Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


12 szeptember
7komment

Közel a Wild West – amikor belovagoltunk Henryx Citybe…

Móni és Kész Laci részben beöltözve Hendryx City múzeumában

Móni és Kész Laci részben beöltözve Hendryx City múzeumában

Ahogy ez mifelénk lenni szokott: valaki kitalál valamit, bedobja a közösbe, aztán, általában némi siránkozást követően, de nagyobb hezitálás nélkül elkövetjük – a legjobb esély persze akkor kínálkozik a sikeres végrehajtásra, ha motoron kell elgurulni valahová. Minél messzebb, annál jobb; minél kevesebb esély van a megvalósításra, annál nagyobb a kedv; minél ésszerűtlenebb, annál többször jut eszünkbe, s a végén egyszer csak kifundáljuk a megfelelő megoldást, és eljön a nap, amikor már csak indulni kell… Így kísértem el például tavasszal a Kész Lacit kávézni Mostarba; a “Lehetetlen” feliratú kis ládából húztuk ki a nyár végi Balkán-túra csodásnak bizonyult zsákbamacskáját; és lassacskán, ha a benzinárak és a megkereshető pénzek közti olló ilyen rohamtempóban nyílik, ugyanebbe a kategóriába fog tartozni egy rácalmási vagy nagykarácsonyi kiruccanás is – mindegy, ahogyan már ígértük, mi valószínűleg akkor is motoron leszünk, ha már csak a tologatásra futja… Néhány hete azért az előzőeknél jóval visszafogottabb álom körvonalazódott a dusnoki Mediterran Pub tulajdonos-ötletgazdája, jó barátunk, Medi fejében – ő Császárra szeretett volna eljutni, ahol, a kistelepülés határában  néhány éve egy egészen elképesztő vadnyugati város, Henryx City épül-szépül, hétről hétre. Három-négyszáz kilométer össztáv – az ilyesmi nem igényel túl hosszú előszervezést és meditációt, csak a napot kellett kitalálnunk: és persze szólni a Kész Lacinak, aki, ha épp nem dolgozik, Alaszka és Dél-Afrika között bárhol megtalálható, kivéve itthon, ebben a szezonban szerintem ment nagyjából nyolcvanezer kilométert, de az is könnyen meglehet, hogy százat… Konkrét célja, ha jól emlékszem, kétszer volt: egyszer be kellett hoznia a barackot a telkükről, egyszer meg a postára kellett elugrania tévéújságért az anyukájának – a többi tényleges értelem nélküli út volt, vagyis az igazi, pontosan az, ami kell. Az önmagáért való, kerouac-i, easy rider-i értelemben vett út, az úton levés, a motorozás elemi öröméért. Laci ráért , és szívesen jött, ráadásul nyáron már járt is a helyszínen: kialakult hát a csapat – legalábbis kormányszinten. Mert mi egy-egy utast is vittünk – Medi szólóban jött, mert rakenroll. Hogy nálunk kik ültek hátul – naná, hogy ez a legérdekesebb… hiszitek… elárulom, de sok minden más is jön a hajtás után…

Hirdetés
Tessék, tessék, csak közelebb, íme a társulat indulás előtt, balról jobbra, lentről fel: Bea, Medi, én, Móni, Kész Laci

Tessék, tessék, csak közelebb, íme a társulat indulás előtt, balról jobbra, lentről fel: Bea, Medi, én, Móni, Kész Laci

No hát akkor tessék, kedves Blikk-olvasók, legyen teljes az utaslista és kielégített a jogos kíváncsiság: a Dózsa György úti kávézóba, amelyhez a tíz órás randit megbeszéltük (Medi kérésére, hőmérsékleti okokból egy órát toltunk a program beosztásán – s mivel a barátom, ezért nem kezdek nyilvános poénkodásba, de élőben, higgyétek el, kapta rendesen az ívet), Kész Laci Mónival érkezett, méghozzá, mint éles szemmel kifigyeltük, kézen fogva. Hoppá! Pár keresztkérdés után bevallották, hogy járnak. No hát. Még ilyet. Én pedig Beát, egyik igen kedves ismerősömet hívtam meg a császári túrára – csak hogy mindenki végképp félreérthessen mindent, közlöm, hogy viszont mi Beával nem járunk, csak néha-néha motorozni, mert hát van ilyen is.

Egységben - a motoron is...

Egységben – a motoron is…

Röpke kávézás és röhögcsélés után végre felszedelőzködtünk és megindultunk északnak – az útról túl sokat mesélni nemigen tudnék: szépen kényelmesen battyogtunk, kellemes időnk volt, és a Bakonyban még néhány kanyarnak is örvendezhettünk… Ja: Kész Laci volt az éllovas, Medi ment középen, mi zártunk – ez csak annyiban érdekes, hogy Medi egy Harley-Davidson típusú motorkerékpár boldog tulajdonosa, a motorról annyit érdemes tudni, hogy a hangjával vallatni lehetne… Másfél óra után közepes halláskárosodás kétségtelen jeleit tapasztaltam magamon – de a kora délutáni órákra már szájról olvasás nélkül is részt tudtam venni a közösségi életben…

Abból a két csőből kaptuk Medi háta mögött a decibelt, szépen...

Abból a két csőből kaptuk Medi háta mögött a decibelt, szépen…

Henryx City, Császár szélén lélegzetelállító élmény, már érkezéskor is. Az indiántörténeteken felnőtt ember szíve egészen komolyan megdobban, amikor először belép a deszkavárosba… sőt, már előtte is, ahogy elnéz az erdő irányába, és meglátja az épülőfélben lévő wigwamokat… Később már a hely tulajdonosa, megálmodója, építője-élője-ura-mindenese-sheriffje, a külsejét tekintve is tökéletesen autentikus, irigylésre méltón megszállott Henrik meséli, hogy valóban, most, újabb jelentős területeken indián rezervátum épül – haladéktalanul rá is kérdezek, van-e esetleg már felvétel: egészen jól el tudnám képzelni magam bokáig tolldíszben, szarvasbőr cuccban, irtózatos méretű, füstölgő kalumettel a kezemben, időnként kiköpöm a csutorát, s kipöffen egy-egy korszakos bölcsesség, az épp ott tartózkodók legnagyobb ámulatára.

A téma az úton gurult - na, ez az ízig-vérig női autó

A téma az úton gurult – na, ez az ízig-vérig női autó

Mellettem diszkrét kis tábla – “Az öreg Hét Lövet törzsfőnök immár az ötvenedik batátakapálást figyeli mozdulatlanul őrhelyéről…” De nem látszik még pontosan, hogyan is lesz az indiánokkal, egyelőre tehát maradok tollak nélkül… A parkolóban már ott áll és vár minket kiváló tatabányai barátunk, Robi – aki elmondása szerint hetente-kéthetente kijár Henryxbe, csak úgy, stresszmentesíteni -, és a gazból-koszból kivakart, romos, ám immár sok munkával, szépen rendbe rakott Moto Guzzija. Együtt csodáljuk meg a parkoló díszét, az izgalmasan restaurált öreg, a felirat tanúsága szerint 1929-es pickup-öt. 3 – igen, ez lesz az a bizonyos kód…

Sheriff a pultban - hogy Henrik tökéletesen a helyén van, az bizonyos...

Sheriff a pultban – hogy Henrik tökéletesen a helyén van, az bizonyos…

Most pár sor erejéig átadom a szót Henriknek – néhány éve így harangozta be akkor még sokkal ismeretlenebb birodalmát egy honlapon: “Üdv, a nevem Henryx, a helyi sheriff vagyok. Azzal a céllal  hoztam létre ezt a Magyarországon egyedülálló western várost, hogy megismertessem e letűnt történelmi korszakot mindazokkal, akiket felém sodor a vadnyugati szél. (…) Szeretném, ha másoknak is örömet szerezhetnék a munkásságommal. A város minden évben fejlődik, és még egy év kell, hogy véglegesen elkészüljön. Henryx Cityben található étterem, indián és western múzeum, és még sok különleges látnivaló. Egyéb szórakozási lehetőségek: ingyenes lovaglás, sétakocsikázás. Henryx City egyik különleges szolgáltatása az egész évben kipróbálható rodeóbika.

Ez a kép fogadja az érkezőt - Henryx City főkapuja

Ez a kép fogadja az érkezőt – Henryx City főkapuja

Rendszeresen szervezek autós, motoros és countryfesztiválokat. A város látogatása mindenki számára ingyenes. Egyéni kérésre vállaljuk esküvők, név- és születésnapok, ballagás, brigádbulik lebonyolítását…”

Brigádbuli… no, arra is tökéletes, kétségtelen… Érdekes és elég ritka élmény: ahogy belépsz, tökéletesen otthon érzed magad. Épp csak bekukkantunk a hatalmas, balesetmegelőzési okokból jó mély homokkal borított főtérre, majd mindjárt körbejárunk, de előbb, jó cowboyokhoz illő módon irány a saloon.

Saloon-részlet - minden négyzetcentiméteren relikviák: furcsamód mégsincs skanzen-érzése az embernek

Saloon-részlet – minden négyzetcentiméteren relikviák: furcsamód mégsincs skanzen-érzése az embernek

A díszlet odabent is hibátlan: a hangulatosan félhomályos teremben a méretes fa gerendákról ócska és kevésbé ócska westerncsizmák lógnak, sombrerók és szalmakalapok, kukoricacsövek, paprikafüzérek, régi fotók, fegyverek minden elképzelhető és elképzelhetetlen zugban… A sheriff épp a pultban tesz-vesz, kezet rázunk, egy szúrós, villámgyors felmérő pillantást kapunk a mosoly fölül – tudod, van az az első másodperctől szimpatikus forma fazon, akivel nem kell túl sokat dumálni, simán csak érzed, nem lehet baj, nála mindenre van megoldás, nyíltan, barátsággal fogad, nem tudsz kínosat kérdezni, bántót/rosszat szólni: na, Henrik ilyen…

Bevertünk pár sört keményen (Bronco Billynek ne mondjátok már meg, hogy alkoholmentest)

Bevertünk pár sört keményen (Bronco Billynek ne mondjátok már meg, hogy alkoholmentest)

És ez az általános jó érzés nem kis részben annak köszönhető, hogy az egész vállalkozás, tetőtől talpig tökéletes őrültség (és fokozottan az Magyarországon, a poénokra köztudomásúlag igen fogékony hatóságok Mekkájában, de ebbe most ne is menjünk bele) – hát ennek az örömét éli meg Henrik nap mint nap, s ebből a bájos, tömény felhőtlenségből merhet kedvére az összes látogató…

A legendás pickup, ami szép komótosan készült el - szerintem a mostani a végső állapota

A legendás pickup, ami szép komótosan készült el – szerintem a mostani a végső állapota

Az idő betyárosra fordul – harminc fok fölött jár. Iszunk pár deresen hűs alkoholmentes citromost: újfent kellemes motoros érzetem támad, amikor a tulajdonos biztat, érezzük otthon magunkat, nyugodtan vigyük a hűtőből, amire szükségünk van, jegyezzük csak meg, nagyjából mink volt… Elfogadjuk az ebédjavaslatot is – csirkealkatrészeket kapunk a látványkonyhából vegyesen, házi savanyúsággal… jónak ígérkezik. Amíg elkészül, körbejárjuk a várost. A hatalmas, nagyjából négyszög alapú területet teraszos, egyszintes deszkaépületek fogják körbe, a homlokzatokon a szokott feliratok – a Smith and Wessontól a Cowboys Welcome-ig: ez is hatásos és meghatározó látványeleme a városnak.

Magára valamit is adó vadnyugati város víztartály nélkül? Ugyan már...

Magára valamit is adó vadnyugati város víztartály nélkül? Ugyan már…

Meg persze a hatalmas víztartály, a nagy színpad, az akasztófa, vagy épp a kíméletlen gépbika, amiről Robi – aki már kipróbálta néhányszor – mesél pár mérsékelten kedvcsináló részletet… És megcsodáljuk az egyik terasz alá besuvasztott, nem épp kesztyűs kézzel átépített motorokat, oldalkocsikat – fantáziából, elképzelésekből Henryx Cityben láthatóan nem szorulnak importra.

Végigböngésszük a múzeumot – egy napra elegendő néznivalót zsúfoltak be a házikóba Henrikék: hadd ne vegyem most végig, mi minden található itt, menjetek el és nézzétek meg, addig is irány a galéria… tömören azt mondhatom, minden és mindenki itt van, amit és akit valaha is láttál a vadnyugati filmekben. És persze nincs teremőr – vedd fel nyugodtan azt a keménykalapot, fotózd le a babádat, amint szarvasbőr hosszúkabátban lazán nekidől a tartógerendának, amin ott van még felaggatva a prémvadászok zsákmánya, egy Henry-féle gépkarabély, avagy Ülő Bika utolsó ismert portréja.

Az egyik érdekes szerkezet - félkészen, a terasz alatt megpihenve

Az egyik érdekes szerkezet – félkészen, a terasz alatt megpihenve

Megebédelünk – hm… minden nagyon kellemes, az adagok pedig emberesek, Henrikék nyilván tisztában vannak vele, ha a cowboy egész nap odakint, a marhák között lovagol, bizony alaposan megehül… Az már csak a végén, a fizetéskor derül ki, hogy fél napos habzsi-dőzsink fejében fejenként vicces összeget kell leperkálnunk, s hogy továbbmenőleg barátságból kaptuk például a kávét és hasonló “apróságokat”. Itt ugyanis, bármilyen furán hangzik is, nem a pénzről szól minden… Legvégül az is kiderül aztán, hogy miért is jöttünk legigazibban Henryxbe: Medi tavasszal szeretne egy korrekt szezonnyitó partit szervezni, elképzelése szerint a tatabányai cimborákkal szoros összetartásban – a tapogatózó felvetésre Henrik szűkszavúan csak annyit válaszol, ennek szerinte semmilyen akadálya nincs…

Tipikus részlet: gerendás, teraszos, egyszintes házak - néhány szalmabála, szekerek

Tipikus részlet: gerendás, teraszos, egyszintes házak – néhány szalmabála, szekerek

Ő egyébként ingyen adja a helyet mindenkinek, nincs bérleti díj, se apró betűs részek; kérésre bármi készülhet a konyhán, és bármilyen alapanyagot beszereznek, csak szólj előre. Természetesen az ottalvós buliknak sincs semmi akadálya, igaz, a rengeteg Patyomkin-faház belsejében aludni sajnos nem lehet, ahhoz irgalmatlan közegészségügyi, tűzvédelmi és egyéb előírásoknak kéne megfelelni – de odakint sátorozni, a fedett teraszokon hálózsákot lehajítani több mint törvényes, ráadásul van melegvizes zuhany, korrekt vizesblokk, szóval vadnyugati testkultúra de lux.

A legendás bojler, a megszámlálhatatlan lecsatlakozással, elágazással

A legendás bojler, a megszámlálhatatlan lecsatlakozással, elágazással

A melegvizes bojlerről Kész Laci azt mondja, ő vízszerelő szakmunkásvizsgán csillagos ötöst adna annak a nebulónak, aki húsz másodperc alatt pontosan meg tudná számolni a T-elágazásokat… Én meg azt mondom, működik, kit érdekel a többi…

Henryx City is kiválóan működik: nagyüzemben ugyan még csak a youtube-on láthattam (s láthatjátok ti is egy korábbi cowboy-buli pillanatait), de hogy élőben is hamarosan megnézem, mit tud, abban kétségem nincs. Ahogy megindulunk hazafelé, a visszapillantómban még becsillan valamelyik ablaktábla üvege – de az is lehet, hogy csak Buffalo Bill szelleme villantott rám a borotválkozótükrével az egyik emeleti helyiségből… OK, Bill, vettem az adást… jövök még – és egy mákszemnyit sem csodálkozom rajta, ha otthon érzitek magatokat Henryxben…

(A fotók itt csinálnak kedvet a látogatáshoz – alább pedig egy videó, egy korábbi cowboytalálkozó emlékezetes pillanataival, és egy másik, a sörreklám: amit szintén Henryx Cityben forgattak…)

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (17 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

7 komment

  1. kutya. szerint:

    ejj, Henryx City… hibátlan hely! mi is lőttünk pár fotót a western városkában:
    http://www.hegylakok.hu/2011/08/cikkek/kiemelt_cikk/egy-darabka-vadnyugat-henryx-city/

  2. LTy/ i szerint:

    Kedves Kapitány!
    Nagyon tetszett, nem gondoltam, hogy szerény kis hazánkban ilyen helyet is lehet találni…
    :)
    Köszönöm, élmény volt olvasni-nézni.

    • Boda Kapitány szerint:

      Hát jah… és nincs is messze, és barátságos, és minden egyéb jóság… alig várom a tavaszt, hogy a Medi megcsinálja a bulit… de amúgy ha lesz egy normális hétvége még az idén, és végre befejezem, ami most nyomaszt, lehet, hogy lelécelek egyet ünnepelni… :-) Kész Laci úgyis eljön… ugye???

  3. Medi szerint:

    Lesz még idén…, csak ne felejts el szólni!

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


× 6 = tizennyolc

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz