Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


30 július
6komment

Második napunk (és az első vége) a Magyar Route 66-ben – túrázók, dorbézolók (II.)

Jó panziónak is kell cégér - Gréti pénteken azért pityergett, hogy apa ültesse fel a bácsi mögé...

Jó panziónak is kell cégér – Gréti pénteken azért pityergett, hogy apa ültesse fel a bácsi mögé…

Az este mindenesetre elkezdődik – dobtam fel a nem kicsit fenyegető mondatot múlt pénteki bevezetőm végén, melyben arról adtam számot, miképpen jutott el tizenöt motorból álló kis eszkvadronunk a kies Szilvásváradra, mintegy 43 kilométeres átlagsebességgel suhintva keresztül e lángoktól ölelt kis hazát. A túra nem volt egyszerű: vallomással tartozom – miképpen Nyilas Misi egy idő után nem akart debreceni diák lenni, úgy fél hármas megérkezésünk után én is azt gondoltam, soha többet nem akarok három motornál számosabb csapatban haladni. Aztán persze megittunk pár pszichoterapikus jellegű folyadékot, végignéztem sok jó barátomon, és azt mondtam magamban: ugyan már, András, hát nem kibírható egy ilyen nyugodtabb tempójú, nézelődősebb, laza, relax-jellegű túra? De, kibírható, mondta erre András II. odabent kissé morcosan: mondjuk egyszer egy évben mindenképp bazmeg. András II., hadd mondjam el itt, kicsit (nagyon?) elviselhetetlenebb figura nálam – hogy is fogalmazzak: sprődebb, szókimondóbb, kevésbé mosolygós, mérsékelten tüchtig. Ő nem nagyon foglalkozik vele, mit szólnak a népek, ha kimondja a frankót – leginkább olyan, mint a Suszterék háztartásában a Gyík. Mindegy: végre ott voltunk a helyszínen, és belelendültünk kissé a szórakoztatóiparba. Legelsősorban is a Kész Laci, aki – a pénteki részben már láthattátok a videóját, melyet egyébként szerénytelenségem operatőri munkája tett teljessé - nem különösebben lámpalázas srác, színjózanban sem, de ha netán valaki fizet neki egy híg fröccsöt, na azután egészen érdekes dolgokat produkál. Csütörtök este például… tudjátok mit? Lapozzunk egyet: gyertek. 

Hirdetés
A művész és hű gitárja - basszus, szóló és még néhány hangszer szükség esetén

A művész és hű gitárja – basszus, szóló és még néhány hangszer szükség esetén

Szóval csütörtökön kora este például megcsinálta az említett videón látható partvis-léggitár showt, aztán még néhányat, amit nem rögzítettem, aztán kis híján táncba vitte Jánoskáék tündérét, Grétit, aztán, az este egy lényegesen későbbi fázisában szerzett néhány felejthetetlenül délszaki jellegű percet az egyik finn fazon meglehetősen visszafogott külsejű nejének, közben ő a férjjel finnül kommunikált, én pedig szimultán szilvapálinkával támadtam be, továbbá előálltam a nyelveink közti hasonlóság bizonyítékaival, amiket Toncsi idézett fel, hogy tudniillik kéz – käsi, vér – veri, hal – kalla, e két tényező együttes hatásától újdonsült barátunk egy idő után meglehetősen bódultnak látszott. Kész Laci egyébként az egyik helyi alkalmazottal is összerúgta kissé a port, de végül is megúsztuk az egész ügyet némi harci beállással és vad verbálcsörtékkel.

A rönk, benne a szögek, körülötte a versenyzők, Leen vezényletével... Az utolsó fizeti a kör sört, a második helyezett a szögeket

A rönk, benne a szögek, körülötte a versenyzők, Leen vezényletével… Az utolsó fizeti a kör sört, a második helyezett a szögeket

Ám addigra már túl voltunk némi szalonna-, kolbász-, hús- és ráksütögetésen, túl jó néhány kissé didergős hosszon a gyönyörű medencében, a kék lagúnában; előbb a fiúk, aztán a lányok, majd pedig vegyesen bevertek vagy száz szöget a hatalmas rönkbe egy kis kalapáccsal, versenyszerűen; és persze többször kiittuk a pince citromossör- és sörkészletét, de Leen mindig pótolta.

Az ám, a pince: mondok róla valamit, talán beszivárog valami egy működő kalmárország fiainak gondolkodásából. A boltíves, földbe vájt pince, ahol a tisztelt közönség az italokat magához szólíthatja, becsületkasszás.

A pince bárpultja: bemész, magadhoz szólítod, amit óhajtasz, és húzol egy strigulát a cetlidre

A pince bárpultja: bemész, magadhoz szólítod, amit óhajtasz, és húzol egy strigulát a cetlidre

Kiveszel egy sört a hűtőből, húzol egy strigulát a cetlidre. A fal mellett borok, a felső polcon minőségi tüskék, ugyanez a metódus. A végén, amikor távozol, fizeted. Leen annak idején úgy kezdte, hogy gyorsan kiszámolta: ha beállít egy alkalmazottat, és amolyan büféként üzemelteti a pincét, alsó hangon úgy 200 ezerbe fáj neki havonta a mutatvány – hamar rájött, hogy ekkora kárt akkor sem szenvedhet el, ha minden második motoros piti-tetű-senkiházi csaló, és nem húz be semmit a cetlire, ellenben folyamatosan matarészeg.

Vasi előkészíti a húst a sütögetéshez - tessék figyelni, milyen divatos pólót visel

Vasi előkészíti a húst a sütögetéshez – tessék figyelni, milyen divatos pólót visel

Lett hát becsületkassza, és lett vele sikertörténet – Leen saját bevallása szerint kábé soha egy fillérrel meg nem rövidítette még senki. Ha netán nem emlékszel rá, hogy tízet vagy tizenötöt ittál előző este, tizenötöt írsz – nem kenyerem a dicsekvés, de ilyen fajta a miénk.

Csütörtökön, ha emlékeim nem csalnak, nagy szomorkodás keretében, a kemény mag tagjaival hajnali háromtól úgy ötször hallgattuk meg a Queen Best of…-ot, nagyjából ugyanazon a hangerőn, amin Mercury mesterék ’86-ban Budapesten tolták, legfeljebb egy egészen picit hangosabban: Gyusza az idén elvégzett pár apróbb átalakítást a Gold Wing hangtechnikai rendszerén, egyszer talán majd bemutatom, ha hozzájárul, a lényeg, hogy például külön akkumulátor táplálja a motorján az erősítőt és a mélynyomót, plusz vannak egyéb apróságok…

Az egyik finn technika: amikor reggel beindították, kissé összerezzentünk az ágyban

Az egyik finn technika: amikor reggel beindították, kissé összerezzentünk az ágyban

A finnek, dacára, hogy nem látszottak épp elsőbálozónak, olyan fél ötig bírták a gyűrődést, akkor üzentek Leen-nel, hogy egyrészt hiába nyelvrokonok, sajna nem értik a Szájbergyerek szövegét, másfelől ha nem bánjuk, pár percet szeretnének szundikálni, mert másnap reggel indulnának haza, csak ide, a közeli Helsinkibe.

Sorry, boys, Szilvásvárad, ha dunaújvárosiak szórakozgatnak ott, már csak ilyen: a pletykák szerint a Racing Club távozása után minden évben újabb és újabb őslakosok kínálják fel Leen-nek jó áron ingatlanjaikat, s a hangtechnika fejlődésével egyre távolabbi és távolabbi telkek is egészen elérhetővé válnak.

Emeleti közös szállásunk, a dühöngő - megannyi vidám jelenet helyszíne volt az elmúlt bő tíz évben

Emeleti közös szállásunk, a dühöngő – megannyi vidám jelenet helyszíne volt az elmúlt bő tíz évben

Nem vagyunk mi taplók, ha ilyen szépen kérnek: engedékenyen lehalkítottuk a muzsikát, szépen kihörpöltük, amire még oly nagy szükségünk volt, felmentünk a dühöngőnek nevezett emeleti tömegszállásunkra, és először is, a tradícióknak megfelelően Gyusza minden már édesen alvót udvariasan megkérdezett, nem akar-e esetleg korábban felkelni valamiért, továbbá kiderült az is, mindannyiunknak van még pár roppant humoros története és élce, amik azonnali megosztásért kiáltanak. Szerintem fél hat körül már viszonylag aludtunk.

Leen motorflottája az erkélyről nézve - az egész család elindult a pénteki túrára

Leen motorflottája az erkélyről nézve – az egész család elindult a pénteki túrára

Másnap reggel nyolcra volt meghirdetve egy szép túra a környéken – hm… hogy is mondjam, ahogy én körbenéztem nyolc óra tájban az ágyakon-matracokon, bizonyos halvány kételyek merültek fel bennem a pontos indulást illetően. Igaz, a magam részéről nem aggódtam valami nagyon, András II. ugyanis még előző nap kijelentette, ha elmegyek a csoportos túrára, ő leveszi rólam a kezét – ezt, érthető tán, nem kockáztathattam. Tudathasadás nélkül lehet ugyan egyedül élni, csak nem érdemes. Fél kilenc körül a józanabb életvitelű motorosok elkezdtek vésztjóslóan gyülekezni a kis házunk körül: Gyusza, hősies és felelős túravezetőként végül felkelt, lement, aztán elnézett nyugat felé, és úgy ítélte meg, nem valami szép a horizont színe, szürkés, épp arra, amerre a túra útvonala vezetne.

A lányok angyalok: elmentek a hozzávalókért, és pompás reggelivel vártak

A lányok angyalok: elmentek a hozzávalókért, és pompás reggelivel vártak

Várunk kicsit… mondta végül egyszerűen a türelmetleneknek, akik eloldalogtak. A lányok meg szépen egyesével kifaggattak mindenkit, mit szeretne a boltból, és elmentek reggeliért. A finnek beindították a szörnyetegeket, s láthatóan mindenért meg akartak fizetni, ezért szépen bemelegítették a húszezret forgó gépeket – aki erre nem kel fel, annak már felesleges luxus a mentő.

Üldögélés az udvaron - itt dőlt el, ki csatlakozik a túrához, és ki marad

Üldögélés az udvaron – itt dőlt el, ki csatlakozik a túrához, és ki marad

Lassan leóvakodtunk a ház elé kávézni, és egy egyszerű módszerrel hamar eldöntöttük azt is, ki megy túrázni, ki nem: annyit elárulok erről a régi szép metódusról, hogy pálinkáspohár kell hozzá nagyon. A meggy is finom volt, tényleg – ja, éjszaka titokzatos körülmények között eltört egy félig teli pálinkásüveg, sajnos az apró szilánkok miatt a felnyalása szinte vállalhatatlan kockázatot jelentett volna.

Megreggeliztünk, és a még versenyben lévők várták a horizont tisztulását – mi, többiek elég higgadtan, mérsékelt tempóban  fogyasztgattunk tovább.

Szakcsi például nem ment Egerbe - úgy tűnt, az előző napi tizenhat órás műszak után van mit kipihennie

Szakcsi például nem ment Egerbe – úgy tűnt, az előző napi tizenhat órás műszak után van mit kipihennie

Kisebb felderítő csapatok indultak a faluba és a környékre – Kész Laci mindenkinek a lelkére kötötte, hozzanak neki túrós batyut. Volt, akitől hármat kért, volt, akitől ötöt vagy nyolcat – ha az összeset megkapta volna, kétlem, hogy ki bírja fizetni: de szerencséje volt, túrós batyut senki nem hozott neki, csak Katáék pár túrós rétest meg vagy ötven mini kakaós csigát. Ahogy elnéztem, ezek is megfeleltek neki. Délelőtt aztán befutott még egy különítményünk, Boldiék – hamar megtalálták velünk a közös hangot, úgy vettem ki, ők se mennek túrázni.

Leen és az új szerzemény: gyorsan hozzáteszem, csak az udvaron motorozik papucsban

Leen és az új szerzemény: gyorsan hozzáteszem, csak az udvaron motorozik papucsban

Tizenegy körül aztán az lett a hivatalos álláspont, hogy jó idő lesz, s bár a Szlovákiába tervezett túra elmarad, aki szeretne, bemehet Egerbe és körbekarikázhatja a környéket. Leen előhozott a garázsban álló tízegynéhány motorjából úgy ötöt, és teljes, épp nála nyaraló családját kistafírungozta belőlük: a lányok kis négyszázas motorokra pattantak, Leen jelen lévő egykori és jelenlegi felesége tán egy motorra ült, ő maga pedig egy frissen beszerzett mattkék Harley-t böffentett be. Vagy tíz motorral megindult a konvoj: minket, nyugodtakat végre nem zavart a sok hülye motoros, és normálisan nekiállhattunk szórakozni. Gyorsan helyesbítek: volt köztünk egy fiatalember (két hetet simán letagadhatna a korából, olyan jól tartja magát), egy különösen céltudatos, szinte csak a munkájának élő férfi, aki határozott mozdulattal félretolta poharát, felállt az asztaltól, és csendesen felment az erkélyre, hogy ott határidős feladataival foglalatoskodjon.

Apa quadot hajt - Jánoskáék családilag kocogtak egy kört a szolgálati négykerekűn

Apa quadot hajt – Jánoskáék családilag kocogtak egy kört a szolgálati négykerekűn

Mit sem törődött társai durva tréfálkozásával; nem értek fel hozzá a gunyoros megjegyzések – s csak nagy ritkán, tán ha tíz percenként ment le kicsit, hogy megtörje a fordítás idegőrlő egyhangúságát egy-egy apró pohárka szíverősítővel. Hogy ki volt ez a spártai jellem? Ne kérdezzétek: tudom róla, nem szeretné, ha kiderülne. Visszahúzódó, introvertált, érzékeny lélek – nekem elhihetitek, ismerem, mint a tenyeremet… Mindegy: csodás példáját nem követte senki, a kerti fotelekben tunyán elterpeszkedtek a túrát kihagyó, dorbézoló motorosok…

Tudom, hogy a múltkoriban mára már Misa bácsit meg Tabdit ígértem – de erre egy picit várni kell, már megint rám tört a szómenés, bocsássátok meg, ha tudjátok: mi lenne, ha szerdán találkoznánk a harmadik, ígérem, záró résszel? Csak ha ráértek persze. Akkor a péntek estét meg a komplett szombatot mesélem majd el.

(A pénteki nap bődületes szenzációkkal megpakolt képeit, kell-e még mondanom – kell, persze – itt találjátok meg. Lejjebb pedig egy alig egy perces videót arról, hogy azért a mai gyerekekre is sok veszély leselkedik – Grétire például a Kész Laci.)

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (28 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

6 komment

  1. rizsapista szerint:

    Lyó az a szómenés, maradjék csak! :)

  2. Jánoska szerint:

    Grétára tényleg mély benyomást tett Kész Laci tánctudása:
    http://www.youtube.com/watch?v=D9BEthmiPow&feature=youtu.be

    Örömmel jelentem, a fejlődésben azért nem állt meg, de hogy milyen irányba tart azért vannak kétségeim… :-)

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


6 + öt =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz