Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


02 május
10komment

Csoda pókok a Vízipókban – és óda egy hátsó gumihoz… (IV.)

Nem nagy, de legalább finom: rántott husim krumplisalátával a VÍzipókban

Nem nagy, de legalább finom: rántott husim krumplisalátával a VÍzipókban

Lassan már két hete, hogy egy röpke, fél hétvégére eljutottunk Prágába néhány jó barátommal (a két lánnyal, Melindával és Dórival, valamint Puttóval, Szigeti Sanyival), továbbá a Varga Zsoltival és a Kész Lacival. A változatlanul fantasztikus élményeket kínáló, igen jó szellemet sugárzó cseh fővárosban hosszú évek óta ott élő nagyon kedves barátunk, Hartai “Prágai” Ili volt segítőnk, vezetőnk, mindenünk – persze hogy ez úton is szépen köszönjük a türelmét… Két hete már, és még mindig ezen nyammogok – de mit csináljak, ha egyszer olyan sok jó történt velünk abban az igen rövid időben… Talán emlékeztek még: csütörtökön kora reggel indultunk, és szép komótosan poroszkálva, autópályákat kihagyva is ott voltunk délutánra – Puttóék autóval, a Kész Laci meg én motorral, Sanyi vonattal – Ilcsa meg villamoson, és mégis összetalálkoztunk a Bastában. Tartalmas este volt, melynek során a tudomány nevében még pár egységbe ellátogattunk. Másnap a Kész Lacival elmentünk motorozni: északon megnéztünk egy izgalmas barlangot, délutánra visszatértünk, és a Vízipók nevű búfelejtőben ütöttünk tanyát. Az előző részt valahol ott fejeztük be, hogy pár sebes sör után megjött a vacsoránk. A menüsorért lapozni ajánlatos.

Hirdetés
A szűzpecsenye, tejszínes gombamártással...

A szűzpecsenye, tejszínes gombamártással...

Ha egy helyen adnak rántott húst, én általában szívesen választom azt. Sajnálom: nem vagyok különösebben ínyenc. Jó, szívesen megkóstolom például a helyi makadámdió-változatokat (Ilcsa, képzeljétek, ilyen rendes, a Vízipókba hozott nekem egy zacskócskával – persze mindenki faggatott, mi az, de én pengevékonyra húztam a szám, és egy idő után szerencsére elfelejtették, persze a végén azért csak kellett adnom egy-két arcátlan “barátomnak”… sajnálom… makadámban nincs barát…), de alapvetően nem különösebben hoznak lázba a helyi specialitások, bakság, engem egyáltalán nem zavarna például, ha minden nap brassói lenne, nem unnám meg soha, nem változtatnék, nekem, ami bevált, az jó, és kész: amúgy is az az alapelvem, hogy annak, ami emberi fogyasztásra alkalmas, minimum kettő, maximum négy lába van – utóbbi esetben ráadásul vagy bőg vagy röfög, és slussz.

Ez viszont a tarja meg a sült marha - a legszerencsésebbek a tarjások voltak

Ez viszont a tarja meg a sült marha - a legszerencsésebbek a tarjások voltak

És még e felosztás után is van egy csomó kritérium… csirkéből csak mell… jó, kacsából-libából comb is, belső cuccokból csak máj, na, mindegy… Vidéki vagyok, tudom, szépen kérlek, ne akarjatok meggyőzni, tudom, hogy isteni a halászlé, és hogy legalább a levét, egyszer, naaaa, de sorry, soha nem ettem olyat, amit nem szeretek, és soha nem is fogok, a rántott húst viszont nagyon szeretem. Ha rövid karajból van, hozzáfűzném, és természetesen kizárólag ohne csont, köszönöm, nem érdekel, hogy mellette a legfinomabb, egyétek meg ti, önzetlen vagyok és jó fej. A Vízipókban tehát rántott húst kértem, krumplisalátával, és óhajtottam még egy adag héjas sült krumplit, biztonsági okokból. Okos voltál, András – így se lett elég, hát még ha az se lett volna.

Némi szakmai szigorúság mindig ott van Szigeti Sanyi szemében

Némi szakmai szigorúság mindig ott van Szigeti Sanyi szemében

A még nálam is okosabbak (Varga Zsolti például) persze jóllaktak, mert harminc dekás sült tarját rendeltek, továbbá rendelkeznek egy negyvenöt kilós feleséggel, aki a petrezselymes krumpliból megeszik egy negyed petrezselyemzöldet, és átszellemült arccal a gyomrára szorítja a kezét, a továbbiakat pedig átpasszolja apának… na, így könnyű. És érkezett még az asztalhoz sült marha zöldséggel, továbbá szűzpecsenye tejfölös-gombás szósszal, fogyasztása a Boda-együtthatók szerint is erősen ajánlható, sajnos csak szemrevételezés történt. Ami az én kajámat illeti, tényleg nagyon finom volt (az a krumplisaláta… mmm…), de alighanem a Vízipók erőteljesen felforrósított klímája miatt roppantul hamar el is párolgott.

Modern templomépület a belvárosban

Modern templomépület a belvárosban

Ja, tényleg piszok meleg volt, úgy fűtöttek, mintha Szibériában lettünk volna, s a terem végében lévő asztalunknál hamarosan az lett az érzésem, hogy elájulok a negyven fokban. Többet jártam ki az épület elé, mint amikor még dohányoztam – egyszerűen nem akartam elhinni, hogy egyedül vagyok az egész hodályban, akinek hamarosan szétrobban az agya. Márpedig így volt: mindenki másnak tökéletesen megfelelt a hőmérséklet és az oxigéntelítettség – szerintem akkor se nyitott volna ablakot senki, ha az asztalnál elégetek egy kiló ként, mint kis kémikus koromban a pincében, amikor majdnem evakuálni kellett a házat, esetleg a Varga Zsolti kifűzi a cipőjét, minősített esetben az egyiket félig lerúgja (de csak azt az egy rossz műanyagosat, amit már nem szokott felvenni). Na mindegy, bírtam én, nem is panaszkodom.

Már ettem belőle: pótvacsora éjféltájt a Vencel téri pavilonban

Már ettem belőle: pótvacsora éjféltájt a Vencel téri pavilonban

Vacsora után mindenesetre egy darabig még békésen elkortyolásztunk a helyszínen, aztán, igen komoly önmérsékletet mutatva, még éjfél előtt elindultunk, egy darabig együtt villamosoztunk (Kész Laci, ha jól emlékszem, de lehet, hogy ez előző nap volt, a lényeget tekintve mindegy is, szóval a villamos kapaszkodóit igen ötletesen kihasználva  bemutatott egy röpke, tán úgy ötperces, akrobatikus elemekkel bőségesen fűszerezett majom-show-t – a helyi közönség legnagyobb örömére, hogy pontos legyek, a legtöbben hétrét görnyedve, sírva röhögtek, komolyan mondom, ezzel pénzt lehetne keresni, nem is keveset, hallod, Charlie?), aztán elköszöntünk Varga Zsoltiéktól, és négyesben (Kész, Szigeti, Ilcsa meg én) kisétáltunk a Vencel térre, ahol is, megegyeztünk, az uraknak muszáj enni egy sült kolbászt.

Sanyi szombaton reggel, közvetlenül ébredés előtt - Kész Laci fotóján....

Sanyi szombaton reggel, közvetlenül ébredés előtt - Kész Laci fotóján....

És muszáj is volt: többféle kivitelben, mindegyik kiváló, hozzá kis barna kenyér, mustár, ketchup, majonéz… éjjel-nappal, természetesen, és úgy dübörög a bolt, mint Ljubljanában, a jégcsarnok mellett az elképesztő minőséget-mennyiséget produkáló, lóhúsból dolgozó Horse Burger… Sanyiék egy-egy sört is legördítettek a kolbászka mellé – aztán megbámultunk még egy tiz méter hosszú bunkólimuzint: megérkezel, görnyedezve kiszállsz hátulról, csak hogy megmutasd a publikumnak, mivel vagy, odatámaszkodsz a fehér gépnek, és azt gondolod, mindenki téged irigyel, miközben két agysorvadásos tinit leszámítva az egészséges zöm pontosan azt gondolja, mint mi, nevezetesen, hogy régen tapasztalt szánalmasabb és nevetségesebb entrée-t, én, irigy erre, na ne röhögtess, különben meg sebaj, élvezd csak a limózást…

Tükröm, tükröm... egy újabb elképesztő fotósbravúrom

Tükröm, tükröm... egy újabb elképesztő fotósbravúrom

Elköszönünk Ilcsától, megegyezünk, hogy nem túl hosszú időre, ő még egyszer az agyunkba sajtolja, a 22-es és az 52-es a mi gépünk, az 52-es óra 22-kor megy, a 22-es viszont nem 52-kor… na, kezdem magam kicsit úgy érezni, mint amikor a Svejkben a forgalmista elmagyarázza a számokkal hadilábon álló mozdonyvezetőnek, hogyan tudja könnyen megjegyezni, hogy a 4752-es mozdonyt kell átvinnie a 22-esről a 17-es vágányra… aztán elsétálunk a közeli éjszakaivillamos-megállóba, és felkaptatunk a hamarosan érkező 31-es villamosra – Sanyi biztatóan villant a szemével, hogy jó lesz ez…

Kicsit hitetlenkedünk Kész Lacival, de a szaktudás az szaktudás: Sanyi Prágában nem tud hibázni, ennyire egyszerű. Merthogy félóra múlva hazai megállóba érkezünk, szépen leszállunk, és újabb húsz perc múlva már kies lakunkban hempergünk az ágyakon.

Másnap reggel Sanyi már nyolc körül elindul – van még egy vasúti resti, amit szigorúan szakmai szemmel meg kell vizsgálnia, mielőtt tizenegykor hazafelé indul a vonata: félóra múlva sms-t küld, hogy az állomáson ott pöfög egy fantasztikus, veterán Skoda gőzmozdony… Lassan mi is összeszedelődzködünk Lacival, bepakolunk a motorokba, leadjuk a kulcsot. Borús arccal közlöm Pavellal, hogy este kiesett a zsebemből egy egykoronás, és sajnos sehol nem találtam meg, aztán magára hagyom a gondolataival.

Ezt csak azért fotóztam, mert szerettem volna megmutatni nektek, milyen soksínű város Prága

Ezt csak azért fotóztam, mert szerettem volna megmutatni nektek, milyen soksínű város Prága

Tudom, milyen szép alaposan ki lesz takarítva a szobánk, és azon gondolkodom,  milyen klassz lett volna egy rejtett kamerát hagyni a szobában, tényleg kíváncsi lennék rá, amikor felveri a parkettát. Hiába, marad a fantázia, mint oly sok egyéb esetben.

Elindulunk, és roppant könnyedén, jóformán percek alatt kijutunk Prágából. Néhány kilométerrel odébb egy pompás bevásárlóközpontban szerzünk be némi meglepit az otthoniaknak – aztán megkezdjük a hazafelé ereszkedést, jó ötszázötven kilométer áll még előttünk: semmit nem szeretek jobban, mint ilyen gondolatokkal játszadozni. Százat megyünk, amikor egy benzinkútnál megállunk, hogy a maradék korona nyakára lépjünk. Nálam 373 van. Elsőre legalábbis úgy számolom. Miután megtankolok, rájövök, hogy 363 az a 373. Szólok Kész Lacinak, de ő már fizetett, csak nyolc koronája van. Kéne még egy kettes. De nincs. Nehezen hiszem el, de igaz. Mindegy. Bemegyek fizetni, adom a pénzt, az ember megszámolja, rám néz, kérdően, szigorúan, valamit mond, nyilván hogy ennyivel nem úszom meg. Zavartan magyarázom neki, hogy bocs, hibáztam, izé… Huszonnégy forinttal tartozom. Nem fér bele. (Kész Laci utána mondja, ő egy koronával többet adott…) Patthelyzet – mondjuk nekem mindegy, a tankomhoz élő ember nem nyúlhat, ha nagy a gond, hívjunk rendőrt, aztán legfeljebb közmunkában letudom a két koronát, vagy leülöm, mondjuk öt percet. Csávó nem tágít, kurvára kell neki a két korona. Jól van, pajti: előveszem a kártyámat, ember fellélegez, kezdi visszalapátolni a casht, de lehűtöm, mondom neki, húzza szépen le a két koronát a kártyáról. Miután úgy harmincan állnak mögöttem, s úgy veszem ki, nem engem tartanak a bunkóbbnak, Pavel ikertesója végül rám legyint, és nagylelkűen futni hagy.

Ott, ott... a gumi közepén az a nem mondom meg milyen alakú... az a négy réteg szövet... és még 430 kilométer vissza...

Ott, ott... a gumi közepén az a nem mondom meg milyen alakú... az a négy réteg szövet... és még 430 kilométer vissza...

Kint Kész Laci már a pihenőben cigizget. Beállunk, röhögünk, nézegetjük a motorokat. Ő egyszer csak lehajol, és valamiért benéz a hátsó kerekemhez. “Hé… Bandi… tudod, hogy szöveten mész????” Haha… na, én elég jól ismerem a Kész Lacit harminc éve, fel se veszem az ilyen otromba szívatási próbálkozásokat… aztán amikor legyint és vállat von, hogy neki aztán mindegy, azért rám fagy a mosoly, és én is lenézek… Hm… Bár ne tenném. A hátsó gumimból tényleg kikandikál a szövet. Nem egy réteg, nem kettő vagy három – kapásból négy látszik ki. Érdekes érzés. Merthogy fogalmam sincs, vajon öt métert, öt kilométert, ötvenet, netán (erre adom a legkisebb esélyt, pedig ez lenne a jó) ötszázat megy még így a végsőkig lefutott gumim… továbbá azt sem tudom, ilyen esetben hogy zajlik le a defekt – de valami azt súgja, nem teljesen barátságosan és pukimentesen. A motor négyszázötven kiló – viszonylag egyszerűen megfogom, ha van valami, gondolom. No és ha ez a gumi elmúlt, és netán megálltunk, vajon mi van akkor? Javítani nem tudom, továbbmenni nem lehet… Na jó… azért ne rontsunk el egy ilyen szép túrát mindenféle hüppögéssel: fel a fejjel, és nyomás. Megbeszéljük, hogy finoman túrunk hazáig – én legalábbis őszintén remélem, hogy addig. Száz fölött tehát szinte sehol, se fékezés, se gázadás, se gödör, se kanyar. És megyünk, és megyünk és megyünk – és a Bridgestone, ami ettől kezdve nekem igenis a világ legjobb gumija, csak gurul, gurul, és gurul, előbb Ausztrián, aztán Szlovákián át, végül Magyarországra is bevisz, aztán Dunaújvárosba is, aztán a garázsig is (átkarolom a motor nyakát, mint egy paripának, és igen szépen megköszönöm – neki is), mi több, hétfőn a műhelyig is, ahol Gyusza kiveszi a kerekemet, régi barátaim, Ármosék a Gumimaxban pedig soron kívül kicserélik egy szinte vadiújra, szinte hibátlanra, amit egyébként szintén Bálint Gyuszi nagylelkűségének köszönhetek és köszönök is… Kiderül, a gumiréteg alatt öt réteg szövet található – itthon már mind az öt látszott, azaz konkrétan méterek voltak hátra. Nem vicces, nem vagyok rá büszke, soha ne csináljatok ilyet – nekem se lesz többet ilyen, ezt biztosan állíthatom…

Prága viszont lesz, azt is biztosan állítom: legközelebb várhatóan augusztusban indul meg a most még elszántabbra kovácsolódott társaság – ott leszünk, az biztos. És, ha bírjátok még akkor is, hát beszámolok róla – hogy le ne maradjatok valami nagyon fontosról…

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (18 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

10 komment

  1. putto szerint:

    Makadámdió? Erre nem emlékszem…:)

  2. OregHal szerint:

    … Prága “soksínűsége” hasba akasztott…
    :-D

  3. Prágai Sörözők szerint:

    Király, most megéheztem! :-) Eddig csak szomjas voltam…

  4. m.B. szerint:

    Ahogy olvastam, milyen ennivalókal élsz nem tudom mi lehetet Chinában.Ha jól tudom ott is voltál. Ott milyen a brasói meg a rántotthús?
    Ezzekel a Pavelekel nem lehetett valami jó. Most akkor van ott jó töltet vagy nincs? Pénzes vendégszeretet az van. 70 korona a motorért.
    Ez a gumi sztori nem semmi. Szerencse fia vagy.

    • Boda Kapitány szerint:

      Nagyon is jól elvoltam Kínában mind a kétszer… elég ütésálló vagyok ezen a téren is – és nagyon csípem például a zöldségeket, ahogy a kínaiak csinálják… Pavelék azért nem voltak annyira veszélyesek, és nagyon normális volt a szállás azért a pénzért – a gumisztoriban egyetértünk, nem lesz több ilyen…

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


hét − = 1

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz