Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


27 február
0komment

Jobb a fröccsünk, jobb a csapatunk…

Háromszor is felálltunk, mégis kikaptunk...

Kezdem a legnagyobb varangyosbékával, essünk túl rajta mihamarabb: nagy levegő, száj kitát, szem becsuk, nyelőizmok egy-kettő, egy-kettő, indulunk – nem igazán jó, de végül is számunkra egészen ígéretesen kanyarodó meccsen a Dab.Docler, vagyis a Dunaújvárosi Acélbikák friss MOL-ligagyőztes hokicsapata  Feldkirchben 5-3-ra alulmaradt nagy múltú osztrák ellefelével szemben, s ezzel alaposan megnehezítette saját dolgát az osztrák másodosztály, a Nationalliga negyeddöntőjében. Most ugyanis, figyelj, nem lesz egyszerű, mesélem a szitut: összesítésben, a három nyert menetig tartó negyeddöntőben 2-1, sajnos nem ide. Kedden, vagyis holnap este érkeznek ők hozzánk: ha veszítünk, nekünk kábé auf wiedersehen a sorozatban, ne is beszéljünk erről: ha viszont nyerünk, jöhet az ötödik, mindent eldöntő viadal, megint ott, Ausztria legtávolabbi pontján, Vorarlbergben, lényegében már Svájcban-Liechtensteinben, 1000 kilométerre ide, kocsival 9, busszal 12 órányi út, mindjárt mesélek. Ráadásul szombaton lesz (!) ez a bizonyos ötödik derbi – amihez csupán annyi adalék, hogy csütörtökön Magyar Kupa elődöntő, mégpedig  mindkét DAB-alakulatnak egyszerre, a nagycsapat itthon, a “farm” Miskolcon küzd. Másnap, pénteken döntő (ad absurdum akár még az is előfordulhat, hogy DAB-DAB meccs lesz), utána, késő este indulás Feldkirchbe. Ja: persze ez utóbbihoz alapfeltétel, hogy kedden itthon győzünk…

Hirdetés

Kulturált viselkedésű utasok a kulturált autóban

És naná, hogy győzni fogunk holnap. Bocsánat egyébként, ha kicsit bonyolultan meséltem el a forgatókönyvet – de ez van, maga a helyzet elég összetett, hiszen több fronton küzdünk: épp azért lett volna óriási szükség a szombat esti idegenbeli győzelemre, hogy egy kis levegőhöz jusson a csapat… Hát nem jutott, s most egy levegővel kell átúszni víz alatt a Dunát – ami viszont engem illet, abban biztos vagyok, hogy Stephan Lundh mesternek erre is lesz valami ötlete, és megcsináljuk…

Most viszont, amikor történetünk zajlik, még csak szombat reggel van, és a számos bevetésen már bizonyított stáb – Azari “Zsazsa”, a Dab.Docler ügyvezetője, Vincze “Hekker” Bandi, több, méltán országos hírű büfé felvirágoztatója, a Rántotthús Világszövetség örökös elnöke, Illéssy “Vasi”, tanácsadó, tetszőleges témában, továbbá több generációs magasságbecslő – lassan összeáll, és útra-harcra kész. Szerencsére engem is beválasztanak sofőr-navigátornak: még jó, hogy mindig kéznél a GPS-em, így azért sokszor hívnak engem is, mint gyerekkoromban a béna-kövér kisfiúkat, akiknek jó lasztijuk volt, focizni…

Gönci hordók helyett csak pár PET - és azok se eladók...

Az út nem rövid – dacára, hogy kilencven százalékban autópályán suhanunk -: kilencszáz kilométer az akkor is kilenc óra, ha meglehetős, a szabályok diktálta tempóban mész, s bár persze én is ismerem a városi legendákat az ezer kilométert öt óra alatt lezörgető menőjenőkről, azt hiszem, az átlagembernek nincs mindig kéznél jó pár tíz eurója az éles szemű, a biztonsági övek be nem csatolását kilométerekről letávcsövező Hansi Jodlerstein oberbahnhof, vagy sok száz pénze a szenvtelenül minden bűnöst lefotózó traffipax számára. Kivételesen nagyon időben indulunk, és nagyon fegyelmezetten, szinte megállás nélkül haladunk, a magyar határtól kis híján lenyomjuk az egészet egyben. A fehér autóban enni-inni tilos – és ezt maximálisan be is tartjuk, mert túl nagy a lebukás kockázata: beszélgetni viszont szerencsére szabad, úgyhogy unatkozni ezúttal sem tudunk. Mert ugyan mihez kezdjen Salzburgnál, szinte egyetlen pihenőnk idején szerencsétlen agyunk, amikor Bandi elmés felvetésére megpróbál képet alkotni társaságunkról, amint derék középkori fuvarosokként, ekhós szekéren jóféle borral töltött gönci hordókat szállítmányozunk a salzburgi vásárra – a haszon, illetve a beérkező bormennyiség tekintetében azért meglehetősen pesszimista (bár alighanem reális) jóslatok születnek… Bandi felrakja a koronát is meséjére, amikor az egyik fröccsösüveget ezzel a felkiáltással húzza elő: “Kevés folyadékot iszom, ez nem tesz jót fiatal bőrömnek.” Jó. Inkább menjünk a cél felé: továbbot intünk hát, mint az egyszeri hokibíró, aki… – de nem, szót se erről, tényleg, komoly helyen már nem divat a játékvezetők tevékenységével foglalkozni, koncentráljunk hát a lényegre.

Büfé, hányaveti viselkedésű hazai szurkolóval...

Linz után már ködös-vizes a táj, egy darabig nyoma sincs az otthoni szép napsütésnek – Vorarlberg tartományba érve pedig sok helyen még méteres havat láthatunk: valamint persze a remek sípályákat, amik közül, úgy tűnik, épp egy sem üzemel… Híreink szerint túlságosan vizes lett és megrogyott a hó az enyhe időtől. A kedves síelő vendégek viszont nem rogytak meg, és ma szombat, azaz épp turnusváltás van: Innsbruck környékén egész méretes-németes jellegű dugókban araszolgatunk, és útépítésből is akad bőven, ott meg hatvan-nyolcvan a kötelező tempó. De még így is bőven időben érkezünk a feldkirchi jégcsarnokhoz és szabadidőközponthoz, ehhez a kívül-belül rendkívül impozáns intézményhez, amibe a segítőkész rendezők jóvoltából egészen hamar bejutunk. Azt már később, az alapos szemlézés után állapítjuk meg, hogy a funkcionalitás mindenek fölötti szempont volt a tervezésnél és a kivitelezésnél (és ne feledjük: tizenpár éve a Feldkirch Európa egyik legjobb hokicsapata volt ám…) – a csarnok, ha nem is csúnya, de nem különösképpen szemet gyönyörködtető, viszont igen jól befér vagy ötezer ember (annyian nem, de azért irigylésre méltóan  sokan jönnek biztatni kedvenceiket, elvégre szombat este van), mindenki mindenhonnan kitűnően látja be az egész pályát (ez a leglényegesebb), tágasak és jól fűtöttek a büfék, merthogy több is van – és hadd jegyezzem meg itt suttogva, a helyiség fele merőben korszerűtlen/non-européer módon dohányzó, nem mondok többet, igazatok van, de attól még borzongatóan illegális élmény zárt térben cigizni… amúgy minden más szolgáltatás egyszerű és tökéletes. Na, kivétel: a fröccs azért a tökéletestől nagyon odébb van (Bandi menetrend szerinti axiómája: “Jobb a fröccsünk, jobb a csapatunk!”), és a publikumnak házi kolbász kategóriában is tudna mutatni pár döbbentőt bármelyik amatőr falusi böllérünk – de nem ezért jöttünk, egyébként meg a sok szapult vacakból is eladnak annyit, hogy inkább ne nagyon szóljunk egy szót sem. Tudom egyébként, hogy Ausztria is zuhanvást robog lefelé a lejtőn, amin mi milyen szépen felfelé kapaszkodunk, de nekem valahogy továbbra is úgy tűnik, az embereket baromira nem érdekli a szörnyű államadósságuk, élnek boldogan és nyugodtan, na mindegy, tudom, tévedek, ne is menjünk bele, szerencsétlen, félrevezetett, felelőtlen osztrákok (németek, svédek, amerikaiak, és az összes, aki szembe jön az autópályán: lassan mind)…

Dunaujvaros heut vernichten... nono, srácok...

Kezdődik a meccs, és nagyon hamar, a második percben kapunk egy szerencsétlen, bepattanó gólt – óriási az öröm az osztrák táborban: a kemény mag, a Vollgas gyorsan kirak két molinót, rajta valami olyasmi, hogy “Ma megsemmisítjük a magyarokat – jól megvagyunk mi nélkületek is.” Udvarias, igazi européer megoldás – még pont időben fényképezem le, mielőtt a biztonságiak leszedetik és eldobatják az ultrákkal a transzparenst. (A szolgálat tényleg gyors: a legutóbbi meccs végén sörrel öntözte játékosainkat egy bőkezű jódlis – tíz másodperc múlva már nem volt a csarnokban, és szemtanúk szerint kifelé annyi szabad rúgást kapott a jogtipró, viszont jelentős respekttel bíró fekete ruhásoktól, mint Messi a Real-védőktől egy teljes szezonban. Az első harmad így is marad, egy oda, jól van, az semmi, úgyhogy semmi gond, majd csak lesz egy kis szerencsénk, helyzetünk azért akad… Ja… dirr: a második harmad derekán kapunk még egyet, szerencsére még a játékrész vége előtt Nika szépít. Szünetben egymást biztatjuk, s még javában latolgatjuk az esélyeket a záró harmad legelején a pálya szélén, amikor váratlanul kapjuk a harmadikat… Ám ekkor szépen feláll a csapat: érkezik Pedró, két perccel később meg Papesz, és máris 3-3 – az egy sorral fölöttünk álló, két perccel korábban még nagyképűen viccelődő, haverkodni próbáló osztrákok humorosan beígérik, hogy sörrel öntöznek meg, ha ütünk még egyet. Magamban megfogadom a fordítottját: ha sörrel öntöznek meg, ütök – nem egyet, ahányat tudok. De persze nem ütünk, se így, se úgy: sőt, négy perccel a vége előtt kapunk még egyet, a legvégén pedig, miután már lehozzuk Petyót, egyet üres kapuba is. 5-3, faarccal gratulálok az igazi dágvány Bertholdéknak, aztán kivágtatunk a parkolóba, és tempósan megindulunk haza.

Prezi a pohárban...

Volt már jobb a hangulat a kocsiban, elárulom – most inkább gyorsan elalszik mindenki, szerencsére engem leszámítva. Aztán, egy hajnali rövidke megállásnál okosan átbeszélgetjük, hogy nem volt ugyan ez így jó, de hát nincs sportcsapat, nincs sportoló a világon, aki mindig mindent csak nyerne… most majd mi jövünk, keddtől javítunk, megemlegetik még a nevünket a nagyképű majdnemsvájci osztrákok. Reggel hétre érünk haza – pár tíz percnyi alvás, semmi evés és némi munka után én, ökör, vasárnap este hogyan kapcsolódok ki, mit csinálok, na, ki találja ki? Úgy van, köszönöm, jár a hangszóró: kimegyek a jégcsarnokba, és megnézem a Dab.Docler Jégtörők NB I B-s csapatát – hogyan kap ki 3-0-ás vezetésről itthon 5-4-re a Tisza Volántól… Mert hát nincs sportcsapat, nincs sportoló, aki… De holnap este már más a történet: aki kiadós izgalmakra vágyik, és épp nincs komoly partnere, jöjjön fél nyolckor a jégcsarnokba, kezeskedem érte, hogy nagy meccset, férfias küzdelmet láthat. És, remélem, Lundh mester szentháromságát: vagyis a hűvös fej, a forró szív és a villámgyors kéz újabb szép diadalát…

 

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (21 lövet, átlagosan: 6.71 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 
Nincsenek hozzászólások

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


− hat = 1

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz