Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


10 szeptember
2komment

Otthontól hazáig – egy szombat esténk a tűz körül (III.)

Olió és a hétmérföldes csizmám...

Olió és a hétmérföldes csizmám...

Bármilyen meglepő is, még nekem is vannak barátaim, igen, akadnak olyanok, akik elviselnek valahogy, kibírják számos rigolyáimat, elviselik összeférhetetlenségemet, folyamatos kötözködésemet, képesek kezelni a belőlem időnként kitörő agresszív állatot – lefogni, amikor ittasan verekedni, törni-zúzni kezdek, és… de inkább nem is mesélem tovább, nem szeretném reszkírozni, hogy a magyar hatóságok betiltsák miattam az internetet… Tudom, kicsit régen találkoztunk itt, történelmileg így alakult, a lényeg viszont, hogy – mint ahogy arról dolgozatom első részében beszámoltam – ezekkel az ütésálló, gyerekkori barátaimmal, Szilárddal, Baxxyval, Banánnal, Szenyővel, Szabó Lacival (és még többekkel, na és természetesen a kapcsolódó nejekkel, társakkal, gyerekekkel, lassan unokákkal…) évente találkozunk legalább egy hétvége erejéig, de van, hogy hosszabb időre: sokáig egy Duna-parti kempingbe jártunk, aztán a hely sajnos túlságosan is megkopott, úgyhogy tavalyelőtt fogtuk magunkat, és kiugrottunk Erdélybe, egy csodás hétre; tavaly már Nagykovácsi, Szilárdék háza volt a helyszín (akkor csak sikerült addig kavarni a kártyákat, hogy ne lehessek ott), s az idén ismételtünk: újra Szabóék vállalták a házigazdaságot. Pénteken este tehát kerti partyval nyitottuk meg a három napos ünnepségsorozatot – egy pompás leves és némi lángos volt a menü; majd másnap, szombaton én elkísértem Sziszit dolgozni a lottóshow-ba, a többiek pedig Nagykovácsi nevezetességeivel ismerkedtek, azaz emberpróbáló expedíció keretében derítették fel a főhadiszállástól mintegy háromszáz méter távolságra üzemelő, Muflonitató elnevezésű, egyedülálló hangulatú, zseniális kiskocsmát. Estére értünk haza – mi magunkkal vittük szintén nem a héten megismert kiváló barátunkat, Popót, és kiderült, estére becsatlakozik mogorva társaságunkba Dóri, Szilárd huszonéves lánya, akit persze egyperces korától ismerünk és szeretünk… Megérkeztünk, és persze nálunk volt az útközben beszerzett nagyon fontos sütőpor, ami, kiderült, a csokis muffinokhoz kellett: nehogy ám véletlenül éhen maradjunk. A szegényes esti menüért: lapozz!

Hirdetés
Mire hazaérünk, mindenhol húsok, zöldségek, muffinok hevernek... Banánék nem tétlenkedtek

Mire hazaérünk, mindenhol húsok, zöldségek, muffinok hevernek... Banánék nem tétlenkedtek

Mire hazaérünk, természetesen már szép cseresznyepirosan izzik Banán mindent tudó boronatárcsája – rajta tarja (kár, hogy tarajt nem sütöttünk, milyen jó lett volna még ebbe a mondatba, na mindegy…) és csirkemell sül, továbbá a tál alján már látom fel-felvillanni pár szelet karaj okos és kihívó tekintetét. A négy rövidkaraj egyébként elvileg nekem lett vásárolva – engem leszámítva ugyanis mindenki túl száraznak tartja, a tarja sokkal szaftosabb, finomabb, ja, és a csont mellett a legfinomabb, kapom meg minden alkalommal a Tudást, amitől egyébként megőrülök, tehát mindhiába: aztán minden alkalommal elkészül az a rissz-rossz karaj, és titokzatos szájak mégiscsak jó étvággyal belapátolják a nagy részét, már nem mintha sajnálnám, csak nem értem, hogyan is képesek legyűrni azt a rossz fajta húst…

Baxxyék búcsúznak, viszont érkezik Dóri, hálózsákkal a hóna alatt - vagyis végigbulizza velünk az estét

Baxxyék búcsúznak, viszont érkezik Dóri, hálózsákkal a hóna alatt - vagyis végigbulizza velünk az estét

A titkos összetevőkből álló pác természetesen megtette a magáét: Mázli láthatóan elég nehezen képes fékezni magát, hogy ne ugorjon fel az asztalra, mint Berger a Hair-ben (vagy Szilárd Kecskeméten, egy felejthetetlen estén, mondjuk úgy húsz éve…), de valahogy sikerül elennünk előle a jutifalikat… El ne felejtsem a szószt, ami szintén ősi tradíció ezeken a szeánszokon: a paprikás-tejfölös mártással (tyű, hogy összefutott az enzim a számban) egyszerűen nem lehet betelni… Az update jegyében azért muszáj megjegyezni, hogy zöldség is süldögél a tárcsán: izé… na… várjatok már… hogy is hívják… ja, megvan, cukkini. Nagyon finom, szokták mesélni a lányok…

Tomika és Olió alighanem valami fogadalmat tett, hogy a környéken található összes fát eltüzelik...

Tomika és Olió alighanem valami fogadalmat tett, hogy a környéken található összes fát eltüzelik...

Rossz hír, hogy Baxxyék lelépnek, másnapi fontos teendők okán – időközben megjött viszont Dodó, azaz Dóri: mindenki örül neki, régen láttuk… Lassan az utolsó darabok is megsülnek – mi több, a cukkinikból egy barnásfekete adag a feledés homályába csúszik, azaz marad a tárcsán, ha emlékezetem nem csal, reggelig. Mindenki szépen megvacsorázott, azt nem mondhatom, hogy minden maradéktalanul elfogyott… Az italfogyasztás tempója ugyan kissé mintha visszafogottabb lenne, mint az első, lendülettől duzzadó estén volt, de ez (legalább ez) normális – a hangulattal viszont nincs gond továbbra sem…

Szegény Szenyőt, mérhetetlen muffinfogyasztás (2) miatt neje, Márti száműzte a kerevetre

Szegény Szenyőt, mérhetetlen muffinfogyasztás (2) miatt neje, Márti száműzte a kerevetre

Lassacskán a tűzhöz húzódunk, és igyekszünk kicsit visszafogni a hiperaktív gyerekeket, elsősorban is Tomit és Oliót, akik szívük szerint hamuvá és porrá változtatnák a nem csekély alapterületű nagykovácsi erdőséget – a lányok ismét csak elvonultak klubfoglalkozásra… Nálunk meg csak a szokásos: dumálunk, zenét hallgatunk, időnként elsüvöltünk egy-egy dalt, mondjuk a P. Boxtól A zöld, a bíbor és a fekete című örökbecsűt, amit egyszer a Sziszi énekelt fel, és a Popó negyvenedik születésnapján az volt az egyik fő meglepetés…

Lassan kihunynak a szombat este lángjai - és mi is eltesszük magunkat másnapra...

Lassan kihunynak a szombat este lángjai - és mi is eltesszük magunkat másnapra...

Apropó, ha már így szóba került… meg kell adni, Popó azért elég ütemesen kortyintgat – egy idő után határozottan látszik, hogy amikor nem néztünk oda, átvette a gömbölyű talpú papucsát, ahogy Varga Zsolti mondaná, billeg, mint szarka a dögön. De ez is jó: legalább igazán mélyen bele tudnak merülni a szakmázásba a Szilárddal, míg én jól kifaggatom Dórit, meg Lérivel röhögcsélek, meg időnként végigszaladok a haciendán, és megnézem a Szenyőt, a Banánt, a Szabó Lacit, hogyan pihengetnek a legkülönfélébb nyoszolyákon… Viszonylag korán elcsendesedik a ház – már csak a tűznél van élet, aztán szép lassan, az utolsó lángokkal mi is kihunyogatunk, és elhúzunk aludni.

A zárt sisak mögött Dóri, akivel röppenünk egy kanyart vasárnap reggel

A zárt sisak mögött Dóri, akivel röppenünk egy kanyart vasárnap reggel

Másnap egy meglepetéssel – Popó már kora reggel lelépett a sátorból, amiben a teraszon meghúzta magát -, valamint ismét egy kis reggelivel indul a nap: roppantul csodálkozom, hogy a Konyhakommandó nem túlzottan aktivizálja magát, így lényegesen a megszokott 12 000 kalória alatt muzsikálunk… Dórit elviszem egy kicsit motorozni, mert erre még nem volt alkalom, és mert szeretné – egy bő félóra alatt kerülünk egy kellemeset és lazát a környéken, aztán persze a gyerekek is elkezdenek sorban nyúzni, de ha belefogunk, soha nem lesz vége, úgyhogy rövid úton, frappánsan és markánsan eldöntöm a kérdést – egy óvatlan pillanatban lehúzok egy könnyű fröccsöt, és ezzel egyszersmind az is eldől, hogy a vasárnapot is Nagykovácsiban töltöm.

Most mi integetünk a távozók után - na jó, nem teljesen spontán a kép, de tényleg rossz, hogy ilyen hamar vége

Most mi integetünk a távozók után - na jó, nem teljesen spontán a kép, de tényleg rossz, hogy ilyen hamar vége

A többiek viszont nem, mert közismerten mindenkinek jó sok dolga van: még ebéd előtt bepakolnak az autókba, és érzelmes búcsút veszünk egymástól, szentül megfogadva, hogy nem várunk egy évet, olyan közel lakunk, hogy sűríteni kéne ezeket a partikat – nincs ember, aki nálam jobban szeretné, hogy így legyen, de azt azért eddigi tapasztalásaim alapján elég merész oddszal adom, hogy össznépileg jövő nyáron lesz hasonló, mint most volt, akkor viszont bizonyosan, a helyszínt még kiokoskodjuk addig… Nézünk a távolodó autók után, amikből egyre kisebb kezek integetnek hátrafelé – aztán Dóri is bepakolja a hálózsákját az autóba, és elindul, mi meg szépen behúzódunk, vissza a házba, és csinálunk magunknak egy olyan napot, amilyet szoktunk.

És aztán Dóri is megindul - szépen magunkra maradunk, a szokott kis brigád...

És aztán Dóri is megindul - szépen magunkra maradunk, a szokott kis brigád...

Tudjátok… semmi különös… csak vanás, nagyon szolidban, nagyon kicsiben, egészen csendesen… De milyen jó is tud lenni ez… Eltűnik a forróság, feltámad a szél, és gyorsan kisöpri a napok óta uralkodó kánikulát – behúzódunk a teraszról a házba… Este a gyerekek meg Léri szépen eldőlnek, nekünk meg egy kis tévézés is belefér a programba – ahogyan az a legjobb családokban szokásos, kellemesen bealszunk az esti filmen Szilárddal: egyszer én ébredek fel rá, hogy ájultan szuszog, egy félóra múlva meg ő. Az egyik ihletett pillanatban aztán, amikor épp mindketten fent vagyunk, megegyezünk benne, hogy jobb lesz az ágyban folytatni a szundit – a magam részéről egy kíméletlenül nagyot alszom reggelig…

A terasz már kicsit hűvös vasárnap délután - a rendező úr valamelyik születésnapjára kapott széke időszakosan elárvul, amikor behúzódunk

A terasz már kicsit hűvös vasárnap délután - a rendező úr valamelyik születésnapjára kapott széke időszakosan elárvul, amikor behúzódunk

Amikor is gyorsan bedobálom a betyárbútort a motorba, és én is elbúcsúzom mindenkitől… Szilárd megy valamit dolgozni a városba – természetesen motorral, úgyhogy együtt megyünk a pár kilométerre lévő körforgóig: ott egy kis duda, integetés, és, a kanyarból még látom, már csak egy picike pötty. Kétfelé, mégis egy úton – akármennyire is triviális, ez az életünk… egy kicsit még ez jár a fejemben, de aztán már figyelnem kell, mert jönnek a visszafordítós kanyarok, és vár rám egy kellemes, lusta, nyár végi motorozás: otthontól hazáig…

(A harmadik nap képeit szokás szerint itt találjátok…)

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (18 lövet, átlagosan: 6.89 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

2 komment

  1. Kovács Csaba István szerint:

    Kedves barátaid közül – akiket majd mind személyesen is ismerek – külön üdvözlet és köszönet Csabinak és Baxxynak, hogy annó a kis Kovács Zolit elindították a néptáncos pályán :)

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


három + 7 =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz