Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


08 augusztus
6komment

Dusnok, a mediterrán birodalom: mesék a tó partjáról meg az erdőből

Ez volt a Vakond nagy kívánsága - és Matyi bácsi, azaz Bálind Mátyás, akivel szombaton a Mediterran teraszán találkoztunk, készséggel teljesítette az óhajt

Ez volt a Vakond nagy kívánsága - és Matyi bácsi, azaz Bálind Mátyás, akivel szombaton a Mediterran teraszán találkoztunk, készséggel teljesítette az óhajt

Jó pár hónapja már, hogy Medi, azaz Szabó Sanyi, a Dusnok szélén található, méltán legendás Mediterran Pub főistene a teljes ismeretlenségből rám írt valahol, és kimért kis tőmondatokban közölte velem, hogy motorozik, van egy motoros jellegű kocsmája, továbbá a Varga Zsolti régi, a Kész Laci új barátja, s pár hete megszállott HL-rajongó és olvasó… Mármost ez az entrée értékét tekintve, be kell vallani, nálam elég erős: úgyhogy amikor pár nappal később Medi hozzáfűzte még egy mailben, hogy szeretne egy HL-póló büszke és boldog tulajdonosa lenni, méghozzá mihamarabb, tehát hogyan oldhatnánk meg a gyors postázást, kicsit moccant a motorkulcs a zsebemben – és másnap már fordultam is be a Mediterranhoz vezető kis kavicsos útra. Megláttam a helyet, a jópofa, különleges hangulatot árasztó kis pubot a terasszal, az előtte álló veterán Fordson traktorral és a szintén antik benzinkúttal, aztán a “tavat”, kicsit lejjebb a hidat, ahonnan kánikulai napokon gyerekek vetik magukat a négy-öt méteres magasságból a vízbe… Mostar, kicsiben… szóval megláttam a helyszínt, és tudtam, cseppet sem utoljára vagyok ott. Pár órát beszélgettünk Medivel, ami engem illet, igazából tíz perc is elég lett volna hozzá, hogy kipipáljam – azaz nyugtázzam, hogy az én fajtám: középsúlyos őrült, javíthatatlan álmodozó, akit nemigen zavarnak meg a tények, s aki minden akadályozó tényező, a persze érthetően morcos-kedvetlen világ és a nehézségek ellenére is vallja, igenis szépen el lehet lavírozni kis ösvényeken, nem úszva az árral,  nem ledarálódva a pénzmalomban, jó barátok társaságában, jókedvűen, már-már boldogan. Főzni valami finomat/egészségtelent, hallgatni némi hangulatos muzsikát, nagyokat sztorizni, végig marhulni, jól érezni magunkat hangos/rossz szó nélkül: mindig is tudtam, hogy nekem a mediterrán életforma való – hát Dusnokon megtaláltam az örök szieszta földjét, köszönöm, míg meg nem lesz Toscanában a házikóm, tökéletesen megfelel ez is. Egy szűk hétvége, amelybe még egy fontos találkozó is belefért – lapozz értünk…

Hirdetés
Néha, ha elkalandozok, még én is azt hiszem néha, hogy a rendőrök jönnek mögöttem...

Néha, ha elkalandozok, még én is azt hiszem néha, hogy a rendőrök jönnek mögöttem...

Hiszen ismertek: nálam első a munka, csak aztán jöhet a szórakozás, igaz, próbálom úgy alakítani a pályákat, hogy a szórakozásra is rákenhessem, hogy munka, mondjuk fukszmindegy, hogy hívom, kábé úgyis csak engem érdekel, na, hagyjuk, nem is akarok  különösebben belemenni, ne rosszkedvűzzünk – a lényeg, hogy pénteken este hatkor indulunk lefelé Vasival, Timivel meg a fehér testvérszerkezettel, amit nálam is rosszabb indulatú emberek előszeretettel hívnak például fagyis motornak, amúgy meg elég sok autós rezzen tőle össze, amikor meglátják a tükörben, ugyanis elsőre elég könnyű valami jól fejlett rendőrmotornak is nézni, különös tekintettel arra, hogy a sisakok is fehérek hozzá.

Timi csatolja a fehér sisakot - jól érezte magát Dusnokon, szerintem jön még...

Timi csatolja a fehér sisakot - jól érezte magát Dusnokon, szerintem jön még...

Szép kényelmesen ballagunk, így is szűk egy óra alatt a helyszínen vagyunk – a teraszon már javában melegít a Zenészek éjszakája elnevezésű program házigazdája, a tágabban vett környéken játszó srácokból alakult Jambrio. Ha azt mondom, kellemes meglepetés a csapat, még finoman fogalmazok: bevallom, amióta Medi beharangozta a programot, valamiért folyton egy közepesen kínos, régi Bikiniket meg Billt recsegős rádióból kábé leszedős csapatot láttam/hallottam sajnálatosan túlfejlett lelki szemeimmel/füleimmel, akik a szakmai csúcsot mind ez idáig a Smoke On The Water elnagyolt koppintásával ostromolták meg…

Mire leértünk, a Jambrio háromötöde már melegített - muszáj volt nagyon odafigyelni a srácokra, mert kitűnően kenték

Mire leértünk, a Jambrio háromötöde már melegített - muszáj volt nagyon odafigyelni a srácokra, mert kitűnően kenték

Ehhez képest belépünk, és hatalmas kedvencem, egy klasszikus trió témázgat épp, kellemesen, fickósan mocorog a basszus, szép ívekkel, elegáns visszafogottsággal ráz a gitár, kellemesen simít alájuk a dob – hazudni itt nem lehet, a srácok nagyon figyelnek egymásra, adják-veszik a poént, elképesztően kellemes, részemről mehetne így reggelig… Aztán beszáll a billentyű, az se adja alább, s végül megjön az ének – na… rendben van, tyű, minden a helyén, nem lesz itt semmi baj a zenével, hajrá, máris Jambrio-s vagyok…

Évi, aki igazán kedvet csinál a fogyasztáshoz - akárcsak az összes többi kolléganője: bírják a gyűrődést, és nem csak csinosak, de kedvesek, jópofák  és barátságosak is

Évi, aki igazán kedvet csinál a fogyasztáshoz - akárcsak az összes többi kolléganője: bírják a gyűrődést, és nem csak csinosak, de kedvesek, jópofák és barátságosak is

Ennek örömére, plusz az út porát oldandó záros határidőn belül megiszom tehát négy rosé hosszúlépést – Vasiék üdítőznek, mert este mennek haza, hogy én viszont már nem mozdulok, az fix… Medi mondja ugyan, hogy menjünk át a háromszáz méterre lévő szállásra, Évi házába, de én megmakacsolom magam, itt alszom a tóparton, zsákban, ennyi a terv. Kész Laci lesz a társam, műszakból jön, ahogy kell, tízkor indul, tizenegy tájban már itt is lesz…

Medi, aki szerencsére csak a fotón pózolt a gitárral, illetve...

Medi, aki szerencsére csak a fotón pózolt a gitárral, illetve...

Medi szokása szerint minden szálat igyekszik a kezében tartani, és ettől nem hogy nem esik szét, de éppen ettől él és virul – gyorsan bemutat két új arcot, Bercit és PeZót, ismét csak ugyanaz a kategória, mint amiről már beszéltünk, szembeszélben, szagról megmondom, bent vannak a csapatban, öt perc múlva már úgy beszélgetünk, mintha harminc éve ismernénk egymást… megmondom őszintén, roppant mód odavagyok az ilyesmiért… Békésből érkeztek, és Berci magabiztosan azt mondja, kolbászról és pálinkáról sokkal többet nem tudhat náluk senki – utóbbi bizonyítékaképp előkerül egy fél literes üveg, a tartalma sajnos már eléggé megkopva, de pár kortyot azért még sikerül menteni: emberek, tényvalóság, hibamentes a barack.

... kicsivel később felvette ezt a remek fejfedőt, amiről korábban azt hittük, Martin talicskája

... kicsivel később felvette ezt a remek fejfedőt, amiről korábban azt hittük, Martin talicskája

A Jambrio teljes üzemre kapcsol, jönnek a rock-klasszikusok, de játszanak egy csomó slágert, kicsit átszabva-varrva, remekül: még egy Michael Jackson-opusz is megszólal, baj nélkül… Berciékkel becsületesen fogyasztgatunk, határozottan emelkedőben a hangulat, Vasiék fél tizenegy körül lelépnek, Kész Laci viszont tizenegy tájban megérkezik, és igen sok mindenre vágyódik, ami odabent, a pultban, Évától és Évcsától (figyeljünk a különbségre) beszerezhető. Úgyhogy össznépileg iszunk egy bolti almapálinkát (brrrrrr… – egyetértünk, baromi nagy kár, hogy elfogyott az a kis barack), Kész Laci pár sört, aztán néhány bort, aztán…

Nehogy elhiggyétek: Kész Laci csak majomkodik, miután rendesen belapátolta a zúzát

Nehogy elhiggyétek: Kész Laci csak majomkodik, miután rendesen belapátolta a zúzát

Aztán kimegyünk, és játszik pár saját számot a Vasárnapi Fiúk elnevezésű formáció – nem rossz… de azért nekem a Jambrio jobban tetszett… Végül megindul a jam: bárki beszállhat, aki kedvet érez – hm… bizonyos esetekben ez érezhetően nem akkora ötlet, mint hinnénk, de végül is… ki bánja… Fokozódik a nemzetközi helyzet, parádés a hangulat, beszélgetünk, röhögcsélünk és barátkozunk, hm… Medi egy szép színes műanyag talicskával a fején járkál fel-alá, és egy kis sárga gereblyével fésüli meg, aki kócos…

Ledőlünk a kis erdei tisztáson - csak hálózsák, ahogy a nagyfiúk szokták

Ledőlünk a kis erdei tisztáson - csak hálózsák, ahogy a nagyfiúk szokták

Ettől a Kész Lacinak is támad pár jó ötlete, de, mint kifejti, első alkalommal nem szeretne a buli középpontjába kerülni, lenyűgöz ez a példa értékű visszafogottság, de azért mindenképpen szeretnék ott lenni a következő dusnoki bulin, ahol már picit kevésbé lesz lámpalázas…

A bandák elpakolnak, a Mediterran kicsit elcsendesedik. Egy óra lehet talán. Akiknek menni kell, megindulnak, mi leülünk egy asztalhoz, lassan kialakul a kemény mag, és szélesre nyílik a sztoriláda.

Másnap reggel, Lord Boda és a monokli, ami egykoron olimpiás kulcstartó volt, de feltapad a fejemre...

Másnap reggel, Lord Boda és a monokli, ami egykoron olimpiás kulcstartó volt, de feltapad a fejemre...

Imádom ezeket az estéket… na jó, hajnalokat… folyik a szó, inni már nem feltétlenül muszáj, ha mégis, hát legyen a kis citromos sör, aztán, mint rendesen, most is időviharba keveredünk: most volt egy óra, lehet tán fél kettő már, Medi, mennyi az idő? Negyed hat. Ja, bocs. Pfff… Akkor azért világosodik talán… na, akkor pihenjünk le, hátha álomba tudjuk sírni magunkat. Kész Lacival leszórjuk a hálózsákokat a kis erdősávban (micsoda előrelátás: ne zavarjon már a hamarosan kelő nap – csak azt nem vesszük észre, hogy pontosan egy keleti tájolású kis foghíjas tisztásra kucorodunk, de sebaj…), Mediék lelépnek, mi pedig belekezdünk az igazak álmába.

Doktor Kész a gps-szel: ha jól sejtem, ebben a pillanatban szállnak el a térképeim a kéményen át...

Doktor Kész a gps-szel: ha jól sejtem, ebben a pillanatban szállnak el a térképeim a kéményen át...

Reggel arra ébredek, hogy valaki kis fadarabokkal dobál. Pontosabban kezdetben kis, azután viszont exponenciálisan növekvő méretű gallyakkal, ágakkal, végül amolyan rönkökkel… A szemem még csukva, pufognak körülöttem és rajtam a hasábok, azt nem igazán tudom, hol vagyok, azt viszont ennyiből igen, hogy a Kész Laci is velem van. Ilyesmire csak ő képes.

Először még kicsit durci volt, de öt perc alatt sikerült megnevettetnünk Martint

Először még kicsit durci volt, de öt perc alatt sikerült megnevettetnünk Martint

Menekülök, aztán összerakjuk a cuccunkat, és beülünk kávézni a teraszra. Nagyon szeretem ezeket a reggeleket: soha nem vagyok másnapos, de teljesen lefáradt agyunkból ilyenkor, ebben a lazán lebegős, semmi-sem-számít állapotban egészen eszelős poénok robbannak elő – visszaidézni lehetetlen őket, de az érzést bármikor felhozom, s még most is röhögnöm kell tőle… Alaposan megnevettetjük Martint, Mediék kisfiát is (apa még pihen kissé…), végül a Kész Laci megkoronázza a reggelt, elkéri a gps-emet, azzal, hogy feltölti rá a most hétvégi Balkán-túrát: tíz perc múlva már nem is indul a gépem.

Azért csak velünk volt a Körte is - ha személyesen nem is tudott eljönni

Azért csak velünk volt a Körte is - ha személyesen nem is tudott eljönni

Sírva vigadunk – hát még mikor kiderül, hogy kiváló mágusom eltüntette korábbi, az évek során rögzített útvonalaimat is… De minden jóra fordul: sikerül újraéleszteni a masinát, az útjaim helyett meg kapok újakat… Összecsavarjuk a hálózsákokat picire, és bepakolunk a motorokba.

Megtiszteltetés számunkra: Magyarország egyik legfiatalabb lelkű, de mindenképpen legtapasztaltabb motorosával pózolhatunk: jó egészséget, széles utat, Matyi bácsi!

Megtiszteltetés számunkra: Magyarország egyik legfiatalabb lelkű, de mindenképpen legtapasztaltabb motorosával pózolhatunk: jó egészséget, széles utat, Matyi bácsi!

Éhes vagyok, de nagyon: Medi zúzapörköltet főzött, én azt nem ehettem – kicsit faggatózunk a helyieknél, lángos sehol, úgyhogy elindulunk Érsekcsanádra reggelizni. Az út menti Csanádi Csárdába vesszük be magunkat, és kérünk két dupla rántottát (6-6 tojás) – hm… kiváló a minőség, ülünk a napsütésben, és minden jó. Hirtelen feltűnik a csárda előtt egy három motorból álló csapat, a harmadik egy tűzpiros Ducati… hm… alighanem Bálind Matyi bácsi, a 85 éves motoros, akit, jut eszünkbe, Medi előző éjjel meginvitált délelőttre…

Nyolcvanöt év: kétszázöt lóerő ura a nyeregben - indulni kell, hosszú még a nap

Nyolcvanöt év: kétszázöt lóerő ura a nyeregben - indulni kell, hosszú még a nap

Hamarosan mi is visszaindulunk, és igen: Matyi bácsi már a teraszon ücsörög, és mesél a köré gyűlt közönségnek. Elképesztő a fiatalsága: így, közelről, élőben még inkább. A motorjáról mesél, amivel most van: 205 lóerő, 165 kiló… itt meg is állnék, nincs nagyon miről beszélni… és dehogy nincs: Matyi bácsi szépen végigmegy az összes részleten – a lábtartót például ő maga csinálta, de meg nem mondaná senki, hogy nem a gyárban készült… És persze otthon van a másik Ducati, nem, nem adta el, kinek spóroljon, gyerek nincs, egymaga van, ő bizony nem viszi magával azt a keveset, ami van…

Két vadonatúj kedélybeteg barátunk: Berci és PeZo se gyakran parkol a pszichiáter rendelője előtt

Két vadonatúj kedélybeteg barátunk: Berci és PeZo se gyakran parkol a pszichiáter rendelője előtt

Tiszta gondolatok egy remek ifjonctól: csak bámulom, ahogy elköszön, aztán beöltözik, amikor a sisak plexijét leengedi, élő ember meg nem mondaná, hány éves… meg abból se, ahogy elindul, a hajam majd leég tőle…

Csak ülünk, ilyen találkozás után pár percig nehezen jön a szó – aztán kiülünk a víz mellé, a padra, és csak úgy vagyunk egy kicsit… Iszunk még egy bambit, nézzük a hídról ugráló srácokat, a strandolni érkező csajokat. Végül PeZóék indulnak, Medinek is van még dolga, és mi is moccanunk – délutánra nekem is otthon kell lennem…

Kicsit még nézegetjük a hídról leugráló srácokat, aztán megindulunk

Kicsit még nézegetjük a hídról leugráló srácokat, aztán megindulunk

Búcsú és indulás: út közben beugrunk még Szakmárra, a motoros találkozóra, épp elkapjuk a felvonulást, beállunk a végére egy kicsit, aztán Kalocsán kiszállunk, és beülünk egy jéghideg szódára, elkérjük a ballont, beszélgetünk a törzsközönséggel és a tulajjal, így a végén kiderül, barátságból kaptuk a hűsítést… Egy szép laza út haza, még egy jégkrém, és elköszönünk – persze azzal a borzongatóan kellemes tudattal, hogy egy hét múlva ilyenkor már Boszniában, a Neretva völgyében haladunk lefelé: új kalandok irányába…

(A dusnoki zenés-táncos éjszaka, továbbá a másnap délelőtt összes képe itt. Lejjebb pedig néhány további kép egy összeállításban a minden évben megtartott Szent Iván-éji fáklyás-csónakos mulatságról…)

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (26 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

6 komment

  1. Medi szerint:

    Hát, most mit írjak elfogulatlanság nélkül? K…va jó és besza – behu a röhögéstől. És a lényeg a lényeg, semmi simli. Csak a tények. “Hogy maradjunk a tőmondatoknál.”

  2. LTy/ i szerint:

    Csak egy picit muszáj, hogy hozzákotyogjak. “…Lord Boda, és a monokli,…” Annyira jó lett az a kép, mint ez a pompás fenti tudósítás. :)

    • Boda Kapitány szerint:

      Jaja… köszönöm… monokli… az az igazság, hogy ezek azok az apróságok, amik miatt annyira szeretem ezeket a speciális, nem hétköznapi reggeleket, amikor még csak olyan félgázon megy az agy, lebegősen, könnyedén, és olyan poénok jutnak eszünkbe, hogy lehajtott fejjel csak röhögünk és röhögünk, aztán kávé, aztán egy kis fanta, aztán…

  3. PeZo szerint:

    Halihó Kapitány!!
    Örülök,hogy megismerkedtünk.
    Ahogy olvastam a cikket,mintha újból ott lettem volna!!
    Köszi!!

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


egy × 7 =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz