Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


04 június
23komment

Három motoros (és egy utas), három Honda, három nap, és a barátság csodái (III.)

A bűnös alkatrész - illetve ez már a kicserélt, vagyis a Köre lánckereke: ez úton is köszönet...

A bűnös alkatrész - illetve ez már a kicserélt, vagyis a Köre lánckereke: ez úton is köszönet...

Az Isztrián jártunk, három őrült, a Kész Laci, a Körte és szerénytelenségem, továbbá egy nemőrült, csupán némi motorozásra és kikapcsolódásra vágyó bátor hölgy, Orsi – erről szólt a dal a múlt héten: na, ki találja ki elsőnek, hány részes dolgozatban teszem ezt ötletesen közzé, ha három napos volt a turné? Úgy van, a katicás kendős, kunkori hajú kislánynak itt az első sorban be is írok gyorsan egy mosolygós piros pontot, bizony, három… Kedden és csütörtökön már elolvashattátok az első két nap igaz történetét, aki pedig egy kicsit csajosabb szemszögből, a hátsó ülésről is szeretett volna belelátni közös dolgainkba, az nézheti Orsi blogját, hamarosan nála is fent a párhuzamos, harmadik rész, és szintén nemsokára egy kicsit címet változtat majd… Na, ott szakítottuk el a történet fonalát, hogy egy – vélelmeztük – hátsó kerékcsapágy miatt gondok mutatkoztak a Körte motorjával, ezért második nap késő délután gyorsan megálltunk Rovinj-Vrsar közelében, egy Flengi nevű falucska közepén, és gondolkodóba estünk. Aztán az Orsival elmentünk szállást keríteni, száz méteren belül találtunk is egy pompásat, és tíz perc múlva már az összes motor ott hemzsegett az udvaron, mi gyorsan bepakoltunk a szobába, azután ledobtuk magunkat az árnyas kerti szaletli rendkívül kényelmetlen fonott székeire. Ez utóbbi az egyetlen rossz, amit a helyről el tudok mondani – minden más tökéletes volt, elképesztő vendégszeretettel, mosolygós barátsággal fogadott minket gigakedves szállásadó nénink, aki először is kihozott két hasas üveg diópálinkát, aztán ékes németséggel közölte, hogy felhúzza az apartmanunkban az ágyneműt, s utána, ha nem haragszunk, főzne egy friss kávét. Ha érdekel, megharagudtunk-e, lapozol.

Hirdetés
Egy Varadero, még hátsó kerék nélkül - de várjatok csak tíz percet, annyi idő alatt raktuk ugyanis helyre az egész motort

Egy Varadero, még hátsó kerék nélkül - de várjatok csak tíz percet, annyi idő alatt raktuk ugyanis helyre az egész motort

Nos, az tippelt helyesen, aki úgy gondolta, viszonylag ritkán kapunk dühkitörést attól, ha friss kávét kapunk, különösen a kávéfüggő Kész Laci. Az viszont téved, aki azt gondolja, hogy rávetettük magunkat a diópálinkára – nem. Ebben a társaságban bizony nem ismeretlen fogalom az önmérséklet – még ha viszonylag ritkán gyakoroljuk is, tudjuk, mi az. A kiélezett helyzetben – a Körte ott, a kertben olyan csúnyát mondott többször is, hogy nem is tudom, benne merjem-e hagyni a videóban, félek, hogy Szalai Annamária (tényleg, ő van még, nem tudjátok?) töröltet az internetről – éppen ezért csupán egy gyors sörrel öblítettünk torkot, olyan rituálé volt ez, mint amikor a sebész műtéthez mosakszik be, hiszen tíz percen belül már a Körte motorját emelgettük, s kezdtük kiszedegetni belőle a hátsó tengelyt. Időközben, mivel Gyusza telefonos szaktanácsa úgy szólt, zsírozzuk majd be alaposan a megfakult kerékcsapágyat, megkérdeztük a nénit, nincs-e szerelő a közelben, illetőleg hol tudnánk némi zsírhoz jutni, nein, nein kenyérre kell, nein liba, nein  kacsa (Kész Laci természetesen mindezt, az összes állattal egy kis pantomimelőadás keretében be is mutatja, naná), hanem gépzsír, sogenannte Maschinenfett azaz.

Kész vagyunk, várjuk a kávét, Körte is kisimult - pedig nem sok nyugta volt éjjel

Kész vagyunk, várjuk a kávét, Körte is kisimult - pedig nem sok nyugta volt éjjel

Mi sem természetesebb, mint hogy a néni eltűnik, majd közli, telefonál, többször is, de pünkösd szombatja lévén az Automechaniker sajnos láthatóan außer Betrieb és nicht zu Hause egyúttal. A harmadik kanyarban viszont a néni egy bödön gépzsírral tér vissza az egyik külső körletből. Meg vagyunk mentve.

Megtartjuk a motort, Körte csavarkulcsoz, tengely ki, távtartó ki, féknyereg le, lánc le, kerék ki – csodálattal nézem, hogy nem sokkal több idő, mint ahogy ezt a mondatot végigmorzsoljátok. Lánckerék le… és akkor egy kis fémes csengés a terasz kockakövén… hát baszki… ezt zsírozhatjuk kedvünkre… a lánckerék csapágya egy az egyben gatya, széthullott, a tizenvalahány golyóból hét van meg egyáltalán. Végzett. Kaputt. Scheiße.

A ház, amelyben összesen négy apartman is kiadó - hogy visszamegyünk, az teljesen biztos

A ház, amelyben összesen négy apartman is kiadó - hogy visszamegyünk, az teljesen biztos

Ezt mind a Kész Laci mondja, és, miután egy kőpárkányra stabilan felhelyezzük a hátsókerék-mentes motort, most azért leülünk, és ünnepélyesen iszunk egy diópálinkát, kivéve a Körtét, aki nemes egyszerűséggel egy szuszra azt mondja, viszont egymás után nyolcszor, (gyerekek, tizennyolcas karika, ezt most nem szabad elolvasni ami most jön, mondom hogy ugorjatok egy bekezdést, mert nagy baj lesz, na…) hogy “arohadtszemétvadfaszállatpicsába”, és nem fogyaszt, csak egy kis sört. Tudom, mit érez, mert egész pontosan tudom, mit éreznék, ha netán az én motorom krepált volna be – de nem, úgyhogy én viszont, a Kész Lacival egyetemben azt érzem, hogy simán meg fog minden oldódni, és egyáltalán nem érdekel minket az se, ha ettől kissé átszabódik a túra, elmarad az esti tengerben fürdőzés (kölcsönösen megígérjük, hogy egy hosszú hétvégére visszajövünk augusztusban), a lényeg ugyanis mégiscsak az, hogy a Körte időben észrevette, hogy valami nem oké, és így nem lett semmi baja senkinek, van továbbá egy állat jó szállásunk, fillérekért, egy kávéfőzős, pálinkaadós, segítős, aranyos nénivel, előttünk áll egy újabb jó kis este, a közeli étteremben várhatóan egy ínycsiklandó vacsorával…

Orsi kicsit félénknek látszik, pedig útra kész - azt még legfeljebb sejti, hogy húzós kis nap vár rá

Orsi kicsit félénknek látszik, pedig útra kész - azt még legfeljebb sejti, hogy húzós kis nap vár rá

Hogy hogyan oldjuk meg a problémát, az pedig egy órán belül kiderül, úgy saccolom. Most sem vagyok képes a tévedésre – régi hibám ez, nem tehetek róla…

A Kész Lacival elkezdjük a diópálinka tudományos mélységű vizsgálatát, s hamarosan ki is találjuk, mi lesz. A motort ott hagyjuk pár napra – a nénivel pont egy perc alatt meg is beszéljük, naná, hogy oké, nem kérdés, álljunk csak be vele a garázsba nyugodtan, senkit nem fog zavarni. Jó. A Körte majd felül a Kész mögé, betesszük a lánckereket, másnap hazamotorozunk, szerzünk csapágyat, kicseréljük, szerdán visszaviszem (a Kész Laci akkor már országkerülő ötnapos túrán lesz), szépen berakjuk, és hazajövünk. Mindenki rábólint, úgyhogy letesszük a söröket, és együttes erővel visszarakjuk a lánckerék nélküli hátsó kereket, majd betoljuk a motort a ház mögötti garázsba.

A hegyi részek közben azért hol itt, hol ott bukkanunk egy-egy szép tengeröbölre - megállni persze végképp nincs időnk

A hegyi részek közben azért hol itt, hol ott bukkanunk egy-egy szép tengeröbölre - megállni persze végképp nincs időnk

Megnyugszunk, leginkább is az a megnyugtató, hogy végre szépen megnyugodva elkezdhetjük iszogatni a diópálinkát, nincs az a fene nagy idegesség, mint eddig. Közben a Körte kőkemény telefonálásba fog. Hívja először is Jánoskát, nézné meg a neten, milyen csapágy(ak) kell(enek) – mert azért a kaputt lánckerékcsapágy mellett a kerékben lévők is érettek a nyugdíjazásra. Jánoska tehát megnézi, majd mindjárt visszahív. Hívja aztán a Körte a Brazilt is, akinek a tizennyolc éven felülieknek szóló legendás üzlete mellett van egy jelentékeny csapágyboltja is – de a Brazil nem veszi fel, pedig ha felvenné, nekünk kinyitna, ha pünkösd van, ha karácsony, ha éjjel, ha nappal, motoros is, a barátunk is, ez így együtt már több mint bármire elég.

Hová megy a kishajó? Alighanem a szemközti szigetre - egy pillanatra, gondolatban vele megyünk

Hová megy a kishajó? Alighanem a szemközti szigetre - egy pillanatra, gondolatban vele megyünk

Negyedóra múlva viszont jön tőle egy sms, Szlovákiában túráznak, majd hétfőn. Ez tehát pipa. Kész Lacival iszunk egy kis diópálinkát. És még egyet. Meg egy kis sört. Jánoska viszont visszahív, és mondja a méreteket, és aztán mond még valami őrülten fontosat, ami csak úgy beugrott neki: délután Gyuszinál volt a műhelyben, ahol benn állt (és, a bezárt műhelyben benn is áll) javításon egy Varadero, azaz értsd meg, egy pontosan ugyanolyan motor, mint a Körtéé. Véletlenül a Köréé (figyelj, van egy betű eltérés!), azaz egy kitűnő, évszázados barátomé, gimis évfolyamtársamé, az egyetlen élő fogorvosé, akihez be merek menni úgy tíz évente egyszer – Jánoska pedig feldobja az évszázad ötletét. Mi lenne, ha kikapná a Köre motorjából a lánckereket, még este beülne a kocsiba, leugrana hozzánk, és a kezünkbe adná – mi meg reggel beszerelnénk, és nyugalmasan hazakocognánk… Nehéz lenne leírni az érzést – nem a dió teszi, hogy jószerivel meghatódom rajta, hogy ilyen barátaink vannak… még ha nem jönne össze is szép a gondolat. (De összejön!)

Művészeti jelleggel: a jobb kéz, ami a gázt adagolja

Művészeti jelleggel: a jobb kéz, ami a gázt adagolja

Ilyen esetben persze nem kilopjuk a barátunk motorjából a szükséges alkatrészt, hanem illedelmesen engedélyt kérünk a merényre. Körte tehát felhívja a Rákos Tomit – valahonnan úgy rémlik neki, hogy együtt hajóznak a Körével, és jó a rémlés… merthogy a doktor úr épp ott ül mellette, átveszi a telefont, meghallgatja a sztorit, és egy méreteset bólint rá. Juhééé… célegyenesben a projekt. Körte visszahívja Jánoskát, közli, hogy megvan az engedélyünk, Jánoska bejut Gyuszi műhelyébe, expressz tempóban kiépíti a cuccot, aztán hazaugrik, és illedelmesen megkérdi a kedves feleségét, van-e kedve (mármint neki, azaz Jánoskának) éjszaka kiszaladni Horvátországba meg vissza, kiderül, hogy van. Jánoska ezek után felhívja még a barátját, közös haverunkat, Tamást (aki mellesleg ÖregHalnál dolgozik, csak hogy tényleg mindenki benne legyen), hogy ha már épp délután dumáltak arról, milyen jó lenne, ha egy kis kaland kavicskája koncentrikus köröket írna végre családapai éltük békalencsés állóvizébe, hát itt a vissza nem térő alkalom, egy non-stop 1300 kilométeres éjszakai tekerés, mit szól?

Rijekai belső kis öblöcske, apró vitorlásokkal, halászcsónakokkal

Rijekai belső kis öblöcske, apró vitorlásokkal, halászcsónakokkal

Tamás azt szólja, hogy este kilenckor megindulnak felénk. Na most elolvasom még egyszer az egészet, annyira tetszik. Kicsit kavarós, megengedem, de azért összeáll. Ti értitek? Amúgy az se tragédia, ha nem teljesen – úgyis az a lényeg, hogy egy telefonnal a kezünkben, és, a legfontosabbat mondom most, sok-sok tucat egyáltalán nem tucatbaráttal a hátunk mögött akkora bármitmegtehetős óriások vagyunk, hogy még belegondolni is szívsajdítóan jó… Hogy x olyan barátod van, akit tényleg bármikor, bármire, bárhogyan… tyű… ez de mennyire ott van… Ugyan ki tudná megállni egy ilyen lélekemelő pillanatban, hogy megigyon egy kupica mennyei diópálinkát? Hát a Kész Laci meg én biztosan nem tudjuk megállni. És még utána is fent a lelkünk – hát akkor még egyet, ki tiltja meg…

Egy nagyon röpke pillanatra talán még Kész László tulajdonos is elhiszi, hogy a rozsdás vasdarab imádott motorjából hullott ki a pihenő alatt

Egy nagyon röpke pillanatra talán még Kész László tulajdonos is elhiszi, hogy a rozsdás vasdarab imádott motorjából hullott ki a pihenő alatt

Elmegyünk kajálni aztán, már a Körte is tud szívből mosolyogni – jó nézni, még ha persze esztétikailag hagy is némi kívánnivalót maga után az a fej, de hát (nem puncsolnék, csak tényt állapítok meg, ha szabad) az Orsit leszámítva valamennyien küzdünk kisebb-nagyobb kihívásokkal a külcsín területén… Az étteremben, itt is, kiváló a felhozatal, beverünk egy-két korsó csapoltat is, s egy óra múlva felhőtlen hangulatban jutunk vissza szállásunkra. Hamarosan már szinte mindenki alszik – csak a Körte nem tud elszenderedni, kezdetben az átélt izgalmaktól, kicsit később pedig már azért, mert a fáradhatatlan Kész Laci beindítja azt az ütvefúrós légkalapácsot, amit az orr- és homloküregében folyamatosan magánál hord, de csak éjjel kapcsol be. Körte kivisz pár takarót meg derékaljat a folyosóra, és a kőre fekszik, oda zárt ajtónál már csak nyolcvan-száz decibel jut ki Kész Laci live-show-jából.

Egy kanyarból az egyenesbe érve meg kell állni: úgy háromszáz bocit hajtanak át előttünk, keresztbe

Egy kanyarból az egyenesbe érve meg kell állni: úgy háromszáz bocit hajtanak át előttünk, keresztbe

Fél háromkor Jánoskáék kopogtatnak. Két perc múlva már a konyhában lapogatjuk a hátukat – naná, hogy hoztak magukkal motoremelőt és teljes szerszámzatot is, ha netán azonnal be szeretnénk építeni a cuccot: a többi lakóra való tekintettel inkább nem kezdünk bele a hajnali reparálásba, így aztán Jánoskáék negyed négy körül magukhoz veszik a hibás alkatrészünket, és elköszönnek. Reggel gyereknap, ígéretekkel – na, és ettől igazán öt csillagos a produkció, hogy nemcsak mi, de a gyerekek is azt kapják, ami jár nekik.

Hétkor kelünk, negyed nyolckor a helyén a lánckerék, a nénitől kapunk még egy finom kávét, kifizetjük a számlát, alig akar elfogadni valami kis pluszt az ipari mennyiségben elfogyasztott diópálinkáért és kávékért, a segítségért és mindenért… Bekapunk még egy szendvicset, aztán nyolckor megindulunk: erőltetett menet vár ránk, hatszázpár kilométer kis utakon, újabb szerpentineken, hegyeken-tengerparti úton-Fiumén át, hiszen a kölcsön alkatrészt estére vissza kell építeni a Köre motorjába. Kell.

Pincérünk rám nézett, és ezt a vacsorát találta hozzám méltónak - máig csodálom a kiváló emberismeretét

Pincérünk rám nézett, és ezt a vacsorát találta hozzám méltónak - máig csodálom a kiváló emberismeretét

Az utolsó, egyben letolt, bő háromszáz kilométeres etap végén aztán nem csak mi érünk a határra, de Orsi is, akinek még este meghúzódott a háta – szegény, nem panaszkodik, nem hisztizik, de még a hátammal is érzem, hogy most nem lenne őszinte a mosolya, ha felvetném, mi lenne, ha mi továbbmennénk egy kicsit az Alacsony-Tátrába, ismerek egy jó helyet…

Végül azért így is találunk egy jó helyet: Nagyatádon az Aranykakast – egy közvetlen, jó svádájú, ifjú pincér, maga is motoros korábban, faggat ki minket alaposan, aztán beszélget velünk egy jót: sok dolga nincs, merthogy mi vagyunk a teljes vendégkör épp. Iszunk ezt-azt, Körtéék nekivágnak, mi meg maradunk egy igen erőteljes és kellemes vacsorára – hogy aztán szép kényelmesen, éjfél előttre letoljuk a maradékot, a Balaton északi partján is végiggurulva…

Egy gyönyörű naplemente - ezt is bónuszban megkapjuk hazafelé az Orsival

Egy gyönyörű naplemente - ezt is bónuszban megkapjuk hazafelé az Orsival

Éjjel, már egyedül tartok hazafelé, amikor Ercsinél szakadni kezd, és Adony utánig el se áll – nekem nagyjából semmi gondom, de ez a hülye kis Vakond úgy visít, hogy a Vízi-tanyánál kénytelen vagyok megállni, és berakni a dobozba, mert nem bírom a sivalkodását. Az esőruháját amúgy – csak most merem megmondani – itthon felejtettem… De augusztusban nálunk lesz – mert akkor, láttuk, tuti megússzuk szárazon…

(A harmadik nap közel kétszáz fotóját itt találjátok, a képeket ismét csak Orsi készítette – túlnyomó többségüket mozgó motorról, merthogy szinte alig álltunk meg, hogy időre itthon legyünk. A végén pedig álljon itt két videó – az egyiken a nagyatádi Aranykakasban nyalogatjuk a sebeinket, a másikon egyebek mellett vörös futórózsák és a házunk is látható, és a végén az is, ahogyan a macskát kergetem… Ja, és egy örömteli szolgálati a végére: ÖregHaltól van egy komoly ígéretem egy rendes, képes szlovén túrabeszámolóra a héten…)

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (35 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

23 komment

  1. orsicsip(et)ke szerint:

    a diópálinkából kétféle volt, az egyik édes, de az is nagyon finom! a pontosítás kedvéért zöld dióból készült:), a barátságról szóló részt többször olvastam, én is, mert az nagyon!

    • Boda Kapitány szerint:

      Igen, igen, pontosan, kétféle… az a zavarosabb nekem nem ízlett annyira, ha jól emlékszem… a barátság meg… hát ja… az ilyen mifelénk.

  2. OregHal szerint:

    … értem én, hogy a motorozásról szól az egész, de azért augusztusban, ha újra arrafelé jártok, 5-5 percre leszállhatnátok a vasról Rovinjban és Porecben (csodálatos középkori belvárosuk van, többször voltam ott és szándékomban áll még néhányszor menni); valamint a Limski-fjord is megéri azt a 3-7 perc kerülőt…
    ;-)

    • Boda Kapitány szerint:

      Rovinj és a többi meglesz augusztusban, én egyébként hajózásilag már eléggé bejártam ezt a vidéket, tekintettel egyebek mellett arra, hogy 2004-ben lényegében a teljes Boda családot felültettem egy méretes vitorlásra, és megszánkóztattam körbe az Isztrián. Végre egyszer én parancsoltam mindenkinek… :-)

  3. t_a_m_a_s szerint:

    Ajjaj, mit fog szólni az asszony, ha a fülébe jut, hogy békalencsés állóvíz az életünk efféle kalandok nélkül??? :)

    Jó kis túra volt nekünk is, az biztos…

  4. Urbanek Attila szerint:

    Uraim, még a kommentek minden mondatát is élveztem! :-)

    • Boda Kapitány szerint:

      Én a kezdetektől lenyűgözve figyelem, hogy itt a közönség nemcsak olvas, de ír is – mégpedig elég szigorú színvonalon… :-)

  5. Hatlövet szerint:

    De jó ilyeneket olvasni, ahol a barátság, bajtársiasság stb. olyan természetes mint ahogy más levegőt vesz.
    Köszönöm András, hogy legalább ennek örülhetek a jóvoltodból hogy megírtad.
    Remek egy csapat ez én mondom!

    • Boda Kapitány szerint:

      Ez tényleg nagyon jó. Meg az is, hogy csupa ilyen ember vesz körül – meg egy csomó olyasmi, ami sok helyről már kihalni látszik… Mi meg nem hagyjuk…

  6. Juhász-Magyar Zsófia szerint:

    Barátok nélkül lehet élni…de minek?

  7. LTy/ i szerint:

    Szerényen csatlakozom az előttem szólókhoz:
    Jó volt olvasni a szép baráti összefogásról!
    :)
    Nincs annál jobb érzés, mint amikor az ember tudja, vannak akikre bármikor számíthat…önzetlenül.
    Szép tájakon jártatok, köszönöm az élménydús beszámolót.

  8. Takács Róbert szerint:

    Nagyon köszönöm a kedves szavakat az Aranykakasra.Remélem nem oly távoli idő pontban ismételten vendégeink között koszonthetünk benetek.
    Az a bizonyos felszolgáló!

    • Boda Kapitány szerint:

      Kedves Robi… szerintem igen, különös tekintettel arra, hogy a Kész Laci épp tegnap kezdett álmodozni egy 2500 kilométeres Balkán-túráról… vagy oda, vagy vissza, vagy mindkettő, ha rajtam múlik, megyünk… Én is köszönöm a kedves szavakat…

    • Körte szerint:

      Robi!

      Kb. egy éve, busszal vittem kéziseket meccsre városotokba. Volt időm, no meg éhes voltam, ezért odasétáltam az étteremhez, ajtó zárva, esküvőre készültetek. Jön kifelé egy hölgy, kérdi mi járatban vagyok? Mondom neki, hogy ennék egy jót. Ajtó visszanyit, hátrébb leültet, szól a kollégáinak, összedobnak egy finom vacsorát, kedvesek végtelenül, szóhoz sem jutok a kedvességüktől. Ez az igazi vendéglátás!

      Üdv.: Körte

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


+ 1 = nyolc

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz