Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


21 március
7komment

Bosznik, hercegek, ovinok: külföldi portyán a Kész átverés stábja (I.)

Mohács külső - és kivételesen én elöl

Mohács külső - és kivételesen én elöl

“Innék egy kávét Fiumében, a jövő héten… Egy nap oda, egy nap vissza…” – ezt az üzenetet rakja fel a Kész a Fészre március 10-én, 21.17-kor, a szemét, direkt, szándékosan persze, mert tudja, hogy ezt nem fogom szó nélkül hagyni, egyszerűen gyógyíthatatlan betege vagyok a tökéletesen céltalan, értelmetlen, semmiről se szólós hosszú utaknak. De egyelőre tartom magam, ha nincs pénz és nincs idő, akkor kár ráizgulni – bár sportértéke meg csak így van. Huszonnégy perccel később már felrak egy útvonaltervet is, és azt mondja: “Pula, ott is jó a kávé.” Ja, mert a Kész amúgy kávéfüggő is. Másnap, 12.50-kor már megint nem tud aludni, ebédelni vagy cigizni – felrak egy újabb útitervet, és hozzáfűzi, “Az is lehet, hogy errefelé megyek kávézni… egyedül is, mert a tavasz már itt van!” Érzitek, ahogy folyamatosan vagdalja belém a bökőt? Én folyamatosan. De ez még nem elég neki: 14.26-kor végképp eltörik nála a mécses – “Hát senki sem akar motorozni, mindenkinek most romlott el az aksija!? Most kell olajat cserélni az első telókban?! Most vetted észre, hogy ereszt a hátsó kerék?! Na, majd küldök lapot… addíg álljatok féllábon!” Na, ekkor kell közbeavatkoznom, a sértéseknek is van egy szintje, amikor magára valamit is adó ember azt mondja, ne tovább. Hozzászólok, ő persze vissza, elkezdem a szokott köröket, se pénz, se idő, munkanélküli vagyok, naponta kell frissítenem, nincs laptop, stb. – erre beadja a kegyelemdöfést, figyelj: “Akkor azt javallom, hogy most ne gyere, inkább majd a májusi Isztria-kerülésre, vasárnap meg Körtekör?! Jó?!” HÁT NEM, NEM JÓÓÓÓÓÓ!!!! MEGYEK, TE MALYOM!!!!!

Hirdetés
Emlékkő a Stari most lábánál - nem, tényleg nem szabad elfelejteni...

Emlékkő a Stari most lábánál - nem, tényleg nem szabad elfelejteni...

Az ember persze ilyenkor utánanéz kicsit, hová is motorozik. Fejben menni persze, az kicsit olyan, mint pornót nézni, elképzeled. Mostarról eleget hallhatott mindenki: a várost ’92-től 18 hónapon át ostrom alatt tartották a horvátok, aztán a 450 éves Stari most-ot, vagyis az öreg hidat 1993. november 9-én egy tank pár óra alatt belelőtte a Neretvába, ötvenedszer húzom át, mit is gondolok erről, de még mindig túl sok benne az anyázás, nem is lesz kevesebb, inkább hagyjuk, ne tépkedjük. Az újjáépítés története is megérne pár misét – de mi most beszéljünk inkább kicsit Bosznia-Hercegovináról.

Alibi csendélet - a magokat persze megpróbáltuk megenni, de állítólag dekoráció

Alibi csendélet - a magokat persze megpróbáltuk megenni, de állítólag dekoráció

Bosznia-Hercegovina ősidőktől fogva az 1500-as évek végéig Magyarországhoz tartozott, Lotharingiával, Venezuelával és egész Kelet-Ausztráliával egyetemben, ezeket viszont 1686-ban, amikor II. (Tarlós) István királyunk visszavette Boda várát és a MOL-t, sajnos mind elcsatolták a geci pirézek. Hazánkat egyébként addig nem Nagy-, de egyenesen Óriás-Magyarországnak hívták. Már kezdem is gyártani az igazi Óriás-Magyarország matricákat, amik  több részből fognak állni, a történelmi hűség kedvéért, mert érthető módon volt az államalakulatban akkoriban pár kisebb-nagyobb szünet. Bosznia és köztünk például az Adriai-tenger egy mára megszűnt nyúlványa hömpölygött. Bosznia-Hercegovina fővárosa Jevo, amelyről még a helyiek is elég rossz véleménnyel vannak. Az ország ma Liechtensteinhez tartozik, nevéből is sejthető, miért. Nem nagyhercegség persze, mint amaz – Bosznia egyik leghíresebb uralkodójáról Saint-Exupery írt könyvet, aki egyszer Afrika felé menet átrepült az ország fölött.

Nagy szerencsénk volt: bár általában éjjel dolgoztatják őket, mi mégis láttunk pár ovint

Nagy szerencsénk volt: bár általában éjjel dolgoztatják őket, mi mégis láttunk pár ovint

A kishercegséget három népcsoport lakja. A bosznik hagyományosan, ősidőktől fogva bolgárkertészkedéssel, müezzinképzéssel, autómosással, illetve -kereskedéssel foglalkoznak. A másik népes etnikum, az ovin nép teljes elnyomásban, szinte rabszolgasorban és az ország nevében él – ők maguk csak ritkán láthatók, mert az ország valódi urai és vezetői, a hercegek adnak a látszatra, és kizárólag éjszaka dolgoztatják őket. A hercegek rövid bőrkabátot viselnek, kopaszok, és napjaik többnyire azzal telnek, hogy lemosatják a BMW X5-öt a bosznikkal, vagy vesznek egy másikat náluk. A hercegek cserekereskedelmet folytatnak – bármit cserélnek pénzre.

Békaperspektívából a Honda-testvérkék

Békaperspektívából a Honda-testvérkék

Bosznia mindezzel együtt szerintem nem rossz hely, sőt – egyszer talán majd, mondjuk e dolgozat második részének összegzésében kiderül, miért is gondolkodom erősen az áttelepülésen. Most viszont még csak indulóban vagyunk, előttünk az egész mámorító kaland – ez a legjobb, meg az út közben, és annyira gerjedek, hogy új izgatottfelébredési rekordot döntök: fél kettőkor pattan a szemem. Aztán lesz belőle valahogy péntek hét óra, a hosszú hétvége első napja van. Az egymást szerető emberek mosolyogva ébredeznek, ágyba viszik egymást, az egész ország egy gigászi tavaszi szívküldi, s boldogan kirándulni indul mindenki – mi sem természetesebb hát, hogy mi is együtt úszunk az árral, s Kész Lacival külföldre visszük a (nem közös, de gyermekeinket leszámítva) számunkra legkedvesebb élőlényeket, a pirospozsgás Honda-testvéreket.

Egy réteg cucc le, aztán indulás

Egy réteg cucc le, aztán indulás

Hét fok van, az azért még nem annyira izzasztó – viszont süt a nap, a remény színével, amúgy is tök mindegy, úton vagyunk, jó hosszún, és ettől folyamatosan széles vigyorra áll a pofánk, nem, a szélvédő megakadályozza, hogy igazi vidám motoros legyen belőlünk, amúgy még bogár is alig. Nyolc óra tájban, Szekszárdnál elhagyjuk a Takler pincészet meg a Fritz tanya leágazását, aztán ráfordulunk az 56-os útra, erre a csodás lankák között lágyan kanyargó, nagyon szép kis szalagra. Nemsokára elérünk Furkótelepig, Kész Laci természetesen vadul integetni kezd, jelzi, hogy én haza is értem – tán ha kétszázadszor megyek át motoros társaságban e valóban különleges nevű kistelepülésen, és még soha, egyetlenegyszer se volt senki, aki kihagyta volna ezt a mívesen cizellált poént. Ha pedig netán figyelmetlenek voltak a többiek, hát én integettem be fülig érő szájjal. “- Hol lakik? – Furkótelepen. – A nevét már nem is kérdezem…” – elemzi Kész Laci egyetlen röpke hivatali párbeszéddel a furkótelepi lét szépségeit a következő benzinkútnál, ahol megállunk cigizni. Mármint ő cigizik, de azért én is megállok.

Alibi pult, középen a lelógó üvegballon

Alibi pult, középen a lelógó üvegballon

Kilenckor Mohácson vagyunk, letámasztjuk a vasakat, és kitaláljuk, hogy megreggelizünk, nagyjából ebéd értékben, mert terveink szerint estig komolyabb energiabevitel már nem várható. Igaz, van nálunk némi pogi meg szendvics, éhen azért talán nem halunk. Végül a belvárosi Alibi étterem esik leginkább útba, semmi extra, de igazából korrekt – egy rántott sajt ide, egy rántott gomba oda, masszívan bedörgöljük, slussz. A hely legfőbb specialitásának egy, a pult elé jó magasra felakasztott, csappal ellátott, tíz literes tartály tűnik, amiben valami igen tömény szeszes italnak látszó folyadék hömpölyög. Nem lehet gyenge, amikor a busó törzsközönség hajnaltájt kicsit rámoccan.

Délutáni, szép szűrt fényben a hegyek

Délutáni, szép szűrt fényben a hegyek

Az idő már több mint kellemes – lazítunk egy réteget a felszerelésen, aztán hajrá. Ha eddig mosolyogtunk, most már körbeér a vigyorunk, igazi tavaszi, finom, illatos, simogatós utunk van egészen a határig – Udvarnál a horvátokhoz lépünk be a személyivel. Külföldön is folytatódik a Furkótelep-szintű altesti poénok sora: pár kilométeren belül Kész Laci boldogan mutatja, jobbra van a FINGO-DOM, néhány kilométerrel arrébb egy takarmánybolt falán látom, hogy hirdetik a Buzina márkájú tápot, csak remélni tudom, hogy legalább nem kakasoknak kell adagolni.

Amikor viszket az ember csizmájának az orra... na de ettől barát a barát...

Amikor viszket az ember csizmájának az orra... na de ettől barát a barát...

Alig valamivel dél után pedig már az alaposan megcsavargatott útvezetésű horvát-bosnyák határállomáson ácsorgunk. Kész Laci – persze itt, időben – közli, hogy olvasta valahol, itt már célszerűbb az útlevél: szerencsére magyar vagyok, csak természetes, hogy mindig nálam van, ha netán valami igazán gyors alkotmánymódosítás válna szükségessé valamelyik éjjel, nem szeretném sokáig keresgélni. A bosnyák vámos hervadt acélkék színű, a hatvanas években itt elkobzott Burdákból szabott öltönye, továbbá az ember mozgása és arckifejezése mindennél többet elárul az országról – de azért korántsem olyan egyszerű a képlet, majd kiderül.  Egész alaposan átvizsgálják a passzusokat, mi több, bélyegeznek is, és persze elkérik a motorpapírokat is – mindenünk rendben, mehetünk is beljebb.

Néha sikerült egy kicsit leráznom magamról a srácot...

Néha sikerült egy kicsit leráznom magamról a srácot...

Bosznia egyszerűen csodálatos látványosságokat kínál. A Bosna folyó völgyében vezet lefelé az utunk – Alpok értékű a táj, fantasztikus, havas hegycsúcsokkal és -láncokkal, motoros szempontból is remekül szerkesztett utakkal. Szép íves kanyarok olvadnak egymásba, az utak szélesek, és – leszámítva némi helyenkénti nyomvályút, ami azt mutatja, a fuvarozók fennmaradása érdekében itt is a megengedett duplájára kell terhelni a pótos Scaniákat, mint nálunk – sehol egy kátyú vagy egy úthiba (a második részben kiderül, miért – illetve hogy hol vannak Boszniában a kátyúk…).

Boszniában egy százassal olcsóbb a benzin literje - ez vajon hogyan lehetséges???

Boszniában egy százassal olcsóbb a benzin literje - ez vajon hogyan lehetséges???

Ja, és nagyjából csak egy százassal olcsóbb literenként a benzin, mint nálunk, valaki elmagyarázhatná, hogyan sikerülhet, pedig ők is itt vannak, nincs eurójuk, ahogy elnéztem, nem igazán Krőzusok… igaz viszont, hogy az olcsó üzemanyag minősége… nos,  jobb, mint a magyar: ez, bár én eddig nem hittem ezekben az összeesküvés-elméleti dumákban, sajnos súlyosan beigazolódott tény immár…

Hogy mi történt velünk Mostarban, hogy be volt-e fagyva, továbbá tényleg sós-e a tenger; hogy a plocei parkban aludtunk-e ideális körülmények, pálmafák és örökzöld bokrok között, ahogy én akartam, vagy inkább egy középszar SZOT-szállóban, a nagy magyar költőről elnevezett Hotel Bebic-ben, méretes aranyrögökért a Kész Laci könyörgésére; hogy milyen a boszniai autópálya, és tud-e a bodegában ülő görény pénzszedő néni bármilyen nyelven a boszhercen kívül, az kiderül holnap, amikor a második résszel érkezem…

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (27 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

7 komment

  1. Rowena szerint:

    Szekszárd után, a Fritz-ék előtt van még egy nagyon-nagyon fontos leágazás: éspedig a szálkai. Legközelebb ne hagyjátok ki, nem nagy kerülő (bár kátyú van bőven), és gyönyörű, csodálatos!!! :) Hát, én oda szeretnék visszatelepülni egyszer…

    • Kész Laci szerint:

      Megerősítem, gyönyörű út megy arra, a kis tavacska mellett, ha a környéken motrozódok, mindig útba ejtem!

      • Rowena szerint:

        Jól teszed! :) Két tó az amúgy, és a nagyobbik nem is olyan kicsi… de akkor tudod. :) Majd ha nagy leszek, talán egyszer visszaköltözök oda, sőt, ha még nagyobb leszek, talán még egy motort is beszerzek, persze csak a lovak mellé… :P (Tudom: ébresztő…)

  2. Paduc szerint:

    2 éve Primostenben nyaraltunk. Gondoltunk egyet és elmentünk Mostarba. A parkoló egy poros, koszos lapos terület volt (2 euróért egy napra). Ahogy elindultunk az újjáépített Öreg-felé, egyből szembeötlött a házak falán a sok repesznyom. Innentől kezdve elég nyomasztó volt a hangulatom. A híd tetején meg álltunk és a kristálytiszta Neretva felett. Ott voltak a srácok, akik a híd tetejéről kellő mennyiségű euro kedvéért a mélybe ugrottak. Aztán átmentünk a hídon és szembetalálkoztunk azzal az épülettel, minek csak z egyik oldala és az utcafrontja van meg. Nem bontják el, mementóként. Hazafelé alig láttunk nem külföldi kocsit a Neretva mentén. nagyon nagy szegénységben élnek, nagy nyomorúságon mentek keresztül. De barátságos népek. ebbe a történetbe nem tudtam humort csempészni, mert nem lehet és nem is szabad,

  3. Paduc szerint:

    helyesbítés: Öreg-híd felé

  4. OregHal szerint:

    “Bosznia-Hercegovina fővárosa Jevo, amelyről még a helyiek is elég rossz véleménnyel vannak”

    Milyen hely az a Jevo , hm?
    (Ne válaszold meg!)

    köszönöm a történelmi/földrajzi/nemzetiségi áttekintést, sokat tanultam…
    :-D

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


hét + = 16

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz