Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


13 augusztus
10komment

Békés bikerek betámadják a boldog Balkánt – Bosznia (I.)

Ezt például nyugodtan eladhatnám képeslapnak - a híres mostari Öreg-híd egy kicsit távolabbról: tényleg fantasztikus látvány

Ezt például nyugodtan eladhatnám képeslapnak – a híres mostari Öreg-híd egy kicsit távolabbról: tényleg fantasztikus látvány

Éjjel két óra van, tudnék már aludni, tizennégy óra motorozás van minden tagomban, nem panaszképpen mondom, csak dicsekszem: de első a kötelesség, aztán a munka, végül a pihenés… nos, akkor ez úton köszöntök mindenkit innen, a kies Szerbiából, tolmácsolva Kész Laci és Vasi üdvözletét is, mindenki jól van, szerintem nagyon is. Cacakban vagyunk, egy egészen fantasztikus házban, újdonsült barátunknál, Zokinál, azaz Zorannál, aki nagyon nem egyszerű figura, de róla majd később, szerintem egy külön fél fejezetben… Hogy hogyan kerültünk ide, arról mindjárt megkezdem a beszámolót, hogy miért… nos, arról röviden annyit tudok mondani, hogy csak. Balkán-turné van, négy nap, 2500 kilométer, megengedem, egy kissé sűrű – de ha ismeritek a Kész Lacit (márpedig most már elég jól ismerhetitek), tudjátok, hogy neki vannak ilyen apró húzásai: tavasszal mondjuk kiötli, hogy Mostarban szeretne kávézni, hát indulunk, és megyünk. Mentünk: igazából akkor lettünk szerelmesek ebbe a vidékbe, aztán a Kész Laci nyár közepén elkezdte pedzegetni, hogy szép lenne egy Balkán-kör, mi a vélemény, majd… valamikor… a távolabbi jövőben… Elméletben természetesen pártoltam a dolgot, az anyagi kondícióim viszont nem igazán teszik lehetővé, hogy 2500 kilométeres kéjutakat lájkoljak – persze éppen ettől válik különösen izgatóvá minden ilyen projekt: ha könnyedén megtehetném, talán bele se vágnék, nem lenne sportértéke… Szó szót követett – aztán az övön aluli módszerektől sem riadó barátom elkészítette és elküldte a tervezetet, és innen már nem volt visszaút: tudtam, hogy akkor is vele tartok, ha… ha akármi… Már csak hab volt a tortán, hogy az eredetileg jövőre betervezett út augusztusra kéredzkedett előre – fatalista vagyok, úgy gondoltam, ha így kell lennie, hát így kell lennie, megadom magam. A Körte igazoltan távol tartotta magát az ügytől, lett viszont egy harmadik társunk, Vasi, azaz Vasánszki Laci személyében, aki idén tavasszal barátból márkatárssá lépett elő, amennyiben vett egy fehér Gold Winget, és egészen vad túrázásba fogott. Kész Laci Szilvásváradon beoltotta, vagyis felajánlotta neki, jöjjön velünk, a Vasi meg várakozáson felül beizzott, aztán megkapta az ilyenkor szükséges, családon belüli engedélyeket, és jött. Hát ezért vagyunk itt most, Zokinál, vagyis Zoran Kovacevicnél, Szerbiában, egy elképesztő villában: két szerencsésebb társam már az igazak álmát alussza, én pedig igyekszem visszaemlékezni, hogyan is vágtunk bele szombat reggel… Lapozzatok, jövök.

Hirdetés
A szokásos beállításom: a mostani utazó keret - balról jobbra Kész Laci, szerénytelenségem, és Vasi

A szokásos beállításom: a mostani utazó keret – balról jobbra Kész Laci, szerénytelenségem, és Vasi

Én, példának okáért fél kettőkor ébredtem fel, ami a hat órás induláshoz képest még Kiszel Tündének is elég jó rátartás lenne, pedig az én sminkem vélhetően lényegesen gyorsabban készül el…Nem tehetek róla: ha utazom, egyszerűen nem bírok az izgalommal – akármennyire is igyekszem egykedvűnek tettetni magam, már az előző hetekben is versenylázban égek, gondolatban ezerszer és egyszer végigmotorozom az adott utat, az indulás előtti estémért és éjszakámért pedig egy hóbortos pszichiáter a fél karját adná, állítom… No, egy kis erőltetéssel azért kihúztam ötig – akkor kigigerliskedtem magam a fürdőszobában, egyebek mellett simára borotváltam az arcomat, amire emberemlékezet óta nem volt példa… áááá… nem untatlak benneteket a részletekkel, a lényeg, hogy háromnegyed hatkor megérkeztem a randi helyszínére, a benzinkútra, és meglepetésemre első voltam.

Laci pár perc késéssel, de tökéletes fényszórókkal érkezik a kútra

Laci pár perc késéssel, de tökéletes fényszórókkal érkezik a kútra

Vasi, aki amúgy is minden nap nagyon korán kel, és ezúttal, állította, aludni sem fog tudni, mellesleg pedig hetek óta semmi egyébről nem lehetett vele szót váltani, csak a túráról, minden nap elmondta, még mit fog hozni, milyen zenéket készített össze, továbbá óránként átlagosan kétszáz szakügyi és laikus kérdése volt a legkülönfélébb tárgykörökben, ötvenre futott be… És vártuk a Kész Lacit, aki szintén három körül szokott ébredni a fontos napokon: de nem jött, pedig hozzám hasonlóan tűpontos ember. Hatkor rátelefonáltam, mire gyorsan közölte, mindjárt jön, de fényszóróizzót kell cserélnie, szorrizik és nézzük el… Kedvenc benzinkutamon egyébként két kerékpáros túrapunk tartózkodott, láthatóan ott is aludtak a füvön, hálózsákban, és épp megkezdték a reggelt pár jó slukk pálinkával és egy doboz Borsodival, valamint néhány perccel később elkezdtek barátkozni, és bizalmasan megkérdezték a Vasit, nem akarunk-e szívni velük…

A földvári lámpánál egyetlen mozdulattal állítom a megfelelő vonalba az eszkvadront - hiába, az évek meg a rutin...

A földvári lámpánál egyetlen mozdulattal állítom a megfelelő vonalba az eszkvadront – hiába, az évek meg a rutin…

Kíméletlenül szimpatikus fazonok voltak, nem kicsit sajnáltam, hogy nem nyílt alkalmam behatóbban megismerkedni velük.

Márpedig nem nyílt, mert óra tízkor végre berobogott a Kész Laci, két ragyogóan világító fényszóróval, így tehát fél hétkor, a cigi-üdítő kombó elfogyasztása után nem volt semmi további akadálya az indulásnak, barátságosan intettünk a punkoknak, akik cserébe ránk nyomtak egy méretes szerencse-rockvillát: örültem, mert tudtam, hogy innentől bajunk nem eshet.

Kicsit elmosódva, de azért látszik kedvenc helységnévtáblám - Furkótelepen haladunk keresztül

Kicsit elmosódva, de azért látszik kedvenc helységnévtáblám – Furkótelepen haladunk keresztül

Az út elejét kissé megnyomtuk. Részleteket természetesen nem áll módomban elárulni, talán úgy fogalmaznám meg, hogy a közlekedési szabályok közel maximális betartásával, de dinamikusan motoroztunk, így nyolc órakor elhagytuk édes hazánkat, beléptünk horvát területre, ahol viszont hamarosan megálltunk egy kis reggelire: vagyis megkezdtük a Vasiné Timi által hajnali négykor sütött rántott húsok szakszerű szemlézését, továbbá ökörködtünk pár percet, egyebek mellett betettem például azt a kazettámat, amit teljesen titokzatos körülmények között találtam, és osztrák sramli- és jódlizenét, továbbá vidám fúvószenekari marsokat tartalmaz…

Hű társaink, pihenőben

Hű társaink, pihenőben

A kiegyensúlyozottság és esélyegyenlőség jegyében táncoltunk és pofozkodtunk tehát a kis bekötőúton, ahol leálltunk… A főúton hamarosan megjelent egy LIDO feliratú bosnyák kamion, s a három motor láttán őrült módon integetett, valamint olyan kürtmuzsikát adott, hogy kis híján kiegyenesedett tőle a hajunk. Félóra múlva előztük valahol: a manőverhez több mint minden segítséget megkaptunk, visszaintegettünk, mire a jó kedélyű, nyilván szintén motoros vezér természetesen minden lámpát felkapcsolt, és ez a Scanián, ha jól vettem ki, valamicskével több volt a gyárilag előírásos kettőnél – mondjuk úgy hússzal.

Új útitársam, amit Dinótól, egyik legígéretesebb, úgy ötéves utánpótlásomtól kaptam - azt mondta, a neve Kabalabandi, és mindenhová jönnie kell

Új útitársam, amit Dinótól, egyik legígéretesebb, úgy ötéves utánpótlásomtól kaptam – azt mondta, a neve Kabalabandi, és mindenhová jönnie kell

Találkoztunk másfajta bosnyák kamionossal is: kicsivel odébb a kolléga (nehogy véletlenül lendületet veszítsen) úgy kerülte ki a fagyis kocsit, hogy a szembejövő Mergában pár életfilm lefutott, azt hiszem. Őt igen óvatosan kerültük ki.

Tíz órakor viszont már bosnyák területen piknikeztünk: hajszálra ugyanabban a parkolóban álltunk le, mint márciusban tettük – készítettünk pár fotót, ettünk-ittunk, nem bánkódtunk… Pláne akkor támadt fenemód jókedvünk, amikor egy szintén megálló, rutinos honfitárstól megtudtuk, hogy az üzemanyag immár több mint száz forinttal olcsóbb, mint Magyarországon – hogy jobb, mint az otthoni, azt már amúgy is tudtuk… A jó hírektől eltelve aztán ugyanolyan könyörtelen kimértséggel folytattuk utunkat aznapi köztes célunk, Mostar felé. Száz kilométer múlva be is vásároltunk a csodanaftából: még 2.35-ért is láttunk, a helyi pénzegység a konvertibilis márka, most nagyjából az euró felét éri, kettőnyolcvannal számolva tehát 327 egy liter… Nem baj…

Egészen fantasztikus vonalvezetésű út visz Szarajevo és Mostar között - a minőségéről csak álmodozhatunk, ez az igazság

Egészen fantasztikus vonalvezetésű út visz Szarajevo és Mostar között – a minőségéről csak álmodozhatunk, ez az igazság

Az út egyébként – jó szokásunkhoz híven – lényegében eseménymentesen zajlott, kivételesen a sztrádára se hajtottunk fel véletlenül, és kihagytuk Szarajevót, viszont végigmotoroztunk a Bosna völgyén, ami egészen kivételes-fantasztikus vonalvezetésű, tökéletes minőségű csík… Volt ugyan néhány apróbb-nagyobb dugó út közben különféle okokból, mi viszont, ahogy a régi mondás tartja, azért mentünk motorral, hogy ezekben a helyzetekben kést játsszunk a vajban: elcsusszantunk a kígyózó sorok mellett-között, és mindent összevetve negyed ötkor, nagyjából tíz órával a reggeli indulás után begördültünk a csodás Mostarba.

Bazársori bácsika - a szűk utcákban mindenki megél a milliónyi turistából

Bazársori bácsika – a szűk utcákban mindenki megél a milliónyi turistából

Amiről sajnos túl sok embernek az a véleménye szerte a világban, mint nekem – így aztán tegnapelőtt nyugodtan kitehették volna rá a “Megtelt” táblát… Ez természetesen remek hír a főutcai bazársor árusainak – nekünk kicsit kevésbé, de a hullámzó tömegben is muszáj volt tennünk egy komolyabb sétát a lélegzetelállító látványt nyújtó óvárosban, továbbá ittunk némi frissítőt a Marshallban, ami továbbra is az egyik legkomolyabb helynek tűnik a körzetben. Kis híján sikerült egyébként elkapnunk a pillanatot, amikor a Stari most-ról, a legendás Öreg hídról valaki önként, üzleti megfontolásokból a Neretvába veti magát – a srácok ugyanis szépen megvárják, amíg az érdeklődők összedobnak száz eurót, aztán ledobják magukat a szédítő mélységbe…

Véletlen kép az alsó regiszterből - út közben... Mondjátok, hogy nem díjnyertes

Véletlen kép az alsó regiszterből – út közben… Mondjátok, hogy nem díjnyertes

Szemben, egy másik állványról viszont két ifjonc simán és ingyen is vetődött egyet húszról – gondolom, edzenek jövő nyárra, akkor már ők is a pénzes melót nyomják majd… Különös nézni a forgatagot, és visszaemlékezni márciusra, amikor öten voltunk összesen a hídon (most alig tudjuk átverekedni magunkat), két kocsma volt nyitva, és száz euróért se tudtunk volna szerezni egy mostaros hűtőmágnest… Lassan lejár az idő, öt körül elindulunk a tizenkét kilométerre fekvő Blagajba, a kempingbe, ahol a szállásunk lesz – egy hete már előkészítettem a dolgot, egy e-mail váltásnyi előnyünk van a köznéppel szemben: biztató volt a hangvétel, öt euró lesz fejenként, motorokkal, sátorral egyetemben… Na, lássuk igaz-e – legközelebb, ha visszajöttök, elmesélem a folytatásban… próbáljuk meg mondjuk pénteken: előre szólok, nem az lesz az utolsó rész… Most pedig rohanok, mert már mindenki rám vár: ma irány Románia, a Fogarasi-havasok…

(A szombati események teljes képgalériáját ismét feltöltöttem – ide.)

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (24 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

10 komment

  1. Suszter és a Gyík szerint:

    Ki mondta, hogy irigykedek?! Az nem sárgaság, ami a fejemet borítja, csak a fényviszonyok rosszak. És igen is én jól érzem magam a balkonon a Balkán helyett. Persze majd várakat nézegetek. Persze. Idiótaság. Inkább nézem a szomszéd balkonját, hogy milyen rohadt szép dagadt a muskátlija a köcsögnek! Kedvem volna megollózni. A másik oldalamon is van ám látványosság: vézna, szőrtelen macska. Kedvem volna… izé… Szakadj meg, Boda! Kopjon el a gumid idő előtt! Hát mit képzelgetsz magadról? Mindent lehet neked? Oda mész, ahová csak akarsz?! Szakadj meg!

  2. merusz szerint:

    Én örülök, hogy ennyit megy és ennyit ír! Hol nosztalgiázok, hol meg vágyakozok! Abba ne hagyd András!! Jó utat!

  3. Bábuska szerint:

    Ó, ha Kabalabandi mellett ülhetnék….(sóhaj…):) Bár lehet, hogy már csípőig kopott volna a lábam, de sebaj!

  4. Bábuska szerint:

    Meg vagyok sértve….

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


kettő − 1 =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz