Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


29 március
4komment

Fiatalság, bolondság – jó operett, mert remek színház

dén karácsonykor eléneklem Brünhilda búcsúját - terveim szerint a Dózsa György úti Skálában

Idén karácsonykor eléneklem Brünhilda búcsúját - terveim szerint a Dózsa György úti Skálában

Megmondom, ahogy van: viszonylag ritka, hogy mondjuk a zuhany alatt állva belekezdjek Bóni belépőjébe (pedig baromi jó ám az akusztikája az új bászrúmomnak), amelyben a londoni utcák hányságáról s milyenségéről értekezik dalban; egy jó kis Hajmási Péter Pityke Pál se nagyon kívánkozik ki belőlem romantikus helyzetekben, a végén spárgával persze – s úgy általában véve nem nagyon szoktam letargiába esni, ha teszem azt valamilyen félreértés folytán nem sikerül minden negyven évben bejutnom egy klassz kis ipi-operettre, netán kiszorulok Straub Dezső életmű-estjéről. Bocsánat és oppardony: valószínűleg a neveltetésemben van a hiba – Nagymama minden ilyenről elkapcsolt a tévében, azt nem tudom már, hogy tisztán csak erkölcsi okokból-e, a kánkánnál esetlegesen kivillanó térdek és combok miatt – én azt hiszem inkább, hogy nem rajongott különösebben (értsd: rühellte) a bonvivános, páváskodó, folyton csupa mosoly, nyálnyúl szereplőket, meg a művilágban műélvező műnőket. Nem mondhatnám persze, hogy délutánokat bömböltem át, hogy a gonosz nagymamám miatt nem nézhetem a Csárdáskirálynőt – az sokkal rosszabbul esett, amikor hároméves koromban megváltoztatták az esti mese kezdési időpontját (majd előkeresem a magyar tévé Tévé-ovi adásának írott levelemet is!!!), nem beszélve arról a fájdalomról, amikor az Ahol a vaddisznók járnak című jugó partizánsorozatról egyszerűen kitiltott a tulajdon családom, csak mert részenként lelőttek benne pár tucat embert, és juj, vér. Egyszer persze mégis elbújtam a zöld sötétítőfüggöny mögött… na, erről majd máskor. Most viszont operett in da house.

Hirdetés
A B. S. R. B. K. - vagyis a négy, nagyszerűen komédiázó lány, és balra Jozefin kisasszony...

A B. S. R. B. K. - vagyis a négy, nagyszerűen komédiázó lány, és balra Jozefin kisasszony...

Az operett tehát mérsékelten volt a kedvencem, s a megfelelő távolságot elég sokáig tartottam is – igaz, például Kaposváron azért láttam pár igen szórakoztató, remekbe szabott előadást, amiktől látványosan kiújult az a szinte mindenre kivetíthető nézetem, hogy nem a műfaj, csupán a minőség számít. A közelmúltban pedig, amikor a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház kitűnő társulata Tasnádi Csaba rendezésében bemutatta a Fiatalság, bolondság című operettet, egyenesen át kellett gondolnom a viszonyunkat – merthogy azt gondolom, így kell csinálni, egyszerű, mint a pofon: tényleg, ugyan kit érdekel, mi a műfaj, az elnevezés, ha egyszer tehetséges színészek jól énekelnek, pompás koreográfiákra nagyszerűen táncolnak, és egyáltalán, jó színház van, pörgős sztori egy csomó poénnal…

Dodó úr, az életművész, és a forróvérű gépírókisasszony

Dodó úr, az életművész, és a forróvérű gépírókisasszony

Részemről, köszönöm, ez meg van véve: hogy lényegében végignyerítettem és -szórakoztam az egész előadást, az számomra sok mindent elárult a produkcióról – s, ha kissé más szempontból is, de nyilván a kedves előttem ülők számára is, rólam. Sebaj: nem először történt, s remélem, nem utoljára – sajnálom, ha jó a műsor, én bizony átélem, ez van, srácok.

A Fiatalság, bolondság című operettet 1940-ben mutatták be először – a szerzők a kor valóságos gigászai, Eisemann Mihály, K. Halász Gyula és Kellér Dezső, illetve néhány sláger (éppenséggel a legnagyobbak) szövegét Harmath Imre jegyzi. A történet persze nem túlságosan bonyolult, bár fordulatokban szegénynek azért nem mondhatnám: Bán Sándor szívtipró és tenorista, aki után bolondulnak a nők, eredményesen – s többé-kevésbé plátóian rajonganak érte a fiatal lányok is. Utóbbiak közül négy tizenéves meg is alapítja a B. S. R. B. K.-t, azaz a Bán Sándorért Rajongó Bakfisok Klubját, s e hatalmas szenzáció hírével el is küldik  a klubelnököt, az árva lány Dömsödi Babszit Velencébe, hogy – kerül, amibe kerül – tudassa imádatuk tárgyával e megalakulást. Csakhogy képbe kerül időközben a történetben Palkó Jozefin nagytermészetű kisasszony, az Édes élet cukrászda tulajdonosa; az érte epekedő segéd, Szándék Lajos; Bán művész úr életművész titkára, Dodó; azután feltűnik a férfiszívek törmelék-darabkáiból emelt piramisokon ugrándozó Kőváry Vera kisasszony és még sokan mások – s ahogy kell, a bőven adagolt félreértések nyomán minden alaposan összezavarodik… de csak azért, hogy a végén szépen kisimulhasson az egész, s aztán suba a subához, és a többi, mindenki párra lel, mosolygós, boldog lesz, és egy derekas tapsrend.

Hudlacsek úr - akinek mindig légy van a krémesében. Vagy ha nincs, tesz bele

Hudlacsek úr - akinek mindig légy van a krémesében. Vagy ha nincs, tesz bele

Amitől pedig ez az egész kiválóan működik, az alapvetően a színházisága: vagyis hogy érezhetően mind a rendező, mind a színészek úgy látták jónak, ha egy minden ízében helytálló színházi produkciót hoznak létre. Ragyogó ötlet volt, sokak nevében köszönöm: és alighanem a nem csekély mennyiségű munka is élvezetes volt mindenkinek, merthogy érezhető – könnyedség, mosoly, kellem, vidámság sugárzik-árad át a játszókból a nézőkbe, s ez, pláne a mai időkben, már önmagában is csillagos ötös, szaktanári dicsérettel, küldjétek be a szüleiteket. Nagyszerű a rajongóklub bakfisainak négyesfogata: Babszi (Polgár Lilla), Bözsi (Tőkés Nikoletta), Csöpi (Keller Linda) és Zsuzsi (Tóth Boglárka) mindvégig fergetegeset komédiázik, tisztán énekelnek, és összeszokottan, profin táncolnak.

Palkó Jozefin cukrászdatulajdonos, és segédje, imádója, a beszédes nevű Szándék Lajos

Palkó Jozefin cukrászdatulajdonos, és segédje, imádója, a beszédes nevű Szándék Lajos

Ragyogó a cukrászdai stáb: első belépésétől a végéig brilliáns Lapis Erika Jozefin lappangó vulkán cukrászdatulajdonosa, s az előadás talán legjobb alakításával partnere a mókában Farkas Erik – a kissé ügyefogyott, de azért roppant szerelmetes segéd szerepében. Sok arca mellé egy új: immár valódi bonvivánként is bizonyít Csadi Zoltán – az örökmozgó, mindenbe belekotnyeleskedő Dodó figurája is telitalálat. Talán a két vendégszereplő, a hőstenort játszó Tóth Sándor, és a Verát megformáló Fonyó Barbara halványabb egy árnyalattal a prózai részekben – kétségtelen viszont, hogy a tánc és ének területén kárpótolnak mindenkit… Kisebb szerepében is erőteljes Baksay Erika vágyódó gépírónője, jóízű vagányt ad Gasparik Gábor, és már a darabbeli neve miatt is irigylem Kiss Attilát, aki a kissé háklis Hudlacsek úr figurájában mulattat folyton, ha bent van. És jó pillanatai vannak Tillinger Marcell, Dubai Péter és Dedecsik Ferenc portás-ügyelő-pincér triójának is.

Időnként fejreáll az egész világ - Dodó és Babszi

Időnként fejreáll az egész világ - Dodó és Babszi

El ne felejtsem már, a tánc… jut eszembe, hogy attól is sikítófrászt szoktam kapni, amikor az átlagos operettben elkezdődik valami danolás, mire fel egyszer csak minden hátsó és oldaljárásból, süllyesztőből táncosok teremnek a színpadon (talán még a zsinórpadlásról is szórnak le pár tucatot), és megkezdődik a csűrdöngölés, ha kell, ha nem… A Fiatalság, bolondság e tekintetben is egészen egyedülálló: az összes táncbetét teljes természetességgel simul a darabba (ahogy egyébként a betétdalok is), és egészen különleges mozgások fokozzák, sokszorozzák az élményt – az elején az a lassított menet… tyű… na, onnan kezdtem el a szokottnál is erőteljesebben figyelni a táncosokra (Ankovics Zsuzsanna, Kiss Alexandra, Szauer Szilvia, Tiszolczi Lilla, Miklián Richárd, Móri Csaba, Suplicz Mihály, Száraz Dávid, Thiard-Laforest Csaba), akik természetesen ebben a produkcióban sem képesek hibázni.

Matrózblúzos matrózok nélkül nincsen operett - és gyönyörű primadonna nélkül sincs

Matrózblúzos matrózok nélkül nincsen operett - és gyönyörű primadonna nélkül sincs

Talán nem véletlen persze, hogy ilyen erős a darab mozgásvonalon is: a koreográfiát Ladányi Andrea jegyzi – és a legendás alkotó szerencsére nem csak a nevét adta a produkcióhoz.

Ne feledjük azért azt sem: a Fiatalság, bolondság olyan, “több generációs” megaslágereket tartalmaz, mint a Jaj de jó a habos sütemény; a Lesz maga juszt is az enyém; a Mondja, mi ragyog a szemén; vagy a Szerelemhez nem kell szépség. Van ugyan néhány betétdal, amit – gyanúm szerint – biztonsági okokból kicsit lejjebb kellett transzponálni, s ettől helyenként a meglehetősen “tájba simuló”, gyenge középfekvésben kell énekelniük a színészeknek – ám a zene természetesen élő, roppant lendületes és tűpontos – Cser Ádám és Rákai András zenei vezetők (utóbbi, ez már tényleg csak hab a tortán, unokatestvérem, nagyszerű zongorista és igazi életbűvész) állhatatos hajcsármunkájának, s a zenekar (Mits Márton, Lasky Dániel, Kovács Gergő, Tarkó Tamás, Hoff Marcell) biztos játékának  köszönhetően.

Nagy tabló a végén, mindenki bent, tus és vastaps, hosszan - ahogy kell

Nagy tabló a végén, mindenki bent, tus és vastaps, hosszan - ahogy kell

Minden rendben hát a világban: hogy urasan fogalmazzak, egy igényesen szórakoztató, nagyon vidám estére számíthatnak azok, akik helyesen döntenek, és megnézik ezt a remekbe szabott, döntően saját produkciót – legyünk nagyon büszkék rá, hogy ilyen nagyszerű társulata van a Bartóknak, és hogy sorozatban kerülnek le a szalagról a jobbnál jobb produkciók. Pedig ez a közeg nem pont a színháznak kedvez, elárulom… No, félre bú, inkább gyertek a színházba operettet nézni, április 2-án 19, vagy 26-án 20 órától: ha ugyan kaptok még rá jegyet. Utóbbi show-ra (mert akkor vezényel az Andris…) egyébként én magam is elcipelem Boda sr.-t (86) és kedves feleségét, Évát (80) aki véletlen egybeesés folytán amúgy anyukám. Hát… azt mondták, eljönnek, mert tetszik nekik a cím… És szerintem róluk is szól. Hajrá!

(Holnap pedig szépen szót ejtünk róla, hogyan szólal meg ez a darab egy finoman szólva vaskosabb környezetben, egy patinás büntetés-végrehajtási intézetben, Állampusztán, amikor is száz fogvatartott igyekszik érthető módon minél komolyabban a szoknyák alá pillogni, de nagyon kulturáltban, tényleg, és… na, holnap.)   

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (24 lövet, átlagosan: 6.58 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

4 komment

  1. apo17 szerint:

    Bandi! Tisztelt Kapitány!
    Mi a büdös francnak képeznek színikritikusokat?
    Itt egy “motoros”,(Te) megírta, én meg nézek ki a fejemből. Életemben nem éreztem ilyen magaménak bármilyen műkritikát. Köszönöm, hogy helyettem, talán sok más néző helyett is, szavakba formáltad az érzést, amit átéltem, végig örömködtem az előadáson. Hajrá BARTÓK!

    • Boda Kapitány szerint:

      Köszönöm a szép véleményezést – ez nem kritika, csak egy kis miki-makogás, embernyelven… A hozzászólásod utolsó mondatában a lényeg – azt is köszönöm…

  2. Palóczi Zsuzsa szerint:

    Hurrá Bartók és hurrá Kapitány!
    A megszokott élvezetes, humoros és egyben színvonalas értékelést, szösszenetet olvashattam ismét tőled. Kedvet kaptam a darabhoz, talán még kapok rá jegyet. Puszi

  3. m.B. szerint:

    Ja, én is láttam és pont a jobb szélen ültem ahol Te szoktál és gondoltam ezt biztos nem fogja megnézni a Boda Báró ur. Feje tetejére állt a világ. Amúgy nekem is tetszet, mert jó volt. Király az Újvárosi társulat. Nekem a best a Táncszínház.
    Következőleg a Megasztáról is írsz?
    Tisztelettel
    Én

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


+ egy = 10

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz