Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


30 június
4komment

Nagyon vigyázz a madarakkal, ha piros az autód…

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet… Tizenegy éves rovatunk mai, e helyütt már huszonkettedik kiadásában arról motyogok, hogy kedvenc pajtásaim, a brit tudósok most ismét elkapták a fonalat: kimérték, hogy a madarak a piros autókat részesítik előnyben lepottyantás esetén – a probléma csak látszólag aprócska, Angliában 57 millió fontot költenek az autótulajdonosok a madárszar okozta károk-maródások javítására. Ha már szar: a folytatásban néhány szóban elétek tárom, miként sikerült nemrégiben bekerülnöm a munkanélküli-ellátás rendszerébe. Ideális ügyfél vagyok minden hivatalban, ezt azért előrebocsátom, de megérte – három hónapon át álomgázsi vár rám – a történet első része pedig rátok. Ebben a pillanatban, sajnos már csak pár órán át még mindig az osztrák rémálmokat kell átélnem itt, a rendkívül csúnya és unalmas hegyek között, s a mörtschachi benzinkút kis járdaszigete mellett guggolok az ingyen wifi miatt – közben elmesélem még, miért is éri meg anyagilag Tirolban tölteni egy hetet, vicces, de ha kicsit odafigyelsz, olcsóbb, mint ha otthon maradsz… Három óra múlva viszont sajnos nekivágunk a hazaútnak, kalandvágyból egy időre újra otthoni magyarok leszünk, s este már szívesen venném, ha valaki elhívna egy sörre – a telefonom a régi és nagyon él. Lapozzatok, és mindenki derül.

Hirdetés

* A madarak az élénkpiros kocsikra piszkítanak a leggyakrabban.

A zöldautó-tulajdonosok a legszerencsésebbek e vonatkozásban – száz zöld autóból csak egyet kakilt le madár: egyebek mellett ez is kiderült az újabb nagyszabású kutatás során. Öt brit nagyvárosban összesen 1140 autót szemrevételeztek, a végén 18 százalékkal győzött a piros, 14 százalékkal második a kék (szépen kérem, kérdezzétek már gyorsan meg, milyen színű is az épp Dudu barátomnál javuló, nettó értékét minden telitankolásnál húsz százalékkal automatikusan növelő Mitsubishim, népszerű nevén a Kék Villám), és 11 százalékkal bronzérmes a fekete. Kérdések azért változatlanul feszítenek engem… Elsősorban is az, vajon mennyiségi vagy minőségi szempontokat vizsgáltak-e a tudósok… Ugyanannyit ér-e például egy diétás kis csuriszar Bristolban, mint egy kiadós doveri sirályhasmars vagy egy manchesteri varjúháj – és akkor meg se említem a minapi esetemet, amikor is szerintem minimum János vitéz griffmadara csummantott le ránk a sztratoszférából, miután ebédre beküldött két táltos paripát, plusz néhány egyéb kisemlőst: épp az autó mellett álltam, amikor rázuhant a rakás, pardon: A RAKÁS, komolyan mondom, olyat csattant, attól féltem, beszakad a tető, és nekem is határozottan jót tett utána egy gyors zuhany… Szóval ha netán mennyiségre ment a méricskélés, a kék autók toronymagasan győztek (volna) ezzel az egy “szem” találattal, az fix. De mindegy is, hogyan ment a felmérés (amit egyébként egy brit autósbolt megbízásából végeztek el a kísérletezők): arra azért roppant kíváncsi lennék, tényleg azt is kell-e gondoljam ezek után, hogy zúzagörcsös szárnyas barátaink lenéznek a faágról az első kloákaprés előtt, s ha zöldet látnak maguk alatt, íziben arrébb szökkennek az ágon, hogy inkább egy feketét vagy kéket célozhassanak be? Mert amennyiben nem, akkor az egész felmérésnek épp ugyanaz a jelentősége, mint ha megnéznék ötszáz autót Dunaújvárosban, illetve, ha netán futná rá, Londonban, Los Angelesben vagy akár Wellingtonban, s megvizsgálnám, melyik milyen színű és mennyire koszos – aztán tudományos meggyőződéssel kijelenteném, hogy a beszennyeződésre legérzékenyebb/legfogékonyabb autószín a fehér, második a fekete, harmadik a drapp. A Fobizán sampongyár megbízásából – teszem azt. A felmérés egyébként – mutatott rá az említett autósbolt-hálózat szóvivője – nem volt értelmetlen, hiszen Angliában évente 57 millió fontot költenek a maró hatású madárürülék okozta károk javítására. Nos – ez is egy magyarázat: szerintem viszont azért az reménykeltő, hogy nálunk, minden erőfeszítés ellenére még mindig van annyi agyuk az embereknek, hogy időnként letöröljék/lemossák a madárszart az autójukról, nem?

* Bejelentkeztem a magyar munkanélküli-ellátási rendszerbe. (I.)

Az lettem ugyanis február elsején, mármint mn – bevallom, úgy gondoltam, az elmúlt harminc évben havi rendszerességgel, különféle járulékok hajszálpontos megfizetésével, valamint pár százezer iparcikk, továbbá néhány millió liter üzemanyag megvásárlásával viszonylag elég pénzt pumpáltam a magyar politikusellátó rendszer kasszájába ahhoz, hogy most nagy tételben visszakérjek belőle. Nos, a hivatalos bejelentkezéshez először is meg kellett találnom azt a vaskos dossziét, amit az érzékeny búcsút követően nyomtak a kezembe. Ez egy hetet vett igénybe. Először a lakást kutattam át: abban teljesen biztos voltam, hogy valami olyan helyre tettem, ahol nagyon könnyen megtalálom. Igaz, általában mindent oda teszek – néha felötlik bennem, hogy talán elegendő lenne egyetlen olyan helyet fenntartanom 27 négyzetméteren, ahová a nagyon könnyen megtalálandó cuccaimat teszem: nekem viszont legalább ezer ilyen praktikus tárolóm van. Három napig tartott, mire mindet átnéztem. A fiókokat, aztán a polcokat – van belőlük egy pár. Az asztalaimat, szám szerint kettőt, nem kicsik, és nem pont egy rétegben áll rajtuk a fontos. Az orgonám tetejét. Az ágyamhoz vezető lépcsőket. Az ágyamat. A ruhásszekrényemet. A székeket. A teljes padlózatot. A hűtőszekrény tetejét, az előszobapolcot. A beépített szekrényt. Az óriás bőröndömet, és a két kicsit. Semmi. Jött az autó: a csomagtartó, az utastér, a kesztyű- majd a kalaptartó, a motortér és a futómű egyes részei. Semmi. A szerkesztőségi asztalom és környéke, négy teljes fiók… semmi. A végén, a hetedik napon valami rejtélyes megérzés hatására egyszer csak benyúltam a kocsiba, a vezetőülés mögött van egy pár motoroscsizmám (gondolom, de legalábbis remélem, ezt a tényt nem kell magyarázgatnom), na, ahogy az egyiket felemeltem, hát simán ott a dosszié, nesztek, hitetlenek. Sikítoztam a gyönyörűségtől, és a saját nevemet kiabáltam… Irány a hivatal. Fél nyolc után pár perccel léptem be az épületbe, nyolckor nyitnak, várakozás. Nem tudtam, hogy mindenki más kint álldogál – így lettem elsőből (némi közelharc árán) hetedik, amikor hét óra ötvenkilenckor beáramlott az első húsz ember, és elkezdődött a sorszámosztás. Leültünk a kijelzőkhöz: pimmpimpim, egyes… pimmpimpim, kettes… hármas, négyes ötös, hatos, szinte egyben. Szünet. Sorszámgyűrögetés, pimmpimpim, tizenegyes. Naba. Pimmpimpim, tízes. Kilences, nyolcas. Naba. Szünet. Esküszöm, így volt. Pimmpimpim, tizenkettő, tizenhárom, tizennégy, tizenöt. Udvariasan megkérdezem a kedves ügyfélszolgálatos hölgyet, biztos-e, hogy én látszom… hogy egyáltalán benne vagyok-e a rendszerben… És igen, kiderül, benne, a tizenhatos irodában engem fognak hívni: és öt perc, és így is van. Belépek, leülök, s egy igen kedves hölgy kezdi meg felvételemet – a folytatásra, szépen kérlek, várjatok egy hetet, mert rájöttem, hogy már megint nem bírok beleférni egybe…

* Ausztriában, a Großglockner környékén, 1500 méter magasságban, egy exkluzív gerendaházban nyaralunk – spórolásból…

Komolyan, nem viccelek – ha jól emlékszem, tavaly egyszer bebizonyítottam már, hogy ha némi körültekintő szállás-kiválasztást követően megyünk el mondjuk egy hétre nyaralni, például Ausztriába, lényegében olcsóbban úszhatjuk meg, mintha itthon (bocs, jut eszembe, nekem ebben a pillanatban, pár órán át még: otthon) maradnánk. Elmesélem például a mostani, Mörtschachban töltött parádés egy hetünket, és hinni fogtok nekem – azaz a számoknak-tényeknek. A ház, ahol lakunk, a Großglockner déli lejtőjétől tízegynéhány kilométerre található. A legközelebbi falu központja – amiből persze ha keskeny is, de kiváló minőségű betonút kanyarog meredeken fel a hegyre – majdnem tíz kilométer, az utolsó hármat kavicsos erdei úton kell megtenni. A több száz éve épült gerendaház 1500 méter magasan, 2000 méter magas hegyek karéjában, egy magaslati völgyben áll, lényegében magányosan – a villanyvezeték ide már nem jön fel, a közeli patak azonban könnyedén meghajtja a generátort, tehát mégis van áramunk. Vizet is a patak ad, egyenesen be van vezetve a házba, így hát kristálytiszta forrásvíz folyik a csapból. A ház egyébként teljesen összkomfortos, kulturált fürdőszoba, fa bútorok, kert, mindennel ellátott konyha, grillszett, pararam. És akkor lássuk, mit mer kérni mindezért a nagyon kedves, közvetlen, barátságos vendéglátó gazdálkodó család, Suntingerék: nos, június utolsó hete még előszezon, vagyis 390 euró a hét éjszaka, ágyneművel, fával a fűtéshez-főzéshez, a ház pedig tíz személy kényelmes elhelyezésére alkalmas. Vagyis egy ember 5 euró 57 centért alszik egyet. Ez, ha a héten egy magyar politikus se szólal meg, alig 1500 forint, azaz 10 500 a hétre. Fejenként 20 eurót, azaz 5600 forintot dobunk be a közös kasszába, ebből (tavalyi tapasztalat) lesz legalább öt bőséges fő étkezésünk, ugyanennyi reggelink, továbbá végig elég sörünk. Gyertek autóval, négyen, 650 kilométer, 1300 oda-vissza: 90 liter üzemanyag, szétdobva, ismét 10 000. Költs még akármire is 40 eurót, kiránduljatok, bobozzatok, nézelődjetek, túrázzatok, sörözzetek vagy jódlizzatok – az összes költséged ez esetben 38 000 forint, szűk nyolc napra, de hét éjszakára – azaz 4750 forint a napi kiadásod, utazással, kiadós kajával, italokkal, döbbenetes alpesi panorámával és levegővel. Sokallod? Akkor most szólok, ne felejtsd el kivonni belőle az itthon is felmerülő napi költségeidet – és gondold újra…

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (25 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

4 komment

  1. Hatlövet szerint:

    Akkor lassan már nem csak dolgozni éri meg kimenni, hanem csak úgy élni néhány hetet.
    Nagyon jó lett ez a Hétlövet isés sajnos nekem is kék színű az autóm.
    Viszont jó a rosszban, hogy nem piros.

  2. m.B. szerint:

    Hát, akkor nem csak itt találnak ki hülyeségeket mint a madárpoty számolás. Itt is lehetne ilyen csak állami pénzből.
    Nagyon nagy arczokat lehet látni a munkaügyi központban, volt idő hogy én is oda jártam. Jó időtöltés.
    Ez a kirándulósdi tényleg verhetetlenek tűnik, de lehet hogy kell hozzá az a bizonyos jó idegennyelv tudás amivel ezeket meg lehet találni és foglalni meg stb. Lehet hogy egyszer elkérem a címet.

    • Körte szerint:

      Csak úgy, dicsekvés képpen : ezt az aranyos házikót én leltem, (nem dicsekedni való : kb 60 szavas nyelvtudással)neten nézelődve, akadtam a karintia.com-ra. Ott van magyarnyelven is minden, ott rendeletem katalógusokat ( http://www.karintia.com/hu.aspx/Prospekte/Index/02.07.2012/to/02.07.2013#content ). Ezen kívül A SPAR-ban és a benzinkutakon meg elboldogul az ember. Még valami, első alkalommal január 4-én foglaltam házat, nem volt egyszerű, egy szabad hét volt már csak abban a szezonban.
      Körte

      • m.B. szerint:

        Ja, kösz. Én meg azt gondoltam hogy a BáróÚr szerény irodalmi német tudása kellet a foglaláshoz. De, ahogy írod 60 szóval megy. Akkor én is tudni fogom 59 el. Kösz a web címet, is!

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


8 + = tizrnnégy

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz