Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


24 február
13komment

(Be)mos, (ki)főz, (meg)takarít – Boda 3 in 1

Rastafari - a természet gyermeke

Valósággal belenőttem a házimunkába. Nagymama például kőkemény nevelési módszereivel már egészen kiskoromban rászoktatott, hogy szépen üljek fel az ágyacskámban, amikor hozza nekem a kakaót, a bögrébe aprított kiflidarabkákkal. Borzasztó gyerekkorom volt, soha nem hagytak békén: valósággal égett a kezem alatt a munka nap közben is. A délelőtt egy részét például rendszeresen a konyhában kellett töltenem: egy kis, szürke, háttámlás hokedlin ültem fordítva, és órákon át motoroztam, miközben nagymama főzte az ebédemet és mesélgetett. Borzasztóan érdekelt a főzés, és szokatlan újdonságokat is szívesen kipróbáltam: egyszer, egy óvatlan pillanatban például kiégett villanykörtét dobtam a készülő gulyáslevesbe, de nagymama a következő sózásnál kiszúrta, és őszinte bánatomra kivette. Akárcsak a babonamadzagot, amit az Indul a bakterház gondos elolvasása után készítettem el cipőfűzőből, és roppant kíváncsi voltam, vajon apu is csinál-e akkora műsort a nagymamával, mint a bakter a banyával…Elég későn tanultam meg bekötni a cipőmet – azt általában anyu csinálta, jó sokáig, na nem mintha elkényeztettek volna, csak épp szerettek sok mindenben segíteni, nekem meg nem volt szívem elrontani az örömüket. És azt is helyesnek tartottam, hogy boldogan elpakolták utánam a játékokat, meg úgy alapvetően minden mást. Egy emberpróbáló feladatom volt, amit viszont nagy örömmel végeztem: apu csak a lakásunk legkisebb helyiségében cigizett, s egy szép kis réz hamutartóba verte le a hamut (máig megvan, ugyanott…) – na, annak a kiürítését nem végezhette más, csak én, általában kétnaponta. Rendkívül szigorú szüleim roppantul örültek, hogy végre ilyen szépen érdeklődöm a házimunkák iránt, s persze meg is jutalmaztak: egy szép könyvet kaptam (ha agyonvertek se jut most eszembe a címe… hú, de idegesít…), amibe én magam írtam bele, hogy “Aputól, hamukiürítésért (WC-ben)” – az évszám, ha jól emlékszem, 1972. (Figyelem, roppant fontos frissítés: A kis herceg volt, most jutott eszembe…)

Hirdetés

Ilyen lapáttal igazi művészet...

Ezt a roppantul gazdag tudást aztán tovább kamatoztattam. 1983-tól számos, vagy inkább számtalan albérletben laktam, itthon és távoli városokban, s mindenhol kínosan ügyeltem a már-már németesnek mondható pedáns rendre. Amikor aztán, közmondásosan kuporgató életmódomnak köszönhetően végre önálló ingatlanra tettem szert, kedvenc helyemen, a Dunasoron, s végre az összes könyvemet és gyűjteményemet egy helyen tudhattam, valahogy még rendszeretőbb ember lett belőlem. Ha csak egy perc szabad időm volt, szaladtam a konyhába mosogatni, általában havonta levettem (s természetesen veszem) a könyveket a polcról, hogy az esetlegesen beszivárgó, alattomos port letörölgessem róluk; magam sem tudom, miért, de különös bizsergéssel tölt el, ha a fürdőszobában csillognak a krómrészek, és szabályszerűen fáj a szememnek, ha az asztalomon egy kedves tárgy nem a megfelelő szöget zárja be egy másik, éppoly kedves másik aprósággal. Sokat rendezgetem, csinosítgatom tizennyolc négyzetméteres kastélykámat, nem is tagadhatom. Tavaly ősszel aztán sajnos eljutottam arra a szintre, hogy azt éreztem, kicsit kicsúszott a kezemből a gyeplő. A szobámban lévő kis járóösvények két oldalán olyan magasságig tornyozódtak fel a nélkülözhetetlen holmik, hogy komolyan attól féltem, egy, mondjuk a konyha irányába szervezett expedícióm során rámdől valamelyik fal, és maga alá temet. Az RTL egyik, emberi drámákat feldolgozó riportműsorában (na, most jövök rá, ezzel nem vagytok közelebb: hiszen mind az) láttam egy rövid kis bejátszást (a Sors-szimfónia szólt alatta Mága “Királyokprímásaprímásokkirálya” Zoltán és a Szirének szín élő előadásában), egy szegény bácsi sorsát mutatták be, aki gyűjtögetési betegségbe esett, mindent összeszedett az utcán, és hazavitte a sok kincset – a végén a tűzoltóknak kellett kimenteniük a lakásból az ablakon át, az ajtóig ugyanis már nem lehetett eljutni. Na, nézem ezt a sorstragédiát, svenkel a kamera körbe, mutatják szegény félháborodott bácsi szobáját… nézem én is, döbbenten: mondom magamban, hát már az RTL se a régi, ha ilyen himmihummi dolgokkal be lehet kerülni… hát ha ez a kis rendetlenség riportot ér, nálam akkor mit forgatnátok, gyerekek, sorozatot?

Levelet kaptam, life...

Na, mindegy, december elején nem bírtam tovább, nekiestem a lakásnak, s pár napon át súroltam, suvickoltam, fényeztem, felmostam, lemostam, összeszedtem, bezsákoltam, levittem, kidobtam… Vajda Zsolti és Andi kitanított, hogyan kell csíkmentesen ablakot tisztítani – egy idő után, bevallom, nem bántam volna, ha van egy csík meg egy bankkártya valahol egy üvegasztalon, de aztán az is kész lett. Nem beszélve a fürdő teljes felújításáról, januárban – mint már elbüszkélkedtem vele, csupán arról feledkeztünk el mindannyian, hogy a villanybojlert nem véletlenül hívják úgy, ahogy: és rá kellett döbbennem arra is, hogy nem ceruzaelemmel megy, sajnos; szóval kétségkívül nem lett volna egy félhülye dolog, ha kialakítunk neki valami áramvételi lehetőséget… Sebaj, jelentős telefonokkal hamarosan megpróbálok befurakodni Közép-Európa legkomolyabb villamos szakembere, Kecskés “Villany” Vili legendás határidőnaplójába, s akkor ez a nüansz is megoldódik – jelenleg saját szabadalmaztatású légkábel-rendszerem biztosít kiváló, bár tagadhatatlanul manuális felfűtési lehetőséget.

Amióta pedig ilyen szépen, polgárias nyugalomban éldegélek, s a megfontolt cölibátus hullámmentes tengerszemében terelgetve életem egyszerű dereglyéjét, nincs is szükség másra, csak egy időnkénti átmozgató portalanításra, komfortérzet-javító felmosásra, némi polírozásra. Egy ilyen megnyugtató, lélekemelő aktus zajlott minap portámon – remélem, a jó példa ragadós lesz, és ti is rendezett, általánosan csinos környezetben várjátok a tavasztündér bereppenését, mint én. Elmondom még gyorsan, és illusztrálni sem vagyok rest, hogy aki a virágot szereti… (na jó, ehhez már tényleg nincs pofám, legalább ezt ne kajáljátok meg – csodálatos lépcsőházi virágoskertünket-dzsungelünket, továbbá a ház előtti angolparkot leginkább is kedvenc földszinti lakótársaim tartják karban, hihetetlen energiák mozgósításával: nekem a legtöbb közöm a kertészkedéshez mindeddig annyi, hogy négy éve egy parádés éjszakai bebotorkálás keretében felrúgtam az egyik állványt, és fél órán át hétrét görnyedve/földön fekve két kezemmel túrogattam vissza a cserepekbe a virágföldet, hogy ne kelljen már szénné égnem előttük).

Csillogjon az a bojler, ha már áram nincs hozzá...

Nnna… most pedig, miután a lakás, büszkén jelentem, makulátlan, maga a különlegesen akkurát Pörgye őrmester is hasztalan húzogatná vattás fülpiszkálóját kétmanuálos, faszekrényes orgonám számos gonosz hasítékában és eresztékében, nemhogy fekete, de még csak krémfehér se lenne a vége, azt hiszem, megérdemlek némi kikapcsolódást – úgyhogy engedelmetekkel lelépek egy kicsit, és stresszoldó szabadidős tevékenységként megkezdem a motorok tavaszi felélesztését és gondos előzetes karbantartását. Merthogy azoknak aztán tényleg ragyogniuk kell, ha végre egyszer kirajzunk… Reszkető szívvel mondom: hű, de hamarosan. Ha nem bánjátok, tán majd arról is beszámolok pár szóban/képben, mellesleg pedig március elején már sorsolom a minitúrát gáláns támogatóim között – nagy kalap nem kell, és (számomra) sajnos elég komoly esélye van mind az ötüknek… Mindenesetre addig is: tavaszi házimunkára fel!

(E kis videóból pedig kitűnik, hogy a lom műfajában porszem vagyok csupán a tengerentúli nagy nevekhez képest…)

 

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (30 lövet, átlagosan: 6.37 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

13 komment

  1. Mackó de Nagyon szerint:

    Kedves Melankólikus Barátom!

    Üdvözlöm e kedves tavasz előtti tevékenységed. Sok-sok napot, órát, percet és megszmlálhatatlan – bár ezt matematikus barátaink fennen cáfolnák – másodpercet töltöttünk együtt, de erről az oldaladról nem ismertelek. :)))))

    • Boda Kapitány szerint:

      Mackó… te nagy király és sajtófőnök… :-) toljuk már be azt a sört… ja, és neked megvan az a régi felvétel, amivel egyszer elmentünk házalni a Danubius rágyóba? Az kéne… :-)

  2. Hatlövet szerint:

    Akkor most már jöhetsz hozzám is tavaszi nagy takarítani.

  3. Kata szerint:

    Felmosós kép hátterében megvillanó polcocska berendezése abszolút meggyőzött! :-) Semmi kétség, ami volt is elszállt. :-) :-) Pusziii!

  4. csusza szerint:

    Magad uram, ha nincsen … betörőd
    :D

  5. ili szerint:

    Én a seprűt kizárólag közlekedésre használom:-)

  6. Áron szerint:

    Ez így jó. Egy kérdést ha megengedsz.? Azt a platánfa(?)levelet,ugye jól sejtem hogy nem a szél fújta a polcra? Egyébként sejtettem én,hogy nem csak az írói tehetséged emel ki a többi “kolléga” közül..:):) Egyébként pedig,hasznos a gyűjtögetés.. Én is tovább vittem a családi “hagyományt” Mondjuk, nálam időnként megszólal a belső hang:eddig, és ne tovább!-ilyenkor erőteljes szelektálásba kezdek,és repül minden a szemétbe,amiről úgy gondolom, felesleges lenne megtartani.(néha még a valóban “roppant hasznos,és nélkülözhetetlen” kategóriát súroló tárgyak is erre a sorsra jutnak..) Természetesen(persze,tudom,ez leginkább “csak” egy kifogás/indok) ha tehetném,mindent megtartanék,amihez bármilyen parányi emlék fűz..(amihez nem,azt meg azért..”Ez már igazán elfér itt” jelszóval) De hely hiány miatt,nem tehetem.. Így marad a vágyakozás,és más emberek csodálata,akik a logikát sutba dobva,igenis kiállnak féltve őrzött,és oly sok emléket “tartalmazó” tárgyaik mellett.. És gyűjtenek,gyűjtenek… Erről jut a fejembe: mostanában nem tervezel egy újabb nyilvános dizájncentert???(beszélgetéssel egybekötve) Tudod,egy ahhoz hasonlót ami anno volt az Art Caffénál. Illetve az MMK-ban.. Ezek a sztorik elég mélyen meg maradtak,jó volt nagyon! (rendszeresíteni kellene)

    • Boda Kapitány szerint:

      Helló… valóban nem a szél fújta, Boda sr.-tól kaptam valamikor ősszel… Beszélgetős akármi működhetne részemről, ha van rá némi igény, valamikor tavasszal összetrombitálhatós. Üdv: BA

  7. editke szerint:

    Ilyen férfi egyed még él ezen a bolygón?!

  8. m.B. szerint:

    Gratulálok! Jól kezdődik ez a tavasz. Villanyban esetleg tudok segíteni. FRÍBE!

    • Boda Kapitány szerint:

      Ígéretesen hangzik a vége… kicsit még dugdosom, legalább nem jövök ki a gyakorlatból, de majd megbeszéljük, ha összefutunk… Köszönet… :-)

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


1 × = három

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz