Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


26 február
17komment

A tavasz 17 kilométere

A helyzet - és a motor - kulcsa: mindjárt, mindjárt...

A helyzet - és a motor - kulcsa: mindjárt, mindjárt...

Már a hét elején éreztem, hogy előbb-utóbb ez lesz belőle: Noémi és a többi időjós is csupa jó hírt mondott – aztán egyszerre csak tényleg itt is volt, az a csodásan kavargó, München mellett hirtelen és okosan felénk forduló, nyugatias áramlású, száraz légtömegekkel, anti meg minden, láttam is róla az összes mozgóképet, amit lehetett, mondom a tévé előtt, gyere, gyere csak kicsikém, vár már Bandi bácsi, de még hogy… A héten többször is cseresznyepirosan felizzott a zsebemben a garázskulcs, de tartottam magam, spór-spór, ám amikor kedden délután találkoztam egy újdonsült, ígéretes motoros cimborával, Tóth Ferivel, nyári terveink egyeztetése után gyorsan úgy igazítottam a sors kerekét, hogy el kellett szaladnunk megnézni a paripákat: a nézést rögvest össze is kötöttem egy szívdobogtató indítási próbával – mit hoz a jó sors és az egész télen át tartó akkumulátor-karbantartás a tavaly vásárolt kütyümmel, sikerült, egy jó kis helyben járatás, némi hallgatózás, minden rendben, gyerekek, már csak egy kis szabad meg egy kis jó idő kell, és indulhatunk is. Pénteken aztán megtörtént, ami férfi és motor között ősidők óta meg szokott történni – mit tagadjam, jó volt. Hogy mennyire, azt megtudjátok, ha lapoztok egyet…

Hirdetés
Nagypapa, nemsokára neked is ébresztő...

Nagypapa, nemsokára neked is ébresztő...

Persze nekem azért viszonylag ritkán sikerül úgy a szezonnyitás, hogy felpattanunk, gomb, és megyünk: a 34 éves Nagypapával (itt, balra, most épp az ő akkumulátora kapja a szívmasszázst) 22 éve koptatjuk a csíkot, a nevét is onnan kapta, hogy minden tél után úgy kel fel, mint nagypapa a sezlonyról, amikor valaki belerondít a délutáni édes szundikálásba – egy kicsit köhögős, egy kicsit morgós, eleinte igen nehézkes, aztán, ahogy belejön meg lehiggad az öreg, már folyhat is a nap tovább, bírja amit kell, amíg kell. Vagy tíz éve egyszer – baráti jótanácsra – kipróbáltam a hidegindítós rásegítést a garázs előtt: nagyon nem kellett volna. Befújtam egy igen bőséges adagot a spray-ből a tank (pontosabban: ami benzintanknak látszik, az mifelénk csak “áltank”, az igazi az ülés alatt van) alatti szívótorokba, aztán elkezdtem a szokásos élesztést-indítózást. Mindössze egy rosszabb ütem volt, amikor valamelyik éledező henger visszarobbant a szívótorokba, ám mivel ott, a papír légszűrőben volt jól éghető anyag gazdagon, hát íziben ki is gyulladt az egész brájzli… Méteres láng csapott fel mellettem, őszintén szólva egy pillanatra kissé beszartam, doktor úr, aztán meg nagyon, mert láttam, hogy komoly gondok várhatók. Nem vagyok egy sprinter típus, de azt sajnálom, hogy akkor nem sikerült hitelesített eszközzel megmérni, mennyi idő alatt voltam a pont száz méterre lévő esztergályosműhelynél – szerintem olimpiaibajnok-járadékot húzhatnék, ha azt elfogadják… Sokat nem udvariaskodtam, és szerencsére valamiért épp volt egy majdnem teljes vödörnyi víz az ajtó mellett – azzal vissza, szintén nem lassan. Ahogy közeledtem a vadul lángoló motorhoz, egy pillanatra ugyan felötlött bennem, mennyire jó ötlet, amit csinálok – de aztán úgy voltam vele, ha netán robban, azt ne messziről nézzem végig, mert akkor biztosan nem élem túl. Egy perc múlva már csak füstölgött a drága, és egy tankfedél-javító festést leszámítva tulajdonképpen semmi komoly baja nem lett – you know: it’s a Gold Wing…  Mindenesetre azóta nem használok hidegindítót.

Fújd fel magad...

Fújd fel magad...

A piroshoz (ami igazából a Nagypapa unokája, noha csak 22 év van köztük – a rokonság viszont egyenes ági, mivel ugyanaz a típus) szerencsére nem kellenek ilyen segédeszközök. A nagyon nagy hideget ugyan nem imádja, de december elején például azért csak elkapta a fonalat, nyilván megérezve, hogy gyerekek felvidításáról van szó, és eljött érdekes kétkerekű Mikulás-járműnek ide-oda tekeregni a városban (na jó: legyen akkor az a videó a végén, kedvenc Krampuszommal, 14 perc). Most is beindult, de most más gond adódott: a hátsó kerekem nem állt épp a helyzet magaslatán, úgynevezett platty. Vagy felkaptam legutóbb valami tréfás szöget, vagy csak a hidegben engedett valamennyit, aztán a súly alatt elcsúszott kicsit a felnitől, és elszivárgott belőle a többi – meglátjuk, Bálint Gyuszi a hét elején kiveszi a beteget, és megnézzük: addig is kell egy gyors megoldás. Honda anyácskánál szerencsére az ilyen balesetekre is gondoltak: a hátsó rugózás keménységét állíthatóvá tévő beépített kompresszor, és egy helyes kis tömlő segítségével a motor gombnyomásra felfújja magát, úgyhogy mialatt a technika bemelegszik, már van is annyi a kerékben, amivel szép lassan elsündörgök a kútig, ott pedig majd megkapja a gyári értéket, indulhat a móka-kacagás.

Ééééééés... már indulok is...

Ééééééés... már indulok is...

Egyelőre azonban még csak a garázst zártuk be: sisak fel, kis kesztyű fel, dzseki cipzár fel, hőmérséklet fel, már lazán tíz fok, ami méretes szélvédőm mögött poccolva több mint kellemes lesz. És akkor felülés… kis gáz, kis kuplung – vigyázat, mindenki figyeljen, 2012 első motorozása, tehát csak finoman, pajtások. Se Papa nem százas még, se a gumik nem tapadnak túl ragacsosan ennél az aszfalthőmérsékletnél, se a többi kedves közlekedő nem idézte még fel magában a leckét, amit – ugye, kedves autóstársak? – tavaly ősszel még csillagos ötösre tudott: hogy mik is azok a két keréken guruló fényes izék, amik viszonylag gyorsan lesznek a tükörben kis fénypontból egész nagyok. Szóval csak ésszel, ne kezdjük már azzal ezt a fényes péntek délelőttöt, hogy saját hülyeségből négy mázsát emelgetünk világ csúfjára a Vasmű út közepén, kárörvendve szánakozó autós és gyalogos megfigyelők tekintetének kereszttüzében. (Örök és alapérvényű igazság: ha egy teremtett lélek nincs az utcán, és valamiért eldobod a vasat, abban a pillanatban az adott húsz méterre teleportálódik valami ismeretlen féregalagúton át alsó hangon ötszáz ember, és némán néznek.)

Fülig ér már az on the road...

Fülig ér már az on the road...

Megtörténik a pumpálás a kúton – kis vizslatás a műszerfalon… nos, igen, nem fog ártani egy kis itatás. Nem a belvárosban tankolunk persze, most pláne nem, kell egy kis járatás mindenkinek – irány a jó kis olcsó kút, kíváncsiságból nem írom ki a nevét, hátha szeretne egy szép hirdetést, értékes felületen-környezetben… (Esetleg mind a három lát benne fantáziát? Barterezhetünk is, srácok… nem muszáj pénz, jó lesz a benzin is… Hm?) Nos tehát, ki a hatosra, egy kis könnyed tavaszi futtatás, csak finoman, mint mindig, most is a közlekedési szabályok maximális betartásával – és nagyon kellemes, mint mindig, és csak simogat a szellő, egy csepp hideg sincs, az erdősávnál határozottan megjönnek az illatok is, két autó előttem, ötven centit lemennek mosolygósan, szépen megköszönöm a kedvességet, ezt is mindig, mindenkinek… Kicsit felcsavarom a Mike and the Mechanics-et, a kedvenc számom jön, naná, hogy végigüvöltöm Paul Carrack-kal (hogy ezek hogy bírják ki, hogy ne hívjanak már meg egy turnéra legalább vokálozni – bár az Another Cup-ot állítom, hogy jobban is éneklem, na mindegy…), pont mire vége, ott is vagyok a kútnál, tövig szalad a cső, komótosan battyog a literszámláló, félőrülten pörög a forint, aztán fizetek és indulok is… A körforgó előtt újra érzem, amit minden alkalommal – hogy akármeddig el tudnék menni most… Bár találna már rám a titokzatos megbízóm, aki egy korlátlan benzinkártyát diszkréten a kezembe nyomva megkér, szaladjak le valamilyen tökmindegy okból (de nem, megelőzöm a hozzászólásokat: nem kell vinnem egy kis csomag lisztet és hasonló marhaságokat, köszi, ezt a részt tudom) Isztambulba, ahonnan viszont, egy újabb röpke telefon után Marseille-be szólít a kötelesség, onnan Oslóban van egy apróság, ahonnan pedig Gibraltárt, majd Skócia északi szirtjeit érintve, Berlinen és Dubrovnikon át hazaugorhatok végre egy-két napra, hogy mindezt megírjam nektek. Aztán már itt se vagyok, mert vár a következő mission…

Édes álmok: ma mindenesetre még sehol a titokzatos olajmágnásom. Ennek megfelelő a mérföldszám is, 10.6 – vagyis kereken 17 kilométer. A tavasz tizenhét kilométere: ma délben innen folytatom, lényegében akármilyen idő lesz, és akár jössz, Kész Laci, akár itthon maradsz – utóbbit persze, te is tudod, nagyon megbánnád, úgyhogy sejtem, hogy jössz…

 

 

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (16 lövet, átlagosan: 6.44 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

17 komment

  1. Czakó Károly szerint:

    Kedves András!

    Boldog vagyok, hogy ráakadtam a blogodra és külön örülök, hogy okostelefonra is optimalizált az oldalad.
    A legnagyobb tisztelet mellett, engedd meg, hogy egy apró hibára figyelmeztesselek! Az árucsere-ügyletet, helyesen barternek nevezik.
    Hogy lásd, jó szándék vezérel, erre a 17 km motorozásra (+ 2 sör) meghívtalak!
    (Tekinttel a PayPal számlám pillanatnyi egyenlegére, kb. szerdáig várnod kell az élvezettel.)
    Mégegyszer gratulálok a profi oldalhoz!
    Üdv: Károly

  2. Suszter és a Gyík szerint:

    And the Oscar goes to… Jah, nem. Az egy másik történése a világnak.

    Letelt a szabadságom. Ez még nem nagy szám és tán érdektelenségre is okot adhatna, ha nem volna egy fergeteges, mondhatnám zseniális ötletem. De van! Ugye? De!

    Live Like by Boda

    Csak Európán belül üzemelne a projekt, ez egy kicsit visszavetheti a jelenlegi befektetőket, de ők még nem tudják, hogy tervezem egy A330-as Airbus bevezetését is, amit nem adnék át a Kapitánynak, ő csak had robogjon.

    Jah, a lényeg, mielőtt elkalandoznék: mindenki tetszikel össze-vissza a közösségi oldalakon, így hívva életre egy burzsuj réteget, akiknek már nem módi like gombot alkalmazni, hacsak nem aranyból lenne, de nem. Szóval ez a réteg nem elégszik meg a nyomkodással, sokkal inkább vágyik valami látványosabb (ezért is gondoltam egyből a Kapitányra), mondhatnám kaviáribb megoldásra, és ez lenne a Live Like by Boda.

    Nézzünk egy egyszerű, pusztán felületes példát: Sergio Rama egy reggel arra ébred San Marino-i birtokán, ahol egyébként rendes, jól megérdemelt 304 napos szabadságát tölti, hogy a kis Benedict Salomon megszületett a spanyolországi Jerez de la Frontera városkában, ahol ugyan Mendez nem ismeri el az apaságot, de az anya ettől függetlenül őt jelöli meg apaként Facebook-on. Sergio olvas, örül, telefont ragad, amelynek végén már én ülök, mivel kell egy személyi asszisztens a Kapitány mellé, ugye. Megköszönöm hívását, majd polihisztori mivoltomból fakadóan azonnal gravírozok egy aranytáblába: Megszületett Salomon, örvendjetek! és persze egy Swarovskival kirakott LIKE is ráfér a táblára, plusz a megrendelő neve, enyhe ezüstös körvonallal kiemelve.

    Andrást persze már riasztottam, így a tábla elkészültekor ő is útra készen vár. A Live Like felkerül a Boda hátára, akin egyébként már eleve aranyozott ruha feszül, s bukósisakján szerénytelen kis szöveg hirdeti a megkerülhetetlent: Live Like by Boda – by Suszter és a Gyík

    Ha esetleg nem férne rá a sisakjára, akkor ezt a motor elején kellene megoldani; ez még kidolgozás alatt áll.

    Szóval megindul nyugatnak, majd később délnek Andrásunk, ahol Salomon édesanyja bő sírással fogadja őt.

    És már vésem is a következő táblát, gyere Bandi, gyere! Irány Oroszország szíve, lelke, belsőhangja: Tura városa. Fedor Govrovogyszkij hívott, aki egyébként a méltán (nem Máltán) népszerű Kania Ketchup-os üvegek tetejére készít napi 340 ezer darab műanyag, perforált tetőt. Érted, Bandi?! Látott Franciaországban elsuhanni! Szóval hívott, itt a tábla, vidd! Ő a szomszédjának küld hatalmas Live Like-ot, rajta a szöveg: Nem minden bili büdös, csak a szaros bili büdös.

    Tudom, egyszerű szöveg, és kicsit talán alpári is, de ezek a köcsög oroszok már csak ilyenek.

    És a Kapitány száguld keletnek. Át Moszkván… mit Moszkván?! Egyenesen Jekatyerinburg-on át!

    Kicsit elragadtattam magam, azt hiszem. S tán a Jekatyerinburg is kissé erős volt tőlem. De nézzétek el nekem, én csak a jót vágyom.

    A francba! Szólt a Suszter, hogy hagyjam abba az állatkodást és térjek vissza a fürdőszoba takarításához. Nagy köcsög ez a Suszter, még álmodozni sem hagy.

    Szevasztok!

    • zselés szerint:

      Ez, azt hiszem egy kitűnő ötlet, én csak annyit tennék hozzá, bár gondolom az ötletnek magának ez is része eleve, csak helyhiány miatt maradt ki, hogy szóval a Live Like küldők nyilván adnának kaviárt és pezsgőt a kilónyi bankó mellé, és szőkét-feketét-vöröset (mármint mindegyikből egyet-egyet) a paripa nemlétező hátsó ülésére, és ha ugye a paripa, akkor az útba eső vellnesszegységekben ingyen átváltják a Kapitány paripáját egy frissre, a megrendelő mintegy így biztosítván a célhoz érést, és ott a szőkét is lehetne cserélni (vagy a vöröset, ahogy tetszik), aztán persze sietni se kellene, hisz mit ér a célbajuttatás élvezet nélkül, de látom már magam előtt, na ez az embert próbáló kemény meló, nem a szénbányászás…

      • Suszter és a Gyík szerint:

        Látjátok, feleim?! Már rontják a morált! Még be sem izzott az a moped, de már célja van a melósnak a pénz mellett. CÉLJA! Azért, mert Oroszországot írtam az igen képlékeny példámban, még nem jelenti azt, hogy folyik a kaviár, a pezsgő; jönnek a csajok… Már most kizárlak a köreimből, kedves zselés, mert mindennek van határa, csak- ugye- a nagy Szovjetuniónak…

        Oppá, hátra van még a WC a takarításból… Köcsög Suszter!- így a végére

      • Boda Kapitány szerint:

        1. Paripát nem cserélünk, soha, semmiért. 2. Kaviárt nem fogyasztok, pezsgőt csak szolgálaton kívül. 3. Csak komoly kapcsolat, lelki alapokon nyugvással. A köteg bankó az OK. :-)

    • Boda Kapitány szerint:

      Fel vagy véve, felesben… :-) a vicc az, hogy ez az ötlet egyáltalán nem annyira vicc… :-) szóval ha megtalálnám a csatornákat mondjuk, ahol ez a réteg elérhető, simán lehetne belőle csinálni egy hip-dolgot… Egyidőben pedig elindulhatna a by nélküli Live Like Boda című sorozat is, ami csak azt mutatná be, hogy eközben hogy sikerül életvezetnem, példa értékkel, sorsfel- és -bemutatás, documentary, Discovery-teleregénnyel súlyosbítva… Szóval köszönettel… keresem a burzsoá információs pajzs repedését, amin át bedughatnám a lábam… :-)

      • Suszter és a Gyík szerint:

        Jelképes 8 forintért (felkerekítve 10 HUF, csak nem akartam egyből azt írni, mert kapzsinak nézel) a Tied az ötlet. Biztos vagyok benne, hogy életképes lenne egy ilyen (ha nem is ennyire elmarháskodva) vállalkozás. Hajjaj… Mennyi ilyet tudnánk felsorolni…

        • Boda Kapitány szerint:

          Nem, nem… nem engedek a felesből, és nem csak abból, amit remélem mihamarabb beverünk a grazi óratorony tövében és/vagy a Corso teraszán, hanem a leosztásból is – én meg egy szép napon részletesen elmesélem neked a húgyturbina(C) találmányom igaz történetét, szerintem abból is lehetne milliárdos nálam értelmesebb ember…

  3. m.B. szerint:

    Igen! Itt az idő! Már engem is megfújt a tavaszi szél. Erősen gondolkodom hogy fölhozom a bringát a pincéből. Csak még nem tudom hogy a 3 vagy 4 ezer forintost. Találkozunk a ródon!

  4. miki szerint:

    mint tegnap mondtam, elsőre egy demófilmet kellene készíteni, amiből lejönne a jónépeknek, hogy hogyan is kell ezt elképzelni (a lehető legkevesebbet szabad csak a szegényes burzsuj fantáziára bízni). a film története adott (behaltam, köszönöm). további promókra nincsen is szükség, minimálisan igényes elkészítés esetén ugyanis momentán nem jut eszembe egyetlen olyan nemzetközi kisfilmfesztivál, ahol ne ez lenne a győztes… :)

  5. miki szerint:

    Törzsvendég szeretnék lenni a Jerez de la Frontera-ban található Plaza de la Yerba-n elterülő kiskocsma teraszán, ahol természetesen Vincze Bandi a tulaj

    http://es.wikipedia.org/wiki/Archivo:Plaza_de_la_Yerba_jerez_de_la_frontera.JPG

    • Boda Kapitány szerint:

      Ez is tízes… És gondolom, ez persze nem stúdióban készülő snitt lesz, hanem helyszíni, ahol sok próbával muszáj kicsiszolni a helyi rosé fröccs körtyolásának meggyőző hitelességét…

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


6 − kettő =

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz