Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


09 március
11komment

Földvár: érzelmes búcsú, és nagy esti zene

Ez a tábla is a fektetőben már...

Ez a tábla is a fektetőben már...

Rossz azoknak, akik soha nem jártak Dunaföldváron a Varró Vendéglőben: mert nem tudják (és immár az esélyük is csekély, hogy megtudják), milyen az, amikor egy mindössze szinte kis lakásnyi, nagyon barátságos, hangulatos, igazi kisvendéglőben egy emberes kiterjedésű, kiemelkedően víg kedélyű, pompás mesterszakács érdeklődik a mindig kedves vendég kulináris álmairól, netán jó szívvel ajánl valami igazi különlegességet a konyháról – hogy aztán tíz percen belül a maga illatozó valóságában jelenjen meg az asztalunkon a gőzölgő, lenyűgöző, ínycsiklandó ételcsoda. A felszálló párán pedig átsugárzik egy körben ápolt szakálltól övezett, extrém méretű, elégedett mosoly, kitűnő barátom, Varró Tomi örök védjegye: ilyen esetben, mint mindig, azt jelzi, az élet, mint mindig, szép, továbbá az étel pompás, ettől Tamás hangulata is pompás, már csak azért is, mert tudja, a kedves vendégé is az lesz perceken belül. A világ, tetszik vagy sem,  igencsak egyszerű szerkezet, barátaim – egy tekintélyes, mesterien elkészített rántott hús, egy biztató adag brassói, aztán egy kellemes, habos sör vagy egy hűs fröccs azonnal oldódó gyógyír a lelki természetű gondok jelentős részére, lássuk be most szépen… És persze, jut eszembe,  jó azoknak, akik soha nem jártak Dunaföldváron a Varró Vendéglőben: mert velem ellentétben nem búslakodnak azon az immár megmásíthatatlan tényen, hogy Tamás, és élete párja, Cili – bezártak…

Hirdetés
Tamás és Cili - pár hét, és mennek...

Tamás és Cili - pár hét, és mennek...

Tamásék Németországba mennek, nevezetesen Weikersheimbe: egy fogadóban fognak dolgozni-lakni mind a ketten, ugyanabban egyébként, ahol Tamás tizenöt éve már bizonyított – naná, hogy Sven, a tulajdonos első szóra, azonnal tudott két állást, magánál. Egyébként Tamás kérdezte meg tőle pár hónapja, van-e valami lehetőség – a kisvendéglő ugyanis, hiába tettek meg mindent, amit megtehettek, fuldoklott, akár sok ezer másik. Talán elvegetálhattak volna valahogy, éveken át, sok idegeskedéssel, lemondással, kínlódással, ahogy sok ezer más vendéglős, Tamás viszont makacs földvári fajta: hiába magyaráztam el neki többször is, higgye már el, folyamatosan csökken az államadósságunk, és ez remek; hogy legyen már kicsit büszke rá, hogy végre a színtiszta magyar tulajdonú MOL-tól tankolhatja félig az autóját alig egy heti bevételéből; hogy felfutóban a gazdaság, hogy hamarosan még a mostaninál is könnyebb lesz a vállalkozóknak; hogy értse meg, csak még öt évet kell várnia, tizedszer, és akkor majd… – de nem, Varró Tamás megveszekedetten azt gondolja, csupán amiatt, mert tehetséges, mert választott hivatásában hibátlanul teljesít, ráadásul imád és tud kőkeményen és kitartóan dolgozni, már jogában áll emberi módon élni. Hát, ahogy legtöbbünknek, persze neki sem áll jogában. Itthon. Weikersheimben joga lesz. És persze nem az a baj, hogy ő lesz sokfajta értelemben gazdagabb, hanem az, hogy mi szegényebbek. Például vele, velük. És a Varró Vendéglővel.

Spielberg - Kossuth felé félúton

Spielberg - Kossuth felé félúton

De nem szomorkodni akarunk ám: a szombat esték, pláne a földvári baráti találkák nem a kesergésre valók, ezt szerencsére hosszú-hosszú évek óta tudom – azóta járok ugyanis össze Szigeti Sanyival, Tamással, Molnár Gyurival, Baglyas Ferikével, Csibével, Ityával meg a többiekkel: és azóta élvezem minden másodpercét ezeknek az egészen elképesztően szórakoztató, felhőtlen hangulatú, pszichoterápiás tisztítókúra jellegű buliknak. Ha a bezárástól nem is vagyok épp feldobva, azért két napja nagy bennem az izgalom: Tamásnál búcsúbuli, továbbá a megmaradt készletek záróleltárral egybekötött bio-megsemmisítése vár rám. És még valami: a Duna-parti yachtklubban zenés estére, továbbá egy saját összeállítású chilis babra invitál Kornél, vagyis Bobó, száz éve motoros barátom. Nem ígérkezik hát gyerekjátéknak az este – Tamáséknál már hét óra tájban kellemes a hangulat. Semmi különös, csak a szokásos: minden jó.

Ferike belenéz, Tomi integet - lehet hogy muszáj lesz beruháznom egy normális fényképezőgépbe???

Ferike belenéz, Tomi integet - lehet hogy muszáj lesz beruháznom egy normális fényképezőgépbe???

Pár gyors poharat öntök csak be Tamás és legjobb kollégám, életre szóló barátom, Sanyi bácsi társaságában, azután meg is jön Spielberg, azaz a legújabban kissé Kossuth-szerű (hamarosan kiderül, többeket több nagy színészre is emlékeztető) ábrázatot kialakító film- és filmes őrült, Molnár Gyuri, majd Itya, az ős-őstermelő, aki rendszerint vagy alig használt nyúlketreceket ajánlgat a nagyszobámba, vagy a váltva forgató ekékről tart nekem kiselőadást, vagy belekezd egy-egy olyan családi anekdotába, ami a végén össztársasági visításba torkollik – lévén hogy Itya az előadóművészet terén se szorul épp importra. Aztán érkezik még Baglyas Ferike, a pálinkák avatott tudósa (a többségtől eltérően nemcsak az input szintjén), majd Jankó Tomi és választottja, továbbá Györki Janó és párja, Zsuzsi – aki egyébiránt Tamáséknál dolgozott is: most pedig a nagymamája szívélyes üzenetét tolmácsolja, egy kistányér Raffaelo-szelet formájában. A mama remeke méltán arat őrjöngő sikert, öt perc alatt adjuk át a múltnak, pedig, mint szakemberek mondják, kínos tények igazolják, krémes süteményt komolyabb italozás előtt/közben fogyasztani szigorúan ellenjavallt. Csakhogy mi mindent kibírunk.

Sanyi bácsi belecsap

Sanyi bácsi belecsap

Először a klasszikus sorozatokat vesézzük ki, de nem ám felületesen: Columbo, Tenkes, Linda, Ötvös Csöpi – szépen sorban előkerül mindenki, aki a hetvenes-nyolcvanas években számított… Aztán emelkedik kissé a hangulat, s kezdünk belenyalni kedvenc területembe, a helyi erők legendás tetteibe. Már itt is van köztünk pár eszelősen nagy sztori erejéig Lafaty bácsi, Tamás rokona: vagy épp idősb Varró, akiről egy időben elterjedt (vagy tán magáról terjesztette el egy bohém éjszakán), hogy mérgeskígyókat tart otthon, ennek aztán lett egynémely folyománya; megtudjuk, mi a balesetmentes pulykavágás Varróék által kifejlesztett titka, s hogyan csődölt be e metódus rútul Baglyaséknál; és hát persze hogy nem létezhet este Téglás Pista bácsi nélkül, aki igen szívesen látogatta például a Hatcsöcsű címzetű egységet (és sok másikat is) lóháton (a Hatcsöcsűben, jegyzi meg valaki felemelt mutatóujjal, az volt a furcsa, ha valaki cipőben, nem pedig gumicsizmában volt); és ugyancsak Téglás Pista bácsi az, aki egyszer közhírré tette, hogy hamarosan vízilovakat fognak tenyészteni a közeli mocsaras/nádasban – Földvár mókamestere továbbá abból sem csinált titkot, hogy a reményteljes vízilópásztorok nála jelentkezhetnek felvételre. És jelentkeztek is, szép számmal. És még szóba jön a Tavasz utcai garázskocsma, ami olyan alacsony volt, hogy a darts-masinának ki kellett vésni az aljzatot, hogy beférjen, s a dupla 17-re már rendesen negyvenöt fokban lefelé kellett célozni… És nem tűr halasztást annak az életbevágó kérdésnek az alapos megvitatása sem, vajon a Virágzó, az Aranykalász, vagy az Alkotmány termelőszövetkezet működött-e legjobban/legtovább…

A női vokál - telefonos segítséggel

A női vokál - telefonos segítséggel

És aztán, ahogy Földvár minden komolyabb bulijában lenni szokott: amikor már kevés, vagy, épp ellenkezőleg, túl sok a szó, előkerül Sanyi gitárja és az örökbecsűek – például az Így szólt hozzám a dédapám, az összes strófával; pár jó kis Tankcsapda, naná, és néhány külföldi bombasiker; aztán elmerengünk a Most múlik pontosan alapigazságain, és jöhet a Quimby, jöhet a Kispál, végeláthatatlan sorokban, Sanyi elmerül a hangszerben, a lányok meg okostelefonról nézik le a szövegeket, és már csak a zene van mindenhol, éneklés vagy dörmögés, kinek hogy kedves. Itya meg Ferike cigarettát gyújt, ez azért mindig mutat egy általános nívót: innentől mindenki mosolyog, mindenki baromi jól érzi magát, a világ tengelye kapott egy újabb jelentős rásegítő/igazító rúgást.

Erik - balra - vagy négy órán át tekert

Erik - balra - vagy négy órán át tekert

Legfőbb ideje hát, hogy megnézzük, mi újság a világ más tájain, például a yachtklubban: Sanyi és én búcsút veszünk mindenkitől, kiváltképp Tamástól és Cilitől (Tamástól diszkréten még megkapom a patinás Varró Fogadó 4-es lakosztályának kulcsát, az lesz éjjeli szállásom), s megindulunk a Duna-part felé. Tíz perccel később belépünk a hamisítatlan hetvenes évekbeli klub-feelinget árasztó helyiségbe: úgy húsz jóbarátot hívtak össze Kornélék, s a hangulatot már itt sem szükséges különösebben fokoznunk – hogy végül mégis sikerül, az szinte csak a véletlen műve. Erik gitározik egy zöld Telecasteren, virtuóz módon tekerget – ő egyébként a hely egyik megteremtőjének-életbentartójának-félistenének, Sziegl Ferikének a fia, és valóban jól keni a pitét, míg egy elszánt ifjú hölgy teríti alá a basszust, Rocky meg énekel. Sanyi bácsi azért jelentős tekintély gitárfronton is: alig lépünk be, már a kezébe nyomnak egy fehér hangszert, ő pedig jó érzékkel belekezd a Bóbita, Bóbita táncol című hardcore-ba, mire Kornél leírhatatlan arccal állapítja meg: “Kezd elmérgesedni az este.” – na, az ilyesfajta helyzetjelentések teszik őt azzá, aki. Végül mégis beindul a blues-rock expressz, én pedig beverek két púpozott tányérral az évezred tényleg legjobb chilis babjából – a hüvelyesek emberi bélrendszerre gyakorolt élettani hatásáról azt hiszem, majd egy külön adult-posztban mesélek, mindenesetre enni leírhatatlanul finom a cucc.

Kornél, az elmérgesedő este derekán

Kornél, az elmérgesedő este derekán

Aztán, úgy fél kettő magasságában ráfanyalodom az addigra már gazdátlan basszusgitárra, és hamarosan kiderül, irtózatos őstehetség vagyok – nem szeretnék az előtérbe tolakodni, de félórán belül már komoly szólókra érettnek érzem magam, ráadásul Kornél és mások is azt kiabálják, maradjak együtt. Sajnos nem éjfél előtt öt perccel akasztottam a nyakamba a hangszert, úgyhogy nem mondhatom el, hogy nem ma kezdtem – de tényleg nagy élmény újra zenekarozni egy kicsit, óriási kedvvel ismerkedem a gitárral, a Móricz-alapok simán adják a többit. És különben lehet, hogy tényleg bevesznek a zenekarba… Másnapra egy borsószem nagyságú vérhólyag van ugyan a jobb hüvelykujjamon, de ez tényleg nem ár ezért az estéért…

Ahogy kell, a csúcson abbahagyva a jóízű muzsikálást,  a Mélyúton kapaszkodom fel a városba kissé gömbölyded talpú cipőmben, hajnali három óra tájban. Hamarosan becsusszanok a pihepuhába, ringatni, köszönöm, nem szükséges, a gyomromban folyamatosan muzsikál tovább a chili con carne, a többi (azért nem annyira) néma csend. Ahogy lefeküdtem, úgy kelek tizenegy körül, széles mosollyal az arcomon, ahogy itt szokásom: aztán rendet teszek és bezárom a szobát, jó alaposan körbesétálgatom a Varró Vendéglőt, felidézek pár tucat szép emléket, végül kiállok az udvarról a motorral, bezárok, és bedobom a nagy vasajtó levélnyílásán a kulcsot. Nagyon szeretnék benne hinni, hogy nem legeslegutoljára…

 

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (26 lövet, átlagosan: 6.50 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

11 komment

  1. veq szerint:

    :) :( Füstbe ment egy tervem…

  2. Suszter és a Gyík szerint:

    Ne találgassatok, hogy ki lőtt ilyen keveset a cikkre: én voltam, aki az 1-esre klikkeltem. Nem, nem a Bandival van baj. Az írás jó, mint mindig. Átéli az ember, elmosolyodik, mintha ott lenne a létben.

    De ez egy baromira szomorú történet, akárhonnan nézem. És félre az őrjítő demagógiával… Illetve baromi nehéz félretenni, mert ha reálisan nézzük a helyzetet, akkor nem megkerülhető. Mert van, akinek baromi jól megy odahaza, nah.

    Ránk, akik külföldön élünk, annyi mindent lehet mondani. Például mindig megkapom, hogy neked milyen könnyű onnan leszarni mindent, ami idehaza megy. És ez igaz is.

    De hogy a francba ne szarjam le az egészet, amikor olyan emberek kényszerülnek ilyen helyzetbe, akik fontosak?! És itt a FONTOS szavunkat ne mérlegeljük, hogy a tanár, vagy a váltókezelő vállát nyomja-e nagyobb felelősség, vagy kire van nagyobb szükség…

    Huuu, de belekanyarodtam saját magamba. Annyi mindent írna az ember erre. De megint megkapnám, hogy külföldről könnyen pofázol, barom. És ez igaz is.

    Nah, ha ad a Kapitány egy esélyt, akkor majd bővebben kifejtem erről a véleményem.

    Üdv Néktek!

    A basszusgitáros furcsa egy zenészállat, mert ő köti össze a hallgatóságot a zenekarral: még nem zenész, és félig még a közönséghez tartozik…

    • Boda Kapitány szerint:

      Esélyt? Na mi van, má’ meg posztot szeretnél? Na, egye fene, de aztán jó legyen ám… és határidőre!!!

      • Suszter és a Gyík szerint:

        Nem, nem posztot, hiszen ez a Te játszótered. Inkább csak képletesen írtam… Még akkor is, ha úgy olvasható, hogy konkrétan azt akartam, hogy könyörögj egy írásért. Nem, tényleg nem.

        Csak talán érdekes lenne az én szemszögemből látni, mint ahogy érdekesebb lenne a Barátaid szemszögéből látni. “Érdekesebb”, mi? Barom… szóval más lenne, nem érdekesebb. Hülye egy szó.

  3. Hatlövet szerint:

    Nagyon szomorú történet, sok sikert Varróéknak.
    Az a színtiszta magyar tulajdon a MOL-ban egészen pontosan 25,1%András!

  4. ili szerint:

    Suszter és a Gyík – nagyon egyetértek. Tényleg elszomorító, hogy ilyen szorgalmas, becsületes emberek nem tudnak boldogulni.
    Tavaly novemberben voltam ott utoljára. Mennyire isteni volt a brassói!Mindenki és minden nagyon hiányozni fog:-(.
    Kapitány úr! Egy ágyban aludtunk :-), csak nem egy időben! Én is mindig azt a szobát kaptam, ha ott jártam:-).

    • Boda Kapitány szerint:

      Én, ha hülyének is tűnök, de csendesen reménykedem, hogy lesz még egyszer olyan ez az ország, hogy a Varró Tomiék meg az összes varrótomi haza tud jönni, és itthon boldogulni/boldogélni. Az ágy-ügy meg hű de milyen pikant… :-)

  5. Sziegl Erika szerint:

    Hi, Boda!
    Írni csak szabadon, – “demokratikusan”.( Na, ja.) Szívem teljes szeretettel és örömmel telt meg írásod olvastán. (… gondoltam egyetlen… – kicsikét-picikét nyálas zenét idézvel, ahogy itt Földváron mondjuk.- Itt nem banánt, hanem banántot veszünk, és nem tulipánt hanem… – ha már dunaföldvári feeling.))Pici öcsém (szigliferike) hívta fel a figyelmemet (viszonylag hosszú) szösszenetedre, de “istenlátjalelkemet” elfogult vagyok véle. Persze tudjuk, hogy az író ember dolga a “felbubizás”, (ez a buli is nyilván csak egy átlagos este volt a világ rendjében), – de ha tényleg “lejött” Neked, – rendben! Írjál még sokat, – rólunk is! Puszcsikovó: Era

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


7 × = hatvan három

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz