Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


22 április
12komment

Éjszakai ámok Prágában: a körtemplomtól a hóhérig (II.)

Ez a félbarna se rossz választás a Bastában

Ez a félbarna se rossz választás a Bastában

Jaj de jó újra itthon, gyerekek, ugyan, ne is mondjátok, dehogy bírtam volna még pár órát (mit mondtok? napot? huh, pláne) ebben a barátságtalan, rút Prágában tölteni, netán még elmotorozni pár hangulatmentes helyre – meg amúgy is egész nap csak búslakodtunk, veszekedtünk kibírhatatlan társaságommal, keserű volt az a vacak cseh sör, alig van belőle választék, és olyan ehetetlenségeket főztek mindenhol, hogy a Szigeti Sanyi, a Varga Zsolti  is meg én is egészen vészesen lefogytunk. Barátaink már-már attól tartottak, hogy egy esetleges előre- vagy hátrahajlásnál egyszerűen eltörünk derékban. Jönnünk kellett hát. De sok mindent nem meséltem még el. Pénteken ott hagytam abba, hogy a Bastában megettünk néhány sült kacsát, elfogyasztottunk mellé gyönge pár sört, néhány pálinkát, és elég optimista hangulatba kerültünk, amikor Varga Zsoltiék hirtelen úgy döntöttek, lelépnek (otthon azért orvul bekapkodtak némi pálinkát, azaz az egyetlen szeszes italt, amit Varga Zsolti nem fogyaszt – de ha elmondanám miért, persze mindjárt érthetőbb lenne, na majd egyszer…), mi pedig, a kőkemény mag, Kész, Szigeti, Boda, csak egymásra néztünk, és éreztük, hogy történelmi a pillanat, most Magyarországot kell képviselnünk, nem futamodhatunk meg félúton. Természetesen vendéglátónk, a Prágában élő, megkapóan kedves Ilcsa, azaz Hartai Ili is velünk tartott. Ha valaki e néhány mondatban netán talált ismeretlen tényezőt-nevet-fogalmat, elevenítse fel az előzményeket itt - ha viszont minden tiszta, miután már gurulunk, kapcsolom a kettest, és adok egy kis gázt. Jöjjön, amiből a fodrászszalonban sok van: hajcsatok. 

Hirdetés
A nevezetes tábla - a Bastában speciel két nyelven is...

A nevezetes tábla - a Bastában speciel két nyelven is...

A búcsú után a Bastában szolidan bepumpálunk még egy sört, s közben alaposabban is megvizsgáljuk azt a híres táblát, ami meglehetősen sok cseh egységben a falon lóg, s itt, a Bastában két nyelven is tudtul adja: Politikai beszélgetés tilos! Alighanem ennek a fantasztikusan értelmes, bizonyos mértékben magáról az egészséges cseh néplélekről is árulkodó előírásnak is köszönhető, hogy a cseh kocsmákban nem csak a sör, de a hangulat is fenomenális. Senki nem néz rád feddőleg, ha netán egy kicsit hangosabb vagy a kelleténél – ha pedig valamilyen közérdeklődésre számot tartó produkciót sikerül bemutatnod, népszerűségi rátád akár az egekbe is szökhet. Így járt például Kész Laci, akinek alkalmi khm… na mindegy, az egyszerűség kedvéért nem cifrázom… szóval táncbemutatóját még a nem épp rutintalan személyzet is tátott szájjal figyelte – hát még ha tudhatták volna, mivel rukkol elő Kész Laci a villamoson másnap este. Na de korántsincs még másnap este: még csak csütörtök este van.

A cégér és a logó az emberrel, aki szeretné megakadályozni a rossz idők beköszöntét

A cégér és a logó az emberrel, aki szeretné megakadályozni a rossz idők beköszöntét

A Basta után egészségügyi sétába fogunk. Elsőnek is átballagunk a Zlý časy-ba – a hely nevét úgy magyaríthatnók: Rossz idők. Nos, a mostanság oly sokat emlegetett rossz idők ellen elég alapos vértezetet ölthet magára a belátogató, ha a helyszínen csapolt, úgy harmincfajta sörből szorgalmasan beereszt párat oralice. Ismét csak példás visszafogottságról teszünk tanúbizonyságot, amikor mi megelégszünk egy-egy korsóval, a pult mellett állva, mert üres asztalt találni este, Prágában, bárhol, nos, az lényegében a lehetetlennel egyenértékű. Kortyolgatok, és meglehetősen irigylem Ilit, aki kivételezett helyzetben van, és pohárral kaphat: gyenge fogyasztó vagyok, belátom, de én is szívesen váltanék már lejjebb egy súlycsoporttal.

Örülhetünk, hogy a pulthoz odafértünk - asztal, foglalás nélkül, este, Prágában? Nincs...

Örülhetünk, hogy a pulthoz odafértünk - asztal, foglalás nélkül, este, Prágában? Nincs...

Van nekem ismerősöm, helyesebben szólva kollégám, aki súlyban a felem, mégis tizenöt korsós rekorddal büszkélkedhet itt – én viszont sajnos úgy hat-nyolcnál kezdek vészesen eltelni a sörrel, ráadásul ha ritkán iszom is belőle itthon, inkább pohárral szeretek, mert nem bírom, ha langyos, még kevésbé, ha nem szúr… Na mindegy: Szigeti túravezető nem enged, nézete szerint első a becsület, az pedig azt diktálja, Prágában ne kérj korsónál gyöngébb kiszerelést… Bevallom, én nem vagyok ennyire önérzetes – de természetesen nem szeretnék kilógni a csapatból, másrészt Prágában pláne nem jutna eszembe ellentmondani a Sanyinak, ledöngölöm hát a hm… kilencediket, vagy tudom is én, hányadikat már. A Rossz időkben folyik az élet elég gazdagon: az elsőre azért tényleg kicsit erősnek tűnik, hogy a mellettem lévő asztalnál egy szakállas srác épp akkor csőröz le egy hetyke bajuszost, amikor odanézek – aztán, nagy röhögés közben mindketten a barátnőjüket is, ja, hogy csak valami vicc vagy fogadás volt, az egész más, de ne faggassatok, nem mesélek.

Egy törzsasztal - a menekülő törzs elmosódott foltja kis fantáziával kivehető a képből

Egy törzsasztal - a menekülő törzs elmosódott foltja kis fantáziával kivehető a képből

Nem ezért megyünk tovább: Sanyi szerint feltétlenül meg kell néznünk a Hostinec U Rotundy-t, vagyis a közeli Körtemplomhoz címzett kiskocsmát – és ismét csak nagyon igaza van, hangulatát tekintve nálam mindenképpen ez lesz a nyerő: sima világos sör, mosolygós egyszerűség minden tekintetben, kedélyes törzsvendégek (akik, ha felemeled a fényképezőgépet, sikoltozva szétszaladnak – pedig alig hinném, hogy otthon a nagysasszony azt hinné, a könyvtárban lehetnek éjfél körül, és ha még úgy is van, nyilván felkattintanak a hetlovet címére, no sebaj, a félénk urak egy perc múlva visszaóvakodnak a helyükre, de azért időről időre idegesen pillognak a gépre), továbbá egy megbízható pocakkal, láthatóan elképesztő rutinnal rendelkező főpincér… Sanyi kér egy ecetes hagymás krinolint, azaz utopenec-et, ami egyébként vízbe fúlt embert jelent, de nem kell megriadni, a név csupán egy régi legenda lepárlódása.

Még hogy nincs kultúra a programunkban... íme, a csodás Nemzeti Színház

Még hogy nincs kultúra a programunkban... íme, a csodás Nemzeti Színház

Mint kiderül egyébként, az utopenec a tervek szerint nekem érkezett – ám a nagymama soha nem csinált nekem ilyet, úgyhogy végül mégis Sanyi fogyasztja el az itt igen kedvelt sörkorcsolyát.

Végül aztán itt is kitelik az esztendőnk: ha jól emlékszem (szerintem jól: a Sanyit és a Kész Lacit meg úgyis hiába kérdezném), Ilitől itt veszünk búcsút másnapig, mi pedig természetesen szomjasak vagyunk, legfőbb ideje, hogy igyunk egy sört – legyen mondjuk a következő az U Kata: nem, nem egy makrancos hölgyhöz címezett az ivó, hanem a Hóhérhoz, lévén az egykori hóhérlakban kapott helyet.

Az egyik falfestmény az U Katában - egy pihenő hóhér, egy fedetlen keblű áldozat

Az egyik falfestmény az U Katában - egy pihenő hóhér, egy fedetlen keblű áldozat

A boltíves helyiségek, a falfestmények itt is egészen egyedi hangulatot teremtenek – ami azt illeti, be kell látni, a mi hangulatunk is meglehetősen egyedi már, beleszívok a Kész Laci cigijébe, de nyugodtan megtehetem, hiszen időtlen ideje már, hogy leszoktam… És, miután itt is megbirkózunk egy-egy korival, megindulunk, hogy keressünk egy jópofa éjszakai villamost, ami majd elszállít országos cimboránkhoz, szállásadónkhoz, Pavelhez, aki hajnali kettőkor még nyilván ébren van, mert a recepción elgurult egy egykoronás, és nem találja. Godzilla a Megagodzilla ellen indul: Sanyi már a kilépés után másfél perccel kapacitálja Lacit, hogy feltétlenül meg kell kóstolni egy századik fajta sört az U Medvidku-ban (engem már emberszámba se nagyon vesznek), de aztán ez valamilyen oknál fogva elmarad.

Lesétálunk a Vencel téren, öt méterenként lép hozzánk egy afroamerikai fiatalember, hogy különféle éjszakai bárok pánerotikus kínálatára hívja fel értékes figyelmünket. Két kedves barátom legtöbbjüket hozzám irányítja – az egyikkel hosszasabban is tárgyalok: ő jó érzékkel nem is annyira a bérkislányok hajlandóságát, sokkal inkább az ingyen italokat emeli ki a kínálatból, én pedig megkérdezem, nem érdekelné-e őket két jelentősebb testfelépítéssel rendelkező, női ruhát szívesen viselő, felárért akár egymást is kedvelő érettebb férfi produkciója, merthogy épp ez ügyben járunk, és pont én vagyok az impresszáriójuk. Nem igazán olcsó a műsor, na de éri a pénzt, nézzen csak rájuk.

Kész az U Rotundy-ban: már itt is elég jó volt a hangulat

Kész az U Rotundy-ban: már itt is elég jó volt a hangulat

Tamás bátya összezavarodik, mint vasorrú bába a trafóházban, azt mondja, előbb meg kell beszélnie a főnökeivel ezt. Jó lesz, Jackson, majd szóltok, ha köll, itt mindig elérsz.

Csalhatatlan érzékkel elmegyünk az éjszakai villamosok csomóponti megállója mellett, öt méterrel, s megkezdjük felejthetetlen prágai anabázisunkat. Első körben lesétálunk úgy gyatra harminc kilométert, lényegében csak a folyót nem ússzuk át, érzésem szerint az összes többi út megvan – villamos egy sincs. Sanyi folyamatosan azt mantrázza, ura a helyzetnek, mi pedig békés hívő emberek vagyunk a Kész Lacival. Barátságunk komoly fokmérője ez az éji maraton: hogy lényegében végigröhögjük, az nem is elsősorban a fogyasztásunknak köszönhető. Végül rábukkanunk egy megállóra, éééééés, igen, hurrá, megjöttünk… Most már csak a villamosnak kéne ugyanezt tennie – s röpke ötven perc múlva fel is tűnnek a kis pilácsok, hurrá… Jegyünk természetesen van, az esti átszálló – lehet, hogy a kilencven perc már letelt, cserébe viszont minden megállóban pecsételünk rá egyet, úgyhogy fokozottan érvényes.

Kész László fantasztikus fotóján a szerző és Szigeti "Prága" Sanyi egyben

Kész László fantasztikus fotóján a szerző és Szigeti "Prága" Sanyi egyben

Megegyezünk abban, ha van kaller, amelyik éjszakai műszakban is nyomja, az igazán megérdemel egy ilyen zsíros fogást, három szép szál, bármilyen nyelven beszélő magyar srácot, akik szívesen innának még valamit. Vagy bármit.

Ha netán van is kalauz a járaton, az igen bölcsen csendben marad, és lapul, míg mi elnevetgélünk. Két óra múlt, legfeljebb ha három, és mi húsz perc múlva leszállunk a megfelelő megállóban. A motelhez vezető sötét kis sikátorban járó motorú, különösen ingó-ringó autót látunk, egy néni meg egy bácsi tartózkodik benne, Kész Laci nem is érti, miért nem kapcsolják lejjebb a fűtést, ha annyira melegük van szegényeknek, hogy nincs is rajtuk ruha. Még jó, hogy triónkban úriember is akad, aki elrángatja a két vízilovat (hogy jobban lásson…) – khm, mindegy is, ki, én tényleg nem szeretek az előtérbe tolakodni… Hazaérünk, szép csendesen felóvakodunk az első emeletre (a szomszédban lakó kínai ifjú pár szerintem izzadt tenyerében szorongatja a dobócsillagokat, de nem, nem megyünk mi be hozzájuk), egy perc alatt felfalunk minden maradékot, aztán csodálatosan élére hajtogatjuk ruházatunkat, szépen felakasztunk mindent szobainasainkra, aztán jól eltollászkodunk a fürdéssel, borotválkozással meg minden, lepöcköljük mályvaszín szatén pizsamánkról azt a bizonyos láthatatlan porszemet, és nagy nehezen álomba sírjuk magunkat.

Reflexiók - művészkép éjjel, vaku nélkül, kisgéppel, színjózanon

Reflexiók - művészkép éjjel, vaku nélkül, kisgéppel, színjózanon

Hogy mi történt másnap este a Vízipókban, ahol, sajnos el nem tagadhatom, egy bizonyos, igen emberi, mindenkit érintő, másrészt sajnálatosan mégis elég ritkán szóba kerülő tematika elég alaposan kitárgyaltatik – stílszerűen széljegyzetekben mesélek majd; hogy hogyan jutottunk el még előtte a Kész Lacival a száz kilométerre lévő barlangba, amit egy denevérlogós motorosklub üzemeltet, s hogy hogyan értünk haza Magyarországra szombaton egy szövetig és még tovább kopott hátsó Gold Wing-gumival, nos, erről várhatóan kedden olvashat, aki akar. Hétfőn ugyanis brékingnyúz: ÖregHal fog szólni hozzátok a maga sajátosan szikár és szenvtelennek tűnő stílusában – ÖH sajnos kórházban töltött pár napot, nem is influenzás volt épp (szerencsére már jól és otthon van), s dohányzási kampányunk ürügyén mond el ezt-azt. Érdekes lesz, meglátjátok…

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (25 lövet, átlagosan: 6.76 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

12 komment

  1. orsicsip(et)ke szerint:

    ez épp olyan jól esett, mint egy korsó habzó cseh sör! és külön öröm, hogy régi legendák élednek újjá a beszámolóban!

  2. OregHal szerint:

    :-(
    Szomorú vagyok… már a második prágai motoros túra, amiről lemaradtam: megjegyzem, tulajdonképpen szándékosan, mert (pironkodva be kell vallanom) eléggé el nem ítélhető módon én egyáltalán nem szeretem a sört. Sörnemissza meg mi a fenét keresne Prágában, hát nem? csak égetné a daliás motorosokat…
    Jó, a mostani út alól felmentésem van: egyrészt senki nem hívott, másrészt… majd holnap.
    :-)

    • Boda Kapitány szerint:

      Nem égetsz senkit… az augusztusira ezennel meghívtalak benneteket, ünnepélyesen… van olyan málnaszörpjük például, amibe málnát raknak… az teljesen korrekt…

    • LTy/ i szerint:

      Ne szomorkodj ÖregHal! Hamarosan Te is felpattanhatsz majd kétkerekűdre, és a lóerők közé csaphatsz…! Addig is gyűjtsd az erőt. :) Várom mai írásodat.

  3. miki szerint:

    nem tudom. én épp liszttagadóként (copyright: szasza) kaptam kedvet egy prágai túrához. mondjuk, mi sem unatkoztunk ljubljanában az elmúlt egy hétben :) ahova a Kapitány persze alapból nem akart kijönni :)

  4. miki szerint:

    most majdnem írtam valamit (in concreto: vonzások és választások), de inkább nem fokozom, megjelent a kép előttem, amint vérben tocsogó hullám fölött a biztonság kedvéért még egyszer áthajtasz a kétkerekűddel (úgyis cserélned kell a gumit), miközben félig szítt cigarettádat a legnagyobb filmes kliséknek megfelelően elpöckölöd és/vagy lehajtasz egy jóféle borsodi világost :)

  5. LTy/ i szerint:

    Jó volt olvasni soraidat. Időnként úgy éreztem, mintha én is veletek jártam volna Prága szép utcáin, és hangulatos sörözőiben. Az a szigorú, munkamániás főnököd gyakrabban elengedhetne szabira, kell a dolgozónak egy kis feltöltődés… :)

  6. m.B. szerint:

    Á. Báró Úr! Hát nem semmi dolgok történtek ott veletek, és nem semmi ahogy leírod. Jó vagy.
    Bár nekem kicsit nagyon sok ez a sörös dolog. Egyszer ha mész prágába nem sörözni szólhatnál, én elkisérnélek.

    • Boda Kapitány szerint:

      Prágába nem sörözni… hát az kissé meredek szerintem… de nem valami Istentől elrugaszkodott dolog az, azt gondolom… elég sok minden el szokott férni mellette, ráadásul mindenki mindig azt csinál, amit jónak lát… szóval még nem láttam embert a padhoz láncolva és kényszerítve, hogy márpedig sörözve lesz, másképp… akármi…

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


4 + öt =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz