Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


31 május
19komment

Három motoros (és egy utas), három Honda, három nap, és egy kis (?) műszaki gond (II.)

Fluor Tomi után itt az új sztár, Kálcium Laci - egyike azon kevés folyadéknak, amit szerintem először ivott

Fluor Tomi után itt az új sztár, Kálcium Laci - egyike azon kevés folyadéknak, amit szerintem először ivott

Talán van még köztetek, kedvenc olvasóim, aki emlékszik rá, miről szólt a mese tegnapelőtt – azt arra kérem, semmi esetre se kattintson erre: ha viszont ti, kedves feledékeny/elfoglalt többiek megteszitek, tájékozódhattok róla, mi is történt nagy Isztria-kerülésünk első napján, amikor is a Körtével, a Kész Lacival, no meg hátsó ülésemen az oroszlánszívű Orsival, három Hondán egészen Kranjska Goráig törtünk előre. Több mint hatszáz kilométert gyűrtünk le nagyjából tizenkét óra alatt – meglehet, az átlagsebességünk viccesnek tűnik, de nem árt, ha tudjátok, hogy a., autópályán egy métert se mentünk; b., a kis utakból is a legkanyargósabbakat, legvadabbakat választotta utunk tervezője és levezénylője, Kész Laci; c., az esetek zömében a sebességhatárok szinte maradéktalan betartásával motorozunk, és ezt kivételesen egészen komolyan mondom. Egyrészt sokkal szívesebben tankoljuk el azt a pénzt, amit büntetésre fizethetnénk, ám ami ennél is fontosabb, mi szeretünk mindenhonnan hazaérni, egyben, épen, ép motorral – s bár soha, egy pillanatra sem hisszük csalhatatlannak, netán a fizika/természet törvényei felett állónak magunkat, nagyon is jól tudjuk, hogy motorral is (mint autóval, hajóval vagy épp gyalog) bármikor bármi megtörténhet, abban viszont mélységesen egyetértünk, hogy sok veszélyes helyzetet már a kialakulása előtt el lehet, mi több, el is kell kerülni. Mi így járunk harminc éve, és így akarunk az elkövetkező harmincban is – utána meg majd egy kicsit vagányabbak leszünk, úgy tervezzük. Most viszont Kranjska Gorába repítelek benneteket, épp megérkeztünk a Cicare utcába, a kissé viseltes, ám egyébként nagyszerű ifjúsági szállóhoz. Orsi pár lépéssel arrébb vonul, kicsit sütteti az arcát a tizenkét órás út után, de máskülönben semmi baja – Kész Laci pedig épp telefonál, mert a recepció ugyan üres, de kockás papíron ki van téve egy szám. Hogy mit tudunk meg Laci segítségével, az a lapozás után kiderül.

Hirdetés
Szlovénül is tudunk, ez a tábla láttán nem is kérdéses - vagy ők magyarul???

Szlovénül is tudunk, ez a tábla láttán nem is kérdéses - vagy ők magyarul???

“Halló! Já. Hír, recepcion, Laszlo, Ungarn. Ván??? Ööööö… Rúm? Fír perszón vir. Oké. Danke.” Nagyjából ezt mondja a Kész Laci a telefonba, azután merengve elnéz a horizont irányába, majd kifejti, szerinte mit mondhattak a vonal másik végén. Kérdezzük, hogy netán csak egy szoba van-e (a ván szóból, nem teljesen alaptalanul, ezt a következtetést vonnánk le), mire Kész Laci a vállát vonogatja, és azt mondja, nem, csak szerinte több recepció is van, és telefonpartnere azt szerette volna kideríteni, melyiknél várakozunk. Hogy ő erre milyen választ adott, azt persze hallottuk – az alapján ide soha nem jön senki, bár Kész Laci szerint őt a bemondott Laszlo, Ungarn specifikáció alapján máris felismerték, tökéletesen emlékeznek rá, arra is, hogy két éve itt járt, és természetesen tudják, hogy akkor hol szállt meg, tehát ez sima ügy. Mindegy: kétségtelen, hogy öt perc múlva megjelenik egy kiscsaj, köszön, és beül a recepcióra. Én is megyek befelé, de egy szlovén asszonyság a kanyarban lezárja az ideális ívet, és féktávon beelőz – szarvashiba, mert elsőbb húsz percen keresztül fizet (kártyázás, számlázás, adminisztráció), azután pedig újabb húsz percben faggatja ki az ifjú hölgyet különféle helyi programokról, továbbá az ezer kilométeres körben található legfontosabb száz nevezetesség hol- és mibenlétéről.

Hegyek-völgyek között zakatoltunk, szinte egész álló nap: Szlovénia, továbbra is mondjuk, fantasztikus úticél, motorral vagy anélkül

Hegyek-völgyek között zakatoltunk, szinte egész álló nap: Szlovénia, továbbra is mondjuk, fantasztikus úticél, motorral vagy anélkül

És hopp, máris én jövök. Van két szoba, igen, 12 juró pro pörszön, pompás, fizetünk, kapjuk a kulcsot, a szoba egyszerű, mint egy faék – tapasztalatból tudjuk, hogy nem szabad fürdőszobásat kérni, mert a “fürdőszobát” valami ifjú szlovén formatervező álmodta műanyagba egy zűrzavaros kollégiumi betépés másnapján: csak plasztikus elmondásokból tudom, hogy lényegében egyetlen minibuborékba került a mosdó, zuhanyzó, wc hármas oltár, na most, ha bemész zuhanyozni, az egyik lábadat a wc-kagylóba kell dugni, a másikat ajtón kívül elhelyezni; ha netán komposztálnál kissé, akkor a mosdót kell felsőtesttel atletikusan-gumiemberesen körbefolyni, és így tovább… A folyosói zuhany viszont korrekt, le is próbáljuk.

A pizzériából biciklisbolt lett - de ki bánta, amikor száz méterre tőle találtunk egy pompás kisvendéglőt

A pizzériából biciklisbolt lett - de ki bánta, amikor száz méterre tőle találtunk egy pompás kisvendéglőt

A pizzéria, amit a Kész Laci oly jól ismer, az elmúlt időszakban természetesen átalakult biciklisbolttá. Nem is baj: közbeszéd tárgya, hogy abból a pizzériából amúgy sem olyan könnyű hazatalálni az ezer fős, három utcás településen – mondjuk (persze senki ne vegye célzásnak, csak úgy eszembe jutott) van az a mennyiségű ital, ami után az embernek egy garzonlakásban is elő kell kapnia a GPS-t/térképet, mindenesetre tény és való, elég sokan eltévedtek a társaságból Kranjska Gorában pár éve, és állítólag a Kész Laci se volt valami együttműködő kedvében, úgy mondják, tetszett neki ott, a pizzériában, na mindegy, hagyjuk a részleteket. Most biciklisbolt, tény.

A karikázott kolbász, a tengerészbicskám és Mrs. Körte műremeke - reggeli Kranjska Gorában

A karikázott kolbász, a tengerészbicskám és Mrs. Körte műremeke - reggeli Kranjska Gorában

Száz méterre találunk viszont egy helyet, egészen jól néz ki, igaz, egy teremtett lélek sincs benne, amikor belépek, gyorsan visszább húzom a lábam, nehogy péppé zúzza a ránk mosolygó főpincér szívéről nagy robajjal leeső szikladarab – végre meghoztuk a napi villanyszámlát. Kérünk négy gyors életmentő sört, kitűnő az Union… a Kész Laci (meg tán a Körte is, úgy rémlik…) egy sligovicát is, és aztán némi vacsorát rendelünk, minden nagyon friss, nagyon finom, emberre méretezett adagok, úgyhogy hamarosan feltöltve az akkumulátorok, csupán pár óra pihenés szükséges, és várhatjuk a következő nap pompás kalandjait.

Maradjunk abban, hogy ilyen szín nincs - ezt elég sokszor állapítjuk meg a Soca mellett haladva

Maradjunk abban, hogy ilyen szín nincs - ezt elég sokszor állapítjuk meg a Soca mellett haladva

Nyugalmas éjszaka után szép napsütéses reggelre ébredünk, a magunk részéről nyolc előtt tíz perccel, amikor is a Körte diszkréten, száz decibellel bekopog, és a szokott stílusban közli, hogy tíz perc múlva indul. Kész Laci nagyjából öt óta fent van, már átnézegette a motorokat, elszívott öt cigit, megivott két kávét, ötven kilométeres körben bejárt mindent, csinált nyolcvan fotót, beszélgetett a helyiekkel, bevásárolt, kakilt, internetezett, telefonált, napozott. Még szerencse, hogy megbeszéltük, fél tíz előtt semmiképp se kelünk – mindegy, ezek ilyenek, mondom az Orsinak, aki ezt is kibírja, és hamarosan már a szálló melletti kis asztalon karikázom a házikolbászt, mellé bedobáljuk a maradék sajtos batyut, egy kis fasírtot, aztán letesszük a szobakulcsokat, és átgurulunk a centrumba, egy kellemes kávézóba, plusz veszünk pár nagyon apróságot a közeli boltban, mert tartunk tőle, hogy az ünnep miatt úgy keddig semmi se lesz nyitva.

Kis utakon, nagy kanyarokban bővelkedve haladunk a tengerpart felé

Kis utakon, nagy kanyarokban bővelkedve haladunk a tengerpart felé

Aztán egy kis cih-cih, és belecsapunk a szombati adagba: elvileg újabb hatszáz körüli menet vár ránk. A hegyekből legurulunk a sík terepre, aztán az Isztria nyugati felén szépen lemotorozunk egész a legalsó csücsökig, Premanturáig, majd onnan fel, nagyjából Krk magasságáig, ott meg majd megalszunk valahol. Ez a terv. Tadadadamm, drámai akkordokkal… csak úgy mondom…

Épp csak elindulunk Kranjska Gorából, máris néhány igencsak szép szerpentinbe gabalyodunk bele. A társaságból hárman, ha jól veszem ki, eléggé élvezik a tekergőzést – egyvalaki kicsit kevésbé: tudom, mi a gond, az agynak egyszerűen vissza kell szoknia azokhoz a fura mozgásokhoz-ingerekhez, amiket tegnap már olyan szépen rutinosan viselt. De nincs mit tenni, azért tartanunk illik a lépést az elöl menőkkel, akik – ismét csak mondom, a biztonságos/szabályos kereteken bőven innen – szép tempósan adagolják pej csikóiknak. Valamilyen rejtélyes okból kifolyólag az első szerpentin keleti (?) oldalán lévő hajtűkanyarokat (amik egyébként számozottak, ha jól emlékszem, 58-as az utolsó, mellesleg a hajtűkön kívül van pár nem annyira hajtű is, mondjuk ugyanannyi) kockakővel rakták ki – elég különleges megoldás, de jobb, mint ahogy kinéz: a Körte megpróbálja rajta megcsúsztatni a hátsó kerekét, de nemigen sikerül, valószínűleg érdesítettek a kockák, legalábbis nem az a tükörszerű felület, mint mifelénk.

Ménesgazdák vasparipán - pontosabban sajnos nem: pedig egy lipicai kis csapat alighanem mindnyájunkat kirántana a bajból

Ménesgazdák vasparipán - pontosabban sajnos nem: pedig egy lipicai kis csapat alighanem mindnyájunkat kirántana a bajból

Én tavaly vizesen is jöttem rajta át, és nem csúszott érezhetően jobban, mint az aszfalt, igaz, ha vizes, én mindenen eléggé félős vagyok, ez van. Egy jó darabot haladunk még a kétezer méter környéki vad csúcsok alatt, úgy ezeröt-ezerhaton, fantasztikus a látvány, bárcsak levehetném két másodpercre a szemem az útról, na, sebaj, majd a kamera felveszi, én meg otthon meglesem, hol jártunk. Aztán lejjebb ereszkedünk, a Soca mellett haladunk hosszan: sok honfitársunk is ismeri ezt a meglehetősen vadóc folyócskát, hiszen a vadvízi evezés/bukdácsolás szerelmesei ezrével zarándokolnak ide (engem is mióta fűtenek már a Kiss Tibiék, egek – valahogy mégis képtelen vagyok rászánni magam), egészen elképesztő türkiz színű a víz, megegyezünk, hogy festve van, máshogy nem lehet, ilyen szín ugyanis nincs, és kész. Hosszú kilométereken keresztül csak kajakokat és egyéb vízi járműveket látunk, hol utánfutókon, hol tetőcsomagtartókon, hol a vízparton, a vízben.

Triesztbe egy elképesztően keskeny, félelmetesen meredek kis sikátoron evickélünk le - döbbenetes, de busz is jár rajta, felfelé is

Triesztbe egy elképesztően keskeny, félelmetesen meredek kis sikátoron evickélünk le - döbbenetes, de busz is jár rajta, felfelé is

Aztán egyszerre csak a Kész Laci hirtelen megáll az út szélén, lepattan, és a Körtéhez szalad – valami fityeg a nyakán, így hátulról elsőre fogalmam sincs, mi lehet, látom, a Körte majdnem elszalad, de aztán összekapja magát, és leüti onnan… Egy irtózatos méretű darázs, ami előbb megkapaszkodott, majd pár injekciót benyomott a Charlie-nak… még látványnak is brutális a harapás, kap rá némi kenceficét, aztán megiszik egy kálciuminjekciót, állítólag, azt mondja, jobb is tőle, másnapra azért elég csúnya piros kelés lesz: az első eset életemben, hogy azt látom, a Késszel valami képes rosszat tenni, az biztos, hogy szájon át ilyesmit még soha nem sikerült beszednie, akárhány fokos volt, és akármennyi.

A szikla egyelőre még szükséges, jövőre talán már nélküle is menni fog az elmélyülés a vízen

A szikla egyelőre még szükséges, jövőre talán már nélküle is menni fog az elmélyülés a vízen

Hangulatos síkvidéki terepeken, kis falvakon, egészen eldugott, szűk sikátorokon, kavicsos utakon csámborgunk át, csodás levegőjű erdős-ligetes terepeken visznek keskeny utacskák, nicsak, itt vagyunk Lipicában, még ménest is látunk – mígnem aztán berobbanunk a bella Italiába, Orsi legnagyobb örömére: el is kezd minden táblát/feliratot ékes olaszsággal felolvasni, erőst szórakozunk, aztán előbb-utóbb valahogy, szerintem terven felül, még Triesztbe is belenyalintunk úgy egy félóra erejéig… Mi több: vannak közöttünk, akik, miután kicsit feljebb kapaszkodtunk, egyenesen odáig jutnak, hogy az előttük elterülő Trieszt panorámáját bámulva hagyjanak némi sárga nyomot a környezetben, nem, nem az irigységét…

Szállásadó nénink kedvessége magával ragadó - kávét főz, diópálinkát rak az asztalkára

Szállásadó nénink kedvessége magával ragadó - kávét főz, diópálinkát rak az asztalkára

És persze hogy túl vagyunk már a tenger megpillantásán – egy félórán belül viszont megállunk, hogy tudományos igénnyel is vizsgáljuk, minden rendben van-e az Adriával: Orsi előbb lendületet vesz egy sziklán, aztán ízmintát vesz, végül meditációs pózban négy órát tölt el egy sziklán, de természetesen megvárjuk.

Hamarosan átlépjük a horvát határt – dokument-ellenőrzés… hogy elszoktunk már tőle… de semmi komoly, két perc, és már mehetünk is lefelé a szép kis parti úton – Umag, Novigrad, Vrsar, és nemsokára már Rovinj öbléhez érünk… ahol is kissé a szárazföld belseje felé kanyarodik az út, haladunk hát tovább. Kész Laci előzni kezd egy autót, a Körte meg dudálni és valamit mutogatni – Charlie már vissza is lassít, mellé megy, beszélnek valamit, aztán mögé áll be, és nézi… valami gond van a Körte motorjával, mondom az Orsinak.

Annyit elárulhatok talán, ez nem az én tányérom: este már nyugodtan falatozunk a közeli étteremben

Annyit elárulhatok talán, ez nem az én tányérom: este már nyugodtan falatozunk a közeli étteremben

Szerencsére alig pár száz méter múlva jön egy falucska, Flengi, megállunk a közepén egy kis parkolóban, egy étterem előtt – lássuk, mi a gond. Mozog a hátsó kerék, az: megemeljük a Körte motorját, ő megrángatja a kereket, és tényleg csúnyán kottyan. Na… kerékcsapágy, ez az első diagnózis, fejben, nem jó hír, ellenben az igen, hogy még idejében észrevette a Körte, nem pedig beállt/tört. Telefon haza, Gyuszi mondja, egy alapos zsírzással, óvatosan még biztos elmegy hazáig. Jó: akkor hát zsírozni kell, de este hat van, ma már biztosan nem megyünk tovább – Orsival elmegyünk szállást keresni, aztán meglátjuk. Száz méteren belül találunk is egy pazar, mindennel felszerelt, mesés kis apartmant, egy több mint barátságos nénivel, negyven euróért zusammen. Ezzel a remek hírrel térünk vissza, és tíz percen belül már az udvaron szedegetjük elő a szerszámokat, hogy megkezdhessük a seb feltárását. Hogy mit találtunk – nos, azt részletekbe menően elmesélem hétfőn, a harmadik részben, amelyben egy egészen elképesztő mentőakció keretében a barátság erejét is megmutatom, fantasztikus lesz, higgyétek el…

(A második nap újabb közel kétszáz képét, ismét csak Orsi felvételeit megtaláljátok itt - lejjebb pedig egy kis videó, ami azt mutatja meg, hogyan raktuk vissza a Varadero kerekét ragyogó szállásunk udvarán ideiglenesen, továbbá azt is illusztrálja, milyenek az úgynevezett hétköznapok a Kész Lacival, a végén kis német nyelvlecke vele, aztán velem…)

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (32 lövet, átlagosan: 6.75 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

19 komment

  1. Pleszkán Nóra szerint:

    Hú, ez nagyon jó volt!! Majdnem, mintha én is ott lettem volna…A képek gyönyörűek, de mi történt az orroddal?
    A videóhoz nincs hang, vagy csak én bénázok?

    • Boda Kapitány szerint:

      A Kész meg a Körte megvertek, mert okoskodtam. Mindig a kisebbet bántják, tudod… Van hang a videóhoz, kapcsold be a hangszóródat, az sokat segít… :-)

      • OregHal szerint:

        …csúsztatsz, már megint!!!
        Körte ágaskodva sem ér fel az orrodig, Hosszú meg már úgy megszokta az okoskodást, hogy neki fel sem tűnik a Tied az övé mellett…
        Vallj színt: ki vert orrba?
        :-D

        • Boda Kapitány szerint:

          Tudtam-éreztem, hogy inkább előbb, mint utóbb legyőznek a vezérkommentelők és lebukok… de olyan snassz lett volna elsőre azt mondani, hogy simán vérezni kezdett az orrom… Biztosan nehéz volt a gyenge kis nyakacskámnak egész nap a nagy sisak, nem vagyok hozzászokva…

  2. Juhász-Magyar Zsófia szerint:

    A Socán én is voltam vadvízevezni és tényleg olyan színe van…no meg elég vad is…de egyszer próbáld ki András, nem fogod megbánni! A Kész majd addig megvár Bovecben, a Pink Panther bárban… :)

    • Boda Kapitány szerint:

      Nem tudom… értem én… de valahogy mégsem szeretnék fejjel lefelé a vízbe lógva egy kajakban ülve arra gondolni, hogy szegény Késznek milyen nehéz lehet a bárban rám várni…

  3. Paduc szerint:

    REMEK ÍRÁS – még mindig röhögök. MÉG-MÉG!

  4. Hatlövet szerint:

    Nagyon jó ez a rész is András!
    Aha spontán orrvérzés a nehéz sisaktól mi? Meg orrba vert az a gonosz Körte!
    És az a diópálimka a néninél? Esetleg annak mennyisége?
    Ne nézzél már madárnak, jó hogy nem Orsira fogod hogy orrba verdesett!

    • Boda Kapitány szerint:

      Na kérem… ad 1., ez még pre-diópálinka kép, mert még csak utána szereltünk, és akkor még csak egy azaz 1 doboz sört ittunk, elkerülendő, hogy mondjuk a hátsó kereket a kormányhoz rögzítsük véletlenül, ad 2., a nehéz sisaktól simán lehetett, mert attól el vagyok szokva, ad. 3., a Körte tényleg gonosz, mint az összes többi, ad. 4., az Orsinak nincs oka orrba verdesni, mert szépen vittem és nagyon is vigyáztam rá. Ez így volt, tekintetes bíróság!

  5. Medi szerint:

    Respect! Jöhet a következő rész. Az se baj, ha még kettő.

  6. Busi Balázs szerint:

    Gyönyörű lehetett! Motiváljátok az embert.
    Gyönyörű helyen jártatok…

  7. OregHal szerint:

    SZLOVEN TURA BESZAMOLO (I. nap)

    Jottunk, esett, aztunk.
    (folyt. kov.)

    …na… ezert nem irok en blogot …

  8. Urbanek Attila szerint:

    Még egy rész és függő leszek! Nagyon tetszik a stílus is! :-)

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


három − 2 =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz