Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


Archive for július, 2012

13 július
12komment

Nomen est? Bús úr – a Vidám Park utolsó igazgatója… (I.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (36 lövet, átlagosan: 6.94 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Muki oszlófélben... az egész Vidám Park jelképe volt - az egész szomorúparké lehetne

Muki oszlófélben... az egész Vidám Park jelképe volt - az egész szomorúparké lehetne

Talán még emlékszel rá, kedves olvasóm: a HL immár lassan féléves történetének legjelentősebb közönségsikere lett az a három részes kis riport (néhány nap alatt, ez úton is hála, sok ezren olvastátok/néztétek), amelyben a dunaújvárosi Vidám Parkot és kapcsolódó részeit jártuk körbe egy sima kis belógást követően – rengeteg fotóval, jelentős terjedelemben, néhol könnyed, máshol könnyes nosztalgiával emlékeztem meg a parkról. Volt min sírdogálni – a terület a szó legszorosabb értelmében romokban hever, nyomasztó látvány, pláne olyasvalakinek, aki gyerekkorában rendszeres, tátott szájas vendége volt a parknak, később az ifiparkban korpázott a rockra, és az LGT-t nézte a szabadtérin. Legelőször, a kilencvenes évek elején az értékes dolgokat lopták el simán, nyilván bennfentesek, később a könnyen mozgatható bármiket és akármiket vitte, aki tudta, a végén pedig jött az igazi kihívást jelentő maradék – ami esetleg túlságosan le volt betonozva, azt szétverték a gondos szakemberek, szigorúan a perfekcionizmus nevében. Miután nagyjából a betonjárdák, a fű, a bokrok és a fák maradtak, természetesen gondosan bekamerázták a területet, egyrészt hogy valaki azon is keressen már pár fillért, másrészt mert azért nálunk csak elsődleges a közvagyon védelme. A terület egyébként fantasztikus – lehetne. Az persze csak a legelvakultabb retróisták agyában fogalmazódik meg, hogy a valamikori Vidám Parkot életre kellene/lehetne kelteni – mint a későbbiekben, a második részben látni fogjátok, ennek semmilyen értelemben nincsen realitása. Az viszont, egy normális városban/közegben elképzelhetetlen lenne, hogy egy ilyen természeti adottságokkal rendelkező közpark ilyen állapotban csúfoskodjon évtizedeken át – ahelyett, hogy a városlakókat szolgálná. Mert ha semmi más nem történne, mint hogy (akár némi társadalmi jellegű munkával) kitakarítanánk a területet, aztán fordítanánk rá pár milliót, hogy kertészeti szempontból rendbe tegyük – ha csak sétálni lehetne a csodás fák-bokrok között, már akkor is fényévekkel előrébb lennénk… Egyebek mellett ezekről a témákról is beszélgettem a Vidám Park utolsó igazgatójával – a sors fura fintora, hogy Bús Józsefnek hívják. Lapozás után minden, ami Vidám Park… Tovább »»

Hirdetés
11 július
5komment

Jönnek a vadak – és Szent apus

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (14 lövet, átlagosan: 6.57 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Énlaka, 2008 - ajándék könyveket szállítunk Erdélybe Nyulasival, és örülünk ennek

Énlaka, 2008 - ajándék könyveket szállítunk Erdélybe Nyulasival, és örülünk ennek

Hát akkor meg is érkeztünk, kedves mindnyájan, nincs más hátra, mint hogy betartsam hétfői ígéretem, amit A fehér pisztoly című partizános Delfin könyv bemutatása okán tettem, és most bemutassam egy 1993-as (az egyik írás, jelesül az enyém, egyértelműen megadta a választ: mégsem ’92) “verseny” két pályaművét. Az összecsapást mi magunk ötlöttük ki kiváló, örök barátommal, harcostársammal, Nyulasi “Öcaline” Zsolttal, akivel akkoriban a Dunaújvárosi Hírlap csapatát erősítettük. Nem volt nehéz meggyőzni főszerkesztőnket, adjon egy kis teret játszódásunknak: Csaba “bácsi” érthetetlen okból meglehetősen kedvelt minket, hamarosan tehát, a Műhelytitok című sorozatunk egyik darabjaként megjelent az a két kis tárca, novella, amit hamarosan átböngészhettek, remélem, kedvetekre. A játékszabály spártaian egyszerű volt: a vakvéletlen segítségével kipécéztünk a könyvből négy mondatot (csak a pontosság kedvéért: 17. oldal, 5. mondat; 42. o., 6. m.; 99. o., 9. m.; 33. o., 4. m.), az írások kezdő- és végpontjai, valamint két, kötelezően felhasználandó közbenső mondat így adódott (ezeket most is vastag nagybetűvel szedtem), a többit magunkra bíztuk. Még arra is emlékezni fogok, míg csak élek (mi több, egyre több részlet jut majd eszembe), hogy egy hétfő volt a leadási határidő – szombaton épp érkeztem haza valahonnan, motorral, amikor megláttam a Nyulasit a városházánál… olyan gőgös félmosollyal sétafikált, hogy muszáj voltam megállni… tíz másodperc múlva már elő is kapta a véletlenül épp nála lévő kéziratot, mert ő már kész volt… az enyémből persze egy betű se… és még ott, a járdán, a motoron ülve elolvastam az övét, és persze tudtam, milyen fájdalmasan jót írt (mármint elsősorban is nekem fájt, hogy olyan jó, de igyekeztem közömbös arcot vágni), úgyhogy nagyon sietősen elbúcsúztam, és szokásommal ellentétben az enyém is készen volt két óra múlva, két nappal határidő előtt… Ennyi a sztori – a többit elmondják a vadak, akik jönnek, és persze szent apus: jó szórakozást remélünk, ja, a végén egy kis meglepetésgaléria, pár közös képpel az elmúlt évekből, a teljesség igénye nélkül: lapozzatok, ha néznétek… Tovább »»

09 július
10komment

Vlasta Radovanovic: A fehér pisztoly

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (12 lövet, átlagosan: 6.92 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

A fehér pisztoly: partizánregény, alapvető tudnivalókkal, és sok hibával

A fehér pisztoly: partizánregény, alapvető tudnivalókkal, és sok hibával

Bár a Heti Delfin című sorozat különb s különb okokból jelenleg egyáltalán nem heti rendszerességgel jelentkezik, ez nem azt jelenti, hogy elfelejtettük volna. Ha negyven fokban kissé nehezen hihetőnek tűnik is, tapasztalataim mindenképpen azt mutatják, lesz még tél, amikor vagy térdig érő, színes csíkos meleg zoknikat kötögetünk a kandalló mellett szakmányban, vagy Delfin könyveket olvasgatunk s aztán ajánlunk – a magam részéről mindenképpen az utóbbit választom majd, tekintettel arra, hogy olvasni legalább tudok. Mai kiadásunkban tehát Vlasta Radovanovic A fehér pisztoly című (Eredeti címe: Szása) örökbecsű partizántörténetét futjuk át röviden, szerdán viszont egy valóságos csemegével rukkolok elő: a Nyulasi “Öcaline” Zsolt barátommal saját hatáskörben, ha jól emlékszem, kereken húsz éve megrendezett kisnovella-írói versenyünk két dolgozatát másolom majd be szórakoztatásotokra. A Dunaújvárosi Hírlapban (azokban a boldog-szép-felelőtlen időkben épp mind a ketten ott tevékenykedtünk) teret kapott “verseny” lényege egyébként az volt, hogy véletlenszerűen kiválasztottunk a könyvből négy mondatot, az első volt az én záró mondatom, illetve a Nyulasi kezdője, majd ugyanez fordítva, a maradék kettőt pedig el kellett helyezni valahol a szöveg belsejében. Hogy mik voltak a mondatok, azt is hamarosan, majd e kis írás végén elárulom. Kitűnő móka volt az egész, soha nem felejtem el – de hogy így, digitálisan is meglegyen/megmaradjon, hamarosan bemásolom és közzéteszem. El ne feledjem: a történetből már 1962-ben szélesvásznú, 88 perces jugoszláv film készült – a rendező és a főszereplők nevétől megkímélek mindenkit. A könyv, a Delfin könyvek sorozatában 1974-ben jelent meg, épp csak 39 800 példányban, én annak idején 8 forintért vehettem meg. Jó szórakozást! Tovább »»

07 július
10komment

Hungarian recycling, 2012.

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (25 lövet, átlagosan: 6.76 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenegy éves rovatunk mai, e helyütt már huszonharmadik kiadásában először is Ukrajnába kirándulunk egy cseppet, ahol az igazán gazdagok nem Mercedest, Audit vagy épp Rolls-Royce Phantomot vesznek, hanem tankot, páncélos csapatszállítót – azzal járnak és versenyezgetnek egymás között a hosszú téli estéken. Ígéretemhez híven a munkaügyi kirendeltségen tett hivatalos látogatásom második részét is közkinccsé teszem azután – mi több, nem fogom elhallgatni az összeg nagyságát sem, amire három teljes hónapon keresztül építem fényűző költségvetésem. Végül pedig pár szóban csupán, de arról a tapasztalásról, miből is derül ki egyértelműen, nagyjából az első tíz Magyarországon megtett kilométered során, hogy, hála jó sorsodnak, hazaérkeztél… Péntek délután van, legfőbb ideje tehát, hogy Dunaföldvárra guruljak, ahol nem kisebb jelentőségű személyiséggel, mint Szigeti Sanyi barátommal fogom megdönteni az árnyékos helyen tartózkodás országos csúcsát – szombaton pedig tovább zötyögök, Balatonboglárra, a legendás András büféhez, ahol kedvenc csapatom, a DAB.Docler hokisai kerékpároznak a fizikai felkészülés fontos részeként… Vasárnap a főváros vár rám – gazdag belföldi program tehát a hétvégén: lapozzatok, és feltárul a világ. Tovább »»

06 július
8komment

Újabb hágók, egy duettes nap, majd hazaút hőgutával (VI.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (34 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

A szalagként a mélybe tekergő út, a sziklák, a hegyek, a fenyők... nem kell valakinek elintézni valamit arrafelé?

A szalagként a mélybe tekergő út, a sziklák, a hegyek, a fenyők... nem kell valakinek elintézni valamit arrafelé?

Sokat nem enyhült az elmúlt napokban a kánikula – én rendületlenül haladok tovább, ha bírtok olvasni, ha nem, hiszen rengeteg lenne a tennivaló: ma mindenesetre befejezem ausztriai-olasz hetünk ismertetését. Még június 23-án, szombaton érkeztünk meg Varga Zsoltiékkal, Puttóékkal, Tóth Feriékkel kedvenc kis százéves faházunkba, mely a Großglockner közelében, a Mörtschach melletti Pirkachbergen, 1450 méteren található, kétezer méteres hegyek karéjában, lenyűgöző környezetben. Ötven méterre a házikótól egy patak rohan, abból kapjuk az ivóvizet, valamint egy villanymotor meghajtásával az elektromos áramot… Egy másik, hasonló házban, harminc kilométerrel odébb, Oberdrauburgban Körtéék vertek tanyát – ők öt motorral képviseltették magukat az idén. Vasárnap és hétfőn pompás, háromszáz kilométer körüli túrákat tettünk a környék kacskaringós szerpentinjein – de azok se unatkoztak, akik nem tartottak velünk: ők kisebb-nagyobb gyalogtúrákon fárasztották magukat, becsavarogták a környéket, megnéztek minden elérhető nevezetességet, felmentek a Großglocknerre. Kedden aztán Varga Zsolti kiszúrta, hogy a hátsó gumim ismét túl van a jelen – magyarul már a szövetet koptatom. Eszem ágában se volt három napot makramézással tölteni, míg a többiek motoroznak, gyorsan kerestem hát egy gumis műhelyt, és szerda délutánra büszkén és boldogan mutogattam mindenkinek a vadiúj Bridgestone-t. Eljött hát a csütörtök, és, hurrá, helyreállt a világ rendje – reggel kilencre mentem az oberdrauburgi eni (leánykori nevén: Agip) benzinkúthoz, a találkaponthoz. Hajtás után hajtunk. Tovább »»

04 július
4komment

Netezős műhelynap, a végén egy világbajnok marhapörkölttel (V.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (28 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Makrancos hátsó gumim ismét szöveten - remélem, idén már utoljára...

Makrancos hátsó gumim ismét szöveten - remélem, idén már utoljára...

Ti hogy bírjátok? Én legszívesebben nyakig merülnék valami kellemesen hűvös folyadékba, még azt se bánnám, ha közben nem teljesen decens módon felöltözött, mosolygós, a Hétlövetért és szerzőjéért fátyolos tekintettel rajongó mesztic lányok fölém hajolva gyöngyöző korsókból kézműves cseh sörökkel itatgatnának… Nos, ehhez képest légmentesen lezárt kis lakásomban igyekszem túlélni a hőgutát, gondolom, nem vagyok egyedül – a legjobb szolgálatot most hűséges ventillátorom, továbbá kiválóan felújított fürdőszobám zuhanyegysége teszi… Kedden délután, azaz órákon belül mindenesetre, megjósolom, úgy döntök, irány Dusnok, Szabó Sanyi barátunk méltán legendás bázisa, a Mediterran Pub, és a mellette elterülő kis tó – így aztán végül is apróbb kompromisszumokkal megvalósulhat a bevezetőben említett álom, mi több, még ki is egészül a Sanyi által sütött kemencés tejfölös-fokhagymás kenyérlángossal… E pillanatban viszont még kedd délelőtt van – és bizony erőteljes nosztalgiával gondolok vissza a nemrégiben a karintiai Pirkachbergen töltött estéinkre, amikor is a lányok kedvéért alaposan be kellett fűtenünk a vadonatúj, ragyogó sparheltba. 1500 méter magasságban, a hegyek ölelésében ilyenkor is tíz fok alattiak az esték – szép volt, igaz volt. Ha még emlékeztek, keddi napunkról meséltem legutóbb, amikor is kiderült, hogy a motorom hátsó gumija sajnos ismét feladni kényszerült az Alpokban mindig fokozott igénybevétellel járó küzdelmeket: szerencsére találtam egy kitűnő gumis műhelyt Lienz határában, a Plankenauert – ott megrendelték a vadonatúj hátsó gumimat, és megígérték, hogy szerdán mindenképpen azon hagyhatom el a cég telephelyét. Azt sajnos nem tudták megmondani, mikor hozza a futárszolgálat a gumit – reggel fél kilenc körül, egy szűkszavú sms elküldése után mindenesetre hegyi rezidenciánkra érkezett Kész Laci, akinek nem sokat kellett könyörögni, hogy fogadjon el egy frissen főzött kávét. A nap folytatásáért lapozzatok… Tovább »»

02 július
7komment

Egy csodás alpesi hét krónikája – már itthonról szemlélve… (IV.)

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (29 lövet, átlagosan: 6.90 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Itt már tényleg úgy éreztem, soha nem érek haza a negyven fokban, tűző napsütésben

Itt már tényleg úgy éreztem, soha nem érek haza a negyven fokban, tűző napsütésben

A napokban már voltam bátor felfedni azt a nyilván senki által soha nem hallott bölcsességet, miszerint minden jónak vége szakad egyszer – sajnos ugyanígy jártunk az ausztriai nyaralással is: szombaton az utolsó magyar erők is elhagyták a két végvárat. Körtééknek, legnagyobb bánatukra, már pénteken vége szakadt a mókának, mi, Kész Lacival még betöltöttünk egy háromszázas kis túrát csak az íze kedvéért; Tar Jocóék a millstatti tóra mentek, fürödni, Plesz Laciék pedig az európai motorosok Mekkájába, a Großglocknerre léptettek fel. Varga Zsoltiék sem töltötték épp tétlenül az időt – még csütörtökön a viszonylag közeli Porsche Múzeumba látogattak el mindannyian, pénteken pedig már csak pihentetőbb, apró kirándulásokkal múlatták a rohanó időt. Ők végül szombaton hajnalban hagytak magamra, 3.50-kor felültem, és kicsit bambán néztem a két autó, meg a mögöttük baktató motor piros véglámpáit, aztán visszadőltem még, és csak hét óra után adtam fel Robinson-életemet, s hagytam el a kunyhót, hogy aztán életem egyik legkeményebb tíz óráját kezdjem meg – az eleje még nem is volt olyan veszélyes, de dél körül már úgy tűzött a nap, hogy azt hittem, lefordulok. S a dolog egyre csak komolyabbá vált. Kettőtől lényegében már csak benzinkúttól benzinkútig botorkáltam, mindenhol ittam egy liter vizet, és a fejemet pár percre a csap alá dugtam… Lakott területen kívül, bevallom, lehetőség szerint sisak nélkül közlekedtem – gyorsan szólok, a kisebbik rosszat választottam, ha ugyanis a fekete bukóm rajtam marad, száz százalék, hogy elájulok. Néha így se jártam messze tőle, a fejem meg úgy sajgott, mint még soha. Benéztem a Vincze Bandihoz, a Balaton legjobb büféjébe, Balatonszemesen, ittam nála egy kiváló szódát, és legnagyobb sajnálatomra nem tudtam enni semmit – ez mutatja leginkább, hogy tényleg bajom volt. Nagy nehezen hazaértem, egy órát álltam a zuhany alatt, aztán tizenkét órát aludtam, mint akit agyonvertek. Mostanra viszont minden rendben, újra harapok, és íme, itt a következő fejezet, drámai részekkel – a hajtás után… Tovább »»

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz