Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


10 február
8komment

Egy mázsa Boda, elvitelre…

Velem mindig történik valami – most például, délben benyeltem egy darabka babérlevelet. Vagy a vadas mártásában volt, vagy a koszorúmról esett a tányéromba, én már nem tudom – de tény, alig tanultam meg újra járni, már megint kész vagyok. Ver a sors. Itt ül a torkom közepén, nem mozdul se le, se fel, csak harangozik a kis lábával, és tekintettel arra, hogy olyan, mintha valakinek az ujja folyamatosan ott birizgálna, a komfortérzetem elég stabilan konvergál a nullához. Komolyan, ott tartok, hogy lassan kezdem megérteni a konzervatívabb beállítottságú nőket. A kocsiban hazafelé egyszer megindult felfelé, már-már felgyűrtem, közben nagy igyekezetemben majdnem nekimentem a csuklós busznak, mire visszacsúszott. Fasza. Bementem a boltba, vettem két banánt, mert valami rémlett, a tévében láttam, hogy az valami kisgyereknek egyszer levitte a rajzszöget vagy az ácskapcsot, nem tudom, én benyomtam a kettőt húzóra – hát elárulhatom, a kurva babért a banán tutira nem viszi le, viszont mivel amúgy is elég szépen ebédelgettem, most már kezdek abszolút rosszul lenni. Plusz köhögtem még egy akkorát, hogy azt hittem, eltört bele a gerincem, de nem, csak úgy rándult meg, mintha még egy tonna építőanyagot hurcoltam volna a másodikra, pedig már nem kell. Legfőbb ideje, hogy elvigyenek az ufók – ha ugyan elbírnak még. Gyerünk. (Ja, szolgálati: holnap Hétlövet, nem elfelejteni. Reggel öttől!)Az ufók még vasárnap este állhattak rám. Akkor néztük meg a körömlerágós Csíkszereda-Miskolc hokimeccset Vasival meg Zsazsával a Művészben (tévén, naná), a harmadok között Vasival szépen elpipáltunk egy-egy blázt odakint, nálam volt egy majdnem teli doboz, jelentősége lesz. Győzött a Miskolc, figyelem, velük kezdjük tehát a négy nyert meccsig zajló döntőt 15-én, nekem ott lenni ám, sziréna, pompomlányok, vattacukor, télifagyi (már előre kezdek amúgy szétesni ettől a hónaptól – hogy hogyan lesz ez a frissítésekkel, a tudom is én hány hokidöntő hány tucat meccsével itthon, Miskolcon, Ausztriában, az összes utazással, abba belegondolni se mertem még), tíz tájban elköszöntem hát a srácoktól, és megindultam haza. Szerintem akkor jöhettek be a nyavalyások az autóba valahogy, amikor beszálltam: besurrantak mellettem. (Éberség, polgártársak, éberség! Tanulni a más kárán!) Hazaértem, levettem a kabátom meg a csizmám, és leültem dolgozni. Na, mondom, először is egy varázscigi az ihléshez: nyúlok a nadrágzsebembe, nem, megnézem az asztalon, nem, megnézem az orgonán, az ágyon, a komódon, a fürdőszobában, nem. Ja, mondom, ökör, a kabátban van, hiszen az volt rajtam a szabadtéri füstölgésnél. Kabátzseb 1, aztán 2, aztán 3, aztán 4. Ennyi van. Aztán 4321, 4213, 2431, 1324, legvégül, mályvapiros fejjel, még itt sem idézhető szavakkal 4231242141, a végére azt hittem, letépem a kabát összes zsebét és ujját. Higgyétek el, elég alaposan átnéztem, és nem is egy bonyolult zsebrendszerű kabát – egyszerű kínai portéka, épp oly egyszerű, nem is túl nagy zsebekkel. Amúgy át tudok nézni egy zsebet elég jól, ráadásul nem egy céziumatomot kerestem benne, szóval ne mondja senki, hogy ott volt a cigim. Na mindegy.

Hirdetés

Mondom, jó, kiesett a kocsiban, ahogy beültem, de azért se megyek le érte, én vagyok az erősebb, leülök dolgozni, hajrá termelés. Ülök, dolgozok hangyamód. Már pont szépen, gyöngybetűkkel le is írtam a számítógépben, hogy az, amikor eszembe jutott, hátha a kocsi mellett esett ki, mondom magamban, hát azért nem állok ám úgy, hogy súlyos százasokat dobáljak el az utcán – csak lemegyek. Szandál fel mezítlábra, a kocsiig nem kell más, Sherlock Bandi lekocog. Végigjártam a teljes hómezőt keresztbe-hosszába, behajoltam a kocsiba, átnéztem minden zegzugot, mivel gyenge a belső világítás, felmentem a fejlámpámért, azzal is végigpásztáztam mindent… semmi. Kabátzseb 423124312 – semmi. Mondom, ha már lejöttem a mínusz ezerbe, visszamegyek a Művészig – hátha ott lesz a parkolóban. Előtte még felhívtam a Vasit, hátha a pulton hagytam, de mondta, nem, ott biztosan nem. Beültem hát az autóba, visszahajtottam a helyszínre. Lejártam az egész megtett utat háromszor (szandiban, még szép), megforgattam minden hóbuckát – a cigim sehol. Jól van. Bementem a Művészbe, megkérdeztem kedves pincérünket, de nem, ott sem. Haza. Fel. Kabát az asztalra, lehúzhatós lámpa lehúz, mint az amerikai filmekben vallatásnál, 1423142314, majd visszafelé, és teljes kifordítással is. Semmi. Dolgozás, alvás, másnap délelőtt cigivevés, szép lassan, estefelére elszívogatás/osztogatás. Ballagok hazafelé éjféltájban a Kék Villámmal – ja, természetesen ugyanaz a kabát rajtam, el ne felejtsem -, á, mondom, ugorjunk még be a benzinkútra, vegyünk egy paklival, hátha még az éjjel ki akarom próbálni, milyen a dohányzás (copyright by Spigi). Beállok a kútra, a bejárat mellé, kislány kinéz rám, kiszállok, az autókulcsot a 4-es zsebbe süllyesztem… azaz… süllyeszteNÉm… mert? Mert? MERT? Na? Mi van benne? Igen. Na de most legkomolyabban kérdezlek benneteket, újdonsültek és régiek: ez hogy? Ha nem azok a köcsög kis ufók vitték el, hogy lemásolják (hiányozni nem hiányzott belőle egy szál se) vagy vegyelemezzék vagy mikádót játsszanak velük, vagy oboázzanak a hülye cigikkel, akkor hol volt? A kabáton, a zseben nincs lyuk, se fel, se le. Ha nem néztem át kétszázszor, hát akadjon egy egész babérlevél a torkomon (nem is, bocs – inkább öljetek meg). Különben meg: le a kalappal – amikor már nem kellett nekik, ezek legalább visszahozták.

Hazafelé szép lassan összeáll a kép – hát akkor ezért volt olyan fura egy nap: reggel, ahogy a kocsihoz mentem, szinte olyan tiszta volt, mintha garázsban állt volna, pedig egész éjjel havazott, még csodálkoztam is. Félóra múlva hív kiváló barátom a szomszédból, Vajda Zsolti, na, mit szóltál, jólesett, hogy lesöpörtem a kocsit? Köpni-nyelni nem tudok, szépen megköszönöm. Az utcán, később, jön szembe egy ember, nem ismerem, de határozottan rám mosolyog – csak úgy, biztatólag, olyan jónapot-szerűen. A liftben két emberrel indulok felfelé – mind a kettő hangosan rámköszön, előre, és tessék, én marha akkor nem fogok gyanút, csak most ugrik be, azok is idegenek lehettek… mentek fel a tetőre, aha, ott kell legyen akkor a nemzetközi űrreptér, mint a Man In Black-ben… és akkor, mindennek koronájaképp ott az “ember”, aki délután, miközben merő szórakozásból kicsit az autót hintáztatom a nagy hóban, mert épp visszafordulni készülök a mellékutcából a Károlyi mögött, csak elsőbbséget adok három keresztbe haladónak, várom, hogy elmenjenek, egyszer csak rémülten érzem, hogy valaki mintha tologatná a Villámot – tükör… egy piros fejet látok bal hátul, valaki erőlködik, látszatra olyan, mint egy ember, aki épp a vasműből tart haza, a biciklije ledobva a hóba, és segít… pedig én egy árva szóval se kértem… Kinyitom az ajtót, mondom, bocs, nem vagyok elakadva, csak játszogattam, mire nem küld el anyámba, csak visszamosolyog, felszedi a bicajt, int, és megy tovább… Na ez a tényleg sok – és csak pár órával később áll össze a puzzle: előbb elvitték a cigimet, mert az kellett hozzá, hogy engem is felszedhessenek, aztán egy napra, néhány galaxissal odébb ledobtak egy innen oda tükrözött “Dunaújvárosba”, hogy valamit kísérletezzenek velem (szex nem volt, arra emlékeznék), csak azt nem tudták a kis hülyék, hogy itt, nálunk nem pont úgy mennek a dolgok, ahogy ők elképzelik, és ezen buknak majd le… A francba: ott, a liftben kellett volna letépnem annak a két köszöngetős űrlénynek a maszkját, onnan nem tudtak volna elmenekülni, s ahogy aztán átváltoznak kis pajorrá vagy ilyesmi, simán elkaphattam volna őket. Na, sebaj, majd legközelebb… Addig is mindenki nézzen szépen ide, a zseblámpámba, emberek…

 

Értékeld:
1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (5 lövet, átlagosan: 5.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

 

8 komment

  1. Hétlövet függő szerint:

    De jókat kacarásztam!

  2. Leila szerint:

    Kedves Hétlövetfüggő – lebuktunk a liftben :-), legközelebb jobb maszkot gyártatunk az intergalaktikus marketben.
    Boda úrnak pedig annyit, hogy a babérlevélre pályáztunk, de elfelejtettük kivenni, mert elmerültünk agyának rejtelmeiben és szétröhögtük magunkat. Jelentem ön veszélyes az ufonautákra többet még felhívásra sem térítjük el.

  3. Kata szerint:

    “Kabátzseb 1, aztán 2, aztán 3, aztán 4. Ennyi van. Aztán 4321, 4213, 2431, 1324, legvégül, mályvapiros fejjel, még itt sem idézhető szavakkal 4231242141…”

    na, itt estem le a labdáról… ezek után már férj is röhögött… és persze pszt!, mert a kölkök alszanak..:-)))))

  4. Hétlövet függő szerint:

    Máskor nem kapod vissza a cigidet és a motorodat is lenyúljuk András!

Szólj hozzá!

Töltse ki az adatokat alábbi mezőkben, és küldje el üzenetét.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük


6 × = harminc

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz