Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


28 február
14komment

Báró Bhüttössy Boda Bandy befizeti a (b)adót (I.)

Büttös címere, régi pecsétje: "Álló, ovális, arany kártussal keretezett, kék színű pajzs, amelynek alapját zöld színű halom foglalja el, mezejében pedig két ágaskodó, ezüst kossal kísért arany fa látható. A címerkép Büttös község régi pecsétjének ábráját idézi és ezáltal utal az önkormányzat régi voltára, így tisztelegve a múlt, az ősök emlékezete előtt. A címerkép egyes elemei a környezet értékeire figyelmeztetnek."

Aki netán múlt nyáron kimaradt volna egyik drámai erejű önvallomásomból, most pótolhat: egy júliusi, adóhivatali árverés útján szőlőbirtokos, más néven burzsuj/kulák lettem Büttösön. Büttös 188 lakosú kicsiny falu BAZ megye északi részén, nagyon közel a szlovák határhoz – könnyen átlátható, hogy ésszerűnek látszott, legyen már a közelben, itt, alig valamivel több mint háromszáz kilométerre  egy meghitt kis bázis, ahová hétvégenként leszaladgálhat egy ilyen megállapodott ember, hogy, mint egy Rousseau Ernenonvillében, ember és polgár legyen, miképp a költő megfogalmazza, bármit is jelentsen ez. Mindenesetre orosz klasszikusok alapos olvasását és agg diófa alatti rendszeres tűzgerjesztést feltétlenül. Akkor egyébként, tavaly nyáron még azt is beígértem, hogy a Hétlövet 11 éves születésnapi buliját (a számomra tényleg felejthetetlen tízéves után, amely tényszerűen tömegeket, több mint háromszáz olvasómat vonzotta a könyvtárba) esetleg ott tarthatnók majd – ez végül is áll, csöppnyi pályamódosítással végül is minden egyéb szándék dacára sikerült megérnünk a tizenegyet, úgyhogy a kérdés idén nyárig még nyitva. Birtokom egyébként nem embertelenül nagy: konkrétan egy összesen 536 négyzetméteres terület 20/280-ad részét szereztem meg, ez ugye valamicskével több, mint 38 négyzetméter. Nekem épp megfelel – ráadásul kedvezően vettem, mert a NAV honlapján a “szőlőterület” (melyről megejtő őszinteséggel beszéltek ugyanott: “Az ingatlan gépjárművel nem megközelíthető. Út sem vezet az ingatlanhoz.”) becsértéke 5000 forint volt, én óvatosan 4000-t ajánlottam, és két nap őrjítő várakozás után kiderült, ez lett a legmagasabb licit, tekintettel arra a szikár tényre is, hogy az egyetlen volt, amiből persze sokféle következtetés levonható – az enyém az, hogy módfelett figyelmetlenek az emberek. További örömhír volt, hogy az árverés előlegeként gondosan átutalt 500 forintomat is gyorsan és simán visszautalták. 

Hirdetés

Maki, hétfő hajnali négykor, játékra, harcra kész...

Aztán elkezdődött, ahogy számítottam is rá. Először is, pár héttel a kedvező vétel után megkerestek a BAZ megyei izé… hivatalból, hivatalból, és nagyon udvariasan megkértek, az ügyintézés meggyorsítása érdekében valamikor jelenjek meg a helyszínen, kizárólag személyesen. Tényleg szuper normálisak voltak: kértem egy kis időt, aztán megegyeztünk egy hétfői időpontban, és – volt még pár nap szabadságom – augusztus legvégén, 28-án, az előtte lévő napfényes vasárnap délután szép ráérősen lemotoroztam BAZ-ba, elmentem Szilvásváradra, a Magyar Route 66 elnevezésű motoros kempingbe, abban a reményben, hogy egy méreteset bulizok majd jó kis bikerek között, másnap reggel kényelmesen behúzok Miskolcra, elintézem Büttös ügyeit, utána megnézem magát a birtokot, a helyszínen, végül pedig, még ugyanez nap délután átzötyögök Szlovákiába, ahol, alig három-négyszáz kilométernyire két nap alatt épp két felkészülési meccset játszik kedvenc hokicsapatom – azokat is megtekintem, aztán egy kellemes túra haza. Minden csodásan bejött – kivéve egyet. A Route-ban ugyanis még a holland tulajdonos sem volt jelen, mert motorozni ment – olyan egyedül voltam hát, mint az ujjam. Pontosabban még annál is egyedülebb, mert amellett legalább van négy másik – a kitűnő motoros egységben viszont senki, de senki nem volt kívülem. Illetve aztán mégis: este valahonnan megjött Maki, egy elképesztő, hófehér cica, aki meglátott, egy pillanatra megállt a kertkapuban, mintha azt mondaná, hű, Bandi, de rég találkoztunk, öreg fiú, aztán hátracsapta a fülét, száz métert vágtázott, míg hozzám ért, egy lendülettel, húsz méterről hallhatóan dorombolva a nyakamba ugrott, és másnap reggelig egy méternél messzebb nem volt hajlandó menni tőlem – életem egyik legszórakoztatóbb estéjét okozva ezzel. Amikor például úsztam egyet a kerti medencében, jött mellettem a parton, mint egy szigorú úszómester, később együtt pisztáciáztunk a szaletli alatt, ő minden egyes üres héjdarabot nagy komolysággal átvizsgált, s amikor este becsusszantam a hálózsákba, hangosan dorombolva ő is bemászott mellém, összegömbölyödött és azonnal elaludt. Elképesztő arc volt, nézzétek csak meg a fenti, hajnalban készült képet – amikor is négy tájban a kedves kis Maki úgy döntött, elég a lustálkodásból, felkelt, és pár fürge mozdulattal azt javasolta, játsszunk valamit. Én, hunyt szemmel a barkochbát javasoltam, aztán pedig azt, Makinak, hogy takarodjon gyorsan, ha négykor fogócskázni vagy karmolászni akar – mire lehiggadt, visszabújt, és nyolcig nagy egyetértésben aludtunk.

Nincs vége: épp hogy most kezdődik...

Másnap, Miskolcon a hivatalban szinte percek alatt elintéztem mindent. Komolyan – alig hittem, hogy Magyarországon vagyok. Kedvesek voltak, segítőkészek, udvariasak – könnyen lehet persze, hogy csak azért volt ilyen szerencsém, mert látták, mit is vásároltam, ráadásul honnan jövök, s már előre egyeztettek, hogy semmiféleképpen nem próbálják ki, valójában milyen természetű leágazásai is vannak nyilvánvalóan súlyos elmebajomnak. “Bármit kérdez, szépen válaszolni, bármit kérne, teljesíteni – gyorsan, olajozottan menjen minden, ellentmondani tilos” – mondhatta az osztályvezető a végrehajtók hivatalában a hétfő reggeli válságértekezleten. Mindegy: a lényeg csak az, hogy félóra alatt megvolt minden, fizetnem (akkor: de erre még majd visszatérünk) egy fillért sem kellett, és már zizeghettem is tovább, északnak.

Viszonylag gyorsan odaértem Büttösre – ott pedig még gyorsabban kiderítettem, polgármesteri hivatalt felesleges keresnem: az összevont körjegyzőség (ha jól emlékszem) a szomszédos Krasznokvajdán működik, átmentem hát oda. Hadd szúrjam itt közbe (és már látom is, hogy akárhogy préselem is össze, kétrészes akar lenni ez a haiku is), hogy az az észak-borsodi vidék azért nem az a kacagtató közeg manapság – egyszerűen elképesztő, számunkra szerintem teljességgel felfoghatatlan a mélyszegénység mértéke: mondom ezt mindenfajta tudóskodás és vulgárszociologizálás nélkül, pusztán csak átgurulva néhány, minden eddigi kormányzat által a szőnyeg alá söpört falucskán. Amelyekből nem érkezik jelzés felfelé, mert ugyan ki is jelezhetne, kinek és minek. Ezek a döbbenetes kistelepülések nem panaszkodnak, mert nemcsak azt nem tudják, hogyan kell, de azt sem, mi is az a panasz – így hát csak szép lassan, csendesen elsüllyednek: lakóikat magukkal szippantva a sárba, minket, többieket vissza a középkorba, vagy elé, nem tudom pontosan, de azt hiszem, mindegy is.

Csak hogy tisztábban lássatok: ott a szőlőbirtokom... igen, ott...

Mindenesetre sikeresen benavigáltam a krasznokvajdai hivatalba, ott mindenekelőtt negyedórát beszélgettem helyi fiatalok kisebb csoportjával, akik erős érdeklődést mutattak a motorom iránt (nem, nem olyat: igazit), s én igyekeztem maximális barátságossággal felelni minden kérdésükre – komolyan nagyon jól éreztem magam velük, de azért a hivatalos ügyeket is rendezni kellett, bementem hát a hivatalba. Ahol szintén nagyon kedves volt velem mindenki (nyilván már leszóltak Miskolcról: “Vigyázzatok, Pirike, hozzátok is megy nemsokára, ja, ja, mi megúsztuk, de dunántúli a manusz, csak ésszel…”) – kis egyeztetés után hamar elmagyarázták, merre fekszik a területem, ráadásul telefonáltak egy bennfentes büttösi embernek, várjon meg a temetőnél (khm…), és mutassa meg, hol a birtok pontosan. Búcsúzóul a tiszteletemre összesereglett hölgyek megkérdezték még, milyen elképzeléseim-terveim voltak-vannak a 38 négyzetméter megvásárlásával, mire én úgy gondoltam, meg kell felelnem a rólam kialakulni látszó cizellált képnek, és a tőlem telhető maximális egyszerűséggel, hirtelen jött ötlettől vezérelve azt mondtam, szürkemarhákat fogok tenyészteni, továbbá hamarosan szeretnék egy egyszerű kis alumíniumkohót is üzembe állítani a birtokon, koreai résztulajdonosok bevonásával. Nem lett volna sportszerű, ha sokáig köztük maradok – kisiettem hát a parkolóba, és visszaindultam Büttösre.

(Hogy mi történt velem ott, a temető mellett, hogy milyen hivatalos papírokat, végzéseket és számlákat kaptam az Encsi Földhivataltól novemberben, és például, pláne, a múlt héten, arról holnap számolok be, és igyekszem beszerezni a saját fotóimat is, remélem, ott van, ahol gondolom – izguljunk együtt… A héten pedig még egy csomó remek móka vár ránk, de ez egyelőre legyen meglepetés. A végén pedig itt a jutifali, vagyis egy örkényi mélységű, nem mellékesen egyperces videó, a büttösi birkanyírás rejtelmeiről… Kell még magyaráznom, miért épp Büttös?)

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (19 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

14 komment

  1. m.B. szerint:

    Báró Úr,

    Ez is egy szép történet. 38 négyzetméter az majdnem akkora mint a Dunasori “bírtok”. Hát, szép életet itten-ottan!

    Ui.: Azért megnéztem volna ahogy a mangalicákat is megnyírják.

  2. Paduc szerint:

    A helyedben most folytattam volna, mert holnapig meg fogok őrülni az izgalomtól.

  3. Suszter és a Gyík szerint:

    Nagyságos Főnemes Földesúr!

    Alázatos engedelmével engedtessék meg szóhoz jutni engemet, büdös parasztot. Tessék mán’ megaszondani a marketingos osztálynak, hogy beveh…

    Nyugi! Mindenki nyugodjon meg! Lefogtam a Gyíkot, bevettem a gyógyszerem. Tessék szépen tovább húzni csak az időt.

    • Boda Kapitány szerint:

      Nehezen nélkülözött jobb- és bal ágyaim! Köszönöm az értékes észrevételt, marketingeseim elégedetten mosolyognak – miként a jó szakács is késve adja fel kissé az étket, s akkor bizonyos lehet fogyasztói elégedettségében, azonképp mi is e módszert követjük… Mindjárt írom és időzítem – 8 óra és 41 perc jó lesz? :-)

  4. Paduc szerint:

    Ha muszáj? Pedig én nem is komornyik vagyok, hanem vidámnyik. És úgy nevetnék!

  5. Paduc szerint:

    Báró Bandy de Boda von Bhüttös. Milyen jól hangzik! Fejétől Büttös a hal :-). Ez is jól hangzik.

  6. Paduc szerint:

    Ja és lenne kérdésem: az Ui, az magyarul disznó (azaz mangalica) ? :-)

  7. Andrew szerint:

    Nem akarom lelőni a poént, de a földcserével jobban jártál volna Captain :)

    http://ekkerjoz.tumblr.com/post/18385011483/kecskere

  8. OregHal szerint:

    Urambátyám, Báró Bhüttössy, az irományod címéből úgy vélem, duhaj mód szórtad a pénzt kies földbirtokaid kapcsán.
    Mint hasonló léptékű földeknek örökös kegyura (itt a szomszédos Terehegy határában elterülő terciáimról essék szó ehelyütt)hadd tájékoztassalak: lesz még parlagfű-szezon, ami (ha jobbágyid nem forgatják nagy szorgalmatossággal a kaszát), jelentősen megterhelheti a büdzsédet… én legalábbis így jártam volt a minap.
    ;-)

    • Boda Kapitány szerint:

      Hát… mindenképpen érdeklődéssel várom ezt is… én a magam 20/280-ad területét mindenképpen antiparlagozom, amennyiben majd valaki megmutatja, melyik is az, továbbá helikopterrel a helyszínre lebegtet, mint Bear Grylls-t… De köszönöm az óvó szándékot, többeknek is, szépen… nálam győz a kalandvágy…

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


6 − hat =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz