Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


01 augusztus
7komment

Viharos szombat reggel után fényes este – már Tabdiban (III.)

A péntek délutáni munkavédelmi szerkó - ha valaki tüzel a bogrács alatt, annak így kell beöltözni, nehogy baleset érje (fiatal modellünk agysérülése korábban keletkezett)

A péntek délutáni munkavédelmi szerkó - ha valaki tüzel a bogrács alatt, annak így kell beöltözni, nehogy baleset érje (fiatal modellünk agysérülése korábban keletkezett)

Folytatódik szilvásváradi anabázisunk fordulatokban gazdag története – az első részben, ha még emlékeztek, leginkább az oda vezető útról igyekeztem beszámolni, arról a menetről, ami után, magamban, pihegve, egy darabig csak Szívásváradként emlegettem a hangulatos kisközséget. Aztán minden rendbe jött, a hangulat estére igencsak parádésra hevült, hajnali öt körül pedig főképpen a Queen meglepetés-fellépése fémjelezte a bulit, finn barátaink őszinte örömére. Másnap reggel kissé bizonytalannak éreztük az időjárást, néhányan magukat is, úgyhogy többen gyorsan eldöntötték a nyitott kérdéseket, amennyiben ledöntöttek (na jó, nálam elsődleges az igazmondás: ledöntöttünk) egy-két sebes járású zónapálinkát – az igazsághoz tartozik, hogy tíz óra után ennek dacára is egészen tekintélyt parancsoló kis csapat fordult ki a Magyar Route 66 panzió lejtős udvaráról Eger irányába. Mi viszont maradtunk ücsörögni és kvaterkázni: ám ahogy a második rész végén sejtelmesen utaltam rá, volt közöttünk valaki, nem, kérésére továbbra sem árulom el a nevét, aki az emeleti dühöngő erkélyén kuporogva le nem vette tekintetét hűséges laptopjának monitoráról, s csak dolgozott, dolgozott serényen. Nincs ezen mit ócsítani, kedves olvasóm: úgy lehet, kicsit patetikus, amit mondok, de igaz – vannak még, akiknek előbbre való a kenyérkereset, a hivatás, mint a folytonos szórakozás, a dáridó, a vaskos/olcsó tréfák és a becsületes dolgozókat oly nagyon irritáló, harsogó kacaj… De ne ragadjunk le most egyszerű emberi sorsoknál, ha még oly megkapóak se – bőven van még felidézendő esemény a pénteki napból, nem is szólva az erőteljesen viharos szombat reggelről, amikor is Vasi társaságában, két ikertestvér arany szárnyú, a fehér meg a piros hátán meg kellett indulnunk hazafelé, mert akadt némi dolgunk… Én például a Mamiékhoz voltam hivatalos ebédre, aztán egy apró, de annál kellemesebb  kitérőt követően megindultam Tabdi irányába, ahol már várt rám Varga Zsolti és Lindus, továbbá Misa bácsiék, Puttóék, Tóth Feriék és Orsi is – egy kis pót-Ausztriát tartottunk, tojásos lecsóval, no meg ittunk pár cseppet Zsolti születésnapjának örömére… Mindezekről híven beszámolok alább: tudjátok, mi a dolog…

Hirdetés
Kicsit hasonlít apára is: hatalmas kedvencem, Gréti és Jánoska - még nem motorral jöttek

Kicsit hasonlít apára is: hatalmas kedvencem, Gréti és Jánoska - még nem motorral jöttek

Röviddel dél előtt Toncsi érkezett a jó hírrel a víg asztaltársasághoz: áldásos tevékenységének hála a főtt debreceni és a mustár a konyhában előállt. Szerencsére akadt néhány vállalkozó szellem, aki azonnal aktívan belekezdett a gyors ebéd környezetbarát megsemmisítésébe. És bár eszegetés után édes a pihenés, nos, nem, Szilvásváradon más rendező elvek szerint működnek a dolgok. Én, példának okáért, fogtam magam, felballagtam a Route 66 kemping részébe (eredetileg úgy terveztem, hálózsákozok – aztán jobb ötletnek tűnt a dühöngő), és előkaptam úti csomagomból, s legott át is vettem legendás fekete úszónadrágomat, majd a méretes medencéhez sétáltam a tűző napsütésben. Csak úgy mondom, sima ténymegállapítás, nem véleményközlés: holland tulajdonos esetén felesleges rá számítani, hogy bármilyen rendszerrel is melegítenék egy bármilyen medence vizét.

Van, aki ruhástól szereti - pontosabban (Bőhm Zolinak) vannak olyan jó haverjai, akik ruhástól lökik be a medencébe

Van, aki ruhástól szereti - pontosabban (Bőhm Zolinak) vannak olyan jó haverjai, akik ruhástól lökik be a medencébe

Vagy, ha jobban belegondolok, bármit. A melegítés ugyanis egyrészt pénzbe kerül, s a hollandok az ilyesmit elég mérsékelten kedvelik, másrészt ők az Északi-tengeri strandoláshoz vannak szokva – nekik mondjuk a február végi Balaton már pocsolyamelegnek tűnik. A kék lagúna vize mindazonáltal nagyon kellemes, ha az első tíz percet sikerül túlélned: úgy kell elképzelni, mintha a csapból jól kiengedett hideg vízzel lenne feltöltve, merthogy nagyjából ez is a helyzet. Azt végképp nem értem, miért melegszik fel lassabban a naptól, mint a Csendes-óceán – mindegy… a természetnek is megvannak a maga nagy titkai…

Jól mutatok a napon (is): a színemen is látszik, sok időt töltök póló, farmer meg csizma nélkül

Jól mutatok a napon (is): a színemen is látszik, sok időt töltök póló, farmer meg csizma nélkül

Kifekszem a napra, magamhoz szólítok egy citromos sört, Toncsi, Gyusza húga egy másik nyugágyra dől le, és jól megbeszéljük, mennyire bírjuk ezt a léha életet: változatlanul mondom, bár jól tudom, hogy a – nyilván a gazdagok által kiadott/támogatott – tudós könyvekben azt írják, a munka tette emberré az embert, én csak azt gondolom, ennek a vélekedésnek addig volt némi létjogosultsága, amíg teszem azt felfedeztük a tüzet, a kereket, és effélék. A magam részéről teljesen jól ellennék akár a Route 66 hűvös medencéjének szélén is a továbbiakban, és kétlem, hogy bármikor is eszembe ötlene, mennyire hiányzik valami konkrét tevékenység (ha egy dúsgazdag olvasó, bárhol a világon kételkedik a szavamban,  netán ragaszkodna hozzá, hogy kísérleti úton is megvizsgáljuk, mi történik az emberrel, ha nem dolgozhat, hát tessék, feláldozhatom magam, leszek kísérleti nyúl)…

Nem tudom, sikerül-e kitalálni, vajon melyik részt kedvelték leginkább buzgó quadosaink...

Nem tudom, sikerül-e kitalálni, vajon melyik részt kedvelték leginkább buzgó quadosaink...

Egy kis pénz persze nem árt(ana) a semmittevéshez, minden irányból kivesézzük hát a szokásos lottónyeremény-sztorit.

Közben egészen szépen benépesül a medence környéke – jönnek az újak, Katáék, jót beszélgetünk velük, bár a medencébe (kiemelt tisztelet a fagytűrő hölgyeknek) csak az olyan edzett férfiak ereszkednek bele, mint a Boldi például. Közben kezdenek visszaszivárogni a túrázók is, Enikőnek fülig ér a szája, jó ránézni, remek napja volt, nagyot motorozott, minden percét élvezte, s olyan boldogan meséli, hogy ragadós… Edit motorja viszont valami kellemetlen hangot ad – szezon végéig most már elmegy, ám akkor irány a motorkórház, Gyuszi birodalma.

Boldi, népszerű nevén Nyúl (akinek néhány sorstársa ketrecben sínylődött a füvön) és minden tüzek gyújtója, Kész Laci

Boldi, népszerű nevén Nyúl (akinek néhány sorstársa ketrecben sínylődött a füvön) és minden tüzek gyújtója, Kész Laci

Késő délután Kész Laci, a Tűzisten, nekilát, hogy összerakjon egy újabb komoly máglyát: marhapörkölt lesz, az pedig, még én is tudom, kéri az erőt szépen és hosszasan. A gyönyörű hús aprításába és agysebészeti szintű előkészítésébe szinte minden hadra fogható ember bekapcsolódik… A marhapörkölt-program valóban nem rövid: vagy hat órán át rotyog a tekintélyes vasbográcsban (Hoppá, brékó-brékó: nem is vas, Körte megmondta, speciális réz – na, ha ezt tudom…) az egyre kellemesebb külsejű cucc – este tíz tájban már mind ott keringünk a szaletli környékén, mint a kondorkeselyűk, ugyan, hol van már az a pár debreceni, vagy a Kész Laci ötven kakaós csigája…

A kezdetek - természetesen a megfelelő alapok is fontosak egy jó bográcsos ételnél: Gyuszánál ebben sem lehet hiba

A kezdetek - természetesen a megfelelő alapok is fontosak egy jó bográcsos ételnél: Gyuszánál ebben sem lehet hiba

A délután és az este egyébként a munka- és balesetvédelem jegyében telik: Laci felvesz egy (figyelj, egyik kedvenc magyar kifejezésem következik) láthatósági mellényt, egy rohamsisakot, és néhány tételben kifejti, a tűzrakás bizony nem lepkeűzés, ő továbbá nem akar megbukni, ha egy razzia lenne, és még pár tucat vonatkozás, természetes, hogy fetrengünk. Kénytelen vagyok elmenni a motorhoz, lehozni és kölcsönadni neki a dupla üveges gumiszemüvegemet, amit még a múltkor Meditől kaptam ajándékba egy kalocsai ócskapiacon. Mit mondjak: felejthetetlen az összkép – elkészítem férfimodellünk újabb portfólióját.

Ha jól emlékszem, talán tizenhárom kiló húsból készült pörkölt - elég sokan dolgoztak rajta, hogy felkockázzák, ínmentesítsék

Ha jól emlékszem, talán tizenhárom kiló húsból készült pörkölt - elég sokan dolgoztak rajta, hogy felkockázzák, ínmentesítsék

Aztán végre bársonypuha a hús, kifő a tészta, eszünk: egészségesen, fél tizenegy tájékán. Épp csak hogy beférünk a tető alá, pedig jól összehúzzuk magunkat – pompás a késői vacsora, természetesen mindenkinek jut bőven, akár egy repeta is belefér… Vasival megkezdjük az előkészületeket a másnap reggel nyolcra tervezett indulásra: összepakolgatunk, a tisztasági csomagunkat leszámítva becuccolunk a motorokba, és éjféltájt csendesen fel. Kíváncsi vagyok, milyen meglepetés ér majd minket hajnaltájban, de kivételesen szinte semmi komoly: felébredek ugyan, amikor a többiek feltipegnek, de hamarosan már újra alszom.

Amikor az ember elfárad a fahordásban, megpakolja a barátja motorjának csomagtartóját, gumipókkal rögzíti a rakományt, úgy viszi el ötven méterre

Amikor az ember elfárad a fahordásban, megpakolja a barátja motorjának csomagtartóját, gumipókkal rögzíti a rakományt, úgy viszi el ötven méterre

És amikor fél nyolckor felkelek, a tetőn egyenletesen doboló hang világossá teszi, hogy ezt aligha ússzuk meg szárazon. Kinézünk, az égbolt tényleg elég ólmos, és megbízható minőségben esik: bár a Kész Lacival megállapítjuk, sajnos már semmi se a régi, amikor épp ott tartunk, hogy ezek a mostani műanyag viharok milyen ócskák, szerintem száz méterrel mellettünk úgy vág be a villám, hogy elég nehezen tudunk megszólalni utána, és kicsit beljebb húzódunk. Várjuk a helyzet jobbra fordulását, s ahogy lenni szokott, egyre rosszabb. Már komolyan esik. Kilenc körül nincs mit tenni – ha nem vagyok pontban délben a Mamiéknál, végem -, egy csendesebbnek hazudott periódusban meglódulunk Vasival, gyorsan elköszönünk a vigyorgó barátoktól, és nekivágunk.

Általános szombat reggeli kép: az ember ilyenkor tipródik, melyik a legjobb pillanat az indulásra - pedig oly mindegy

Általános szombat reggeli kép: az ember ilyenkor tipródik, melyik a legjobb pillanat az indulásra - pedig oly mindegy

Ahogy kifordulunk, tényleg leszakad az ég: bő tíz kilométeren át még tájékozódni sem egyszerű, aztán kiérünk a katlanból, és derülni kezd… Egerbe érve már meg is száradtunk, s onnan egy igazi örömmotorozás vár ránk hazáig, egy különösen élvezetes kis fővárosi flik-flakozással, a motorosokra nézve kedvező közlekedési szabályok maximális kihasználásával… Ercsinél megállunk és elköszönünk, szűk félórán belül már a Mamiék ebédlőjében kanalazom az évezred hideg gyümölcslevesét, aztán jöhet a második fogás: egy kis marhapörkölt… na jó, vegyes…

Megbeszélés a terasz védelmében - mindenkinek van valami szuper ötlete

Megbeszélés a terasz védelmében - mindenkinek van valami szuper ötlete

Tiszta szerencse, hogy abszolút érzéketlen vagyok a változatosságra – természetesen ez is szuperfinom, ráadásul nokedlis, ami egy másik (sokadik) gyengém, és persze van egy “kis” desszert is…

Szépen megköszönök minden finomságot, aztán hamarosan már kedvenc vidéki bázisom, Tabdi felé gurulok csendesen, mosolyogva – tudom, hogy Varga Zsoltiéknál az vár, ami immár pár éve mindig: jó barátság, szeretet, felhőtlen móka, kacagás, sztorik… hozzájuk menni nekem igazi mentális szanatórium, felfrissülés… Szinte teljes a stáb: Lindusék, Puttó és Dóri, Tóth Feri, Vali – a fiatalokat leszámítva a teljes osztrák gárda együtt van, plusz az esemény fényét emeli Orsi, aki szerencsére tudott időt szakítani Tabdira, ráadásul tömegközlekedéssel érkezett.

Már szárazon - minikonvojunk itt már a jó kis 3-as úton halad csendesen

Már szárazon - minikonvojunk itt már a jó kis 3-as úton halad csendesen

És itt vannak Zsolti anyósáék – csodálatos emberek, mindketten, elmondhatom, ami pedig Misi bácsi történetfűzési érzékét illeti, nos, arról csak annyit, hogy a Dumaszínház (tényleg) nagyjai sokat adnának érte, ha pár órát vele tölthetnének… Most például egy mesefüzér egyik ágán át eljutottunk egy bizonyos “sváb lányhoz”, akivel egy ismerős (házas)ember “erősen jóban volt”. “Szép darab menyecske volt, akár a zsidó zsák. De olyan, hogy vásárba lehetett volna vinni táncoltatni. Mondtuk is a komának, na, te szép nagy fába vágtad a fejszédet…” És így tovább, mondjuk egy órácskán át.

Estére aztán Tóth Feri közkívánatra csinál egy olyan elképesztő tojásos lecsót, hogy képtelen vagyok Dóri házi somlóijából egy falatot is begyűrni – ritka madár nálam az ilyesmi… Aztán szépen elköszönünk egymástól és lepihenünk: Varga Zsolti egy icipicit, egy vadászgép intenzitásával horkol odabent, de csak mosolygok ezen is – még mielőtt én is belekezdenék a magam szólójába… Állítólag…

(Szombaton sajna csak nagyon kevés kép készült, azok itt találhatók. Lejjebb pedig egy videó, amiből ízelítőt kaphattok – nem mi rögzítettük – milyen is kiadósabb esőben motorozni…)

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (22 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

7 komment

  1. Hatlövet szerint:

    András ahogy elnézem, a képen az a bogrács minden csak nem vas.
    Ha meg igen, akkor Cu-val galvanizálták.

  2. Suszter és a Gyík szerint:

    A hatalmas farakományhoz külön gratulálunk! Nagy munka- megbecsülendő. :)

  3. Don Kanyar szerint:

    Az biza rezó bogrács békebeli nem olyan mint a mostiak holmi fröccs öntött………:)

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


öt − 2 =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz