Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


27 március
20komment

Egy kisfiú Boszniában, aki én…

Lobogó sálas motorosok nyári éjszakákon: ide ne gyertek!

Lobogó sálas motorosok nyári éjszakákon: ide ne gyertek!

A mindennapi motorozás csúcsformában tartja az agyat – erre a megállapításra jutottak a tokiói egyetem kutatói, és nem az érintettség okán vagyok kénytelen egyetérteni: ráadásul ha az én agyam harmincöt év intenzív motorozás után erre a csúcsra volt képes eljutni, akkor igazán hálás lehetek, mert nélküle maximum ridegtartott papucsállatka-hordák vezérkosa lehetett volna belőlem, az pedig egy idő után mérsékelten szórakoztató életmodell csupán. A motorozás ugyanis fura egy móka: minden másodpercben teljes koncentrációt igényel, mégis tökéletesen kikapcsol – hogy hogyan, azt ne kérdezd, de súlyos tény, hogy így van. A motor a leghétköznapibb helyváltoztatást is izgalmas kihívássá varázsolja, melynek során a motoros kikerülhet a napi taposómalomból - írják a tanulmány készítői, akik egyébként több mint két hónapon át vizsgáltak egy csapatnyi 40-50 év közötti naponta nyeregbe szálló motorost, és persze egy kontroll-csoportot is, amely olyanokból állt, akik korábban rendszeresen motoroztak, de már autóra váltottak… Míg az autósok simán eljuttatták magukat A-ból B-be, a motorosok minden alkalommal eljuttatták magukat egy másfajta tudatállapotba. Magam se mondhatnám szebben a lényeget – a motorozás legális drog, használata olyan tudatállapotot eredményez, ami semmi mással el nem érhető, nem pótolható. Az autót vezető agya csak akkor “kapcsol be”, ha egy folyamatosan sok ingert adó, zsúfolt városi környezetben megyünk, vagy hirtelen elénk ugrik valaki – a motoros viszont minden másodpercben számos agyi területet dolgoztat. Mindezek után csoda, hogy elmentem a Körtéékkel Ausztriába?

Hirdetés

Így jövünk Ausztriából nagyon

Így jövünk Ausztriából nagyon

Elgondolkodtató persze, hogy mind e nagy agyi karbantartás mellett vajon mennyit veszít folyamatosan észbeli kapacitásából az ember, ha olyan barátai vannak, mint mondjuk nekem: e hasábokról – ez úton is bocsánatot kérek minden jó érzésű olvasótól – már mindannyian ismerhetitek Kész Lacit, Varga Zsoltit, Körtét, és gyanítom, az is kivehető az eddigiekből, hogy ezek az emberek a hétköznapokban megszokott normalitással köszönőviszonyt sem ápolnak. Számukra az egyetlen kapocs a világhoz a családjuk (már amelyiket így-úgy, ezért vagy azért rövidebb-hosszabb ideig elviseli más civilizált ember is), és persze én – nekem egy kicsit sem könnyű, higgyétek el, de misszió, én vállaltam, meg is csinálom: próbálok embert, s ami több, motorost faragni néhányukból, nagyon lassú folyamat és rendesen darál. De férfi vagyok, viselem, amit a sors mért reám.

Ritka megállás: megbeszélik a tapasztalatokat

Ritka megállás: megbeszélik a tapasztalatokat

A Körtéékkel például azért isteni menni, mert nem érdekli őket tulajdonképpen semmi, csak a menés maga: vagyis hajszálpontosan olyanok, mint én. Tudják, hogy nem megérkezni jó, hanem mindig út közben, vagy még az út előtt lenni (ja, bocs, jut eszembe, még egy mondat a tanulmányból: a kutatók kimutatták, hogy már egy menet tervezgetéséből, az általunk oly kedvelt szóban motorozásból is rengeteg mentális és fizikai előnye származik az embernek – nem mintha nem éreztük volna rendszeresen az Expressben ezeket…). Bocsánat, ha kiábrándítóan egyszerű lesz, amit mondok, de tényanyag: mi úgy vagyunk, hogy bár mindennél jobban szeretjük a szépet, mohón szomjazzuk a jót, mégis mérsékelten gerjedünk egy középkori romra, egy híres múzeum még híresebb műtárgyaira, mint mondjuk egy óra motorozásra.

Találkozunk reggel kilenckor a Körtééknél

Találkozunk reggel kilenckor a Körtééknél

Más szóval: ha az útról, egy ötperces megállással megnézhető, lefényképezhető, befogadható valami, az korlátozott számban jöhet – ha viszont egy órára meg kell állni miatta, akkor köszi, kihagyjuk, majd legközelebb – amikor persze majd ugyanezt fogjuk mondani. És ugyanez a helyzet a természeti szépségekkel: természetesen belehalunk a csodás Alpokba, a Dolomitokba vagy a bosnyák hegyekbe, s ha már ott vagyunk, sejtjük mi, hogy ők is ott vannak, nagyon nézelődni mégsem tudunk, mert a harmadik elbámulásnál vagy a szembejövő turistabuszba, vagy a szakadékba jutunk, és többnyire egyikünknél sincs karosszéria, ami gyűrődjön, csak Lacika, Körtécske, Bandika van. És mi tényleg nem bírjuk a gyűrődést, bizonyítani se szeretnénk. Tehát ha látsz a legszebb hágón mondjuk három motorost, aki nem áll meg, nem fotóz, nem pihen, nem iszik, nem eszik, csak megállás nélkül áthalad – na, azok voltunk mi. És ha az utóbbi száz év legszelesebb napján látsz három tökéletesen őrültet, aki Ausztriába megy, hogy a határ melletti mini-Alpok kanyarjaiban borogatva bemelegítsen a szezonra, akkor se kell kérdezned, kik azok.

A Körte elment megnézni, miért nincs nyitva a Turul Étterem

A Körte elment megnézni, miért nincs nyitva a Turul Étterem

Csodálatos dolog a motorozás – nem csak azért érzed mindennél és mindenkinél szabadabbnak magad, mert egy nagy csomó különféle erőt, irgalmatlanul összetett, rendkívül gyors mozgást koordinálsz finoman és (jó esetben) tökéletesen, mind a négy végtagoddal; mert érzed az út összes apró rezdülését, a mezők, erdők, repceföldek és a virágok illatát, mert úgy látod a formákat, színeket, a melletted suhanó fákat, a szembe jövő járműveket, az oldalt legelésző tehénkéket, ahogy mondjuk egy autóból soha; mert pontosan úgy érzed, mintha repülnél (de azért ne bambulj el: ha ténylegesen repülsz, az már nem a produkció része, és ritkán végződik jól) – azért is vagy szabad, mert picit a veszély peremén egyensúlyozol, hiszen nem vagy biztonsági övvel bekötve, nincs légzsákod (hacsak nem egy 2008 utáni Gold Wingen ülsz…), és, mint már bátorkodtam említeni, nincs karosszériád, ami elnyelje az ébredő erőket egy rossz esetben…

Három malyom megállt a valahol a teszkónál

Három malyom megállt a valahol a teszkónál

És mégis: bármilyen fura, s bármit is sugall az úgynevezett média, a látszólag folytonos veszélyek ellenére az okozott balesetek mindössze úgy három százaléka írható a motorosok számlájára – igaz, sajnos jóval gyakrabban szenvedő alanyai mások figyelmetlenségének…

A szabadság átsugárzik: és milyen jó nekem, hogy soha nem fogom elfelejteni azt a kisfiút abban a bosnyák falucskában, ahol pár napja gurultunk át szépen lassan – ő öt-hatéves lehetett, kint játszott, a kerítés mellett, az árokparton, bájosan szurtos, mint minden normális ötéves, sokat látott térdnadrágban, mezítláb és szálegyedül. Messziről kiszúrt minket, felállt, ledobta a valamit, ami a kezében volt, és csak nézett. Nagyon. Lassan mentünk – de megállt az idő a pillantásától… visszanéztem rá, mosolyogtam, ahogy – motorosnak szerintem munkaköri kötelesség – mindig a gyerekekre, ő nem mosolygott, csak tágra nyílt szemmel itta be a két motort, láttam, tűpontosan, hiszen még visszafordulva is néztem, mintha már láttam volna ezt az egészet, de még vagy teljes tíz másodpercig nem tudtam, hol. Intettem is neki, na, helló, de a kisfiú nem intett vissza, csak egy kicsit, tétován felemelte a kezét… És hirtelen beugrott, honnan is volt olyan ismerős az a kimeredt, vágyódó tekintet, az a mindent beszippantó, szájat tátó, nagy, néma nézés: hát az enyém volt, úgy negyven éve, amikor egy fogalmam sincs milyen motor méltóságteljesen elpöfögött mellettem a kazsoki főutcán, ahol én is az árokban szedegettem össze a csigákat épp valami készülő nagy projektemhez, és meghallottam az őrült dübörgést, aztán láttam a gépészt, ahogy gőgösen uralja a technikát, s jelentős porolás kíséretében kihalad Igal irányában, miközben bizonyos süldő lányok nagyokat vihogva mutogatnak utána. Öt jelentős percen át néztem utána – már a pora is rég visszaült az útra, de én két kézre fogtam a kis faágamat, képzeletben ott ültem a motoros helyett, és szépen mentem, szabályosan, de haladósan… Azt hiszem, ott kezdődött az egész baj. Hogy ott lettem igazából, alapvetően motoros – és aztán jött is szépen sorban minden, a Lengyel Jóska Babettája, amivel mehettem egy kört az utcában, a járdán, a Riga-4, amit a tesómtól kaptam, 800 forintért vette, és alumínumporos-metálkékre festettük a pincében, és sablonnal kályhaezüst csillagokat fújtunk rá, és celluxozás után csodás piros-fehér csíkos lett a tankja és szőrmeülés – és akkor persze még nem is tudtam, hogy az Easy Rider után tíz évvel elkészítettük Peter Fonda csoda-chopperét, a Captain Americát -, és aztán a Verhovina-3, amiért a narancssárga Trowa dobszerelésemet vettem meg, és a tűzpiros Pannóniám, ötezerért, az OP-84-24, a P21, amivel Lajosmizsén… és aztán a Gold Wing, a Nagypapa, amit Belgiumból… 22 éve, amit… na mindegy… ezeket majd egyszer külön…

Az leszel...

Az leszel...

Most még nézzétek a kisfiút velem: ott, Boszniában, a nevesincs kis faluban, aki bámul, mintha csak én lennék, azaz, furcsamód én is vagyok… neki-nekem-nekünk megy ez most, innen, oda, titkos manópostával… és akármit gondol is egy csomó mindenről mindent tudós, illetve azt hívős, nagyokos, minket kicsit lesajnálva megmosolygós felnőtt, én azért akkor is biztosan tudom, hogy minden rendben, mert motoros lesz belőle is… És csak magam miatt remélem, hogy egyszer szemből még rám integet valahol – és én tudni fogom…

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (32 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

20 komment

  1. Kovács Csaba István szerint:

    Opps egy szépirodalom! Elmondom, hogy volt a két pici könnycsepp a szemeim sarkában, meg az valami a hátamon, amit olyankor érez a zember, amikor bensőséges érzelmek kerítik hatalmukba …

  2. Kész Laci szerint:

    Az utolsó képnél, a kisfiúsnál, na ott csak annyit tudtam nyögni: Óóóóó! Az a kép volt a szösszeneteden, amitől végleg ellágyult a szívem!
    Megható és felettébb jó írás!

  3. Paduc szerint:

    Legyen már ebből könyv, hogy ahogy a többi kedvencemet,ezt is bevihessem oda, ahová a király is gyalog jr, és zavartalanul olvashatom és nem kell 3-4 oldalra egy -egy napot várni.

  4. m.B. szerint:

    Volt itt időutazás meg szívdobanás.

  5. hey szerint:

    Siklóernyőztem, de ismerős az összes jelenet a kisfiútól a természetre való nem-rácsodálkozásig.

  6. OregHal szerint:

    Lám, lám, a zord külső mit nem takar…
    Szép volt.

    (A bevezetőben említett tanulmány legelső hozzászólása még megérne egy misét… )
    ;-)

  7. Rowena szerint:

    ANDRÁS, MOST IMÁDLAK! :D

  8. Körte szerint:

    Kössz!

  9. OregHal szerint:

    … tény, hogy két motoros utitársadat normálisnak nevezni botorság lenne: node a “normális” implicite valahol magában foglalja a “középszerű”-t is, amit a jelenlévők (szerintem) kivétel nélkül kikérnének maguknak. ( Normális = középszerű ember nem Bodát olvas, hanem Való Világot, vagy valami hasonló magas kultúrát bámul meredten… :-) )
    Közelítsük meg inkább arról az oldalról, hogy az említett Urak számára a tao tanai (dao jia) szerint fontos az ÚT … mennyivel szebben hangzik így, hát nem?
    ;-) :-D

  10. bundi szerint:

    “It’s not the destination, it’s the journey itself” – lesz ilyen felirat a mellenyemen. Nagyon koszi ezt a fejezetet, csomo mindent juttatott az eszembe. Legelebb is eletem eddigi legszebb, legjobb, egyszoval legebb uduleset: 5 nap motoron Skociaban. Reggel cuccolas, indulas, este megerkezes, satorveres. 5 napon at. No, ez a legebb eddig :)

  11. Czakó Károly szerint:

    Szép volt.

  12. Medi szerint:

    Hűűű! Ez ütős volt. De te nem lehettél az a kisfiú, mert én voltam! (szerintem)

  13. Varga Erzsébet Anna szerint:

    Aranyos!

  14. Csathó Gábor szerint:

    Hol lehet likolni?!

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


− egy = 1

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz