Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


12 február
2komment

Lengyel turné, ’83: mámoros előkészületek (I.)

A képen látható egyik útlevél, jelesül a piros  a Mamié, vagyis a volt anyósomé, 1987-ben járt le, én meg pár éve elkunyeráltam  tőle, szentül megfogadva, hogy nem követek el vele visszaélést, mert úgy hasonlítunk egymásra, mint két tojás. Jól látható, hogy Tornyosnémetinél bélyegeztek bele kifelé, hogy mikor, azt sajnos a szupertitkos kódok miatt nem tudom megállapítani, szerintem talán ’82 lehet, egy kettes legalábbis van a számsorban. Tehát Csehszlovákia… hm… nézzük csak, Watson, mi lehetett az utazás célja? Öööö… Mr. Holmes… feltehetően shoppingolás, néhány jó anyagú mackó, két pár edzőcipő, alighanem Botas, meg pár Aranyfácán sör az otthon maradott ínyenc ismerősöknek, szuvenyírba… Kis szívdobi a határon, vajon beengednek-e mindent – de aztán persze hogy be, Mami még Torgyán Jóskát is kidumálná a gatyájából, ha netán szükséges lenne bármiért is. Mami útlevele tehát nem rongyos épp – Róka az Üvegtigrisből rácsapna, pláne ha ravaszul, mintha csak ott felejtettem volna, eldugnék benne háromszáz nyugatnémet márkát… A másik dokument Boda jr-é, egy osztással modernebb, kisebb is lett, a fejléc ráncfelvarrásakor meg elmaradt a köztársaság elől a nép. (Hm… milyen szép sokrétű félmondat született véletlenül…) Ezzel járta be a fiatalember 2001-2006 között a világot, pontosabban Európa szeletkéit, elsősorban elmebeteg édesapja társaságában – a párizsi tíznapos csavargótanfolyamot egyszer talán elmeséljük, ha meg tudnám fűzni, mondjuk izgalmas lenne párosban, ki hogyan emlékszik… Most viszont olyan időkbe vezetem vissza a nyájast, amikor Boda jr. még pajkos tervben sem volt – kérem, csatolják be szorosan az öveket, megindulunk, a cél Lengyelország, 1983 tele, úgyhogy sapka, sál, MÁV-bunda… (Brékingnyúz, frissítés, figyelem: most nézem, szerintem ez nagyon kétrészes lesz, bocs, még csak Dunaújváros felé stoppolok részegen az útlevelemért, és már így is nagyon sok…)Valamiért pont nem dolgoztam akkor (sem), talán ihletre vártam, lehet, hogy épp eljöttem a Magyar Hirdetőtől, ahol gyors- és gépkocsirakodóként működtem közre a virágzó poszter- és kártyanaptáripar termékeinek szállítmányozásában, mindegy, nem mellesleg büszke budapesti gyüttment voltam, a Zsombor utcában laktunk, egy cizelláltan penészes szuterénben a Ruzsonyi Petivel, és enyém volt a világ. Egész nap azt is jártam, különféle underground kulteseményeken igyekeztem absztraktul értelmes arcot vágni, plusz egész rendesen ittam, mert az igen szorosan hozzátartozott az imidzshez. Aznap is egy tisztes belvárosi körúton botladoztam végig: 11 körül, a Rézkakasban kezdtünk, szép vaskos söralapok sűrű lerakásával; onnan átmentünk a Grinzingibe borozni, ötig úgy pár csöppet beszedegettünk, majd jött az Egyetem presszó (ahol egyszer korábban, amikor bementem cigit venni, kifelé menet az asztalától felém hajolva félhangosan megkérdezte egy fehér porcelánöltönyös úriember, akarok-e dugni, mire én az igazságnak megfelelően azt válaszoltam, igen, és kimentem…), ahol viszont már csak vodkáztunk, alaposan. Lényeg, hogy nem voltam teljesen a topon, amikor valahonnan megjelent a Bóna, elhadarta, hogy na végre, mióta keres, aztán megkérdezte, megyek-e Lengyelországba, lesz egy Tadeusz Kantor performance valami kis falu templomában, nagyon komoly színháznak ígérkezik. Mikor? Mikor… hát holnap 11 óra valamikor indul a vonat. Akkor bőven van idő, gondoltam át kissé botladozva, de a szokott alapossággal, mindenképpen megyek, ez kapásból eldőlt, Kantor nagy név, mondtam a Bónának, találkozunk 11-kor a Nyugatiban – aprócska gond, hogy félméteres hó volt mindenütt, az útlevelem pedig anyáméknál, Dújv. Egyértelműnek tűnt az ideális és/mert egyetlen megoldás: stop. Éjfél előtt lehetett tán, gyorsan megittam még a huszadik vodkám, mert valahogy piszok szomjas voltam, kibuszoztam az Osztyapenkóhoz a 41-essel, és a szakadó hóesésben legomolyogtam a vártára. Szerencsére nem volt igazán jelentős konkurencia.

Hirdetés

Úgy másfél órát ácsorogtam, ezalatt jött két kocsi össz. Máig nem értem, miért nem álltak meg: a hajam legfeljebb a hátam közepéig ért, ápolt volt, de tiszta, nyilván nem látszott, hogy tele vagyok icipicit, és egyáltalán, már akkor is jó kiállású gyerek voltam… Kicsit már fáztam is, úgy rémlik. Végül jött egy 1600-as Lada, az álomgép, éééss… megállt. Akkor is beszálltam volna ha a lenti kanyarig megy – de az első mondatból kiderült, a fazon pécsi, és mindenképpen haza kell érnie, ezért is indult útnak minden rádiós-tévés megafigyelmeztetés ellenére. Nagyon jó meleg volt abban a Ladában. Áldottam a sorsot, és hálaadás közben szép simán el is szundikáltam volna és akkor nincs semmi baj – de az ember beszélgetni óhajtott. Még ezzel se lett volna nagy baj. A gond ott jött, hogy kiderült, valami pécsi gyár párttitkára vagy mi, de még ezzel is kihúztuk volna, csakhogy – az okát ne kérdezzétek – elkezdte páros rímekben zengeni, milyen jó ma minden ezen a szép Magyarországon, ugye szerintem is, mennyire jól intézi a dolgokat ez a fasza kis Pártunk, ugye az enyém is, pararaparara… na, addig ment ez a dolog, míg roppant udvariasan elküldtem a tarajos faszba, mire viszont felfoghatatlan módon megsértődött, Százhalombatta egyes bejárónál megállt, és azt ordította, takarodjak. Úgy vágtam rá az ajtót, hogy  hármat fordult az elefántfül – mindezzel együtt cseszhettem a bátor ellenállást, mert ott álltam a semmi közepén, mínusz százban, kavargó hóesésben, és ettől viszonylag elég gyorsan kijózanodtam. Arra is ügyesen rájöttem, autó itt legfeljebb akkor várható, ha csinálok egyet, úgyhogy megindultam egy kiadós sétára, meg ne fagyjak már nagy hirtelen, ha a Bónának megígértem, hogy megyek – hülyén venné ki magát. Százhalombatta egytől mindössze Ercsiig tartott éjszakai anabázisom: pont úgy mentem, mint Svejk, nótáztam és történeteket meséltem magamnak a laza tízegynéhány kilométeren, törve a havat, ráadásul alapvetően nem is szórakoztam rosszul, de komolyan. Azt hiszem, azon az éjszakán szerettem végképp magamba. Autó konkrétan kettő jött, egy innen, egy meg amonnan – simán észre se vettek. Aztán beértem Ercsibe, ahonnan hamarosan, bár kis késéssel indult a hajnali munkásjárat Dunaújvárosba – azt hiszem, reggel hat körül voltam anyáméknál, és összesen három percet töltöttem ott, mert gyanítottam, a visszafelé irányuló buszközlekedés gépezetének fogaskerekei közt is roszoghat pár szem kvarc. Kikaptam hát az útlevelem legendás zöld Bonanza-szekrénysorunk legendás jobb hármas fiókjából, döbbent, ámbár sokat látott szüleimnek elhadartam, hogy tizenegykor Varsóba mentem, és rohantam a buszhoz. Egy órácskát álltam a megállóban, aztán úgy hármat utaztam Pestig, ezzel a poggyászom kérdése is megoldódott, a lényeg, hogy 11.18-kor értem a Nyugatiba, s alig hogy felpattantam a megfelelőnek vélt vonatra, az már indult is. Pár percen belül megtaláltam a Bónáékat, akik egy első osztályú, piros bársony/plüss fülkében heverésztek, és röhögve mesélték, hogy van ugyan jegyünk, csak valamiért nem erre a vonatra, vagy nem ekkorra, úgyhogy ha már így alakult, legalább utazzunk úgy, mint az urak. Nem árultunk zsákbamacskát, tíz kilométer alatt urasan betéptünk, szerencsére a Bóna haverja hozott egy húszliteres demizson bort, meg volt egy egész megbízható méretű üveg pálinkánk is. A magyar kalauzt pár perces, szó szerint szívós érveléssel még csak meggyőztük valahogy (mellesleg: az az amatőr öntötte ki a bort a plüss ülésre), s a határt is egész simán vettük, de félóra múlva megjött a csehszlovák kaller, igazi kalácsképű Volupek, és az nagyon kemény diónak bizonyult, nem akart a dög se bort, se pálinkát. Előbb mindenképp le akart minket szállítani, később, amennyire ki tudtuk venni, beérte volna azzal is, ha átmegyünk valami egyszerűbb kupéba, csakhogy mi már addigra nagyon megszoktuk a jót. Végül, mint oly sok esetben, a készpénz lett a megfelelő gyógyszer – kis rakásnyi koronáért minden rendbe jött. Az út Varsóig gyönyörű. Olvastam róla, mert mi nem láttunk belőle semmit: párszor berúgtunk és kijózanodtunk, de becsületünkre legyen mondva, mindent szépen megittunk, és ipari mennyiségben röhögtünk.

Varsóban valamelyiküknek volt egy barátja, a nevére sajnos már nem emlékszem, így szinte biztos, hogy Jerzy volt: mindenesetre mosolyogva várt az állomáson. Beszálltunk a kis Polskiba öten, elterpeszkedtünk, és elsuhantunk vele Jerzyhez, akinél jelentékeny ellenzéki pusmus közepébe csöppentünk – szerencsére a forradalmi ifjúság gyorsan végzett a száraz hivatali teendőkkel, és utána instant dvabratanki-ismerkedési estet rendeztünk: ennek keretében alaposan megismerkedtünk egymással, nem kevésbé tíz liter kitűnő lengyel vodkával és pár rekesz sörrel. Az össztánc után nem is maradt más teendő, mint szépen lefeküdni: én például komfortosan elhelyezkedtem a konyha kövén arccal lefelé, és nem is moccantam egészen másnap reggelig, amikor is egy lengyel kolléga kicsit bizonytalan járás közepette lendületből a fejemre lépett. Ez volt az első és utolsó alkalom, hogy italozás után megfájdult a fejem…

(Hogy hogyan jutottunk le egy Tarpan terepjáróval a helyszínhez, a kis faluba bevezető mellékútig, s hogyan buktattam le a ravasz taxist; hogy hogyan mentünk be oda; hogy milyen hír fogadott ott minket; hogy hogyan töltöttünk a helyi kocsmában full 48 órát – nos, mindezekről a második részben olvashattok – én úgy saccolom, kiváló alkalom lesz rá a hétfő délután… Ha pont ráértek…)

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (6 lövet, átlagosan: 6.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

2 komment

  1. t0s0 szerint:

    na azért ezen már röhögtem egyet :)

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


hét − = 6

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz