bika tarkójába, hogy gyengüljön kissé – a Pöstyén kábé a semmiért kap egy kettős emberelőnyt, abból azért már sikerül egyet csapni… láss csodát, kicsivel később megint mi vétkezünk, újabb hátrány, és a hazaiak ki is egyenlítenek. Egy perc húsz van a végéig, sikítozunk az izgalomtól, de a házigazdák is, amikor Nika csodát tesz, és újra mi vezetünk – aztán tizenöt másodperccel a lefújás előtt bekapunk egy hülye gólt… hosszabbítás, aztán büntetők, végül azokkal ők győznek… Bosszantó, de igazából tényleg semmi baj: amit mutattunk, az nagyon is ígéretes…

Ati és a rezané - a motorok már pihennek, most a gazdik tankolnak

Ati és a rezané - a motorok már pihennek, most a gazdik tankolnak

Ki emlékszik már a tavaly ilyenkori állapotunkra, amikor a nem különösebben erőteljes Topolcsánytól kaptunk, ha jól emlékszem, egy tízest, de úgy, hogy közben egy értékelhető passzunk nem volt…

Kicsit még diskurálunk a meccs végén, Ati megvárja ifjabb Pavukot, elmondja a szokásos gigabölcs szentenciáit, a fiú béketűrően bólogat, nem irigylem, de mindenkinek megvan a maga keresztje… Aztán indítunk, és – francba, hogy pont éjszakára marad a kellemesen kanyargós, erdős szakasz – átgurulunk Topolcsányba.

Igazi, békebeli, füstös, olcsó kiskocsma - négyen kilenc eurót fizetünk, pedig nem kofoláztunk...

Igazi, békebeli, füstös, olcsó kiskocsma - négyen kilenc eurót fizetünk, pedig nem kofoláztunk...

Éhesek vagyunk, ez a helyzet, kár lenne tagadni: de először is a szállást kell lefixálnunk. Szokásos, szakadt kis motelünk, a Dobys, a jégcsarnok tőszomszédságában áll – itt parkolunk le, Ati (aki egyébként szlovák gyökerekkel is rendelkezik, továbbá elég jelentős passzív szókinccsel, amit viszont nem fél használni) bemegy intézkedni. Minden oké, kapunk egy háromágyast, 27 euró, az azért elég elfogadható kis ár… Átmegyünk a szomszédos, már említett kiskocsmába, ahol rezanét is lehet kapni – ez a mixelt nedű nagyjából fele-fele arányban tartalmaz barna és világos sört, az optikai trükk a csapolásában rejlik: a barnára egy kanál közbeiktatásával folyatják óvatosan a világost, és így a két sör nem vegyül el, hanem gyönyörűen ráül egymásra.

Szobánk: az egyszerű külső nem takar semmit - itt tényleg minden egyszerű... de kilenc euróért nem kérdezel semmit

Szobánk: az egyszerű külső nem takar semmit - itt tényleg minden egyszerű... de kilenc euróért nem kérdezel semmit

Plusz, amire a Pavuk soha nem mulasztja el felhívni a figyelmet – e helyütt nem szénsavval, hanem sűrített levegővel csapolnak, és az állítólag jó. Én mondjuk nem szeretem se a rezanét, se ezt a levegős akármit, négy korsó világost mégis úgy bezúzok, hogy csak úgy csörög. Süti kisfröccsöt iszik, Ati rezanézik – és közben folyamatosan azon takuzunk, mit is kéne enni… A közeli étterem, kiderül, már zár konyhailag. Megpróbálunk pizzát rendelni, egy kedves, ám irigylésre méltóan tökrészeg vendég készséges segítségével – ördög tudja, miért, de nem veszik fel a rendelést, elképzelhetőnek tartom, közrejátszik benne, hogy az ember lassacskán pont annyira beszél szlovákul, mint mondjuk mi. Süti, velünk ellentétben nem bánja, ő amúgy se eszik pizzát és hasonló haszontalanságokat – behoz viszont a motorjából egy saját készítésű… izét… valamit – a cucc kísértetiesen emlékeztet valami farostlemezre, és Süti maga is bevallja, hogy a látszat nem csal, mert az íze sem esik távol tőle.

Egy kicsit talán túlzott önbizalomról árulkodik a "hotel" titulus a kulcstartón, de tulajdonképpen ez se baj...

Egy kicsit talán túlzott önbizalomról árulkodik a "hotel" titulus a kulcstartón, de tulajdonképpen ez se baj...

Mi nem eszünk, ő viszont férfiasan töröget belőle. Kárpótlásul megbeszéljük, milyen reggelit fogunk betolni másnap, méghozzá egy olyan helyen, alig tízegynéhány kilométerre, meséli Ati, ahol legutóbb, amikor ott aludtak, oroszlánbőgésre ébredtek. Na, mondom, a Pavuknak nem kell többet inni – lassan amúgy is zár a hely. Kilenc (!!!!) eurót fizetünk… Minimum nyolc sörért meg tizenvalahány kisfröccsért… Hm… Oroszlánokkal álmodom – de hajnaltájban rájövök, nem álom: a Pavuk így alszik. Innen rúgtatunk tovább – ha minden jól alakul, szerdán…

(A szlovákiai korongtúránk első, keddi napjának képei itt találhatók – a második napról sokkal több lesz, majd megtudjátok, miért… Kedvcsinálónak pedig a Brassó elleni diadal összefoglalója, sok góllal, bunyóval, Pavuk-mesterhármassal, nézzétek, és gyertek meccsre… Minden részlet a www.dabdocler.hu oldalon.)

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (14 lövet, átlagosan: 6.36 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 
Nincsenek hozzászólások

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


4 × = harminc hat

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz