Hétlövet

A Dunaújvárosi Hírlapban tizenegy évig futott rovat folytatódik…


18 november
3komment

Az otthon, ahol érezzük magunkat

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (14 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet. Lassan tizenhét éves rovatunk kétszázötvennyolcadik kiadásában, mintegy megünneplendő kissé a visszatérést, felhőtlenül vidám témával kezdünk: ha ilyen bölcsen sáfárkodunk kedves bolygónkkal, ahogyan tesszük, viszonylag hamarosan tényleg indulhatunk a Marsra, hogy azt is szétvághassuk, itt ugyanis lassan végeztünk. Tizenötezer tudós adta ki a második figyelmeztetést a tisztelt emberiség számára – azt mondják, az alulról jövő kezdeményezésekkel kéne meggyőznünk a világ vezetőit arról, hogy kapjanak észbe: nem tudnám megmondani, hányszor hallottam ezt, de akárhányszor töprengek rajta, soha nem sikerül elhinnem, hogy ez egyszer tényleg sikerülhet. Én még mindig úgy érzem, gyűjthetem én akármilyen szelektíven is a szemetet, ha valaki másodpercenként tízmilliárd dollárt keres mondjuk az esőerdő-fűrészeléssel, azt minimálisan érdekli, hogy mondjuk száztíz év múlva itt már nem lesz belélegezhető levegő… Levegőről jut eszembe, ugorjunk – a nagyszerű Gulyás Gergely mondta ki a tutit (nem is egyet amúgy, de jó párat) a Párt tisztújító közgyűlésén. Az új frakcióvezető így fogalmazott: “A Fidesz olyan párt, amelynek kormányzása idején azok is otthon érzik magukat az országban, akik nem rá szavaztak.” Na. Hazaértem, basszus, éreztem én is, csak nem tudtam ilyen szépen kimondani. Van egy barátom, immár nem a közelben külföldön, küldött nekem egy levélkét a minap meg benne egy idézetet, 1945-ből. Megosztom veletek, ő ugyanis még Magyarországtól elég jó távolságra is olyan piszkosul otthon érzi magát, hogy okosabbnak látja nem közzétenni, ami azért nekem szintén elmesél egy történetet… Közeli hazai történések a végére: üzembe álltak az intelligens gyalogátkelőhelyek Dunaújvárosban, hurrá, hip és hip, hajrá, be positive, lássuk meg az értéket, polgártársak – a közösségi felületeken egy csomó éljenzővel találkoztam, ami azért legalábbis elgondolkodtatott egy cseppet. Nem szeretném senki jól megérdemelt örömét elvenni, de azért engedjétek már meg, hogy csak úgy nagyjából átszaladjak azon a folyamaton, ami végezetül odáig vezetett, hogy ma a boldogság forrósága kell elöntsön attól, hogy villog egy zebra. Hogy harmadszorra is kifizethettem valamit, amit max egyszer kellett volna. Nekem amúgy teljességgel megfelelne egy kőbunkó zebra is, ha esélyem lenne meglátni rajta a gyalogost este. Na, morgolódás újra on: gyertek, ha érdekel. Tovább »»

11 november
11komment

Hát akkor… izé… I’m back vagy mi

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (26 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Öööhm… Sziasztok… Nem zavarok? Amúgy persze az se nagy baj, ha igen, elvégre, úgy rémlik homályosan, én vagyok itthon… na… huh… nem is olyan egyszerű ám… alig találom a betűket, meg minden, de tényleg. Hát… eltelt némi idő, ha jól nézem, vagy fél év. Mesélek egy kicsit, ez most csak amolyan be-, át- vagy felvezetés lesz, majd kiforrja magát valamivé, aztán viszont hamarosan, úgy tervezem, visszaállunk a nagyjából normál kerékvágásba, és tovább bomlasztjuk a rendet, már persze amennyiben ezt a nagyszerűséget itt mostanában bárki is annak tartaná, majd megkonzultátatok mindenkit, szépen Sorban. Os. Igazából amúgy nem tűntem el olyan nagyon, de egy kicsit persze igen. Ha nem bánjátok, nem megyek bele nagyon mélyen a részletekbe, de pár dolgot azért csak elmondanék az elmúlt időszakról, talán érthetőbb lesz, miért is nyúlt el kissé a szokásosnak mondható vakációnk. Először is továbbra is van két aranyos kis gyermekem, egészen pontosan a szüleim: egyikük lassan a 92. esztendeje felé ballag, a másik nemrég múlt el 86. Nem minden nap lepkeűzés ebben a konstellációban. Pont. Tudom, sokan közületek végigjárták már, vagy épp most járják ezt az utat vagy valami hasonlót, a többieknek mondom tehát – igazából olyan, mint mondjuk régen a Duke Nukem című számítógépes játék volt, mész, mész, kábé tök egyforma, magas kőfalak övezte folyosókon, a sarkon befordulsz, ott egy jó kiállású szörnyeteg, valamilyen furfanggal legyőzöd, aztán stukkert váltasz, ballagsz tovább, a következő sarokig, ott egy másik ocsmányság, megpirongatod azt is, és aztán újra és újra meg újra. Unatkozni nincs nagyon idő, feladat van, szép számmal, az elmúlt nagyjából négy, lassan öt évem leginkább erről szól, még ha nem is mindenki tudja – ez idő alatt megesett párszor az is, hogy megcsináltuk a lehetetlent, szerencsére általában csak utólag derült ki, hogy az volt, na, ez így nagyjából ennyi, szóval van egy ilyen vonal.

Egy ilyen főállás mellett persze nem olyan egyszerű dolgozni sem, most persze nem a HL-re gondolok elsősorban, hanem valami olyan melóra, amiért néhány speciális színes papírt is kap az ember időnként. Tevékenykedtem egy darabig Skandináviában, egy szép és nagy busszal hordtam érdekes kínai turistacsoportokat össze-vissza odafenn, erről azért viszonylag sokan tudhattatok, volt belőle pár dolgozatka, aztán – épp a már említett okok miatt – keddről szerdára szépen otthagytam a Kánaánt, és hazareppentem menteni a mentendőt, utána pár röpke hónapon át igyekeztem viszonylag tűrhetően kitanulni a nővérkésdit, még haza is költöztem, időnként vissza tudtam tartani a röhögést, higgyétek el. Amikor tényleg végképp kifogytam minden vonalon mindenből, jött egy akár helyinek is mondható buszozás, egy virtigli munkásjáraton – na, fantasztikus idők voltak, ragyogó kollégáktól leshettem el a szakma fortélyait, apróbb és komolyabb trükköket és varázslatokat, miközben persze nagyszerűen szórakoztunk, váltottuk a világot, és igazi barátságokat kötöttünk igencsak szorosra; lenyomtam nagyjából lágy 200 ezer kilométert, azt hiszem, rakódott rám egy kis kéreg, közben tanulhattam (ha ugyan szükségem volt rá) némi rendet, rendszerességet, fegyelmet, pontosságot; és persze továbbra is a vállamon volt minden autóbuszvezető édes terhe, hatvan ember a hátam mögött. Akik – na… a legtöbbjük, mondjuk simán csak azt – megtiszteltek a bizalmukkal, s rendszerint bányamélyen végigaludták azt a másfél órát, amíg oda- vagy hazaszállítottam őket. Havi huszonkét alkalommal napi kétszer, nulla jó szóért, plusz szabad szemmel meglehetősen nehezen kivehető összegért – természetesen ez utóbbi volt a legkevésbé szempont, legalábbis amíg a fejemet kint tudtam tartani a vízből. És én elég sokáig kint tudom, komolyan. De aztán egy csodás éjszakán a semmiből megjött a felhívás keringőre, azaz a nagy kalandra: egy hihetetlen ajánlat, persze a neten.

Hihetetlen ajánlat, mondom, naná – persze hogy a szokásos netes lehúzásnak gondoltam jó darabig: merthogy mi más is lehetne, ha egy (cseh) cég azt mondja, szeretne fizetni neked azért, hogy kirándulj. Hogy járd be Európát keresztül-kasul, autókázz egy kellemeset pár laza tengerentúli (észak-, közép- és dél-amerikai, ausztrál, új-zélandi, maláj, ázsiai) turista társaságában, naponta máshova, hétfő Prága, szerda Krakkó, péntek Maribor, szombaton Bécs, vasárnap meg Hallstatt, ahonnan majd tovább és vissza, tizenkét ország meg minden, kastélyok, kisvárosok, egyéb látványosságok a megállóknál, igazi jóízű cigányélet, egyszer itt, másszor ott… Nnnnanana, kis pofáim, azért én nem ma ugrottam le a falvédőről, botrányosan olcsó duma, hogy ezért az élvezetért nemhogy nem én fizetek, de valakik még pénzt is adnak… Vesztenivalóm viszont nem volt, így mindenesetre harsány igennel válaszoltam a neten feltett kérdésre, jelesül hogy szeretnék-e ilyen sofőr lenni. Jót aludtam, szerintem el is felejtettem volna az egészet, erre másnap délelőtt felhívtak Prágából, tíz percig beszélgettem egy kedves ismeretlen hölggyel, aki feltételezhetően az angoltudásomat volt hivatott tesztelni, aztán jött egy pár hétig tartó mail-váltás, és amikor már lényegében teljesen biztos voltam benne, hogy a következő levélben kérik majd az 50 euró egyszeri regisztrációs díjat, hogy végre nyugodtan törölhessem a teljes levelezést és elengedhessek egy újabb délibábos reménysugarat, őszinte meglepetésemre behívtak személyes interjúra. Nem hibázhattam, becsületesen összekaptam magam, minden jól ment és sikerült: és egyszer csak elkezdődött az álom, ami mindmáig tart. Mert ez az. Több ok miatt sem kezdek bele, milyen utasaim, milyen útjaim, milyen sztorijaim voltak az elmúlt hónapokban – leginkább is azért nem nyitom ki ezt a fiókot, mert akkor körülbelül soha nem végeznénk… Gyorsan hozzáfűzöm még azért, hogy természetesen minden szükséges engedélyem, papírom, vizsgám, adóizém, miegyebem tökéletes rendben van, másképp az akkurátus cég nem is engedne dolgozni – csekélység volt az egész, úgy gyenge ezer euróm, négy hónapom meg a nem létező idegrendszerem ment rá, hogy átverekedjem magam a honi hivatalok ingoványos útvesztőin: kapcsos zárójelben teszem hozzá, hogy mindez Csehországban három hét és negyven euró lehetett volna, ha előtte tudom, de nyilván én vagyok rosszindulatú… Mindegy: a lényeg, hogy abban a fázisban voltam (és vagyok), amikor be kell verekednem magam az élbolyba, bizonyítanom kell (ráadásul egy nagyszerű nemzetközi csapatban, ahol piszkosul kell ám kapaszkodnom), hogy nélkülözhetetlen vagyok a cég számára, merthogy ha rajtam múlik, szeretnék mondjuk a következő húsz évben ebben a pozícióban maradni… aztán majd meglátjuk.

Dióhéjban ennyi – ja, meg persze még annyi adalék, hogy a meglévő függőségemhez (konkrétan: kitartó, kőkemény webfarmozás, immár lassan ötödik éve, majd egyszer elmesélem alaposabban, de előtte meg kell ígérnetek, hogy soha nem kezditek el) visszajött egy korábbi kemény drog, a szintén netes mahjong, aminek köszönhetően még nehezebb úgy leülni a gép elé, hogy no akkor most szépen irkafirkálunk egy kicsit, Bandi, drága… Viszont be kell vallanom, hogy habár az a meglátásom, hogy az emberi természettel, legalábbis az enyémmel, tökéletesen összeegyeztethetetlen fogalom a munka, jottányit sem változott, azt kell látni ezzel kapcsolatban, hogy életemben egy percet se dolgoztam, mivel minden munkának látszó tevékenységem színtiszta élvezet volt csupán – mindazonáltal viszont piszkosul rágcsált, hogy egy ideje nem irkálok és hogy ebből fakadóan ti sem írtok… Azaz… ez nem egészen igaz, merthogy azért jött pár üzenet itt és ott, meg élőben is, meg kérdések meg minden… Na, így, a végére hadd osszak meg veletek egy levelet, a kedvencemet, név nélkül, illetve a konkrét név említése nélkül – merthogy annál is fontosabb, ahogyan a szerző aláírta: az Olvasó. Íme, betűhíven: Kedves András! Egy darabig megértő türelemmel néztem, hogy felszabadultan élvezed az életet és publikációid kimerülnek a szép barátnőd, gyönyörű tájak, kívánatos ételek fotóinak bemutatásával. MI ÉHEZÜNK!!! Hétlövet nélkül, nekünk rossz! Leszoktam a cigiről, óvatosan eszek, 2 kávét iszok/nap. DE sosem gondoltam, hogy egyszer HÉTLÖVET nélkül kell élnem. VEDD FEL A “TOLLAT”! (Nem biztos, hogy minden szavaddal egyetértek, de tisztelem a véleményed és szükségem van rá.) Üdvözlettel az Olvasó. 

Nos, ez a mélyütés volt az a pont, ahol pontosan tudtam, hogy visszatérek – ha netán ki-kihagyva is egy-egy hetet, ha úgy hozza a küldetés, de akkor is: itt a helyem. Őszintén remélem, vagytok még páran, akik valami hasonlót gondolnak. A ti kedvetekért, remélhetőleg a ti örömötökre (is) ülök vissza a gép elé, hogy valamikor, legkésőbb péntek éjszakánként bemásoljam a védjegyünkké vált kezdő sorokat: Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet. Tizenhat éves rovatunk… és a többi… ha jól számolok, a kétszázötvenhetedik normál kiadással érkezem hamarosan, talán már jövő szombaton… Köszönöm, azaz kiváló barátommal és tettestársammal, aki nélkül a kanyarban se lennék már, szóval Suszter mesterrel köszönjük szépen a folyamatos biztatást, a megható kitartást, a nógatást, csesztetést, a sok jó szót meg persze az ellenvéleményeket is – ígérem, hamarosan gördül az a függöny… Legyetek majd akkor is sokan itt, velünk. Písz.

27 május
7komment

Megbecsülés

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (26 lövet, átlagosan: 6.96 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Vendégoldal, méghozzá nem is szörnyű – jó régen volt, hogy valaki bekéredzkedett az oldalra: most pont ez történt, méghozzá nem is teljesen ismeretlen tette, maga Boda jr. írt rám valamelyik este, “Érdekel HL-betét írás?”, aztán átküldte az alább következő néhány sort, én meg elolvastam, aztán úgy gondoltam, semmilyen komoly bajunk nem lehet belőle, ha közreadjuk. Nekem nem csak azért tetszett, mert a legokosabb, legügyesebb, legkedvesebb, legjóképűbb stbstb. gyerek írta, akit csak ismerek – és nem csak azt szeretem benne, ahogyan (vagyis minden különösebb faxni, csavar, cifraság nélkül, egyszerűen, pacekba) meg van írva, de leginkább is az, ami benne foglaltatik. Merthogy ugyanazt gondolom, amit a szerző: hogy tudniillik minden gonddal-bajjal-nyűggel-kínnal egyetemben azért mégiscsak piszkos nagy mázlink van azzal, hogy itt lehetünk – a többit most nem is boncolgatnám okoskodva, rátok bízom. A kedves szerző egyébként a teljes vertikumot magára vállalta – azaz az illusztrációként szolgáló fotó is az ő munkája. És akkor, ha már nálam a szó, mielőtt még belemerülnétek, hadd mondjam el röviden, hogy nyári szünetre vonulunk. Nem vakációzunk igazán, a szó klasszikus értelmében – kénytelen vagyok némi pauzát tartani: mondhatnám, hogy igazából senkinek semmi köze hozzá, miért, merthogy leginkább magánügy, de azt gondolom, ez pont az az oldal, ahol a felület jellegének szabályai szerint amúgy is elég nyílt kártyákkal muszáj játszani, úgyhogy elmondom, a helyzet az, hogy Boda sr. és b. neje, vagyis a szüleim meglehetősen komoly energiákat igényelnek, amennyiben nagyrészt én igyekszem gondjukat viselni. Összesen 177 évesek, és ezzel elég sok mindent elmondtam. Az elkövetkező pár hónapom tehát elsősorban az övék lesz, ahogyan az elmúlt lassan négy évem is volt – csak néhány hónapja kicsit fokozódott a tempó és az intenzitás. Közben pár fillért meg is kéne keresnem valami könnyed tevékenységgel, szóval mindösszesen elég kevés töltésem marad arra, hogy azzal foglalkozzak, amivel alapvetően a leginkább szeretnék – a betűkkel. Most tehát egy kicsit háttérbe húzódom, mert amit most csinálok, az a leghatáridősebb meló életemben. Majd jövök, ahogy tudok, reményeim szerint nyár végén – addig is Suszter mesterrel igyekszünk valamivel szórakoztatni benneteket, hogy ne felejtsetek el teljesen. Félre ne értse senki: nem panaszkodom – hogy gyorsan visszacsatoljak a mai HL vezérsíkjához, éppen hogy nagyon is megbecsülöm, amim van. Például hálás vagyok érte, hogy ők, mármint a szüleim, ilyen sokáig velünk lehetnek; hálás vagyok sok minden más mellett és előtt az egészségemért; hogy motorozhatok, utazgathatok a világban, valahogy mindig van egy kis pénzem; hogy egy meghitt, hihetetlen atmoszférájú kis lakásba térhetek haza, ahol szeretettel várnak… És roppant hálás vagyok érte, hogy van egy nagyszerű kisnagyfiam – ő következik most, itt, nálam. Fogadjátok szeretettel. Tovább »»

13 május
2komment

Ha akarsz, veszel autót. Ha jót akarsz, ott, ahol mi mondjuk…

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (15 lövet, átlagosan: 6.80 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Lassan elérünk majd a nyári vakációig, és most is kimaradt néhány szám nagyrészt maszek okokból – de bárhogy van is, kedves ellenérdekeltek, kár reménykedni, mert folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a legtöbb szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet. Tizenhat éves rovatunk kétszázötvenhetedik kiadásának első etüdje egy meglehetősen nevezetes eladó ingatlanról szól – Sting és Mrs. Sting árul egy meglehetősen takaros New York-i “lakást”: 56 millió dollárért viheti, aki akarja. Forintosítva ez nagyjából 16 milliárd – ezt az összeget Mészáros Lőrinc, a legtehetségesebb magyar, akinek vagyona kilenc év alatt mindössze az ezerszeresére nőtt, körülbelül két hónap alatt gereblyézi be, persze vegyétek hozzá, hogy gyarapodásának csak visszafogott, tavalyi mértékével számolhattam, elképzelhető, hogy idén hamarabb is összejöhet ez a szerény summa. No, a lényeg, hogy Mr. Mészáros – igénybe véve Miss Ildikó Vida értékes fordítói segítségét – levelet írt Stingnek, merthogy, kapaszkodjatok, szenzáció: Lőrinc barát megvenné az ingatlant. Más: nem akart venni semmit, de levelet kapott egy barátom is, akit a Kőműves utca környékén élők évtizedek óta jól ismerhetnek, igen, igen, ő az, a Táskakirály és Költőfejedelem – amikor a telefonban elmesélte, mi áll a minisztériumból érkezett levélben, száz százalékig biztos voltam benne, hogy csak jópofáskodik: erre két óra múlva a kezembe nyomta a névre szóló borítékot, épp itt szorongatom most is, és igazából még mindig nem nagyon tudom elhinni, hogy ilyesmi létezhet. Pedig de. Na? Izgultok már, min akadhattam meg ennyire? Akkor majd beljebb fáradtok, tisztelettel. A végén, kérlek, gyűljünk össze az irodámban: itt bérlem a HL számára a Vasmű út elején, az Irodaházban, 35 négyzetméter, 212 ezer forintba kerül havonta, kaptam egy kis kedvezményt, bár ugyanakkora, de ezer forinttal olcsóbb, mint ugyanott a város és a megye egyik jótevőjéé, Galambos Dénes országgyűlési képviselőé, mert az enyémben eggyel kevesebb, negyvenkilenc szék van. Ha már Irodaház: teljesen korrektnek tartom, hogy e ragyogó állapotban lévő épületnek az üzemeltetőjére bízzák/bízták/bíznák azt a 20 milliárd forintot, amit tavaly az Ígéret Napján lengetett be látogatásakor a Kis Ő. Hogy tényleg létezik-e az a pénz, mármint hogy létezik-e számunkra, azt illetően azért elég kontúros kétségeim vannak – de azt kimondom, ha létezik, akkor a száz éve veszteséges, lényegében virtuális Vasmű út 41. Irodaház Kft. tényleg nagyszerűen fogja kezelni. Bizonyos értelemben legalábbis. Tovább »»

30 április
6komment

Szegény mineln az, aki már ígérni sem tud…

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (16 lövet, átlagosan: 6.50 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet. Tizenhat éves rovatunk kétszázötvenhatodik kiadásában Thor Heyerdahl-lal indulunk, aki kereken hetven évvel ezelőtt indult el egy, mondjuk úgy, mérsékelten bizalomgerjesztő, autentikus indián tutaj, a Kon-Tiki “fedélzetén” Peruból, hogy átszelje a Csendes-óceánt. Kalandos útjuk 101 nappal és nyolcezer kilométerrel később Francia-Polinézia egyik kis szigetének atolljánál ért véget: a Kon-Tikit porrá zúzta a zátony, de utasait épen és egészségesen dobta partra a hullámzás. Heyerdahl nagyszerű, olvasmányos, letehetetlen könyvekben számolt be minden kalandos utazásáról, s ezzel milliók érdeklődését keltette fel azon témák iránt, amikben kutatott – a tudományos világ azonban mindvégig barátságtalan idegenkedéssel fogadta mindazt, amit csinált. Ami viszont engem illet, abszolút idegenkedésmentesen fogadtam azt a hírt, hogy a miniszterelnök a megyei jogú városokban lebonyolított turnéja keretében Győrben vendégszerepelt, ahol nagyjából hatvanmilliárdos befektetéseket ígért a városnak. A Modern Városok Program show-ja, talán még emlékszünk, Dunaújvárost se kerülte el: minket mindössze 31 milliárd forintnyi káprázat volt hivatott elvakítani, igaz, nálunk (tudomásom szerint legalábbis) nem olimpikon a város első embere, továbbá nem vagyunk 120 ezres település, és nem leszünk hamarosan 300 ezren sem, mert bizony Győrnek még ezt is belengette Ő Maga – így aztán a létszámbővítés akkor is meglesz, ha mind a 180 ezer polgártársat neki kell legyártania személyesen. Majd rászánja azt a kis időt, oszt jónapot. Ismét a hivatalokat jártam az elmúlt hetekben egy kicsit – igyekszem mindennek a jó oldalát nézni, így végül is jó szívvel annyit mondhatok, meleg van a kormányablakban vagy hogy kell most mondani. Bizonyos okokból ki kell most kérnem a… na, pillanat… nehogy valami perelés legyen… szóval benyújtottam a “járművezetők előéleti pontrendszerével kapcsolatos tájékoztatás iránti kérelmet”, ezt a gyönyörűséget egyenesen a kormanyablak.hu oldalról idéztem ide, szerintem ez a biztos. Ez egy igazolás, amin szépen bemutatják, hogy mondjuk most május 2-án hány élő büntetőpontom van – egyszer egy évben ingyenesen jogosult vagyok rá, hogy kikérjem: most jött el ez az idő. A kormányablakban a kedves hölgy egy perc türelmet kért, aztán átlépett a másik irodába, és… a többit majd bent, ha érdekel… Tovább »»

22 április
14komment

Soros György, az ovis társam

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (22 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Egy kis, nem várt és nem kellemes, bár happy endes szünet után folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet. Tizenhat éves rovatunk kétszázötvenötödik kiadásában először is,  a saját jól felfogott érdekemben kénytelen vagyok egy kőkemény coming out közzétételéhez. Nem, nem csupán annyiról van szó, hogy végre beismerem, leszbikus vagyok – ez nem lenne túlságosan nagy cucc. Sokkal komolyabb dologról van szó, s érzem, hogy a nemzeti osztályharc élesedése miatt kénytelen vagyok feltáró jellegű vallomást tenni, ha továbbra is felemelt fejjel akarok élni: annak idején egyazon óvodába, a Közép Európai Óvodába (CEK) jártam (a meglehetősen túlkoros, egészen pontosan 39 éves) Soros Györggyel, aki egyébként négyévesen alapította meg az ovit. Naponta felvásárolta tőlünk, kispajtásaitól az uzsonnákat, hogy aztán saját büféjében, háromszoros áron adjon túl rajtuk, és a matchboxainkat is nyomott áron vette át tőlünk. Még csak középsősök voltunk, amikor a tőzsdén is megjelent a parizeres zsemlékkel és a játékokkal. Pályánk és életünk sajnos a továbbiakban is összefonódott – ott voltam például azon a titkos névadón, amikor Simicska Lajossal közös törvénytelen gyermekük születését ünnepeltük. És a békaemberek, a chemtrail, az áprilisi havazás… megannyi titokról lebbentem fel a fátylat, jöjjön, aminek jönnie kell, konzultáljunk, véreim. Egy KDNP-s kiválóság, bizonyos Vejkey képviselő úr végre kifejtette, miért is kell megállítanunk a belga fővárost: nem másért, lányok-srácok, mint azért, mert Brüsszel diktatúrát épít. Márpedig mi, élünkön egyebek mellett a keresztényekkel, demokratákkal, népekkel, pártokkal, különösen érzékenyek vagyunk a diktatúrákra: már a szaguk is taszítólag hat itt, a szellős illiberális demokráciában. Társadalmi célú hirdetés: régóta az egyik kedvenc mondatom a mindenkori, általában alig pár tíz vagy száz milliárdba kerülő reklámkampányok előtt és után. Megpróbálom pár mondatban összeszedegetni, kábé mi is lenne ennek a társadalomnak a valódi érdeke. Végül egy kis maszekolás: itt, e hasábokon is szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik az elmúlt bő két-három hétben elképesztően korrekt módon segítettek abban, hogy Boda sr. (két nap múlva 91) épen-egészségesen és pirospozsgásan hazakerüljön a kórházból. Minden, részletesen odabent: jó itt újra. Tovább »»

01 április
4komment

A BoDa Vinci-kód

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (13 lövet, átlagosan: 6.77 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet. Tizenhat éves rovatunk kétszázötvennegyedik kiadását békés kis sörözéssel indítjuk – fellélegezhetünk, a magyar nemzeti sörkormány áldozatos tevékenységének hála, véget ért a cicaharc, két holland cég (igen, igen: csak az egyik ügyes brand-építéssel ős-székelynek álcázza magát) jelentékeny egymásnak feszülése során a végén egyszer csak kiderült, hogy “…konstruktív tárgyalások után mindkét fél érdekévé vált, hogy a Csíki Sör márkanév körüli vita barátságos úton rendeződjék”. Barátságos úton, barátaim, ahogyan itt, mifelénk megszokhattuk, nem máshogyan. Ha barátság van, minden van. Sebaj: az olajágas gerlice röptétől függetlenül a Lex Heineken, úgy tűnik, nem kerül le a napirendről – azaz Semjén Zsolt és Lázár János agyszüleménye, mely letiltaná például a Heineken palackjairól, dobozairól a cég vörös csillagos logóját, továbbra is él. Ha pedig így van, akkor én azt mondom, jól van így: no de azt is mondom, ne álljunk meg félúton, nertársak! Mert aki félúton megáll, az bizony gyanússá válik: tán nem hiszi elég mélyen, hogy a mai magyar társadalom (egyik) legsúlyosabb problémája a söröscímkék csillagtartalma… De mondok én mindjárt mást is: a gazdaboltok készülhetnek a záróleltárra – végük! És a könyvesboltoknak is! További remek hírem, hogy strómancégek tucatjaival nyelheti be a Nagy Gömböc, Andy vajda (nem, nem elírtam, köszi) a vidéki rádiókat, még 2018-ig, hogy attól kezdve azokból is ugyanaz a rengeteg színigaz információ ömölhessen telibe, mint a magyar média vagy mifene egyre szennyesebb löttyöt okádó főcső-rendszeréből. Milyen érdekes dolgokat olvasni – Nagykanizsán tök ugyanaz a folyamat zajlik például most, mint ami Dunaújvárosban nagyjából egy éve zárult le: s micsoda meglepetés, még a két ügy kulcsfigurája is ugyanaz, az MTI egykori igazgatója. Annak idején pedig egészen közelről volt szerencsétlenségem végignézni egy évtizedeken át valóban kereskedelmi alapokon működő rádió szenvtelen, gusztustalan, aljas kinyírását egy jelentős politikai potentát, többszörös díszpinty értő közreműködésével – hogy aztán végre versenytárs nélkül, nyugodtan működhessen az egyetlen közpénzemésztő és -eltüntető intézet tovább. No. Se dicsekedni nem akarok, se sajnáltatni magam – inkább csak azért próbálom meg vázlatosan elmesélni ezt a hetemet, hogy illusztrálni tudjam, időnként azért elég sűrű tud lenni az élet mifelém. Nyilván nem csak az enyém: de most nálam a szó. Mellesleg, ha minden jól ment, mi, öt motorral, már útban is vagyunk édes Erdély, közelebbről Torda városa felé… Gyertek, ha nem féltek…
Tovább »»

25 március
7komment

Állatkert, egy majommal

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (17 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet. Tizenhat éves rovatunk kétszázötvenharmadik kiadásának nemzetközi részlegében amolyan hibriddel indítunk – ennek mindössze annyi az oka, hogy a Saul fia című Oscar-díjas film főszereplője, Röhrig Géza New Yorkban él. És én már régóta szeretnék pár dolgot megosztani veletek Röhrig Gézával kapcsolatban, például hogy nem csak úgy felületesen irigylem, de zsigerből, belülről, fájdalmasan, a szívem legmélyéig – mert nem is tudom, ismertem-e valaha olyan sziklaszilárd, megingathatatlan jellemet, mint az övé. Elképesztő, fantasztikus és lenyűgöző, mennyire nem hajlandó letérni arról a – megengedem, nem is kicsit szokatlan, sokkal inkább abszurd módon különleges – pályáról, aminek néhány szegmenséről majd szót ejtünk odabent. Minden jel szerint további hullámokat vet a veronai buszbalesetet követő kapkodó és átgondolatlan kormányzati intézkedéssorozat, melynek keretében egyebek mellett “internetes társadalmi konzultációt” is indítottak, ami, gondolom, olyasmi, mint a nagyszerű nemzeti konzultáció, csak nem lehet belőle annyit lopni  - zárójelesen mondom, az ilyen “konzultációktól” kapok igazán agylobot… mintha a cipész a kedves kuncsaftok körében indítana közvéleménykutatást, gojzerrel varrja-e meg a bakancsot vagy pelenkaöltéssel; a pék arról érdeklődne, tegyen-e kicsivel több tönkölyt a tésztához, illetve szeretnék-e a tisztelt fogyasztók, hogy inkább mosópor legyen a lekváros buktára szórva cukor helyett. Álkérdések, amiket, továbbra is gondolom, a kutya meg nem válaszol, de ha mégis, hát a végén tét nélkül hazudható bármi, ellenőrizni senki nem fogja, mert nem szabad, ez kiderült már korábban is. Egy kis egotrip a végére: állatkertben jártam, Veszprémben, mesterségem címere majom – amennyiben kifizettem egy számomra meglehetősen látványos összeget azért, hogy láthassak két tucat csótányt, egy eltévedt feketerigót, két fekete medvét, egy szervált, pár gyűrűsfarkú makit, jó, oké, egy számszakilag jelentős csapat őzet és kecskét, továbbá az eu-s támogatásokból megépült új kifutókat, csont üresen… A többi állat nyilván igazoltan, illetve, a kiírások tanúsága szerint a madárinfluenza miatt volt távol – odabent valaki kedélyesen megjegyezte, hogy hiába, ez van, sajna még itt a tél. Ami persze oké: csak én valamiért azt gondolnám, ha az elvárható populáció fél százalékát csodálhatom meg, életszerű lenne egy félárú téli jegy kibocsátása is. És akkor még elég jó fej voltam szerintem… Tovább »»

11 március
4komment

A nap, amelyen a bírvágy torkára tettem a lábam

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (16 lövet, átlagosan: 7.00 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet. Tizenhat éves rovatunk kétszázötvenkettedik kiadásában – mi mást is tehetnénk így, a tavasz küszöbén (mondjuk épp nyolc fok vagy mennyi van, zuhog a zesső, és egyáltalában nincs nagy barátságosság odakünn, de ez múló mellékkörülmény) – motorozunk egy csöppet: van egy amerikai emberünk, cseppecskét irigylem, hiába is titkolnám, szóval Carl Reese szegény abból tengődik, hogy különféle hosszú távú motorozásokkal készteti álmélkodásra a nagyérdeműt. Most épp 3410 kilométert tett meg huszonnégy óra alatt, az mondjuk úgy kábé rendben van – a 145-ös átlaghoz természetesen helyenként jóval kétszáz fölött kellett veretnie. A szörnyülködőknek gyorsan mondom, természetesen nem közúton, hanem egy texasi pályán folyt a rekordgyártás. De vannak itt mások is: például egy indiai kolléga, aki csupán 200 kilométer megtételével be tudott kerülni a kalendáriumba – ő ugyanis háttal ülve tette meg az említett távot… és akkor még egy szót nem szóltunk rólam, vagy pláne a Kész Laciról. Más: lehet bármilyen véleményünk a Momentumról, vitázhatunk a nézeteikről, a programjukról, a stílusukról, a szövegükről meg még pont száz más szegmensről – az azonban kétségtelen, hogy jó rössel megjöttek, és felkarból a honi politika forgó ventilátorába dobták a pálpusztait. Darth Tyrannusék a Halálcsillagról el is kezdték telibe nyomatni rájuk a szuperlézer-sugarat, azaz például az origo nevű, szebb napokat is látott szocreál cikkgyártóipari egyesülés felületére felpakolták a “12 millió forintot tüntetett el a Momentum dúsgazdag vezetője” című… izét… na… ilyen betűkből álló hogyishívjákot. Nem tudom még, a Nemzeti Újságírás Módszertanában mi lesz a neve az ilyesminek, azért bizonytalankodom. Kezdetben amúgy bizonyos Kovács András (hú, de szégyellem ezt az utóbbit, mármint a nevet) jegyezte a remekművet, amit aztán három nappal később az origo saját halottjaként agnoszkált. Mindig van lejjebb, tudom, ezerszer mondtam már: de újfent csak ez a kőkemény helyzet – csak remélem, hogy lassan elérjük az origót… Na, nálam meg az van, hogy, bár nem szeretném elkiabálni, de úgy néz ki, győztem, pontosabban legyőztem – méghozzá magamat, vagy a birtoklási vágyamat, vagy mindkettőt, mit tudom én, amúgy oly mindegy. A lényeg, hogy egy kedves barátom elkottyantotta, eladó lesz valamije, nagyrészt fémből van, meg néminemű részben gumiból meg műanyagból… igen, igen, kerekei vannak és Mazda, ráadásul olyan típus, ami borzasztóan a fogamra való, és klasszikus darab… még ráadásabbul egy szabad szemmel alig kivehető összegért… na… több se kellett nekem pár álmatlan éjszakához – de hogy végül hogyan tudtam (nagyjából) csalódás- és fájdalommentesen kiszállni a projektből, még mielőtt elkezdődött volna, azt elmesélem, ha beljebb fáradtok. Tovább »»

04 március
4komment

Pali bácsi: a sármőr álma

1 lövet2 lövet3 lövet4 lövet5 lövet6 lövet7 lövet (22 lövet, átlagosan: 6.86 a hétlövetből)
Loading ... Loading ...

Folytatódik, mi több, ha úgy szereted, a reggeli kávéhoz jön a minden szombaton már hajnali öttől olvasható Hétlövet Classic, a régi ízesítéssel – óvakodj a hamisítványoktól, keresd az igazit itt. Ha tetszett, szólj a barátaidnak, ha nem, küldd az ellenségeidet. Tizenhat éves rovatunk kétszázötvenegyedik kiadásában egy cseppet még mindig olimpiázunk – híre jött, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság lassan már bárkinek odaadná az olimpiát: nyolc éve mi már hallattuk a hangunkat ebben a témában, íme, itt a fényes bizonyítéka… Hogy perpill mi is a helyzet a hungarikum olimpiával, azt nem tudom, az rémlik, hogy eddig tán olyan negyvenmilliárdba fáj az egész: a következőnek az előszervezését, ha nincs más jelentkező, a Suszterrel meg a Maximmal elvállalnánk, így hármasban, jelenlegi számításaink szerint hatvanhatmilliárdért meg tudjuk csinálni, és hatvanmilliárdot tudnánk visszaosztani garantáltan, ahová, akinek kell, nem vagyunk finnyásak. Azt hiszem, legjobb lesz, ha első körben a Budapesti Olimpiáért Mozgalom figyelmét próbáljuk meg magunkra vonni, ők ugyanis “lángőrzőként” dolgoznak tovább. Addig is, például, elemzik az eddigi tapasztalatokat, összegzik a felhalmozott tudást. Mindkettő van bőséggel – lásd még: kiknél okosabb Mészáros Lőrinc. Mielőtt témát váltanánk, már jó előre kérek mindenkit, szorosra húzza a biztonsági övét, mert nem egyszerű az, amit mondandó vagyok, na szóval: orvosnőnek adta ki magát egy harmincéves férfi a Nógrád megyei Szirákon. Pont. Igyatok valamit, én is azt teszem, holnap szabadnapos vagyok, na még egyszer bazmeg. Orvosnőnek adta ki magát egy férfi – mentségére mondom, mindig félhomályban vagy sötétben dolgozott: ám egy idő után így is feltűnt a pácienseknek, hogy miniszoknya, combcsizma ide vagy oda, Rita doktornő talán kicsit borostásabb, mint kellene. Van egy rossz hírem: nem csak a szirákiakat szopatja egy ál-doktornő – van ennek az országnak egy orvosa, mit orvosa, orvoscsoportja, akik évtizedek óta igyekeznek fenntartani a félhomályt… Végül, sajna, szomorúság: elment egy tetőtől talpig úriember, egy igazi sármőr, egy javíthatatlan bohém – de hát ugyan mit is kellett volna javítani rajta, ő úgy volt rendben, ahogy volt. Egy város ismerte, sokan találkoztunk vele naponta, s mindannyiunkat felvidított, a vezetéknevét szerintem mégis csak igen kevesen ismerték. Pali bácsi, a Palika: így alighanem szinte mindenki tudja… Pali bácsi néhány napja elaludt, és reggel nem ébredt fel. Rosszabb hely lett a város. Tovább »»

Minden jog fenntartva! © Boda András Creative Commons Licenc
A bloghelyet a Dunaújváros Online Kft. üzemelteti.
honlapkészítés: DDSWEB
Követés

Kapjon e-mail értesítést minden új bejegyzésről ami a blogra érkezik.

Csatlakozzon a többi követőhöz