Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


25 április
10komment

Prága: barlangi motorosok, továbbá széljegyzetek a Vízipókban (III.)

Ahogy a holland mondás tartja: A tehén is foghat verebet - nos, ez a kép azért, szerényen belátom, elég szépen sikerült a motel udvarán

Ahogy a holland mondás tartja: A tehén is foghat verebet - nos, ez a kép azért, szerényen belátom, elég szépen sikerült a motel udvarán

Prágában jártunk egy hete, ahol gyors, de alapos munkát kívánt tőlünk a folyton változó élet és a szorosra fűzött program: csütörtökön kora reggel indultunk meg, minden platformon betámadtunk, hiszen két motorral, egy autóval és egy vonattal közelítettük meg a helyszínt. A vonaton Szigeti Sanyi barátom-kollégám-harcostársam páváskodott, az autóban a lányok, Melinda és Dóri, a hozzájuk tartozó fiúk, Puttó és Varga Zsolti foglalt helyet, a másik motoron Kész Laci, indián nevén redilezli vezette fel kis közúti konvojunkat. Csütörtökön este, mint arról már olvashattatok, szép szolid szórakozás után vékony nyomon, egy éjszakai villamosjáratot szellemi ráhatással eltérítve  hazacsúsztunk a centrumtól kissé kijjebb eső, folyóparti szállásunkra, ahol, hogy, hogy nem, nagy nehezen tíz másodperc alatt elszenderedtünk. Másnap nyolc óra tájban ébredtem, és nem értettem, miért kell ilyen korán úthengerekkel, légkalapáccsal és gőzgépekkel dolgozni egy békés kis motel első emeletén – de igen hamar rájöttem, csak annyi a gond, hogy a többiek még nem ébredtek fel. Nem igazán irigyeltem a többi lakót – egyedül Pavelt, a motel igazgatóját nem zavartuk zörejeinkkel, még délután ugyanis titokzatos körülmények között eltűnt az étteremből egy lap fehér szalvéta, amit csak este, a szokásos napi elszámoló leltárnál vett észre, és egész éjszaka fáradhatatlanul nyomozott utána, hajnalban pedig már indult is, mert egy éti csigát kellett lábon elhajtania Brnóba egy koronáért. Én mindenesetre felkeltem, és hamarosan rájöttem: egyszerűen tűrhetetlen, hogy több mint tizenhat órája nem ültem motoron. Így aztán, amikor a Kész Laci végre felkelt, már komplett tervekkel állhattam elé. Hogy mikkel, azt megtudjátok – csak egy lapozás az ára.

Hirdetés
Tizenegykor indultunk, és hamarosan már Pozor Vlak előtt jártunk...

Tizenegykor indultunk, és hamarosan már Pozor Vlak előtt jártunk...

Amíg lassan éledező barátaim alapprogramjaik betöltésével fáradoztak (azért meg kell hagyni, eléggé forgott a homokóra), feldobtam Lacinak az elképzelést: motorozzunk fel északra, úgy százpár kilométert, ahol is egy (Európa-szerte, de lehet, hogy a világon is) egyedülálló látványosság szemlézhető, ott van ugyanis a Pekelné Doly, egy elképesztő barlangrendszerben működő motoros kocsma/szállás/koncert- és bulihely – tavaly májusban cseh vendéglátóinkkal, a Prágában élő, de nem cseh motorosokból álló nemzetközi klub tagjaival és a Varga Zsoltival már bejártuk. A Kész Lacit persze közismerten rendkívül nehéz motorozásra szorítani, én különféle kimódolt fenyegetésekkel és ravasz zsarolásokkal mégis rávettem valahogy.

Kész Laci az indulás előtt még leszedte a barlang koordinátáit a netről

Kész Laci az indulás előtt még leszedte a barlang koordinátáit a netről

Abszolút hidegen is hagyta az ötlet, így aztán fél kilenctől tizenegyig állig beöltözve, a motor mellett szobrozva várt rám, hogy elkészüljek végre a Hétlövet-frissítéssel (Pavel érthetetlen módon ingyenes wifit biztosít vendégeinek – szerintem a szomszédban lehet valami gyanútlan előfizető, annak köszönhetjük), és kis gázzal megindulhassunk.

Bizony jól tettük, hogy elmentünk motorozni: máskülönben legfeljebb matematikai esélyünk lett volna egy jó kis megázásra – így se sokat kaptunk, csak visszafelé egy húszperces közepest.

Prágától bő félórányira északra már kezdődnek a hegyek-erdők-sziklák

Prágától bő félórányira északra már kezdődnek a hegyek-erdők-sziklák

Ahhoz képest, hogy a világ valamennyi meteorológusa folyamatos esőt mondott az összes területre, amit érintettünk, mindig épp azokra az időpontokra, amikor ott jártunk, ez nem is volt ám rossz üzlet – s a tény egyúttal Gaál Noémi évtizedes jelenlétét is oda-vissza igazolja a kereskedelmi televíziózásban, különös tekintettel a szakmai és a dekoltázsbeli mélységek közötti szorosabb össze- és visszafüggésekre.

Ám egyelőre csak haladunk felfelé, északra, szépen, komótosan, nézelődve. Olyan nyolcvan kilométer után meg is jelennek az első sziklák, és dombosabb-hegyesebb-erdősebb vidékek következnek – bizony mondom, nem tudnám teljesen kizárni, hogy egy-egy Gojko Mitic-klasszikust is leforgattak errefelé anno; mi több, az egyik hegygerincecskén húzódó sziklatömbbe épp abban a stílusban faragtak bele négy fejet, mint az amerikai elnökökét Mount Rushmore-ban.

Van azért egy-két komolyabb hegy is út közben

Van azért egy-két komolyabb hegy is út közben

Nem állok meg azonnal lefotózni, a faluban odamotorozok, s mondom a Kész Lacinak, majd visszafelé álljunk meg – illő tisztelettel kérném szépen mellőzni azt a kérdést, eszünkbe jutott-e… Erőteljesen közelítünk viszont a célhoz – egyes helyeken kétségtelenül érezni, a cseh útépítők részt vettek valami jelentősebb magyar továbbképzésen: nekünk persze a szemünk se rebben az eszméletlen mennyiségű kátyútól, válogatjuk őket eleget itthon is… Aztán a kis híd jön, ami után már csak pár kilométer a barlang – ám a kis híd lezárva. Kerülő út van, persze jelzések nélkül – egy órácskát keringőzünk, sok helyütt improvizatíve, de végül megtaláljuk a másik oldalról bevezető utat, és… szépen megérkezünk.

Még bőven előszezon: kétlem, hogy egy hónap múlva így megállnánk a bejáratnál...

Még bőven előszezon: kétlem, hogy egy hónap múlva így megállnánk a bejáratnál...

Nincs nagy tömeg: talán három motor rajtunk kívül, ez itt még bőven szezonon kívüli időszak. A Pekelné Doly sok ezer négyzetméteres, lélegzetelállító barlangrendszere nem természetes úton jött létre: évszázadokkal ezelőtt kezdték szorgos munkával kialakítani, amikor a rendkívül könnyen vájható kvarcos-homokos kőzetet a közeli üveghuták izzó gyomrába szállították. A második világháború során a megszálló németek vájták tovább, állítólag a V-1 titkos kísérleti bázisa is itt működött – pár éve pedig, különösebb faxni nélkül, hasznosításra kiadták egy… kapaszkodj… motoros klubnak. A barlangban télen-nyáron 12 fok van, két bár működik benne, sörök, üdítők, kolbász, palacsinta – és persze motorral is be lehet hajtani, sőt, meg is lehet állni, sőt.

A Kész Lacit elnyeli a pokol kapuja... de hamarosan kijön innen is

A Kész Lacit elnyeli a pokol kapuja... de hamarosan kijön innen is

Hétvégenként koncerteket rendeznek, több színpadon is, és ha netán nagyon elfáradtál, eszedben sincs elindulni, fogsz egy matracot a közösből, és ott alszol, ahol jólesik. Ingyen, naná. Szezonban akár több ezer motor is összejön, erősen zajlik az élet, mégis roppant békés a hangulat. Működik minden, remekül, frappánsan, jókedvűen. Rontsuk is el ezt a bukolikus idillt: kérném a tippeket – kíváncsi lennék, hány tucat okot tudtok mondani kapásból, amiért ez az egész tökéletesen lehetetlen lenne Magyarországon. Én inkább bele se kezdek: de ötvenet mondok, akármikor.

Az egyik büfé, akár motorral is a pulthoz állhatsz - és ez mindig nyitva...

Az egyik büfé, akár motorral is a pulthoz állhatsz - és ez mindig nyitva...

Bő egy óra múlva megindulunk vissza, Prága felé – könnyűszerrel kikeveredünk az erdőből, s egy félórával később belefutunk a már említett esőfelhőbe. Amikor megállunk egy benzinkúton, hogy a Kész Laci felvegye az esőruhát, öt perc szárítkozás után eláll a zuhé, és soha többet nem is zavar bennünket – az ember a legerősebb, a természet térden, csücsörítve, nincs mit tenni. Késő délután haza is érünk, egy hangulatos zuhany a folyosó végi össznépiben (van ám szauna is, meg klub, meg minden más, egy csomó ajtó feliratát nem is értem – de természetesen kulcsra zárva minden, drága holmi, ne piszkálja a kedves vendég csak úgy, ingyé’: ej, de a bögyömben van ez a Pavel szegény, most nézem, mit kap, a végén még szimpatikusra ekézem…), aztán némi sms-egyeztetés a többiekkel, és kiderül, hogy Ilcsa a roppant kedves nevű Vízipókban (U Vodoucha) foglalt asztalt.

A Vízipókban már kedélyes társaságra bukkanunk: hamarosan indul a konferencia

A Vízipókban már kedélyes társaságra bukkanunk: hamarosan indul a konferencia

Kapkodunk a Kész Lacival, hogy ne késsünk túl sokat, mert hat óra van, és nekünk legalább egy óra, mire becaplatunk. A centrum közeléig villamossal megyünk, onnan pedig vegyes technikával, mint Phileas Fogg – hét után kicsivel berontunk az ismét csak rendkívül hangulatos söröző-étterembe, és hat jókedvű barátot találunk a hátsó asztalnál. Megkezdjük a sietős felzárkózást – én ugyan a szokottnál is visszafogottabb estét tervezek, közismert alkohol-allergiám mellett elsősorban is a másnapi hazamotorozás miatt. Kész Laci nagyokat bólogat a plánumra, ő is ugyanígy gondolja, aztán bebólogatja az első négy sört, köztük egy elég mogorva, de igen hatékony és finom húszfokost is – utána pedig gyermeki kíváncsisággal kérdezi Ilcsától, mi az a kis pohár zöld, amit a másik asztalnál isznak…

Kicsi, zöld, mentolos: ha nem rágó, Kész Laci megissza

Kicsi, zöld, mentolos: ha nem rágó, Kész Laci megissza

Valami mentolos akármi – hát egyet azért megkóstolna Kész Laci… szép is lenne, ha nem.

Pár sör után olyan szépen megindul a beszélgetés, ahogy szokott. A téma ezúttal… nos… a téma… izé… örök… és nagyon emberi… ööö… mindenkit, sőt, mindent érint, aki-ami él. Akár filozofikusnak is mondhatnám, hiszen az anyagról is gyakran szó esik… az anyagról, ami folyvást változik, ugye, cserélődik mibennünk – van tehát az input, amit a gasztronómia hívei vizsgálgatnak, s van az output, értitek, amiről… nos, amiről a mi asztaltársaságunk férfitagjainál többet érezhetően élő ember nem tudhat. Egy idő után természetszerűleg megkerülhetetlenek az elvi viták olyan nüanszok felett, mint hogy mi a szignifikáns különbség a paksi mogyoró, a csibészdinnye és a betyárgombóc között; hogy vajon mely ételeknek milyen élettani hatásuk van a perisztaltikus tevékenységre; azután Varga Zsolti félórája következik, a felejthetetlen kategóriából, sírva röhögésig; végül pedig, mintegy a korábbiak szintéziseként, felmerül egy új, a témát minden korábbinál alaposabban körbejáró, a társadalmat igen széles körben bevonó, egyesítő, de az egyéni tapasztalatokat is fürkésző blog beindításának múlhatatlan szükségessége.

Még egy kedvenc: a kitűnő Jezek sör figurája, azaz a sünmalac...

Még egy kedvenc: a kitűnő Jezek sör figurája, azaz a sünmalac...

A kitalált domain-nevet egyelőre csak azért nem árulhatom el, mert félek, hogy valaki elhappolja az ötletet, és már megint előttünk lesz belőle milliárdos. Kész Laci a blokk méltó lezárásaként axiómában mondja ki a lényeget, betűhíven idézem: “Nem az a lényeg, hol tanul az ember, csak tanuljon.” És ez a mondat, az előzmények rozsdásbarna, csendes, de kitartó szelében megáll pár pillanatra a Vízipók levegőjében. Legfőbb ideje enni valamit.

És most látom, hogy bárhogy szaporázom is, lesz negyedik rész – fogalmam sincs, hogyan bírjátok, ha valaki nem, szóljon az orvosomnak… Suszternek lehet igaza, tényleg beteg vagyok, krónikus karaktermenésem van – én mégis úgy érzem, nem tehetek róla, hogy mindig olyan sok hülyeség meg nem hülyeség történik velem, amiket, úgy érzem, meg kell osztanom veletek is. És ahogy egyik legkedvesebb szerzőm, Mark Twain mondja – nemrégiben olvastam a facebook-on -:

Nem, nem feketekávé - csak némi füstös, fekete sör

Nem, nem feketekávé - csak némi füstös, fekete sör

“A legjobb módszer önmagunk felvidítására, ha felvidítunk valaki mást.” Remélem, van, akit sikerül. A negyedik részben majd szépen meg is vacsorázunk a Vízipókban, majd két órával később a Vencel téren is, aztán szépen hazazötyögünk az éjszakaival, másnap meg jó korán felkelünk, és elindulunk haza – de alig megyünk száz kilométert, a Kész Laci egy benzinkútnál lehajol, észrevesz valamit a motoromon, és ezzel elkezdődik egy számomra különösképpen  izgalmas történet… Hamarosan, egy méretes galériával súlyosbítva jön-jön-jön…

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (24 lövet, átlagosan: 6.96 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

10 komment

  1. LINDA szerint:

    Hát engem felvidítottál ! Várom a folytatást :)

  2. kutya. szerint:

    “pozor vlak előtt…”

    :))))

    • Boda Kapitány szerint:

      Ebben a műfajban a megverhetetlen a Kiss Tibi barátom, aki egyszer egy franciaországi vitorlástúrán navigált, és Cannes-nál, a reptér mellett egyszer feljött, és nagyon komoly arccal bemondta: Bandi, megnéztem a térképen, hogy hamarosan elhaladunk Airport mellett… azon egy darabig feküdtünk…

  3. putto szerint:

    jáj de várom a következő hétvégét Prágában… pár füstös fekete nem kávéval…
    pozor lesz… :D

  4. OregHal szerint:

    Pozor Vlak? Azt a helyet ismerem… oda valósi az a német együttes, nem?
    :-D

  5. régi "barátnéd" szerint:

    hát azt a “fekete kávé” sört én nagyon szeretem :)

  6. Suszter és a Gyík szerint:

    Akkor most már tényleg nagyon vidám lehetsz!

  7. Prágai Sörözők szerint:

    Bevallom, némiképp izgatottan vártam a legújabb prágai postot, mert a betyárgombócos polémiából bizony alaposan kivettem a részem a vacsora asztalnál :-)Bandi elegánsan, ugyanakkor a beszélgetés lényegi tartalmát nem csorbítva prezentálta a sztorit. :-) Remélem, lesz folytatás Prágában! Üdv

  8. m.B. szerint:

    Aztán végül számomra nem derült ki mi volt a zöld üdítő és hogy milyen hatása volt.

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


4 + = tizenhárom

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz