Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


15 április
6komment

Amikor még elvarázsolt – a Szomorú Park (III.)

Lányok felfújt szoknyával: élőben is érdemes volt kivárni...

Lányok felfújt szoknyával: élőben is érdemes volt kivárni...

Írjatok, szóljatok – kértem pénteken, a néhai Vidám Parkról írott kis dolgozatom második részében. Hát szívből gratulálok, kedves mindnyájan, veletek lehet beszélni: csütörtökön és pénteken minden létezhető világrekordot megdöntöttetek már az olvasásban is – a két nap alatt több mint 1500-an szaladtak végig a történeten (péntek: 786!!!), lesz honnan leesnem. Úgy tűnik, ez a téma egyszerűen mindenkit érint, aki életében csak egyszer is betette a lábát a parkba: s ahogy elnézem, mindenki őszintén és nagyon sajnálja, hogy a Vidám Park a legutolsókat rúgja. A terület állapota még akkor is rendkívül elszomorító, ha az eszünk – a szív megszakadása közben is – pontosan tudja, hogy ha ezermilliárdunk lenne is hiába: azok az idők, amikor ezeken az egyszerű játékokon olyan pompásan szórakoztunk, soha többé nem jönnek vissza, a mi gyerekeink már másnak örülnek, ha örülnek, és eszük ágában se lenne hülye vaskasznikban egymásnak menni, hajóhintákkal életveszélyesen átfordulni a vízszintes tengelyen, vagy fa halacskákat fogdosni ki egy betonteknőből. És ez tulajdonképpen így is van rendjén. Ami viszont a Vidám Parkkal történt az elmúlt pár évtizedben, az korántsincs, már bocs. Például azért, mert hagyták-hagytuk, hogy valakik arcátlanul-büntetlenül szétlopjanak egy nagyon is sok tíz vagy száz milliós értéket – továbbá azért sem, mert ha csak egy csendes pihenőövezete, füves-fás-bokros-pados parkja lenne a városnak, szerény nézetem szerint az is többet érne kissé, mint a mostani (hogy több hozzászólómat idézzem) Csernobil. Most mindenesetre haladunk tovább a történettel: ahogy ígértem, a dodzsem meg az Elvarázsolt kastély felé, majd a nem happy endig. Persze csak ha azt kattintjátok, tovább.

Hirdetés
Halfogás 1 db jeggyel - és ott van még a medence is, amiben a halacskák úszkáltak

Halfogás 1 db jeggyel - és ott van még a medence is, amiben a halacskák úszkáltak

A feje tetejére borult pénztárházikó mellett csak belesünk a céllövölde nagy épületébe – valami raktárszerűségnek használták legutóbb, ha jól sejtem, de lehet, hogy nem jól sejtem, mindegy. Sok látnivalót nem rejteget. Itt, mellette volt viszont a tökiknek való kis körhinta, amelyiknél a vas traverzekre hegesztett pedálos Moszkvics kisautók mentek körbe-körbe. Aztán a horgászat, ni csak, a táblája még megvan, szinte ép, meg a gyűrű alakú betonmedence is, amiben a színes fa halacskák úszkáltak, a pofájuknál kis karika, a hasukon egy szám, de azt alapesetben nem látod. Egy jegyért kaptad a botot, ráhasaltál a peremre és kipecáztad, amelyiket gondoltad, aztán (mint arra egyik kommentelőm volt kedves rámutatni) a néni ellenőrizte, szerepel-e a szám valami titokzatos kockás füzetekben, s ha netán igen, kaptál valami gigagagyi ócskaságot. Én nem horgásztam: egységjegy-kidobásnak tartottam a dodzsemhez képest, de még a whiphez viszonyítva is, simán.

Tényleg pók volt, nyolc lábbal: mindenki kedvence, a dodzsem

Tényleg pók volt, nyolc lábbal: mindenki kedvence, a dodzsem

A sétány melletti nagy tujánál Boda jr. kezdetektől folyamatosan hangoztatott alapfeltételezése, mely szerint a parkban nem vagyunk egyedül, mivel mindenhonnan szellemek, vámpírok, élő holtak és más hasonszőrű cimboráik lesnek ránk, fényes bizonyítást nyer: az örökzöld sűrű ágai közül egy hatalmas bagoly rebben elő, s száll el pár néma csapással a játékterem irányába – hm… elég meggyőző, szó se róla, így az Elvarázsolt kastély felé tartva, ha megfordulna, és véres szájjal ránk vigyorogna, meg se lepődnék. No de hagyjuk a buta babonaságokat másra.

Merthogy máris a dodzsemnél járunk – ez az a része a parknak, amit szerintem a legjobban ismerek: ha egy legalább olyan rendes, mint gazdag valaki a hetvenes években, tegyük fel, tízezer darab egyforintos egységjegyet ajándékoz nekem, én azt mind el tudtam volna dodzsemezni, akár egyfolytában is, úgy, hogy anyuék időről időre a kerítésen túlról bedobtak volna a gépembe egy-egy kolbászos kiflit meg egy kis kakaót, és mondjuk hetente egyszer megállok tíz percre kakilni.

Lábközpont, növényzettel a háttérben

Lábközpont, növényzettel a háttérben

Na most, ehhez képest szerintetek mi az, hogy húsz forint? Sőt, továbbmegyek, tíz, ha menni merészeltem a whipen is, meg mondjuk egyet a Ringatón meg az Óriáson. Gyerekkínzók, barátaim. Azokkal éltem én együtt sajnos, ráadásul felföldi, ortodox skótokkal. Na mindegy, erről nem is akarok beszélni. Iszonyatos mellesleg, hogy milyen meneteket teljesítettünk a dodzsemben: gyakran szikráztak a mennyezethez érő kaszák, és néha a kasznik is a karamboloknál – bár érdekes, hogy én sokkal jobban szerettem szabályosan menni (és ez egész életemet végigkíséri, igen, tisztelt szombathelyi irgalmatlanbüntetésbeszedési rendőrkapitányság, ez a teljes színtiszta igazság, bármi is van a fényképen), mivel rájöttem, hogy sokkal többet mehetek, ha nem a tömegkarambolokba beszorulva szerencsétlenkedek, nem beszélve a többi hülyéről, akik sokszor még azt se tudták, hogy ha teljesen alászeded, tolathatsz is. Fél kézzel kormányoztam, vagányan, sose vettem el a gázt, végig csumán, szemem se rebbent, és macskaügyességgel elkerültem szinte minden támadást, pedig sokszor már valósággal utaztak rám a nagyok. És emlékszem arra is, hogy telente, amikor a Park zárva volt, órákon át szóban dodzsemeztünk a barátaimmal, kölcsönösen olyan ordas hazugságokkal pusztítva egymás agyát, hogy máig pirulok bele.

Ha csak ránéztünk a táblára, beleborzongtunk... elvarázsolt...

Ha csak ránéztünk a táblára, beleborzongtunk... elvarázsolt...

A dodzsemnél jobb egész egyszerűen nem létezett, na jó, de, a Skoda 100-asunk, de azt teljesen egyedül csak úgy tízéves koromtól vezethettem a telek környékén…

A jellegzetes, ízelt póklábak, a nyolc, középen találkozó betonpillér persze sértetlen – de kábé ez az összes jó, amit a dodzsemről elmondhatunk: persze hogy az is egy merő rom, törmelék, szemét. Ezt se lehet sokáig nézni. Ötven lépés csupán, s már ott a tábla a lépcső szélén: Elvarázsolt kastély. Pár tucat lépcső lefelé… és a lombok között már felsejlik a hullámpala tető, s a ma már meglehetősen mérsékelten kastélyszerű épület. Már a nevétől is összeborzongott az ember, amíg kicsi volt – aztán, amikor már kicsit nagyobb, inkább a jó részek ugrottak be az Elvarázsoltról: a nyakig fújt szoknyák az előtér bizonyos pontján (hogy hol, azt persze a bevállalósabb lányok jobban tudták, mint bárki, és véletlenül mindig átmentek párszor fölötte, ha szoknyában voltak…) Itt voltak a vicces tükrök is, sovány, kövér, pici, nagy lettél tőlük, aztán a rázószéksor, ami kirázta a lelked, ha beleültél, meg pár különálló bárszék, amik iszonyú sebességgel körbeforogtak, ha rá.

Na nézzük: Magilla Gorilla, Mézgáék, Frédi-Béni, Krisztáék, a Nu págágyi farkasa, Köbüki meg Máris

Na nézzük: Magilla Gorilla, Mézgáék, Frédi-Béni, Krisztáék, a Nu págágyi farkasa, Köbüki meg Máris

Ha ezekkel már kedvére kiszórakozta magát az ember, és megnézte az összes dekorációt, ami a kor összes rajzfilmjének főszereplőit felvonultatta, be lehetett fáradni a labirintusba, volt tükrös része, meg volt egy töksötét is – ott tapogatózni volt muszáj, ha megfelelő személy mögött surrantál be, volt értelme… Két tényleg félelmetes volt, az egyik, hogy a sötétben belógott valami textil vagy szőr vagy mi, ami végigsimította az ember arcát… a másik meg egy szivaccsal kitömött kis gödör, amibe lényegében biztos hogy beleléptél. És aztán, hopp: kijutottál a fényre ismét, s jöhetett a csúcspont, a gigászi lakkozott fa hordó, ami körbe forgott, és nem csekély feladat volt átjutni rajta. Ha metál voltál, átmentél állva, ha bimetál, kézen álltál és forogtál, ha még annál is jobban be voltál szíva, estél-keltél és mindenki rajtad röhögött. És amikor az ember kikászálódott a hordóból, már csak a fel-le mozgó lépcsőn kellett átvergődni, aztán az ide-oda csúszkáló járdán végigmenni, és kint voltál.

A rettentő kürtő - itt kezdődött a nagy kaland

A rettentő kürtő - itt kezdődött a nagy kaland

És ma? Nézzétek meg a képeket – nincs kedvem ismételni magam… Hamarosan eltűnnek majd a falak, a tető, meg az egész – és vége lesz ennek is. Felsétálunk a lépcsőn, aztán elhaladunk a dodzsem mellett, vetünk még egy pillantást a park szélére, ahol valaha Muki pöfögött és sípolt, még egyszer belebámulunk a díszalmafák (köszönöm a roppant botanikai kutatómunkát ismét csak Iv-nek, Rowena meg egyből ráhibázott) elképesztő rózsaszínjébe, és már ott állunk újra a kerítésnél, a foghíj előtt. Átcsusszanunk, és odakint vagyunk: furán érzem magam, mint valami expedíció után. Pedig csak a valamikori Vidám Parkban sétáltunk egyet – amitől egy csomóan jó szomorúak lettünk-lettetek… Megoldás alighanem nincs: ennél nagyságrendekkel fontosabb dolgokra sincs pénz ma már, egy fillér sem, a politika és a mindmáig hozzá kapcsolódó fél- vagy egész gazdasági bűnözők csapata rendesen, úgyszólván maradéktalanul széthordta ezt a várost is az elmúlt húszpár évben, meg persze nem kéne tán feledni, hogy az előtte lévő negyvenben is csipegetett, ki mit bírt. Itt se marad hát más, mint a remény: egyszer lesz még talán emberi fogyasztásra alkalmas hely a Vidám Park területéből – és persze reménykednünk kell abban is, hogy lesz egyáltalán kinek kialakítani egy újabb parkot…

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (37 lövet, átlagosan: 6.78 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

6 komment

  1. Noa szerint:

    Mennyire szép volt és milyen jó! Alig vártuk, hogy évente egyszer-kétszer elvigyenek a szüleink a Vidám Parkba! Akkoriban vidám volt mindenki számára. Viszont ezek a képek cseppet sem vidámak. Szívesen visszamennék az időben 15 évet és újra felülnék a lovas körhintára, az óriás kerékre, persze a dodzsem is kihagyhatatlan élményt nyújtott minden alkalommal. De leginkább az, hogy együtt volt a család, jókat szórakoztunk. A mai világból ez is hiányzik, már – ahogy írtad is – teljesen más teszi boldoggá az embereket, ha egyáltalán boldoggá teszi őket bármi.

    Nekem rémlik valami halványan a horgászat melletti részről, mintha állatsimogató lett volna…

    Szerintem lenne rá esély, hogy újra üzemeljen, természetesen a mai igényeknek megfelelő játékokkal… bár vannak még olyan gyerekek (nevelés kérdése), akik nemcsak a számítógépes játékokat tudják értékelni. :)
    Minden összefogás, együttműködés na meg persze PÉNZ kérdése… viszont az biztos, hogy így, ilyen állapotban nem maradhat a Park területe. Valami közösségi hasznot hozó elképzelést kellene a városgazdák elé tárni, hátha történne javulás.

  2. Eva53 szerint:

    Gyerekként is sokszor voltam itt, a “csak lokálpatriotáknak” rovatban van is egy biciklis képem (pedig már saját biciklim is volt akkor). Felnőttként pedig vasárnaponként a céllövöldében is dolgoztam…Kár érte,de nem tudom elképzelni, hogy a mai gyerekek tudnának itt szórakozni. Ha valaki elindítana valamit ebben az ügyben, akkor a lehetőségeimhez képest szívesen segítek…

  3. Kuruczg szerint:

    Amikor én voltam gyerek, az elvarázsolt kastélyban volt egy világítós bagoly-kép is meg egy másik is (arra már nem emlékszem, mi).
    Az gáz, ha konkrétan elsírtam magam a végére?
    Köszönöm, Andris.

  4. Zsú szerint:

    Igen örültünk,ha kimehettünk hétvégén!Még ha nem mindenre ülhettünk is fel,mert nem volt annyi pénze a családnak.De jött az én időm,mikor drága jó ANYÁM oda került dolgozni.Kellene a mostani gyerekeknek,de nagyon.Sajnos már a kerítést is ellopták,mert hagytuk.

  5. Hatlövet szerint:

    Remek tényfeltáró sorozat volt a néhai Vidám Parkról András. Köszönöm!
    Én úgy érzem, hogy mai modern formájában mai lenne rá igény. Hogy ez fenntartaná e az már egy másik kérdés!

  6. Bernáth Zsolt szerint:

    Andris, megihlettél, bár nem sok kellett hozzá, hiszen egyébként sem megyünk a szomszédba egy kis nosztalgiáért, ha a vidámparkról van szó. Mivel kaptunk egy fülest, hogy még a romok is el fognak tűnni, úgy gondoltuk, megörökítjük a mostani állapotokat (is) egy rövid filmetűd formájában. A filmecske május 1-én lesz bemutatva a YouTube-on, addig is egy rövid kedvcsináló minden kedves dunaújvárosinak:

    http://www.youtube.com/watch?v=Ivz1OQH8M_A

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


− 1 = hét

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz